Heti Hírlevél, 2000 (3. évfolyam, 1-49. szám)

2000-05-22 / 19. szám

A 2000. évi üdülések elbírálásáról ■HHHBHSHHH Az üdülési kérelmeket elbíráló bizottság a 2000. évi üdülési szezonra vonatkozóan meghozta döntését. A túljelentkezés miatt a bizottság azok számára, akik 1999-ben üdültek, ez évben nem tudja biztosítani ezt a lehetőséget. Ebben az évben sajnos azok sem vehetnek részt az üdülésben, akik a jelentkezési határidőig (május 8-ig) kevesebb mint 1 év és 3 hónap munkaviszonnyal rendelkeztek. Minden jelentkező, aki 1997-nél régebben, vagy addig sem üdült, az idén lehetőséget kapott a vállalati nyaralásra. Azok közül a kérelmezők közül, akik 1998-ban üdültek utoljára, az alábbi jelentkezőknek biztosított elsőbbséget a bizottság: • akinek házastársa is a vállalat alkalmazottja, • akik egyedül nevelik gyermeküket, • akik hosszabb ideje dolgoznak a vállalatnál. Ugyanezen feltételek figyelembevételével a bizottság egy tartalék névsort is összeállított arra az esetre, ha valamelyik üdülésre kijelölt dolgozó üdülési szándékát később visszavonná. A 2000. évi balatonaügai üdülésben részt vevők: június 19 - június 28. Máté Gábor Yasquez Eglee Zsírosné Göcző Ágnes Bíró Miklós június 28 - július 07. Igó Zsolt Zádori Szabolcs Ritli Zsolt Hajdú Csaba Klug Péter Bálint László Havas Krisztina Berecz István Horváth Zsolt Horváth Róbert Kajati Viktor Lászlók Boldizsár Jakab Zsolt Lukács Attila Frey Tamás Juhász Tibor Somkútfalvi Ferenc Csordás Tibor Tóth Nándor Kozmáné Árva Judit Dobó Gábor Varga Róbert Kiss János Farkas Szilárd Vargovics Zsolt Domokos Vilmos Kovács Tünde július 07 — július 16. Dongó László Dr. Nagy Attila Tóth Ildikó Bíró Jánosné Lisztóczki Mariannna Szűcs Gyula Verebélyi Dénes Vincze Lászlóné Nagy Attila Pekkné Nádasdi K. Kotán Tamás Bodnár Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents