Képmás, 1998
1. szám
Az első év eredményei: egész előkészítési folyamat számítógéppel ellenőrzött lesz. Az ütemtervek szerint e nagy tervből jövő év tavaszára már valóság lesz. Farkas Ferenc, Sodoráé Ági és Szabolcsi András a karbantartási műhely irodájában Csúcsforgalom az alkatrészraktár szobájában - Arany László, Csanádi István Fejesné Ani és Tamás István Bár a Termelés Szolgáltatási Főosztály nagyon fiatal szervezeti egysége az Egri Dohánygyárnak, működésének egy éve alatt számos feladatot oldottak meg munkatársai és mint az alábbiakból kiderül, jelentős eredményeket értek el. A fejlesztések közül a legjelentősebb a cigarettaelőkészítés teljes átalakítása és modernizálása, amelynek koncepcióját és műszaki kialakítását az év végén elfogadták. Február közepén már megkezdődött az építészeti munkák kivitelezése és a hónap végén a gépszállítóval is aláírásra került a szerződés. Az egymilliárd forintos beruházás révén mind a levélvonal, mind a kocsányelőnedvesítő vonal kapacitása jelentősen megnő majd, lényegesen javulnak a munkakörülmények, a munkabiztonság, valamint természetesen a termékminőség is. Ezen túlmenően az Tavaly új cigarettagyártó sort is munkába állítottak. Az 520 millió forint értékű berendezés percenként 8000 szál king size méretű cigaretta gyártására képes. A jövő év elején újabb, ugyanilyen teljesítményű gyártósort állítanak majd termelésbe. Ugyancsak tervezik egy világszínvonalú acetátfilter-gyórtó gépsor beszerzését. Ennek kapacitása a jelenlegi gépekénél nagyobb, a selejt aránya kevesebb. Tavaly is történt fejlesztés a fitergyártáson. Új szénporelszívó rendszert helyeztek üzembe augusztusban és ennek köszönhetően lényegesen kevesebb szénpor jut a levegőbe, javultak a munkakörülmények. Befejezésül, visszatérve a címre. Tevékenységük felöleli egy-egy gép, berendezés egész életét. A projektmérnökök kitalálják, javasolják, beszereztetik, üzembehelyeztetik a berendezést, a karbantartók gondoskodnak róla, hogy a gép mindig jó állapotban, üzembiztosán működjön, az alkatrészgazdálkodók biztosítják az üzemeltetéshez, karbantartáshoz szükséges alkatrészeket és a régi gép selejtezésére tett javaslattal, elfogadása után annak eladásával, vagy megsemmisítésével a folyamat kezdődik élőről. Kívánjunk a fiatal osztály munkájához sok szerencsét, sikereket az elkövetkező esztendőkben, segítsük munkájukat hiszen az Ő sikereik, eredményeik mindannyiunk sikerei és eredményei.