Egri Dohánygyári Híradó, 1995

1995-12-10

Színes cigarettákkal álmodnak János - OK., rendben, mindannyian itt va­gyunk. Talán elkezdhetjük az igazgatósági ülést. 1999-et írunk és piaci részesedésünk elérte a 99%-ot. A kalkulációm alapján ezen a héten 0%-ra csökken a RBR (REEMTSMA, BAT & Reynolds Corporation) részesedése. Megkérem Hédit, hogy tartsa meg beszámo­lóját a piaci részesedés elemzéséről. Hédi — Úgy gondolom, a végső csapást 1997-ben a színes cigaretták bevezetésével mértük a konkurenciára. Az első évben csak négy színben gyártottunk: piros, kék, sárga, zöld. Erre az időre a piaci részesedésünk el­érte a 60%-ot. Ekkor kidolgoztam a színes és mintás cigaretták gyártásának részleteit ün­nepekre, karácsonyra, húsvétra, pünkösdre, újévre és mindenszentekre. 1999. elején fel­vettem a kapcsolatot egy szín- és stílusanalí­zis céggel és a Magyar Divatintézettel. A di­vatos színek és minták alapján segítséget nyújtottak az új cigarettapapírok és csoma­golási módok kidolgozásában. Nagyon sok­féle cigarettát gyártunk lányoknak, fiúknak, fi­atal hölgyeknek, uraknak és idősebbeknek is. Mi vagyunk a legjobb és legsikeresebb do­hánygyár Magyarországon, sikerült megsze­reznünk a piacon az első helyet, vevőink meg vannak elégedve az új színes cigarettákkal. János - Köszönöm. Lenne egy kérdésem: honnan jött a színes cigaretták gyártásának ötlete? Hédi — Egy alkalommal, amikor egy partira készültünk, a barátnőm nagyon ideges volt mert úgy találta, hogy nem megy a ruhájához a cigarettája. Cigaretták Húsvétra, János — Felkérem Katalint tartsa meg beszá­molóját a PM NTM gyárról. Kati - A Philip Morris NTM (non tobacco materials) Eger Company 1997-ben alakult és már egy éve profittal működik. A dohány­gyár melletti börtönben problémák voltak a börtönlakók foglalkozatásával. Megkerestem a börtön igazgatóját és felajánlottam a börtön megvásárlását, ígéretet téve arra, hogy meg­teremtem a börtönlakók foglalkoztatásának feltételeit. A következő héten megkezdtem a kivitelezést és két hónap múlva a gyár már termelt. Termelési tervünk alapja a PM Egri Dohány­gyár „Manufacturing Assumption”-ja, amely magában foglalja a következő év ünnepnap­jait is. Ez nagyon fontos, mert nekünk a kívánt színekben kell legyártanunk az anyagokat. Karácsonyra zöldben kicsi csillagokkal és gyertyákkal, Húsvétra sárgában nyuszikkal és tojásokkal, Szilveszterre világoskékben kismalacokkal, Mindenszentekre feketében csontvázakkal. A börtönlakók örömmel dolgoznak a gyárnak, mert a fizetésük annyi, mint a PM Egri Do­hánygyárban, a munkakörülmények ideáli­sak, és nem érzik magukat börtönben. János — A harmadik napirendi pontban is­mertetem a cég költségeinek alakulását. Az új NTM börtöngyárnak köszönhetően csök­kentettük a cigaretták előállítási költségét. Először is nem kell fizetnünk szállítási költsé­get az anyagokra. A közvetlen szállítás szállí­tószalaggal bonyolódik a két gyár között. A Karácsonyra és Újévre szállító közelsége miatt nincs szükség semmi különleges csomagolásra, amely mindig na­gyon megemelte az anyagok árát. Mivel bel­földről szerezzük be az anyagokat, ezért nem kell megfizetnünk a 20%-os vámot sem. Ezek eredményeként évi 10 milliárd forintotot taka­rítunk meg. Nem kell tébéjárulékot és munka- nélküli hozzájárulást fizetni a rabok jövedel­me után. Sőt még a munkaruhájukat is az ál­lam adja. Tehát költségeink csökkentek, a bevételek vi­szont nőttek, így a profit egyre nagyobb. Szeretnénk jobb részesedést elérni az ex­portpiacon. Először is új Bond Streetet fo­gunk gyártani az orosz piacra, speciális illat­tal, Krasznaja Moszkvával. Pillanatnyilag az új Helikonon dolgozunk az Idegenlégió és a Hadsereg számára. A tervek szerint a ciga­rettapapír terepszínű lesz, specialitása a ter­méknek, hogy filter nélkül fogjuk készíteni. Ez lesz az új Mezítlábas Helikon. Úgy gondo­lom, hogy így kiszoríthatjuk a Gitanes-t. Rövi­desen japánba is exportálunk: a cigaretta ne­ve Sukosi Kioro lesz, magyarul Kicsi Sárga. Kati — Ahogy már Hédi említette, az ünnepi illatoknak és a vevők elvárásainak megfelelő cigarettapapírok kifejlesztésével foglalkozunk mostanság.Terveink szerint a zöld cigaretta friss illatú, a piros rózsaillatú, a kék óceánilla­tú, a sárga kamillaillatú, a lila orgonaillatú és a rózsaszínű rágógumi illatú lesz... (És ekkor mindhárman felébredtek...)

Next

/
Thumbnails
Contents