Képmás, 1998

2. szám

BEMUTATJUK A MŰSZAKI SZOLGÁLTATÁSI FŐOSZTÁLY Tarnóczi Tibor főosztályvezető Főosztályunk még kétéves sincs, de ez ne tévesszen meg senkit, hiszen szakterületeink egyidősek a Dohánygyárral, és tapasztalt szakembereink közül jónéhányan törzsgárdatagok már, ami azt jelenti, hogy legalább tíz - ha nem húsz, vagy harminc - éve a vállalatnál dolgoznak. Az új főosztály születését a vállalati szervezet rugalmasabbá és hatékonyabbá tétele indokolta 1997-ben, a célunk azonban változatlan maradt: sokrétű munkával, mely az energia biztosításától a műszaki tervezésig terjed, olyan stabil hátteret biztosítani, mely a zavartalan és hatékony termelést szolgálja. Kérem, ismerkedjenek meg röviden a Műszaki Szolgáltatási Főosztállyal! A Műszaki Főosztály a vállalati szervezet fejlesz­tésének részeként 1997. január 1-én vált ketté Termelési Szolgáltatási Főosztályra, illetve Műszaki Szolgáltatási Főosztályra. Az előbbit a kéPMás első számában mutattuk be, az utóbbi tevékenységét pedig most szeretnénk megismertetni olvasóinkkal. A főosztály tevékenysége öt, önmagában is tekinté­lyes területet ölel fel: az Egri Dohánygyár épületeinek takarítását és karbantartását, az energiaellátás biz­tosítását és az elektromos berendezések felügyeletét, a fűtési és klímarendszerek, a szellőztető beren­dezések üzemeltetését, a műszaki ellátást, valamint csöppet sem utolsósorban a műszaki tervezést. Még felsorolni is sok lenne, hogy mi minden tartozik ezekhez a részterületekhez, de a sokszínűség érzé­keltetésére álljon itt néhány példa. A főosztály dolgo­zói állítják elő, illetve juttatják el a termelés megfelelő pontjaira a gőzt, a sűrített levegőt és a vákuumot, és ők gondoskodnak az elektromos és a vízhálózat üzemeltetéséről is. Ehhez tartozóan biztonságtech­nikai felügyeletet gyakorolnak, és az üzemzavarok elhárítása is az ő feladatuk. Rendszeresen végeznek napi, heti és havi, illetve meghatározott üzemórák szerinti karbantartásokat, szükség esetén külső szak­ipari cégek bevonásával. A főosztáy dolgozói látják el a telepgondozási felada­tokat is, az irodák takarításától a hókotrásig. Itt említsük meg a ker­tészeket, akik tízezer négyzet- méternyi parkot gondoznak és virá- gosítanak. A telepgondnokság fela­data a hulladékkezelés is. E terü­leten jeletős fejlődés ment végbve, hiszen külön gyűjtik a hasznosuló és a nem hasznosuló, valamint a veszé­lyes hulladékot. Fontos szelete a főosztáy tevékeny­ségének az olkatrészgyártás: várat­lan meghibásodások elhárításában éppúgy közreműködnek a szakem­berek, mint a különféle projektek kivitelezésében, illetve rendszeresen készítenek pótalkatrészeket a mű­szaki raktár részére is. Virágh Ottó, Juhász János és Vízkelety Hóhért az előkészítési projekten dolgoznak

Next

/
Thumbnails
Contents