Heti Hírlevél, 1999 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1999-11-15 / 43. szám

A decemberi kétszeri kifizetés után legközelebb februárban lesz fizetés! Tájékoztató a december havi bér decemberi kiűzetéséről: A 2000. évre való felkészülés számos ponton igen nagy tervezést, szervezést és külön odafigyelést igényel a vállalatnál, melynek célja, hogy az átállás minél gördülékenyebb legyen nemcsak a szervezetünk üzletmenetében, hanem a dolgozók életvitelében is. Mint ismeretes, a millenniumi probléma a pénzügyi szférát is nagymértékben érinti, s bár a bankok felkészültsége alaposnak és megbízhatónak mondható, az esetleges technikai okokból adódó átmeneti fizetésképtelenség miatt megeshet, hogy az ügyfelek nem tudnak majd hozzájutni a pénzükhöz az új év első napjaiban. Ezért a vállalatvezetés, hogy ezt az eshetőséget teljességgel kizárja, úgy döntött, hogy decemberben — a tervek szerint még a karácsonyi szünet előtt — a teljes decemberi fizetést elszámolja és kifizeti dolgozóinak. A jelenlegi elképzelések szerint a kártyákon december 23-án minden alkalmazott számára elérhető lesz a munkabér, amely — hangsúlyozzuk — a december hónapra vonatkozó járandóság (amelyet egyébként január elején kapnának meg a dolgozók), nem pedig rendkívüli illetmény. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a december havi fizetéseket) egy részét a vállalat megelőlegezi, így ha a munkabérjuttatásnak bármilyen korrekciója szükséges (táppénz, szabadság, stb. miatt), ezt a januári munkabérrel együtt számolják majd el. A minél naprakészebb elszámoláshoz kérjük a táppénzen lévő dolgozókat, hogy táppénzes papírjaikat időben juttassák el a TB-csoporthoz! A decemberi kétszeri kifizetés után a dolgozók legközelebb febmárban kapnak majd fizetést - a januári munkabérüket. Ez az eljárás semmilyen módon nem érinti a december eleji bérkifizetést, amikor a novemberi munkabérüket kapják meg az alkalmazottak. Kihez csönget be a CDC-Mikulás december 6-án? ^ Kedves Kollégák! Hihetetlen, de mindössze 46 nap van hátra az ezredfordulóig! Ugyanakkor csak 11 teljes nap maradt még arra, hogy az Ezredvég millenniumi pályázatára jelentkezzenek, hisz a pályázat beadási határideje november 25, csütörtök. Sokan megcsodálhatták már a dohánygyár főportáján lévő kirakatban mindazokat a nyereményeket, melyeket ezen a pályázaton bármely dolgozó vagy gyermeke megnyerhet. Legyen Ön az, aki ajtót nyit Mikulásunknak! A részletek megtalálhatók az Ezredvég pályázati különszámában. Az EZREDVÉG szerkesztősége

Next

/
Thumbnails
Contents