Egri Dohánygyári Híradó, 1996
1996-12-01
retta és a filter ellenőrzését látta el. Annak ellenére, hogy az akvizíció után a szivarágazat és annak minőségellenőrzése megszűnt, Erzsiké többekkel ellentétben nem vált meg a gyártól, hanem a takarítói munkakört választotta. Itt is ugyanolyan lelkesedéssel végzi munkáját, a latsor és elektrotechnikai osztály dolgozóinak nagy örömére. Erzsiké gondos, szorgalmas munkáját a hosszú évek során többször ismerte el a cég kiváló dolgozói kitüntetéssel. Szintén nagy elismerésnek és jutalomnak számít, hogy a gyár 75 éves fennállása alkalmából Budapesten szervezett kiállításon két hétig mutathatta be egy Sasib gép működését. Ezúton köszönjük meg 35 éves kitartó munkáját, és kívánunk neki jó egészséget és sok boldogságot. Csépe László üzemfenntartási osztályvezető SIKE LAJOSNÉ Marika 1986. december 15-től dolgozik az Egri Dohánygyárban. Előbb a gondnokság állományában volt, a privatizációt követő szervezeti átalakítás óta az üzemfenntartás telepgondnoksági részlegében takarítónőként tevékenykedik. Csendes, halk szavú ember: úgy gondolja, hogy beszéljen helyette az elvégzett munka, mely az irodaépületek igényes burkolatait, berendezését és üvegfelületeit látva nem egyszerű feladat. Ezt a munkakört több műszakban végzi, hiszen a munka dandárját csak éjszaka lehet ellátni, ugyanakkor napközben is takarít, valamint a C-épület rendben tartása is a feldatai között szerepel. Emellett ügyel a teakonyhák tisztaságára, valamint összejövetelek után ő és kolléganői gondoskodnak a tárgyalók rendjéről. Marika úgy emlékszik vissza az elmúlt 10 évre, amely nagyon sokat változtatott rajta. Abban a hiszemben köszönjük meg Marikának eddigi munkáját, hogy ez a pozitív változás tovább folytatódik. Kívánunk neki ehhez jó egészséget. Csépe László üzemfenntartási osztályvezető KÖRNYEI LÁSZLÓNÉ Anikó 1972. augusztusában, 16 évesen ideiglenes nyári munkára jelentkezett az Egri Dohánygyárba. Napi 4 órában a cigaretta- gyártáson dolgozott, hogy zsebpénzét a saját keresetéből fedezze. Az egy hónap kicsit meghosszabbodott, ugyanis megkedvelte a gyári kollektívát, barátokat szerzett. Szeptemberben döntenie kellett: itthagyja a vállalatot és csak a tanulásnak szenteli idejét, vagy a 4 órás munkaidő mellett elvégzi a 2 éves Gyors- és Gépíró Szakiskolát, ahova még a nyár elején jelentkezett. Az utóbbi mellett döntött. Komoly feladatnak, kihívásnak tekintette, hogy délelőtt dolgozik, délután iskolába jár heti 4 alkalommal. 1974 januárjától már a pénzügyi osztályon dolgozott gyors- és gépíró munkakörben. A Gyors- és Gépíró Szakiskola elvégzése után a Gárdonyi Géza Gimnázium Szakmunkások Szakközépiskolájában folytatta tanulmányait. 1975-ben a főkönyvelő, 1976 januárjától pedig az igazgató titkárnője lett. 1978-ban férjhez ment, majd 2 gyermekével 3 évet gyesen töltött. Hogy Anikó most mégis „csak” 10 éves törzs- gárdatag, az azzal magyarázható, hogy 1985-ben családi okok miatt itthagyta a vállalatot. Ez az elválás azonban nem volt hosszú, 1986. októberében ismért visszatért, s az igazgató titkárnőjeként dolgozott egészen a privatizációig. 1992-ben a személyügyi igazgató titkárnője lett, s a mai napig is ebben a munkakörben dolgozik. Kívánom, hogy még sok sikeres évet tölthessen el megszokott munkahelyén. Lendvay Péter személyügyi igazgató CSEH BÁLINT Bálint 1972-ben tett esztergályos szakvizsgát. Az elkövetkező 14 évben egy termelőszövetkezetben* majd magánvállalkozónál dolgozott, de a tanult szakmájához mindig hű volt. Életének következő nagy állomása az volt, mikor a családjával úgy határozott, hogy Egerbe költözik. Mindez 1986-ban történt. Természetesen a költözéssel a munkahely problémája is együtt járt. A Dohánygyár neve már akkor is jól csengett a városban és környékén, így nem csoda, hogy Bálint ezt választotta. így jutott el a gyárba, ahol esztergályosi munkakörbe került felvételre. Azóta is ezt a szakmát űzi, melyben nagy tapasztalatra és szakmai gyakorlatra tett szert. Azonban a többi forgácsolótevékenység