Képmás, 2001

1. szám

VENDÉGSÉGBEN „A néni miért van befestve?"- Svójc, ez a fél magyarorszógnyi területű ország bővelkedik természeti szépségekben, így a megérkezésünk után rögtön rabul ejtett bennünket- meséli Igó Zsolt. Az Alpok uralja a látképet, lenyűgözőek a meredek sziklafalak és a havas csúcsok, amelyek körülölelik a Genfi-tavat. November 15-én érkeztünk ide, csodás, napfényes időben. Már vártak bennünket a leendő kollégák, és a magyarok, akik már korábban érkeztek. Megkap­tuk a "túlélőcsomagot" (élelem, csoki és térkép), estére pedig o lakáskérdés is megoldódott, így nyu­godtan hajthattuk álomra a fejünket, a kamion ugyanis csők másnap hozta a dolgainkat. Az első hétvégét a közvetlen környezet felfedezésével töltöttük: felderítettük, hol a munkahely, hol von a játszótér stb. (Amint a képen látható, végül meg­találtuk.) A lakásunk Pullyban van. Az út az irodáig kb. 15 perc outóval. A forgalom óriási minden reggel, de jól szabályozott (a gyorshajtásért és a piros lámpán való áthajtásért súlyos pénzeket kell fizetni), és a feltételei jól kiépítettek. Az irodában a kommunikáció angol nyelven folyik, bár Lausanne a francia Svájc fővárosa, tehát jó lenne, ha a franciát is beszélnénk. A PM sokat ad arra, hogy az új kolléga és a családja beilleszkedését elősegít­se. Tájékoztató füzeteket, könyveket kaptunk, és prominens személyek foglalkoznak kisebb-nagyobb gondjainkkal. Erre szükségünk is van, hisz egy egészen más mentalitású ország ez. Rend a lelke mindennek! - ez a magyar közmondás itt határozottan érvényes, a munkavégzésre éppúgy, mint a vonatok, buszok Családi kikapcsolódás a Genfi tó pattján indulási idejére, na és az ebédidőre is. Dél és egy óra között bezárnak a hivatalok, a kisebb boltok, és még a kamionunkat kísérő svájci mikrobusz is megállt az út szélén, mert ebédidő volt, igaz, a lakásunktól mór csak úgy öt percnyire voltak, de az ebédidő az ebédidő. Az emberek nyugodtak, kiegyensúlyozottak, ked­vesek és segítőkészek. A kisgyerekeket nagyon szeretik, így gyakran mosolyognak ránk, hiszen Zsófi lányunk "tűzről pattant menyecske"! Az eltelt bő két hónap elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megfelelő kerékvágásba kerüljön az életünk itt, külhonban. Felkeresnek bennünket honfitársaink, jó kapcsolatot tartunk fenn Penczu Gyuriékkal, Sza­bados Tamásékkal, és találkoztunk más itt élő magyarokkal is, akiktől nagyon sok gyakorlati se­gítséget kaptunk és kapunk. Szabadidőnket az ország teljesebb megismerésére szeretnénk fordítani. Igyekszünk sokat a szabadban lenni, látványos helyeket és érdekes embereket megismerni. December 13-án Montreux-ben voltunk, ahol a Coca Cola Mikulás-bulit tartott. Zsófi lányunk rögtön kért is egy katicabogaras lufit az eladó nénitől. Azóta, ha Zsófit kérdezzük, hogyan hívják a katicát, gyorsan válaszol is: "a katica angolul lady­bird, franciául coccinelle [kakszinel]". Szóval a gye­rek könnyen tanul! Svájcban egyébként nagyon sok náció él együtt. A lányunk az első hétvégén tótott szájjal követett egy afro-amerikai hölgyet, majd azt mondta :" A néni miért van befestve?" A szomszédaink finnek, a játszótéren olasz és spanyol gyerekekkel találko­zunk többnyire. Természetesen a szálak még mindig Magyarország­hoz kötnek, főleg az étkezés terén, ezért néha egy jó paprikás csirkét meg-megfözünk, amikor a sok zöldségből már elegünk van. De az ementáli sajtot, a raklettet és a fondüt is imádjuk. Jelenlegi munkakörömben a Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Magyororszógon, Romániában és egy licenszországban, Macedóniában működő nemdohányanyag-beszállítók fejlesztésével és különböző projektek lebonyolításával foglalko­zom, valamint az ezen országokban működő PM- vállalatok megfelelő minőségű nyomtatott és nem nyomtatott anyagokkal való kiszolgálásával kapcso­latos feladatokat végzem. Idilli a környezet, ahol Zsolt él a családjával Az átállásra nem sok időm volt. A főnököm korrekt és szigorú, de kiváló vezető és szakember. A kollégámmal csak "Grandpa"-nak hívjuk mi, a Juni­orok. A többi kollégával is jó a kapcsolat, segítő­készek, csak bátran kérdezni kell őket. Innen, a PM lausanne-i központjából kívánok a PM Magyarországnak sikeres üzleti évet, sikereket és jó egészséget, sok vidámságot az otthoniaknak. Igó Zsolt 18

Next

/
Thumbnails
Contents