Képmás, 2003
4. szám
Csörgő Józsefné: Én 1965-ben léptem be az egri dohánygyárba, ami már akkoriban is az ország egyik legjobb vállalatának számított. Ez az első és egyetlen munkahelyem, és kezdettől fogva személyzeti és munkaügyi feladatokat láttam el. Soha nem is vágyódtam el innen, mert nagyon jó kollégák között lehettem, és olyan munkát végezhettem, ami érdekelt, lekötött, és amivel segíthettem másokon. Mindig emlékezni fogok például arra, hogy részt vehettem a SHARP projektben. Persze, szerencsés a természetem is: ha egy problémával kerülök szembe, megnézem, hogy tudok-e rajta változtatni, vagy nem. Ha igen, akkor megpróbálom, ha nem, akkor pedig nem idegeskedem miatta. A munkához és az élethez mindig is a családból merítettem erőt, és most, hogy nyugdíjba vonulok, ők kerülnek majd a középpontba. Négy unokám van, szinte fizikai fájdalmat érzek, ha egy hétig nem láthatom őket. Szeretném most nekik átadni az a sok szeretetet és törődést, amit én annak idején a nagyszüleimtől kaptam. Emellett több időt szánhatok a hobbijaimra is: az üvegfestés, a kézművesség mellett szeretném megvalósítani egy régi, titkos álmomat: megtanulni festeni. És szeretném feleleveníteni a német nyelvtudásomat is, amit gimnázium óta nem nagyon BÚCSÚZÓUL fejlesztettem. És abban is biztos vagyok, hogy jelentkezem valamelyik segítő szervezethez, ahol önkéntesként hozzájárulhatok a nehéz helyzetben lévők sorsának javításához. Tele vagyok tehát tervekkel, így egészen biztos vagyok benne, hogy nyugdijasként sem fogok unatkozni. Nagy Sándorné: A termelésben, egészen pontosan a filtergyártáson kezdtem dolgozni 1967-ben. Akkor még a filter alapanyaga is itt készült, többrétű volt a munka, mint jelenleg. Amikor a férjem meghalt, és én magamra maradtam két pici gyerekkel, lehetőséget kaptam, hogy a gyári óvodában dolgozhassak dadusként, ami nagy segítség volt, hiszen a jobb időbeosztásnak köszönhetően több időt tölthettem velük. 1975-ben kerültem át a bér- elszámolásra, és az azóta eltelt közel három évtizedben számos munkakört töltöttem be a munkaügyi, a személyügyi és a pénzügyi osztályokon. Nagyon jó kollégáim voltak, ezért én is nagyon jól éreztem magam mindvégig a cégnél. Most is örömmel megyek vissza a korábbi munkahelyeimre, a termelésbe, a pénzügyre, mert mindenütt sok a kedves ismerős. A nyugdíjba vonulás miatt az egyik szemem sír, a másik nevet. Jó lenne maradni még mert nagyon szeretek a kollégáimmal együtt lenni, másrészt viszont tudomásul kell venni, hogy egyszer mindenkinek eljön ez az idő, és engem már nagyon vár a családom. Mostantól ők lesznek a legfontosabbak az életemben. Négy unokám van, akikkel szeretnék sok időt együtt tölteni, ráadásul a hetvennyolc éves édesanyám sokat betegeskedik, szinte állandó ápolásra szorul, rá is vigyáznom kell. Remélem, azért az eddiginél több idő jut majd a kertemre, a munka miatt félre tett könyvekre is. És természetesen nagyon szívesen visszajövök dolgozni, ha hirtelen szükség lesz egy beugró munkaerőre... Mindhárom kolléganőnk kérte, hogy hangsúlyozzuk: nagyon hálásak azoknak a kollégáknak, akikkel együtt dolgozhattak, akikkel oly sok időt töltöttek el az elmúlt évtizedekben. Mindhárman azt mondták: a második családjuk volt a munkahelyi közösség amiben gyakran több időt töltöttek el, mint az otthonukban. Ezúton is köszönetét szeretnének tehát mondani mindazért a támogatásért és szeretetért, amit kaptak, és amit soha nem fognak elfelejteni. Mi pedig valamennyi kollégánk nevében kívánunk nekik egészségben és boldogságban eltöltött nyugdíjas éveket
