Egri Dohánygyári Híradó, 1996
1996-03-01
PM International: 1995. nagyszerű év volt a Philip Morris vállalatai számára, hiszen jelentős növekedést értünk el minden üzletágban, ami növelte bevételeinket, kedvezően befolyásolta nyereségességünket, és emelte részvényeink értékét és hozadékát. Tavaly minden korábbi rekordunkat megdöntöttük, és ebben jelentős szerepet játszott az EEMA Régió teljesítménye is. Eredményeinkről Marco Terribi- lini számolt be az éves nagyértekezleten. írásunk az ő előadása alapján készült. Élelmiszeripar A Kraft Foods Amerika legnagyobb élelmiszer- ipari vállalata növelte forgalmát és bevételeit szinte minden termékkategóriában, beleértve a kávét és a sajtot. Nemzetközi élelmiszeripari üzletágunkban négy régiót alakítottunk ki a hatékonyabb gazdálkodás érdekében. Az átszervezéssel járó bonyodalmak ellenére a Kraft Jacobs Suchard növekedést produkált számos európai kulcspiacon. Kávémárkáinkkal 25 százalékos piaci részesedést értünk el, és ezzel piacvezetők lettünk. Az édességpiacon is egyike a legnagyobbaknak a KJS, olyan márkákkal, mint a kontinens legnépszerűbb csokoládéja, a Milka. A KJS új elnöke, Louis Camilleri számunkra is ismerős, hiszen ő irányította 1991-ben az Egri Dohánygyár megvásárlását. Biztosak vagyunk benne, hogy új posztján is jelentős sikereket ér majd el. Sör üzletág A Miller Brewing Company - a világ harmadik legnagyobb sörgyártója - szintén jó évet zárt, hála bővülő nemzetközi eladásainak. A Miller exportja tavaly 17 százalékkal nőtt, és rövidesen megindul a termelés a Brazíliában, Japánban és Costa Ricán létrehozott vegyesvállalatok üzemeiben. Dohány üzletág A Philip Morris vitathatatlanul a legnagyobb dohányipari vállalat az USÁ-ban, ahol jelenleg a piaci részesedésünk 47 százalékos, szemben a tíz évvel ezelőtti 22 százalékkal. Egyedül a Marlboro piaci részesedése több, mint 30 százalék. Ezt a márkánkat tovább erősítjük és támogatjuk olyan új marketingakciókkal, mint a Marlboro Unlimited. növekedés minden üzletágban Sikeres termékeink éviek óta folyamatos növekedést biztosítanak világszerte A nemzetközi dohány üzletág érte el a legnagyobb növekedést a Philip Morrison belül. A PM International eladásai tavaly tíz százalékkal nőttek, és meghaladták az 593 milliárd cigarettát. Ez azt jelenti, hogy a világon minden kilencedik szál cigarettát a PM gyártott és értékesített. Működési bevételünk elérte a 3,5 milliárd dollárt, ami 20 százalékos növekedés 1994-hez képest. Eladásaink különösen az ázsiai és a csendes-óceáni térségben növekedtek szembetűnően. Latin-Amerikában a Marlboro a piacvezető márka. Az Európai Unió országaiban sikeres üzleti évet zártunk, és a teljes piacra vetített részesedésünk elérte a 30 százalékot. Európai kulcspiacainkon mind az eladott mennyiség, mind a piaci részesedés nőtt, Olaszországban például minden második eladott cigaretta Philip Morris-termék. Németországban, a legnagyobb európai piacon részesedésünk 40 százalék. A legnépszerűbb ott is a Marlboro, melyet izgalmas reklámötletekkel segítünk, például a Magyarországon is bevezetett Marlboro Adventure Team-mel. Az EEMA Régió, ahová Magyarország is tartozik, produkálta tavaly a leggyorsabb növekedést a PM nemzetközi dohányüzletén belül, és erre mindannyian büszkék lehetünk. 215 milliárd cigarettát értékesítettünk, amely 28 százalékkal több az 1994-es 169 milliárd- nál. Részesedésünk három és fél százalékkal nőtt, és így elérte a 20 százalékot, ami duplája az utánunk következő versenytársunkénak, és háromszorosa a mi öt évvel ezelőtti részesedésünknek. Vagyis: mi vagyunk iparágunkon belül a vezetői annak a több mint száz államot számláló piacnak, amelyből a következőkben néhány országgal részletesebben is foglalkozunk. Svájcban megőriztük vezető (45 százalékos) piaci pozíciónkat. Minden negyedik eladott cigaretta a Marlboro-családból kerül ki. Finnországban ahol rendkívül magas, 70 százalékos a piaci részesedésünk kedvezőbb feltételekkel kötöttük újra licencszerződéseinket. A balti államokban részesedésünk több mint negyven százalékos. Litvániában -amely a térség kulcsa számunkra - részesedésünk eléri a 80 százalékot. Szeptemberben megkezdtük egy új gyár építését Klaipedában, amely kapacitásainkat jelentősen növeli majd. Törökországban is sikeres évet zártunk, részesedésünk tavaly öt százalékkal, 14 százalékra nőtt, elsősorban az amerikai márkák növekvő kereslete miatt. A Közel-Kelet a legnyereségesebb terület az EEMA Régión belül. Mind eladásaink, mind részesedésünk nőtt az Öböl-menti országokban, különösen a kulcspiacnak számító Szaud-Arábiában, ahol meghaladta a 48 százalékot. Márkáinkat a Közel-Keleten is jelentős marketingakciókkal támogatjuk, például a Marlboro Desert Challenge-dzsel. Egyiptomban újjászerveztük elosztórendszerünket, kiegészítve olyan speciálisan tervezett motorokkal, melyek a kairói csúcsforgalomban is képesek haladni. Márkáink a nemzetközi piaci szegmens 95 százalékát uralják a Nílus-menti országban. Nyugat-Afrikában ugyancsak igen eredményes üzleti évet zártunk, Szenegálban például 22 százalékkal nőtt a Marlboro eladása.