Képmás, 2000
1. szám
BEMUTATJUK í Dr. Soós László számítógépen elemzi a röntgenfelvételeket Az egriek fogaira is valóságos minihadsereg, három fogorvos vigyáz, valamennyien a Kadent Bt. „katonái". A parancsnok dr. Kovács Anna, aki huszonöt éves gyakorlattal rendelkezik, és arra törekszik, hogy ő és kollégái a lehető leggyorsabban be tudják vezetni az új módszereket, beszerezni a legmodernebb technikai berendezéseket. Ezek révén ugyanis fájdalommentesebbé teszik a kezeléseket, esztétikusabbá, tartósabbá a fogókat és a pótlásokat. Rendszeresen járnak hazai és külföldi továbbképzésekre, és a SOTE-vel, valamint a DOTE-vel együttműködve maguk is részt vesznek a fogszakorvosok képzésében. Kovács doktornőnek, mint mondja nemcsak munkája, de a hobbija is a fogászat, emellé mór csak a sízés fér be nagy ritkán. Dr. Kovács Noémi három éve kapott diplomát Szegeden, és tavaly július óta gyógyítja a dohánygyári fogakat, amelyek szerinte is jobbak a statisztikai átlagnál, nyilván a rendszeres szűrés és karbantartás miatt. Nagyon praktikusnak tartja az esti, 20 óráig tartó rendelést, mert így a délutáni műszakban dolgozók is megtalálják a fogorvost szükség esetén. Dr. Sós László is a szegedi egyetemen végzett, 1998. júniusában. Rövidesen már az Egri Dohánygyárban dolgozott. A fogorvosi csapat közös hitvallását a legfiata- labbként ő fogalmazza meg: nincs annál nagyobb Dr. Veres leréz szűrővizsgálatot végez Dr. Kovács Noémi munkáját Rakomazi Ménné Ica segíti öröm, mint hogy az ember segíthet másokon: hogy nemcsak az egészségüket adhatja vissza a rágóképességük helyreállításával, de az önbizalmukat is. A fogorvosi szolgáltatások nemcsak a gyári rendelőben, de a Tűzoltó téri egészségügyi centrumban is azonos feltételekkel elérhetők a dohánygyár dolgozóinak, akik az ott működő Euromedica Kft. bőr- gyógyászati, esztétikai lézergyógyászati, reumatológiai és plasztikai sebészeti szolgáltatásait is 10%-os kedvezménnyel vehetik igénybe. Az egri fogászok parancsnoka dr. Kovács Anna 23