Dohánygyári Híradó, 1991

1991-11-01 / 4. szám

ÖTEN A KÉTSZÁZTÍZBŐL LIPTAI TIBOR: „A FEJLESZTÉSBEN AZ ÖTLETEK A FONTOSAK" A kritikus jelleme­ket — DH ide, Q oda — „békétleneknek” tartják, pedig ők a fejlődés motorjai. Liptai Tibort, a fej­lesztés örökmozgó­ját azért jutalmazták Dicsérő Oklevéllel, mert kritikus magatartá­sát, keménységét valamennyiünk számára létfontosságú alkotásokkal támasztotta alá. Nevéhez fűződik — Tarnóczi Tiborral együtt — a félgyártmánytermi fejlesztés, mely a Phi­lip Morris elismerését is kivívta, akárcsak a szívarborítékvágó-terem berendezése és gépeinek telepítése. — Most negyvenhat éves vagyok — mondja önmagáról. — 1965-ben kerültem a vállalathoz, az első nagy átalakulási időszak­ban. Gépésztechnikus vagyok; lakatosként kezdtem a tmk-ban, voltam üzemeltető a fil­teren és a gyártáson, üzemtechnikus helyet­tes tmk-főnök. 1986 óta egyfolytában műsza­ki fejlesztő vagyok. Ez az én igazi világom, a fejlesztés. A fejlesztésben az ötletek a fonto­sak; ezt követi a tervezés, a pontos, szívós, szorgalmas munka. Az igazgatóban is leg­jobban az alkotóképességét becsülöm, bár ő is makacs ember, akárcsak én, vagy Balogh Jóska; node haladás csak a gondolatok ösz- szeszikráztatásából lesz. Nagyon jó húzás volt először meglépni a licencet; ez alapozta meg a fejlődést. A heterogén géppark segí­tette az emberek sokoldalú fejlődését, de most már jobb volna az egységes, korszerű géppark: kevesebb raktárkészlet, jobban mozgatható emberek... Most azon a légve­zetéken dolgozom, mellyel a kocsányvágatot a II. emeletre akarjuk felszállítani. Aki a felelősséget szereti: FÁCZÁN ISTVÁN kompresszorkezelő A kompresszorház ott van a víztorony alatt, szerényen, mintha nem is tőle függene atermelés. Fáczán István, a kompresszorke­zelő, ugyancsak csendes és szerény, ezért aztán jólesett neki, hogy főnökei észrevették és pénzjutalomra terjesztették föl, amit meg is kapott. — Azért megkapom én a jutalmamat min­dennap — mondja Rózsaszentmárton fia, az egykori bányamunkás, Fáczán István. — Nem pénz ez a jutalom, hanem a felelősség. Ebben a munkában az tetszik nekem legjob­ban, hogy igen nagy a felelősségem. Ha a kompresszorok nem dolgoznak rendben, megáll a munka. Az ember legnagyobb jutal­ma, ha függ tőle valami. — Hát ez bizony nagy igazság. Mióta kompresszorkezelő ? — Hetvenkettőben jöttem a gyárba, elő­zőleg Petőfibányán, majd gázcsofektetőknél dolgoztam, de ez a gyár tetszett meg nekem 6 KOMÓCZINÉ: VALÓBAN ÉN KAPTAM-E" „MEGLEPŐDTEM, KÖRBENÉZTEM, — Erzsiké, Ko- móczi Mihályné, a filtergyártás veze­tője nem tudta, hogy meg fogja kapni az emlék­plakettet... — Amikor a ne­vemet olvasták, meglepődtem, körbenéztem: va­lóban én kaptam volna? — Azért jól­esett, igaz-e? — Persze, hogy jólesett. Hatvanhatban jöttem ide, egyene­sen a dohányipari technikumból, s mindjárt bele­cseppentem az akkori nagy átalakítás kellős köze­pébe. Miska, a férjem, egy év múlva követett. Haj­dúk vagyunk, Debrecenbe mentünk volna, de nem fogadott... Eger tárt karokkal várt. Hát így. A gyakornoki idő után, már 67-től a filteren voltam. Kocsis Jóska keze alatt kezdtük ezt az ágazatot... A filteren mindig egymást segítő szellem volt, s itt nem is tudott megmaradni, aki ebbe aszeretetlég- körbe nem illeszkedett be. — Mikor is lett vezető? — Amikor Kocsis Jóska DH-titkár lett, mint he­lyettes, én vezettem egy ideig a filtert, aztán ki is neveztek. Úgy 78-ban lehetett ez. Nagyon szeret­tem a vezetőképzőt. Nem is csak azt, hogy ott ta­nultunk, hanem hogy együtt voltunk és a vezetők­ből