Egri Dohánygyári Híradó, 1994
1994-05-10
■ Tragikus balesetben életét vesztette Ayrton Senna, minden idők egyik legjobb Forma 1-es pilótája. A brazil fiatalember a San Marínéi futamon több mint 250 kilométeres sebességgel nekirohant egy betonfalnak, és a gyors orvosi beavatkozás sem menthette meg az életét, olyan súlyos koponyatörést és belső sérüléseket szenvedett. Senna 1984 óta versenyzett a Forma 1-ben. Az első versenyévében a Toleman csapat színeiben rótta a köröket, és a kilencedik helyen végzett. 1988-ban lett a Marlboro McClaren csapat tagja, és rögtön világbajnokságot is nyert. Azután még kétszer ismételte meg ezt a bravúrt, de az volt a terve, hogy túlszárnyalja Fangiót, a legendás versenyzőt, akinek ötször sikerült a leggyorsabb sportágban világbajnokságot nyernie. E terv már nem valósulhat meg soha, karrierje végérvényesen megszakadt. Harmincnégy éves volt. Tenisz, sí és vízilabda Köszönet Beregszászról Tizenhét zsáknyi ruhaneműt és láhhelit gyűjtöttünk és küldtünk a kárpátaljai árvízkárosultaknak. Mint az alábbi levél is tanúsítja, a szállítmány rendben megérkezett Ukrajnába, és eljutott azokhoz, akiknek szántuk. AZ EGRI DOHÁNYGYÁR VÖRÖSKERESZT SZERVEZETÉNEK Mélyen Tisztelt Kollégák! A Beregszászi Járási Vöröskereszt Szervezete köszönetét fejezi ki az Egri Dohánygyár Vöröskereszt Szervezetének, összes dolgozóinak azért a humanitárius segélyért, amelyben bennünket részesített. Az ukrán állam súlyos gazdasági válsága következtében sajnos elsősorban a legvédtelenebb emberek - a rokkantak, az alacsony jövedelmű idős nyugdíjasok, a nagycsaládosok és az árva gyermekek kerültek súlyos anyagi helyzetbe, ők nélkülöznek a legjobban. Jóleső érzés tudni azt, hogy élnek e földön melegszívű emberek, akik együttéreznek az elesettekkel, és tiszta szívből készek a segítségükre lenni! Azt a humanitárius segélyt, amelyet Nagy Ferencné, az Egri Dohánygyár Vöröskereszt Szervezetének titkára és Kőszegi Istuánné vöröskereszt-titkár Gortva József úr közvetítésével juttatott el hozzánk, a Beregszászi Járási Vöröskereszt Szervezetének aktivistái elsősorban a tuberkulózisban szenvedő árva gyermekek és a kisjövedelmű idős emberek között osztották szét. Őszintén reméljük, hogy országunk a közeljövőben kilábal súlyos gazdasági helyzetéből, s nekünk módunkban lesz Önökkel egyenlő partnerként együttműködve segíteni a bajbajutott embereknek, a szenvedőknek. Engedjék meg, hogy a segélyben részesített árvák, idős emberek, valamint a Beregszászi Járási Vöröskereszt Szervezet nevében mély hálámat fejezzem ki nemes adományaikért. Margitis Okszana, titkár A sikeres sportnap után sem pihennek babérjaikon a Szabadidős Sportegyesület szervezői: tagokat toboroznak a különféle sportágak művelésére alakuló klubokba. Az úszni vagy vízilabdázni vágyók Szász Sándornál jelentkezhetnek a TMK-ban, a teniszezni szeretőket Tóth Tibor várja a cigaretta-csomagoláson, míg a sízőket Keresztessy Ferenc szervezi klubba. A szervezők hangsúlyozzák, hogy szó nincs versenysportról: a cél, a szabadidő kellemes és hasznos eltöltése, az erőnlét növelése. Felelős kiadó: G. H. Courtier. Felelős szerkesztő: dr. Szalóczi Géza. Főszerkesztő: Koncz János. ' GARAMOND