Egri Dohánygyári Híradó, 1995
1995-05-10
Bajnokok, szponzorok, autók Az autóversenyzés világában a szakemberek úgy tartják, hogy egy professzionálisan működő rallycsapathoz három alapvető dologra van feltétlenül szükség. Először is egy magas szintű szponzori háttérre, ahonnan a csapat nemcsak pénzügyi, hanem folyamatos szakmai támogatást is kaphat. A második összetevő a kitűnően képzett, egymással összhangban tevékenykedő és a kihívásokat kereső versenyzőpáros. Utolsóként, de nem utolsósorban pedig egy ütőképes versenyautóra és műszaki háttérre van szükség. A MOL-Marlboro Rally Team életrehívásánál ezen szakmai szempontok voltak az irányadók, így a csapat támogatói a MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság és az Egri Dohánygyár Kft., a versenyzőpáros a tavalyi rally abszolút bajnok Ranga-Büki kettős, a versenyautó pedig egy, a világbajnokságra felkészített Ford Escort RS Cosworth. • A TÁMOGATÓK A MÓL Rt. mindig nagy hangsúlyt helyezett az általa gyártott üzemanyagok és kenőanyagok - nem csupán hagyományos, hanem szélsőséges körülmények között való - tesztelésére. Ennek megfelelően az idén megrendezésre kerülő autós, valamint motoros versenyeken már aktív résztvevőként, a különleges igényeknek megfelelő termékek szakszerű biztosításával is fejleszteni kívánja ez irányú tevékenységét. Tesztjeik eredményeként vallják, hogy ezek a termékek a legnehezebb próbákat is képesek kiállni, azonos szintet képviselve ezzel a multinacionális olajtársaságok hasonló termékeivel. A Marlboro World Championship Team 23 éve foglalkozik a technikai sportok támogatásával. Ezen idő alatt a világ legjelentősebb A hardcore stílusban játszó TRIDENT a második lett Rally-crossban is bajnok Ranga technikaisport-támogatójává vált. Meghatározó jelentőséggel bír a Forma-1 -ben, az Indycar bajnokságban, csapatai sikeresen szerepelnek a gyorsasági motoros vb-n, illetve a rally világ- Európa- és nemzeti bajnokságokban. Magyarországon az elmúlt négy évben megszakítás nélkül a Marlboro World Championship Team által támogatott Ranga-Büki kettős szerezte meg az abszolút rally magyar bajnoki címet. • A RANGA-BÜKI KETTŐS Ranga László 1957. július 7-én született, gépjármű-technikus, nős, két fiú gyermek édesapja. Versenyzői pályafutását 1978-ban navigátorként kezdte. Első abszolút bajnoki címét is még mint navigátor nyerte. Az elmúlt 16 évben 7 abszolút Kétszázhetvenkét zenekar küldte el bemutatkozó kazettáját a Marlboro Music Rock-in ’95 tehetségkutató rockzenei versenyre, melyet a Philip Morris szponzorálásával rendeztek meg, immár másodszor. A felmenő rendszerű selejtezők és elődöntők után három zenekar jutott a döntőbe, a debreceni PG Csoport, a berettyóújfalusi Trident és a velencei Rózsaszín Kutyaharapás. A három együttes a budapesti E-Klubban csapott a húrok közé és a szakmai zsűri hosszas vita után úgy döntött, hogy a PG Csoport kerül a dobogó legfelső fokára Ők dobfelszerelést, Yamaha szintetizátort, lemezszerződést, valamint tumészervezés céljára egymillió forintot kaptak. A második helyet a Trident szerezte meg, ők egy Marsallerősítő, Zildijan cintányér, egy Yamaha szintetizátor, illetve 150 ezer forint boldog tulajdonosai lettek. A harmadik helyen a Rózsaszín Kutyaharapás végzett, az ő jutalmuk szintén egy cintányér, egy Korg torzító, egy Yamaha basszusgitár és 150 ezer forint magyar bajnoki és 24 bajnoki címet szerzett a rally- és hegyi bajnokságokon. 1993-ban az abszolút rallybajnoki cím mellett rally-crossban is országos bajnok lett. A nemzetközi porondon a legnagyobb sikert tavaly egy tízszeres szorzójú Európa-bajnoki futamon, a San Marino Rallyn érte el, ahol az összesítésben az abszolút harmadik helyet szerezte meg. Büki Ernő 1965. november 7-én született, nőtlen, épületvillamossági-technikus, jelenleg műszaki igazgató egy pécsi székhelyű kft.-nél. Versenyzői pályafutását 1989-ben kezdte a rally II. osztályban. 1991. óta Ranga László versenyzőtársaként, négyszeres abszolút rallybajnok. A FORD ESCORT RS COSWORTH A MOL-Marlboro Rally Team 1995-ös versenyautója egy Grouppe „A”-s összkerék- meghajtású, hétsebességes Ford Escort RS Cosworth. Ez a versenyautó az 1994-es rally világbajnokságon a Ford gyári csapatának színeiben három futamon indult, és a híreshírhedt 1000 Tó Rallyn Tommi Makinen-nel a volánjánál futamgyőztes lett. Az 1995-ös versenyévadra a jelenleg a világbajnokságban is szereplő belga R. A. S. csapat készítette fel. Az autóhoz a szervizhátteret a Mauro Nocentini által vezetett, olasz „Mauro Racing Team” szolgáltatja a versenyeken. A csapat és egyben a versenyautók külalakjának tervezését az a lan Hutchinson végezte, aki többek között ebben az évben a Benetton Forma-1 -es csapat ezen irányú munkálatait is ellátta. Reméljük, hogy csapatunk ismét bizonyítja az idei évadban: a profi team-munka meghozza a maga eredményét. készpénz volt. A PG Csoport állt elő a legérettebb produkcióval, ami nem csoda, hiszen már két nagylemez van a hátuk mögött és dallamos rockjukkal egyre több hívet szereznek maguknak. A Trident nagyon kemény, hardcore rockot játszik, érdekesség, hogy a megszokott hangzást szájharmonikával színezik. A Rózsaszín Kutyaharapás igazi gitárzenekar, hárman pengetik a húrokat és hárman énekelnek. A zsűri igen elégedett volt a zenekarok teljesítményével és reméljük, hogy így lesz ez jövőre, a Marlboro Music Rock-in ’96-on is. Felelős kiadó: M. Terribilini Felelős szerkesztő: dr: Szalóczi Géza Főszerkesztő: Koncz János GARAMOND A PG Csoport a Rock-in győztese