Képmás, 1998

2. szám

BEMUTATJUK Megújul az Előkészítés 1999-től könnyebb munkával többet termelünk Dér Mán ellenőrzi a keverék neővességtortolmót Három éve merült föl először a gondolat, hogy érdemes lenne modernizálni és megújítani az Előkészítést. Két évig formálódott a projekt, amit tavaly decemberben hagytak jóvá a svájci, illetve az amerikai központban, és február közepe óta lendületesen halad az A, illetve F épületek földszint­jének átalakítása, ami a jelentős beruházás első része. Mint Virág Ottó projektmérnöktől megtudtuk, több súlyos érv is a modernizálás mellett szólt. Elsősorban az, hogy az Egri Dohánygyárban olyan technológiai szinten működjön az Előkészítés, amely mindenben megfelel a Philip Morris elvárásainak. Másodszor, hogy a gépsorok áttelepítésével töredékére csökken­jen az anyagmozgatási munka, és megszűnjön a veszélyes átjárás a V és a D épület között. Az sem volt utolsó szempont, hogy az átépítés utón a kocsány- előnedvesítés és a levélvonal kapacitása megnő, és beépítenek olyan modern idegenanyag-kiválasztó berendezéseket, amilyenek a legtöbb PM-gyárban már működnek. A berendezésekre számítógépes irányítórendszer felügyel majd, amelynek segítségével egyszerűsíthető a feldolgozási folyamat tervezése, gyorsabb a hibaelhárítás, és kapcsolódik a már meg­levő termelésirányítási rendszerhez, az Expandable- hoz is. A beruházás költségeinek negyedét teszi ki az épületek felújítása, ami azt is jelenti, hogy a jelen­leginél kellemesebb és barátságosabb környezetben folyhat majd a munka. A gépek elrendezésének köszönhetően lényegesen javulnak a karbantartás és a takarítás körülményei, és jóval kevesebb lesz a fizikai munka, hiszen például a bálákat automata gép bontja majd. Az épületfelújítás szeptember elejére készül el, október végére fejeződik be a gépsor beépítése, majd az elektromos szerelés következik, amely eltart november közepéig. December első két hetében telepítik át új helyére a DCC-t és a páchengert, de akkor sem áll a gyárban a termelés, mert az Előkészítés előre legyártja a szükséges mennyiségű vágatot. Az új levélvonal várhatóan 1999. január negyedikétől üzemel majd, a kocsány-előnedvesítő sor telepítési munkái pedig azt követően kezdődnek, és várhatóan április tizedikén állítják termelésbe a gépsort. A modernizálás nyomán a kocsány-előned- vesítés hatásfoka mintegy húsz százalékkal, a le­vélvonal vágógépek előtti szakaszáé huszonöt száza­lékkal nő, miközben mind a minőség, mind a mun­kakörülmények javulnak.

Next

/
Thumbnails
Contents