Képmás, 2001

3. szám

STAFÉTA Anetfa Gergelova pozícióját Baka Magdolaa vette át, szeptember elsejétől ő a Philip Morris Magyarország Kft. új vezetés- és szervezetfejlesztési fősztályvezetője. Baka Magdolna láttam. Bár korábban ritkán ittam bort, itt megválto­zott az ízlésem. Ez nem volt nehéz olyan jó borokkal, mint az Egri Bikavér, Kékfrankos vagy Kékoportó. Természetesen a prágai barátokat és kollégákat magyar vörösborral fogom köszönteni. A magyarországi személyügyi csapatnak és összes kollégámnak pedig szeretném megköszönni ezt a két évet, hogy lehetőséget adtak a fejlődésre, köszönöm a kedves együttműködésüket, örömöket, és azt, hogy segítettek megbirkózni a kihívásokkal és segítettek nekem abban, hogy a teknős repüljön. Tulajdonképpen helyet cseréltünk Anettával, hiszen ő Prágába ment, én pedig onnan érkeztem haza. Öt hónapot töltöttem kint többek között az SAP személyügyi moduljával ismer­kedve, s mindez a megszerzett ismeret nagyon hasznos lesz, hiszen most kezdjük el az SAP-alapú SHARP személyügyi rendszer implementálását. Bevallom, hogy beleszerettem a cseh fővárosba, ami nemcsak gyönyörű, de eleven, élénk kulturális központ is. Ugyancsak érdekes volt egy másfajta mentalitással, munkastílussal való ismerkedés is, így sok élményt szereztem az eltelt idő alatt. Mindezeken túl, amiben sokat fejlődtem, az a rugalmasság. Mivel aktívan részt vettem a magyarországi változáskezelési tréningek megvalósí­tásában, szinte ki sem pakoltam a bőröndömet, mert folyama­tosan utaztam Eger és Prága között. Természetesen nem szakadtam el az itthoni személyügyi osztálytól, mert mindig értesültem az itthon történtekről, és napi kapcsolatot tartottam a kollégáimmal. Új pozícióm átvételekor sokat segített, hogy Anettával, Icával és Ágotával áttekintettük az egész személyügyi osztályt érintő ügyeket és projekteket. Ugyancsak igen hasznos volt számomra az a kétnapos szeptemberi osztályértekezlet, amelyen valamennyien együtt­működve megújítottuk hosszú és rövid távú terveinket. Természetesen ez nem egy befejezett folyamat, az osztályon belüli funkcionális csapatokkal mindezt továbbgondoljuk, és finomítjuk a részleteket. Én kettős célt tűztem ki magam elé: egyrészt szeretném, hogy a munkatársaim motiválton, kiegyensúlyozottan és elégedetten dolgozzanak, másrészt hogy a társosztályok maximálisan elégedettek legyenek az általunk nyújtott szolgáltatásokkal. Ennek eléréséhez legfontosabbnak tartom a személyes kapcso­latokat az osztályon belül, de azon kívül is. Szeretném, ha olyan vezetőnek tekintenének, akivel meg lehet beszélni a felmerülő kérdéseket, problémákat, és szeretném azt is elérni, hogy mindezekre olyan válaszokat és megoldásokat tudjunk javasolni, melyek segítik valamennyiünk személyes fejlődését és ezen keresztül a vállalat sikerességét. Köszönöm.

Next

/
Thumbnails
Contents