Heti Hírlevél, 2003 (6. évfolyam, 1-49. szám)
2003-10-20 / 41. szám
Kérünk tehát minden kollégát, aki szeretne részt venni az akcióban, hogy válassza ki és rangsorolja azt a három témakört, amelynek megoldásán a legszívesebben dolgozna (pl.: 1. Döntéshozatal, 2. Minőség, 3. Jövőkép), és jelezze Kovács Anitának outlookon vagy telefonon (4310), legkésőbb október 21., kedd estig! A jelentkezések alapján Anita elkészíti a végleges csoportbeosztást, és még október 22-én, szerdán minden résztvevő számára elküldi a listát. A keddi megbeszélésen közösen megállapított működési rend szerint az egyes akciócsoportok november 7-éig konkrét ötleteket, megoldási javaslatokat dolgoznak ki. Ennek érdekében a csapatok első megbeszélésére az október 27-ével kezdődő héten kerül sor, amikor javasoljuk a csoportvezetők vagy -koordinátorok megválasztását. A második összejövetelt a csapatok a megegyezés szerint a november 3-ai héten tartják. Tóth Lajos, Molnár Zita és jómagam bármikor a csapatok rendelkezésére állunk, hogy a munkátokat segítsük. Ugyanakkor szeretném megerősíteni, hogy az önkéntes csapatok működését a teljes vállalatvezetés támogatja. Üdvözlettel: Szetey Gábor személyügyi igazgató ÉTLAP 2003.10.20.-10.22. LEVES “A” MENÜ “B” MENÜ HÉTFŐ Májgombócleves Borsós tokány Tészta Nápolyi Paradicsomos burgonya Sertéssült Sós rúd KEDD Csurgatott tésztaleves Csáky rostélyos Tarhonya Savanyúság Rántott sertésszelet Petrezselymes burgonya Savanyúság SZERDA Tojásleves Egresmártás Párolt sertéshús Sütemény Bácskai csirkemáj Párolt rizs Savanyúság ■ Felelős szerkesztő: dr. Szalóczi Géza Szerkesztő: Nyerges Katalin A Heti Hírlevéllel kapcsolatos megjegyzésekkel hívja Nyerges Katalint (3103) Osztályösszekötök: Frecskó Erika, Bódi Lászlóné, Fekete Katalin, Radocsai Katalin, PHILIP MORRIS MAGYARORSZÁG Kft. T