Egri Dohánygyári Híradó, 1994

1994-03-01

Újabb támogatás nyugdíjasainknak Ez a felvétel tavaly készült, de az idén is megrendezzük majd a nyugdíj as-tál álkozót Mint már több alkalommal is hírül adtuk, szépen gyarapodott az alapítvány alaptőkéje. Jelenleg 15 millió forint kamata az, amely fel­használható a nyugdíjasainkkal kapcsolatos kiadásokra. A kamat összegének legnagyobb részét az alacsony nyugdíjjal rendel­kezők egyszeri juttatása teszi ki, 1993. évben 267 fő részére 1 298 000 Ft került kifizetésre. Ebben az évben az előzetes becslé­sek szerint mintegy 1,5 millió forintot tesz ki az egyszeri juttatások összege. A Dohánygyári Híradó előző számá­ban már hírül adtuk, hogy a 12 ezer forint alatti nyugdíjjal rendelkezők ré­szesülnek ebből a juttatásból. Igen sok reklamáció és meg nem értés adó­dott a kuratórium döntésének megho­zatala után. Az Alapító Okirat szerint azok részesülhetnek juttatásban, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a minimum-nyugdíj másfélszeresét. A kuratórium döntését az vezérelte, hogy minél többen részesülhessenek a juttatásból, és a meghatározott összeg se legyen túl alacsony, vegye számí­tásba az éves nyugdíjemeléseket. Szívünk szerint mindenkinek sze­retnénk adni, de minden véges, így az alapítvány kamatainak összege is az. Hogy minél többen részesülhessenek a juttatásból, ezért növekedett az el­múlt év hasonló időszakához viszo­nyítva az alaptőke 10 millió forint­tal. Az évi tervek között szerepel nyugdíjas-kirándulás vagy kirándulá­sok szervezése és a hagyományos nyugdíjas-találkozó, melyre minden­kit szeretettel várunk. Ezek révén mindenki részesül va­lamilyen módon az alapítvány támo­gatásából és szeretnénk nyugdíjasa­ink élményeit gyarapítani ezekkel a programokkal. Kérjük, hogy akinek név vagy lak- címváltozása volt, minél előbb jelezze, hiszen csak így lehetséges a folyama­tos kapcsolattartás. Bódi Lászlóné A fenntartó a dohánygyár marad ÖNÁLLÓ LESZ AZ ÓVODA Leválasztják a gyártól az óvo­dát. No, nem fallal, csak szervezeti­leg. Ezt az LXXIX. szám 1993. évi közoktatási törvény teszi szükséges­sé, mely kimondja, hogy minden közoktatási intézményt önálló jogi személlyé kell alakítani. Hogy ez mit jelent? Mint dr. Szalóczy Gézától megtudtuk, e lépés teljes szakmai önállósághoz vezet, ám az óvoda fenntartója továbbra is a dohánygyár marad. Az óvodaveze­tő feladatköre megnő, bizonyos kor­látok között ő gyakorolja majd a munkáltatói jogokat is, és a megha­tározott pénzkeretek között önálló­an gazdálkodik. A lényegében jogi intézkedés ér­demi változást nem hoz az óvoda életében, az az 1994/95-ös tanévben Az óvodát továbbra is a dohánygyár finanszírozza is teljes gyermeklétszámmal műkö­dik majd, a jogszabályban meghatá­rozott személyzeti létszámmal. Az új közoktatási törvény szigorúan megköveteli a dolgozóktól a szakké­pesítést — ennek mindössze egy dol­gozó nem felel meg. A gyár vezetése természetesen arra törekszik, hogy az április 1- jén életbe lépő új jogi státus az óvodai dolgozóknak lényeges hát­rányt ne okozzon. Bár megszűn­nek dohánygyári dolgozók lenni, a cég alkalmazottainak járó előnyö­ket és juttatásokat azért továbbra is élvezhetik. Ugyanakkor azok, akik április elseje után lesznek az óvoda alkalmazottai, sajnos a do­hánygyári nyugdíjas státust már nem kaphatják meg.

Next

/
Thumbnails
Contents