Képmás, 2000
3. szám
HÍREK, BESZÁMOLÓK TŰZOLTÓK: ÖTÖDIK HELY UTAH, ARANYÉREM LENGYELORSZÁGBAN Jöttünk, láttunk, győztünk tűzoltóautóról, amik körbevették a pályát. Valósággal népünnepélyi volt tehát a hangulat. Bár ez a verseny a mi fogalmaink szerinti megyei kategóriának felelt meg, színvonalában és szervezettségében a mieink szerint felülmúlta a hazai országos versenyt. A közönség hangosan buzdította a csapatokat, amelyek igencsak összekapták magukat, hiszen a verseny alig két óra alatt le is bonyolódott. Vállalati tűzoltóink a nemzetközi kategóriában elsők lettek, de pontszámúk alapján előkelő helyen végeztek volna a lengyelek között is. Érthető, hogy nagy volt az öröm a díjátadáson, amelynek meglepetése volt, hogy A csapatkapitány, Lipóczi József átveszi a bajnoknak járó kupát Csalódottan tértek vissza létesítményi tűzoltóink a Tatán július elején megrendezett Gróf Széchenyi Ödön Millenniumi Emlékversenyről. Mind a férfi,- mind a női csapat tagjai egybehangzóan állítják, hogy a rendezés színvonala méltatlan volt egy országos versenyhez, ráadásul az egriek úgy vélik, hogy a bírók következetesen lepontozták őket, így a két ötödik hely nem fejezi ki a versenyen nyújtott valódi teljesítményüket.- Szabálytalanságok sorát tapasztaltuk a versenyen, ami nagyon felháborított bennünket, de még óvni sem lehetett, mert közölték, hogy nem fogadják el. Selejtes, hiányos felszerelésen kellett bemutatnunk a tudásunkat. Ráadásul a balszerencse is kísértett benA versenyt az esős idő is nehezítette: a rekortón futópályán sokan elcsúsztak, kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedve. Annak ellenére, hogy magam is jobb eredményt vártam, csak dicsérhetem a férfi,- és a női csapatot, és azt kell mondanom, hogy ez az ötödik hely nemcsak rajtuk múlott. A férficsapat augusztusban Lengyelországban vigasztalódhatott, ahol a Kalisz városában rendezett nemzetközi versenyen a külföldi csapatok között a legjobbnak bizonyult. Pedig a feladatok a magyar versenyeken megszokottaktól eltérőek voltak: a kismotorfecskendőt nem szárazon kellett csak szerelni, hanem locsolni is kellett vele, méghozzá célzottan: faoszlopokat a vízsugárral minél rövidebb idő alatt ledöntve. A mieink a lengyelektől postán kapott videokazetta segítségével igyekeztek felkészülni a versenyre, és több szerelési változatot is begyakoroltak, ám természetesen a helyszínen kiderült, hogy egy újabb variáció az igazi. A házigazdák előrelátását mutatja, hogy a verseny előtt tréningnapot is biztosítottak, ahol az egriek begyakorolhatták a kiírásnak megfelelő szerelési módot. Az egriek a hivatásos állomány szerelését kapták kölcsön, amit annyira óvtak, hogy a motorkezelőjük végig ott állt a magyar gépész mellett, hogy be tudjon avatkozni, ha a motorral probléma adódna. Sőt, azt is felajánlották, hogy a külföldi csapatoknak motorkezelőt biztosítanak, de mi udvariasan elhárítottuk az ajánlatot, hiszen amint a motorosunk mondta, ő is versenyezni jött. A verseny „tartozékai" voltak a pompomlányok, a körhinta, a sörsátrak, és persze a tűzoltózenekar. Nem beszélve a rengeteg villogó és szirénázó nünket: Papp Rozáliát üvegcserepek sebesítették meg, Pécs György kezét törte akadályfutás közben - sorolja a panaszokat Győri Rita.- Nemcsak mi, de más csapatok versenyzői is panaszkodtak a bírákra - emlékezik Varga Sándor. A megyei versenyek jobban szervezettek, mint ez a tatai országos volt. Úgy éreztük, el van döntve előre, hogy mi dobogósok nem lehetünk. Ennek ellenére keményen küzdöttünk, és a jókedvünket sem veszítettük el. Az időeredményünk alapján másodikok lettünk volna, a hibapontok miatt - amelyek egy része erősen vitatható - csúsztunk le a dobogóról. Tűzvédelmi mérnökünk, Balog József is ellátogatott a versenyre, és bár visszafogottabban fogalmazott a csapatok tagjainál, de megerősítette, hogy a verseny- bíróság nem mindig állt a helyzet magaslatán.- A mieink példamutató igyekezettel küzdöttek, így az eredmény mindannyiukat elszomorított egy kicsit.
