Képmás, 1998
2. szám
ÁLLÁSBÖRZE DÍJNYERTES KIÁLLÍTÓK Hazánk több felsőoktatási intézményében már hagyománnyá vált az állásbörzék megrendezése. Ezeken a rendezvényeken a nagy cégek „házhoz mennek", és így bemutatkozhatnak egy-egy főiskola vagy egyetem diákjainak. Cégünk 1998. júniusáig az országban megrendezett 12 állásbörze közül 8-nak a katalógusában jelent meg, 3 alkalommal pedig személyesen is részt vettünk ezeken az eseményeken. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1998. április /-8-án tartott állásbörzén standunkhoz mintegy ezer diák látogatott. 57-en azonnal jelentkeztek, később levélben még 37-en érdeklődtek cégünk iránt. A jelentkezők többsége gépészmérnöki, illetve villamos- mérnöki végzettséggel rendelkezik. Ezen az állásbörzén hirdették meg a „Stand-szépségversenyt", melyen cégünk első helyezést ért el. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen került megrendezésre az idei év legnagyobb állásbörzéje. Az érdeklődők száma meghaladta a kétezer főt, közülük nagyon sokan, 712-en jelentkeztek cégünkhöz, elsősorban a marketing és a pénzügyi területre. A Miskolci Egyetem állásbörzéje több területre kiterjedően szerveződött, mégis észrevehető volt, hogy itt a mérnöki végzettség a legkeresettebb. Mintegy 300 érdeklődő közül 85-en jelentkeztek hozzánk. Vállalatunk számára elsősorban azért volt érdemes áldozni részvételre, mert sok tehetséges fiatallal vehettük fel a kapcsolatot, és naprakész információt kaptunk a hazai munkaerő-kínálatról. ,»,.w A Műegyetem Állásbörze... ... és a legszebb stand Akik cégünket képviselték: Varró Balázs, Ibiskó Kata és Szabó Magdolna T