kollektíva lett... Istenem, ha meggondolom, a régiek közül már csak Baghy Tamás van itt rajtam kívül; ő is a férjem osztálytársa volt... — Jobb itt, a korszerű műhelyben dolgozni? — Összehasonlíthatatlan, csak nyáron nagy a hőség. Fényvisszaverő üveg zárja az ablakokat, de igen nagy a felület és a tető is árasztja a mele­get. Node most, több, mint félévig erre sem pa­naszkodhatunk... Nekem is ez az életem; nagyon szeretem a munkahelyemet és a munkatársaimat. legjobban. A lakatosműhelyben kezdtem, hegesztőként, hét éve vagyok a kompresz- szornál. Tízéves berendezések, s ha normá­lisan, az előírt üzemóra után cseréljük az ola­jat, a levegőszűrőt, olajszűrőt, ha tisztán tart­juk őket, nagyon meghálálják. Amikor az At­las szerelői lejöttek, azt mondták, az ország­ban nincs még egy ilyen tiszta kompresszor. Mindig két géppel megyünk, de az energiata­karékosság szívügyünk. Nemcsak nekem; váltótársaimnak, Bodnár Flóriánnak, Kácsor Jánosnak és a tartalékos Karkusz Jánosnak is. Van időm elgondolkodni olykor, visszaem­lékezni a boldog emlékezetű Turcsányi Ben­jáminra, brigádvezetőmre... Higgye el, a jó munkatársaknak nagyon sokat köszönhet az ember! SZABÓ ZOLTÁNNÉ: Szereti a gépét Kedves, nyílt tekintetű fiatalasszony Sza­bó Zoltánná, a Cigarettagyártás közkedvelt­ANDRÉNYI LÁSZLÓNÉ 35 ÉVE A GYÁRBAN A csomagolás népszerű Évikéje a neveze­tes GD Xl-en dolgozik. Az ünnepségen meg­kapta az „Egri Dohánygyárért” emlékplaket­tet, de ez csak megkoronázása volt annak a 35 évnek, melyet itt töltött, a vállalatnál. Kétszer volt már Vállalat Kiváló Dolgozója, megkapta az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozó­ja kitüntetést, a volt Mezőgazdasági Minisz­térium is kitüntette. — 1956. szeptember 17-én kerültem a gyárba, mint tanuló — emlékszik vissza. — Egy hét múlva mindjárt október 23-a volt... — Az bizony, de hát fiatalka voltam én még akkor. A szivaron kezdtem, akkor még Göcző Géza bácsi keze alatt, Kiss Feri csak később lett főnök... — Mikor került a csomagolásra? — 1958-ban. Akkor még a Niepmann 25- ösökön dolgoztunk, Tervet, Kossuthot cso­magoltunk. S mindig jobb, mindig korsze­rűbb gépek jöttek, újra meg újra tanulni kel­lett. Én mindig jól éreztem magam itt, a cso­magoláson, Lajos bácsi után mindjárt Micike lett a főnök. Nagyon szerettem. Én mindenki­vel jóban voltam, mindenki a barátom volt itt... — S milyen ezen a GD-n dolgozni? — Sokkal jobb, mint a Niepmannon. Gyorsjáratú, korszerű gép, s amióta a minő­ségi csapat megvizsgálta, jobbak a tasakok, egészen más a beállítás... Még három évem van nyugdíjig, de sajnálni fogok elmenni in­nen. ségnek örvendő Erzsikéje. 1991. Szent István napján hetedmagával kapott „Dicsérő Okle­velet” a gyártáson, ami rangban megfelel a régi „kiváló dolgozó” kitüntetésnek. — Mikor került a gyárba? — Hat éve. 1985-ben végeztem a szak­munkásképzőn. Eleinte két műszakban dol­goztam; akkor még hol ide, hol oda tettek, ahol szükség volt rám, ott kellett dolgoznom. Ez arra is jó volt, hogy több munkahellyel megismerkedjem. — S mikor került gépre? — Amikor betöltöttem a 18. életévemet. Már háromműszakos lehettem és a 8-as Ga- rantra kerültem gépkezelőnek... — Mikor ment férjhez? — Tavaly júniusban. Férjem gépkocsive­zető. — Most melyik gépen dolgozik? — A 14-es LOG-on. Nagyon szeretem ezt a gépet. — Persze, itt már nem kell elszedni... —■ Nem azért. Kifejezetten szerettem az elszedést! Hanem stabilabb gép, korsze­rűbb, élvezet rajta dolgozni. íme, a titok. Az a kiváló dolgozó, aki élvezi a munkát.

Next

/
Thumbnails
Contents