Képmás, 2004

3. szám

Raczkowskí Attila az iskolapadbólült át a Pkíkp Morris Maggar- ország Kft-kéz, aztán itt ragadt. Sokáig ő viselte „ az öreg ggakornok meg­tisztelő címét. Jelenleg értékesítési üzleti terve­zési és rendszerfejlesztési osztálgvezető - huszonkét évesen. Hogg csinálta? A legjokk lesz, ka meg­kérdezzük őt magát. RACZKOWSKI ATTILA, AZ ÖREG GYAKORNOK- Meddig menjünk vissza az időben?- Talán a számítógépekig, vagyis a középiskoláig. Vácott jártam szak- középiskolába, számítástechnikus­nak tanultam. A suli végére elegem lett kicsit a komputervilágból, és elhatároztam, hogy jogásznak ta­nulok Végül azonban az Internatio­nal Business Schoolban kötöttem ki. Az IBS-be az vonzott, hogy magas szintű angoltudást lehetett szerez­ni, és nagyon gyakorlatias volt az oktatás. És nem mellékesen két diplo­mát adtak: egy magyart és egy angolt- Beugrottál a diplomádért, vagy postán küldték ki?- Valóban nagyon sok dolgom volt akkoriban, de azért elmentem át­venni.. Az történt ugyanis, hogy akkor már a Philip Morrisnál dol­goztam, és SAP-ztunk éppen ezer­rel. A PM-hez pedig úgy kerültem, hogy a harmadik tanévet az IBS- esek nem az előadóban, hanem egy-egy munkahelyen töltik gya­kornokként. Ha szerencséjük van, konkrét feladatokat is kapnak az adott cégnél ezalatt, és így sokai tanulhatnak a valóságos életről, ami nem kicsit más, mint az iskola.- Kitalálom: szerencséd volt...- Az! 1999. augusztus 2-án kerültem Gindert László keze alá, és az első munkám a Multicash banki átutalási rendszer bevezetése volt. Ősszel kezdtük, télre befejeztük. Ez a pénzügyi adminisztrációt egy­szerűsítő rendszer ma is működik, egészen idén júliusig én is admi­nisztrátora voltam. Miután elké­szült, úgy tűnt, jöhet megint a tantermi oktatás, de az élet, ponto­sabban Paul Jamess akkori pénz­ügyi igazgató közbeszólt. Felkért, hogy vegyek részt az SAP-beveze- tési projektben mint a pénzügyi osztály koordinátora. Igent mond­tam, mert nem tudtam, mire vállal­kozom. A projekt jóval kemé­nyebb volt, mint az elején gondol­tuk, az egyik héten Prágában dol­goztam, a másik héten iskolába kellett volna járnom, de az nem nagyon fért az időbe. A vállalat végül küldött egy kikérőt az IBS- nek, és mentesítettek a rendszeres óralátogatás alól. Persze, a diplomadolgozatomat el kellett készítenem, az államvizsgát le kellett tennem, a diplomát meg kellett védenem, mint bárki más­nak. Nemcsak az iskolára, de a magánéletre sem jutott akkoriban idő, nagy próbája volt ez a kapcso­latunknak a barátnőmmel, de kiáll­tuk, és azóta összeházasodtunk. rn i í

Next

/
Thumbnails
Contents