Heti Hírlevél, 2000 (3. évfolyam, 1-49. szám)
2000-12-04 / 47. szám
Többletpénz Felsőtárkányra A korábban Felsőtárkányra szánt 30 millió forintos felújítási keretösszegből még 4,5 millió forint rendelkezésre áll. A vállalat vezetése jóváhagyta az olajfűtés gázfűtésre való kicserélését, melynek összege 1,5 millió forint lesz, további 300 ezer forint lesz a sportpálya felújítása. Felvetődött, hogy mi legyen a meglévő gondnoki épület sorsa. A lebontás 1 millió forintba kerülne, további használatra való alkalmassá tétele mintegy 4 millió forintot igényelne. Mark Stevenson úgy döntött, hogy a Felsőtárkány felújítására a meglévő 4,5 millió forintos keretösszeget kiegészíti további 5 millió forinttal. Ebből az összegből remélhetőleg a gondnoki épület ésszerű hasznosítása is megoldható lesz. Tabak s.r.o. helyett Philip Morris Slovakia s.r.o. A Szlovák Köztársaságban működő Tabak s.r.o. új neve december 1-jétől: Philip Morris Slovakia s.r.o. Törzsgárda-évforduló Évtizedek a Dohánygyárban! Ezen a héten négy dolgozónkat is ünnepelhetjük törzsgárda-évfordulójuk alkalmából. * Halász László a feldolgozási osztályról nem kevesebb, mint 30 évvel ezelőtt kezdte meg munkáját a vállalatnál. Ebből az alkalomból december 8-án köszönthetjük. * Koós Sándomé Marikát a feldolgozási osztályon, Hajas Árpádot a cigarettaelőkészítési osztályon december 6-án köszönthetjük 10 éves törzsgárda-évfordulójukon. * December 10-én szintén 10 éves törzsgárdatag Bolacsekné Kis Edina, aki a feldolgozási osztály dolgozója. Köszönjük az eltöltött évek munkáját, mindannyiuknak további jó munkát és jó egészséget kívánunk! r Értékesítés Értékesítést tartanak az épületek felújítása során kibontott anyagokból 2000. december 08-án pénteken 14.30 órától a szabadtéri tárolóknál. Az anyagok megtekinthetők az értékesítés helyszínén december 7-én csütörtökön 13.00 órától. A megvásárolt anyagokat a helyszínen lehet kifizetni és legkésőbb december 11-én 16.00 óráig kell elszállítani a gyár területérŐL i 160-170 millió forintos ráfordítással, úgynevezett kivitelezői előtejesztéssel november végére fejeződik be a Philip Morris Magyarország Cigarettagyártó és Kereskedelmi Kft. tulajdonában lévő egri dohánygyár három épületének felújítása. A legnagyobb felújítás az egykori raktárépületben lesz, melyet irodaházzá alakítanak. A rekonstrukció során nem áll le a termelés a gyárban. (Világgazdaság, 11.21.) Gólyahír Örömmel közöljük a hírt, hogy Fónagy Csaba dohányügyi osztályon dolgozó kollégánknak és feleségének november 23-án megszületett az első gyermeke. A kislány neve: Amanda. Súlya 4,50 kg, hossza 63 cm. Gratulálunk és jó egészséget kívánunk a% egész családnak. ÉTLAP _______________________ 2 000.12.04-12.08. LEVES “A” MENÜ “B” MENÜ HÉTFŐ Zöldborsóleves Savanyú vetrece Főtt tészta Gyümölcs Székelykáposzta Pogácsa KEDD Tojásleves Rántott máj Burgonyapüré Savanyúság Cigánypecsenye Sósburgonya Savanyúság SZERDA Olasz zöldségleves Tökfőzelék Sertéssült Sütemény Baromfiragu Párolt rizs Savanyúság CSÜTÖRTÖK Lencsegulyás Túróscsusza Gyümölcs Mákostészta Gyümölcs PÉNTEK Póréhagymakrémleves Brassói aprópecsenye Sült burgonya Savanyúság Gombás csirkecomb Tavaszi rizs Savanyúság Felelős szerkesztő: dr. Szalóczi Géza ♦ Szerkesztő: Nyerges Katalin A Heti Hír/mié kapcsolatos megjegyzésekkel és kérdésekkel hívja Nyerges Katalint (3103) Osztályösszekötők: Bódi Lászlóné, Fekete Katalin, Király Gyula, Nagy Csilla, Radocsai Katalin, Ferenc Mónika, Szívós Péter, Véghné Bartajudit