Egri Dohánygyári Híradó, 1995
1995-02-01
A SZEMÉLYÜGY HÍREI A SZEMÉLYÜGY HÍREI A SZEMÉLYÜGY HÍREI MAP-tréning mindenkinek —■ Értékelők és értékeltek a Hotel Egerben Többször is kifejtettük már e hasábokon, milyen nagy szerepet tulajdonít a vállalat vezetése az egyéni teljesítményértékelési rendszer, a MAP bevezetésének, illetve annak, hogy mindenkihez eljussanak a vele kapcsolatos, részletes információk. Ez a folyamat most egy jelentős állomásához érkezik, hiszen a közeljövőben megkezdődnek a MAP-tréningek, amelyeken minden dolgozónk részt vesz. Két nagy csoportban, s azokon belül több turnusban történik majd a felkészítés. Az első csoportba azok tartoznak, akiket a MAP, mint értékelteket érint, vagyis dolgozóink zöme. A második csoportot azok alkotják, akik nemcsak értékeltek lesznek, de maguk is értékelnek majd. Közéjük tartoznak a csoportvezetők, akik kétnapos tréningen vesznek majd részt. Ők ilyen formában még nem foglalkozhattak a MAP-pel, ugyanakkor a felelősségük nagy, hiszen van, akihez negyven beosztott is tartozik. Azok a vezető beosztású kollégák, akik részt vettek a nagy vezetésfejlesztési tréningsorozaton, számos információval rendelkeznek, így csak egynapos tréningen vesznek részt, ahol megismerkednek a lebonyolítás konkrét tennivalóival. Egyébként ők kezdik a tréningsorozatot: február húszadikától húszfős csoportokban ismerkednek azzal, miként kell kitölteni az új MAP-nyomtatványokat, és a Concordia Vezetésfejlesztési Bt. szakembereinek irányításával gyakorolják majd az értékelést. A sorban a csoportvezetők következnek majd: ők két kiscsoportban sajátítják el a tudnivalókat, méghozzá úgy, hogy február 24-én a két csoport együtt kap tájékoztatást vállalatunk személyügyi vezetőitől, majd 27-én az egyik, 28-án a másik kiscsoport találkozik a Concordia szakértőivel. Az értékeltek egynapos tréningen vesznek részt, ötvenfős csoportokban. A dátumok: március 1., 2., 3., 6., 7., 8., 9., 10., 13., 14. Ők megismerkednek az értékelő nyomtatványokkal, illetve azzal, miként zajlik majd a teljesítményértékelő megbeszélés, és miképpen fejthetik ki a véleményüket értékelésükkel kapcsolatban. MAP NAPTÁR: KI, MIKOR KÖVETKEZIK ? HÉTFŐ 20 Aladár Almos KEDD 21 Eleonóra SZERDA 22 Gerzson CSÜTÖRTÖK 23 Alfréd PÉNTEK 24 Mátyás SZOMBAT 23 Géza VASÁRNAP 26 Edina CSOPORTVEZETŐK HÉTFŐ 27 Ákos, Bátor KEDD 28 Elemér SZERDA 1 Albin CSÜTÖRTÖK 2 Lujza PÉNTEK 3 Kornélia SZOMBAT 4 Kázmér VASÁRNAP 5 Adorján, Adrián YEZETQK VEZETŐK HÉTFŐ 6 Leonóra, Inez KEDD Tamás SZERDA 8 Zoltán CSÜTÖRTÖK 9 Franciska, Fanni PÉNTEK 1 o Ildikó SZOMBAT 1 1 Szilárd VASÁRNAP 12 Gergely HÉTFŐ 13 Krisztián, Ajtony KEDD 1 4 Matild SZERDA 18 Nemzeti ünnep Kristóf CSÜTÖRTÖK 1 6 Henrietta PÉNTEK 1 7 Gertrud, Patrik SZOMBAT 1 8 Sándor Ede VASÁRNAP 19 Józaet Bánk DOLGOZÓK