Egri Dohánygyári Híradó, 1994

1994-05-10

Courtier úr ünnepi beszéde Igen tisztelt vendégeink, hölgyeim és uraim! Nagyszerű érzés, hogy mindannyian itt vagyunk, immár harmadik alkalom­mal Egerben, a „Philip Morris Napon”, amely hagyománnyá vált. Nagy öröm, hogy sok család élvezte a délelőtti programokat, s igénybe vette a mind szélesebbé váló szórakozási lehe­tőségeket. Kérem, engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében megköszönjem a szervező bizottság tagjainak munká­ját, akik oly sokat tettek, hogy ez a nap sikeres legyen, és hogy mindenki szá­mára élményeket nyújtson. Ahogyan Önök közül sokan tudják, cégünk számára Magyarországon az el­múlt év nagyon sikeres volt. 1993-ban komoly piaci részesedést hódítottunk el versenytársainktól, akik közül senki sem tudta a maga részét növelni. Ez új­ra bizonyítja, hogy mi vagyunk a leg­jobb vállalat, mert a legjobb emberek­kel dolgozunk és termékeink is a leg­jobbak a piacon. Az idei év első négy hónapjában is folytattuk a piaci sikere­inket, s minden termékünkből többet adtunk el, növelve piaci részesedésün­ket. Mindez a vállalat valamennyi dol­gozójának tudásán, odaadásán és ke­mény munkáján alapul, valamint azon a segítségen, amelyet anyacégünk, a Philip Morris nyújt számunkra minden területen. Úgy gondolom, jó okunk van tehát arra, hogy megünnepeljük a Phi­lip Morris napot ma Egerben. Mindannyiuknak nagyon jó szórako­zást kívánok, és tegyünk meg mindent, hogy sikereink tovább folytatódjanak 1994-ben is. Köszönöm figyelmüket. EZ VOLT ÁM Nagyon nehéz néhány fotóval beszámolni egy olyan eseményről, amelyen több mint ezer ember nyüzsög — de azért megpróbáljuk. Reméljük, ezek a ké­pek visszaidézik a PM DAY hangulatát, s azokban, akik ott voltak, szép emlé­keket idéznek, azokban pedig, akik valami oknál fogva nem tudtak ünnepelni, késztetést ébresztenek arra, hogy jövőre ott legyenek velünk a körcsarnokban. Az április 30-i Philip Morris Nap ugyanis olyan buli volt, amit nem szabad ki­hagyni: igazi népünnepély, ahol délelőtt a virslitől a vurstliig a legkülönbözőbb dolgok szórakoztatták a családosokat (nem beszélve a műbikáról), este pedig vacsorával egybekötött bál várta a felnőtteket, akik becsülettel kitartottak a hajnal két órai zárásig. Elvégre PM-DAY csak egyszer van egy évben. Sajnos... A mazsorettek nyitánya A gyerekeknek a körhinta... ... és az asztali foci volt a fő szórakozása 1—rr r t

Next

/
Thumbnails
Contents