Képmás, 2003
2. szám
KALANDTÚRA MINDEN BOLT EGY AKVÁRIUM KALANDTÚRA MISKOLCON Pontban reyyelnyolc órakor két jóköCtözött pataiember kezet ráz és bemutatkozik egymásnak cyy miskolci benzínkútnáb. Ezzelkezdetét veszi az eyrí dokánycjyár aépmestcrének kalandtúrája. Sárosí Tamás nem tudta , mire vállalkozik, amikor első szóra íycnt mondott az ajánlatra, koqy ley yen cyy napíy területi képviselő, de kát a kaland lényeyc: a találkozás az ismeretlennel. A túra vezetőnk Páfrány Ferenc, aki közel négy éve van a cégnél, így rutinos versenyzőnek számít. A szolgálati Astrában kezdetét veszi az eligazítás. Tamás, alias Csiga megtudhatja Feritől, hogy a területi képviselő, közkeletű angol szóval merchandiser a vállalat érdekeit képviseli a kereskedőknél. Feladata, hogy rendszeres kapcsolattartással minél nagyobb láthatóságot és folyamatos elérhetőséget biztosítson termékeink számára. Rögtön a lovak közé is csapunk, hogy lássuk, miként megy ez a gyakorlatban. Az első célpont egy ABC a város központjában, a Búza téren. Hét nagy állvány sorakozik a pénztárak fölött, és hamar kiderül, hogy a Mirage ebben az esetben nem vadászrepülőgép, a T72 pedig nem harckocsi: a haditechnikai elnevezések az állványtipu- sokat jelölik. (De ebből is láthatjuk, hogy az üzlet háború.) A boltban sok a vásárló, így időnként akrobatikus mozdulatokra is szükség van, ha a fiúk el akarják érni az állványokat, amelyeken multililte- resre cserélik a bemutató dobozokat, az úgynevezett dummy-pack- eket, illetve a két oldalt látható posztereket. Bemelegítésnek határozottan nem rossz. Csiga felpörög Feri szintjére, a sebesség körülbelül 140km/óra, és délután ötig nem is csökken. A következő helyszínig a Kaiser's szupermarketig mintegy harminc métert autózunk. A raktárakon át jutunk az eladótérbe, miután kitűzőt kapunk a reszortostól. A hadi- technikát itt más típusú Mirage polcok képviselik, hatásukat növeli, hogy alattuk a pénztárakban határozottan csinos hölgyek ülnek. A Kaiser'snek külön dohányüzlete is van, szépen elrendezett, teljes választékkal, így ott más dolgunk nincs, mint elismerően bólogatni. Új feladatok várják viszont Csigát a miskolciak által csak Forintosnak becézett városközpont két üzletében. Az édességboltban megismerkedik a polccsík-ragasz- tás rejtelmeivel (a polccsík mutat-