Képmás, 2002

1. szám

koiíegak Érdekes hobbikkal

KOLLEGÁNK A VETERAN MOTOROK SZERELMESE

Semmi meglepő nincs abban, ha egy férfiembert rabul ejtenek a régi motorok. Főleg, ha egyébként is nagyon ért a gépekhez. Annál meglepőbbnek tűnik, ha beszédes, társasági ember létére szabadidejét a motorok magányos bütykölésének szenteli háza alagsori műhelyében. Vagy tévedés ez a dolog a magányos hobbiról? Hamar kiderül: a veterán motorok megszállottjai nyüzsgő társasági életet élnek, egyik rendezvényük a másikat éri, és Farkas Laci ennek a nyüzsgésnek mindig a közepén van.

Laci szívesen beszél a hobbijáról, nem véletlenül tudják róla sokan, milyen különös kedvtelésnek hódol: veterán motorokat, gépeket gyűjt, és ezeket felújítja. Aki ilyen jól ismeri és ennyire szereti a témáját, az sokat és élvezetesen tud beszélni is róla. Lacit ez teszi nagyszerű interjúalannyá. A kérdést szinte meg sem várja, már meséli is, hogy kezdődött ez az életre szóló szenvedély.

Édesapám motoros ember volt, mióta az eszemet tudom. Bogácsról motorral járt dolgozni Mezőkövesdre. Maga is szerelte a motorját. Engem is érdekelt persze, mit csinál a műhelyében, gyakran segítettem neki. Sok más kamaszhoz hasonlóan eleinte autóra, autós jogosítványra vágytam jobban. Aztán 8. osztályos koromban közösen építettünk nekem egy cross motort, alighanem akkor, azzal az első motorral már megpecsételődött a sorsom. Fantasztikus érzés volt a dűlőkön, a legelőn hajtani vele. A bogácsi pincetetőn, a Bányaélen is róttam a köröket, a sokszor népes nézősereg örömére. Nem volt veszélyfelen móka, édesanyám nem is jött el egyszer sem megnézni, de a motorhangot otthon is hallotta. Időnként kimerészkedtem az útra is, pedig az a járgány nem volt közútra levizsgáztatva. Voltak néha afférjaim a környékbeli rendőrökkel. Egy-két esetben menekülnöm kellett előlük, ha nem akartam büntetést fizetni. A saját kis cross pályánkon egy ideig együtt motoroztunk egy másik fiúval, de ő később elmaradt mellőlem. Így idővel unalmassá vált az a fajta száguldozás. 1981-ben aztán kaptam egy Simsont, azzal már mehettem az országúton is. Nagyon élveztem a motorozást, kitenni magam a

szélnek, friss levegőn lenni, közben hallani a fülemnek olyan kedves zenét, a motor hangját. Bukósisakot nem kellett akkoriban még viselni kismotoron, ez még fokozta az élvezetet. Mondanom sem kell, itt azért nem lehetett megállni. Újsághirdetésben figyeltünk föl egy régi BMW-re, és nagy kedvet kaptunk bozzá édesapámmal. Utánajártunk, megvettük. Nem épp azt, amit először kiszúrtunk, egy másikat. A mai napig megvan nekem. 1953-as évjáratú BMW, gyönyörű darab. Hanem amikor hozzánk került... Nem volt szemet gyönyörködtető látvány, inkább siralmasnak mondhatnám. Az utolsó darabig szétszedtük, darabonként letisztogattuk, utána próbáltuk összerakni. Ehhez már elméleti ismeretek is kellettek, a lehető legnagyobb mértékben követni akartuk az eredeti kivitelezést, felkutattuk a gyári leírást, kidobóltuk a később beépített, nem odavaló

alkatrészeket, igyekeztünk eredeti gyári alkatrészeket szerezni. Némelyik tulajdonos igazi kontár módon barkácsolt bele szegény járgányba, találtunk benne még százas szöget és Epokitt ragasztót is. Mostanra 90 százalékban eredeti alkatrészekből áll, ami nem kis dolog egy 53-as évjáratú motornál.

Az alkatrészek beszerzése nagy kaland, összehoz más veterán járgányosokkal. Egy kész motor sokszor 3-4 motorból áll össze, érthetően nagy szerepe van a kapcsolatrendszernek, az innen- onnan kapott információknak. A VETERÁN AUTÓ és MOTOR című folyóiratban ugyan apróhirdetés útján is találhatsz dolgokat, de amit meghirdettek, az nagyon drága. Sokkal jobb a helyzet az alkatrészbörzéken. Még a börze-áraknál is olcsóbb, ha magam találok rá régi motorokra vagy alkatrészekre. Ehhez kellenek a jó ismerősök. így találtam már én jó állapotú régi bukósisakot a szemétre kidobva, vagy például a legutóbb megvett motorom egy tarnabodi padláson porosodott jó ideje. Hálós is vagyok a kollégámnak, aki szólt. Nekem két motorom van már készen, a harmadikat most építem. Lefotóztuk először úgy, ahogyan a padlásról lekerülve kinézett. Ha kész lesz, újra lefényképezem, s a két képet egymás mellé teszem. Ebben legalább egy éves munka benne szokott lenni, most sem lesz ez másképp. Pont ezért olyan kedvesek a motorjaim. A munkának csak kevés fázisában kell szakember segítségét kérnem. Az is többnyire ismerős, nem akarom nagyon megterhelni a hobbimmal a családi költségvetést.

2000. novemberében mi, régi járműveket gyűjtők megalapítottuk az EGRI VETERÁN AUTÓSOK - MOTOROSOK EGYESÜLET-ét. Akkor 6-8 fővel indultunk, ma már közel harmincon vagyunk. A környékről mindenhonnan jönnek hozzánk ennek a hobbinak a rabjai.

Észak-Magyarországon - bátran állíthatom - fellendítettük a „veterán őrületet". Mivel az egyesület tagsága egyre gyarapszik, már csatlakoztunk az országos veterán szervezethez, sőt a Nemzetközi Veteránosok Szövetségéhez is.

A leglátványosabb részét ennek a hobbinak a veterán járművek kiállításai, a felvonulások és versenyek jelentik. Sok ilyen programon vettem már