Képmás, 2001

3. szám

PROJtKT CK A WINDOWS NT NYUGALMAZ ‘ The Windows 2000 Operating Systems Fóti Marcell, a Tech.net újság fő­szerkesztője találóan fogalmazta meg a Windows NT 4.0 nyugdíjba vonulásának aktualitását: „...az NT 4-et bizony kikezdte a digitális rozsda, magyarán az erkölcsi elavulása a napnál is világosabb." Ez bizony a mi vállalatunknál is érvényes. Az NT 4-es minden formájában kinőtte magát. Nem nagyvállalati, legalábbis nem akkora infrastruktúrákra tervezték és készítették el, mint amilyen a Philip Morris, így nálunk is esedékessé vált a cseréje. Az új alkal­mazás, a Windows 2000, mindamellett, hogy az NT 4-ből vett technológia megerősödött formája, szá­mos új szolgáltatással is gazdagabb lett, amely a rendszert biztonságosabbá, annak adminisz­trációját pedig hatékonyabbá, egyértelműbbé és kezelhetőbbé teszi a rendszert üzemeltetők számára. A globális döntés az átállásra cégünknél már tavaly megszületett, viszont egy ilyen nagyméretű infra­struktúra megtervezése és kialakítása gondos munkát igényel. Ezért adódik az az első hallásra talán furcsának tűnő helyzet, hogy 2002-ben a Windows 2000-es verzióiára állunk át. Az IS munkatársai Magyar- országon hosszú tervezés és tesztelés után, köz­ponti irányítással és koordinációval ez év októberében kezdik meg az átállást. A Win­dows 2000 projekt első fázisát minden Philip Morris vállalatnak idén teljesítenie kell. Ez a nagy Windows-infra- struktúra magját érinti, amely során egy központi technológia cseréjére kerül sor. Ez azt jelenti, hogy az eddigi PMX Windows NT tartomány helyett ezután egy Windows 2000-es tartományba, az EU(.PM.COM)-ba fognak belépni a felhasználók, és ennek során érik majd el a sikeres azonosítás után a különféle hálózatos szolgáltatá­sokat, mint például az F meghajtó tartalmát, egy hálózatos nyomtatót vagy az Intranet oldalait. Ez a módosítás az általunk használt Windows-os eszközökben semmilyen változást nem idéz majd elő. Idén még mindenki a megszokott Windows NT 4.0 környezetben használhatja az Office 97 irodai csomagot és minden egyéb alkalmazást. Nem vál­Már működik a Windows2000-es tartományvezérlő főzik a hálózatos szolgáltatásokhoz való hozzáférés sem, ugyanolyan meghajtókat és olyan hozzáférés­sel fogunk elérni, amellyel eddig is rendelkeztünk. A projekt „látványosabb" szakasza, mely során kézzel­fogható változásokat tapasztalunk, 2002-ben a munkaállomás- és a szerverszoftverek cseréjével in­IRODAFOGLALÓK AZ U ÉPÜLETBEN Nemcsak az iratok, a bútorok és gépek átszállítása is szervezett munkát igényelt Idén áprilisban kezdődött az U épület felújításának második szakasza, szeptember 14-én pedig már be is költöztek az új irodákba a kommunikációs osztály és a pénzügyi osztály dolgozói. Ez pedig azt jelenti, bogy a kitűzött határidő előtt majdnem két héttel elkészült a fővállalkozó Nívóber Kft. a munkálatokkal. A 160 millió forintos beruházásnak nemcsak a határidejével, de a minőségével is elégedett a műszaki főosztály, így nem volt akadálya a terve­zettnél korábbi költözködésnek - tudtuk meg Vereb Zsolt projektvezető mérnöktől, aki érdekességkép­pen elmondta, hogy a szigorú tűzvédelmi előírások miatt le kellett cserélni a 100 éves épület eredeti faszerkezetű tetőjét, vasbeton födémmel kellett borítani a faszerkezetű padlót, és az öntöttvas tartópilléreket is el kellett takarni nagy tűzállóságú gipszkartonnal. Bár az új irodákat már birtokba vették, az ünnepé­lyes avatás még várat magára, mert megvárják, amíg elkészülnek az M épületbeli átalakítások is. A megüresedett irodákat ugyanis szintén átalakítják, mielőtt birtokba vennék az ICS, a személyügy és a pénzügy munkatársai.

Next

/
Thumbnails
Contents