sem áll tőle távol, és amikor úgy hozza a munka, köszörűsként és marósként is megállja a helyét. Természetesen, mint ahogy azt egy ilyen jellegű munka megkívánja: pontos, precíz a forgácsolásban. Nagy fába vágta a fejszéjét akkor, amikor családi ház építésébe fogott. A gyárban végzett munkáján ez nem érezhető. Gondolom, most a kedvenc hobbijaira, az olvasásra, a videózásra kevesebb jut a szabadidejéből. Megköszönve a tízéves hűséget a gyárhoz és munkát, amit eddig végzett, kívánok sok sikert, jó egészséget az elkövetkező években. Daragó László általános műhely és előkészítési karbantartási osztályvezető HARANGOZÓ ETELKA Etus 1961-ben, 16 évesen került a Dohánygyárba. Ez a számára oly nevezetes nap december 12-én volt. Nevezetes, hiszen nagyon fiatalon kezdett dolgozni, és mindmáig ez az első munkahelye. A szivarcsomagoláson kezdett, majd a cigarettagyártáson, később a csomagoláson dolgozott gépszemélyzeti munkakörben. A technológiai területen végzett munkáját 1971- ig folytatta három műszakos munkarendben. Kollégái, vezetői mindig elismeréssel szóltak munkájáról, szorgalmáról, tenni akarásáról. 1972-ben a gépek zaját, a három műszak gondjait egy másik zajjal és a nappalos műszakkal cserélte fel. A bérelszámolási területen, utókalkulátori munkakör betöltésére vállalkozott. így az összeadó gépek csattogása lett a fülének kedves hang, és az emberek ügyes-bajos dolgainak intézése közben szinte az egész gyár dolgozóival ismeretségbe került. Nagyon jól tudta kamatoztatni a precízségét, pontosságát, hiszen a bér mindenki számára már akkor is az egyik legfontosabb dolog volt. Ezt a munkát 1992-ig végezte, miközben levelezőn leérettségizett a Közgazdasági Technikumban, és az árkal- kulátori tanfolyamot is sikeresen teljesítette. 1992-ben megkerestem és hívtam az alkatrészraktárba dolgozni, és ő igent mondott. Én lepődtem meg a legjobban, amikor kiderült, hogy Etus a 35. évét dolgozza a gyárban. Mondottam is neki, hogy áruld el a titkát annak, hogy miként lehet ilyen fiatalon 35 évet dolgozni. A válasza kézenfekvő volt. Kell egy jó férj, szabadidőben sokat kell kirándulni, a szellemi frissességet pedig olvasással kell megőrizni. Kedves Etus, köszönjük a munkádat, őrizd meg fiatalosságodat, jókedvedet, egészségedet. Daragó László általános műhely és előkészítési karbantartási osztályvezető KOVÁCS JÓZSEFNÉ Jutka 16 éves fiatal lány volt, amikor először belépett az Egri Dohánygyárba, a szivargyártásra. Akkor csak 6 hónapig volt itt, majd 18 évesen újrakezdte, de már a cigarettagyártáson, három műszakban. Elvégezte a Dohány- feldolgozó Szakmunkásképző Iskolát, és mint szakképzett gépkezelő, azóta is itt dolgozik - a két gyermekével otthon töltött 5 év gyes kivételével - folyamatosan. Minden gép kezelését elsajátította ez időszak alatt, és az újabb LOG-okat, illetve a Mark9-et az elsők között ismerte meg. Jutka igen csendes, szerény, akire maximálisan lehet számítani, munkáját mindig nagy figyelemmel és szorgalommal végzi. Törékeny alkatához képest szinte fáradhatatlan, amit nagy akaraterejével és önfegyelmével ér el. Nagyon jó csapattagja területünknek, mindig kedves és segítőkész,és az új dolgokhoz könnyen alkalmazkodik. Ezen jó tulajdonságai miatt munkatársai szeretik, hiszen jó és könnyű vele együtt dolgozni. Jutka a Dohánygyárban nemcsak a biztos megélhetést találta meg, hanem a férjét is, aki az elmúlt negyedévben szintén 25 éves törzsgárdatagságát ünnepelte. Nagy lánya és fia van, akik főiskolán,illetve szakközépiskolában tanulnak. A dohánygyári munka után a lakással és a gyerekekkel való törődés a fő feladata. Ha marad még szabadideje, akkor a szabás, varrás, olvasás, a virágok és dísznövények ápolása tartozik kedvenc foglalatosságai közé. Valamennyi munkatársam nevében megköszönöm Jutkának a cigarettagyártáson végzett eddigi odaadó és eredményes munkáját, s kívánok nagyon jó egészséget, további örömöt, sikereket a munkában és a családi életben egyaránt. Vincze István cigarettagyártási osztályvezető