Dohánygyári Híradó, 1991

1991-01-01 / 1. szám

Ml ÚJSÁG A GYÁRBAN?

NYUGDÍJBA VONULT DR. POLGÁRY LÁSZLÓNÉ, SZARVAS ALADÁRNÉ, BÁRÁNY TIBOR ÉS KASZÁS IMRE

„A MUNKAHELY MAGÁN VISELI

SZEMÉLYISÉGÜK NYOMÁT”

Bensőséges kis ünnepség keretében dr. Domán László igazgató „Egri Dohánygyárért” emlékplakettet adott át d r. Polgáry Lász- lónénak és Szarvas Aladárnénak, valamint ajándékokat az emlékplakettel már rendelkező Bárány Tibornak és Kaszás Imrének, nyugdíjba vonulásuk alkalmából.

— A vállalat életében jelentős szerepet játszott négy munkatársunk megy most nyugdíjba — mondta dr. Domán László. — Sok évtizedes tevékenységüket függesztik most fel, s azt a munkahelyüket hagyják el, mely számukra életmeghatározó volt. A gyár szinte magánéletükké vált, gondjai alapvetően befolyásolták életüket. Ám a munkahely örömforrást is jelentett. Ilyenkor, amikor az ember búcsút vesz, számvetést is próbál végezni, mit hagyott hátra az utódoknak. Nos, nyugodt lelkiismerettel hagyhatják abba a munkát, amit itt hagytak, pozitív, és magán viseli az ő személyiségük nyomát. Hozzájárulták a vállalat sikeréhez, jó érzéssel mehetnek nyugdíjba. S ha ügyes-bajos dolgaikban bármikor a vállalathoz fordulnak, segítségükre leszünk. Köszönjük munkájukat, szakértelmüket, sőt, munkahelyen túli lelkesedésüket is, a vállalat gondjaival töltött éjszakáikat: ez minden közösség túlélésének legértékesebbforrása. Kívánunk nagyon hosz- szú életet és jó egészséget!

m

Bárány Tibor:

— Negyven év alatt jellemző volt, hogy mindig féltem valamitől, de amitől féltem, mindig jóra vált. 1951-ben, fiatalon, Vendrei igazgató úr csak tűzoltónak akart fölvenni, de amikor elébe álltam, hogy vállalom, kiküldött Pergéhez a nehéz anyagmozgatásra. Akkor mindig azért imádkoztam, nehogy a szigorú Somos János keze alá kerüljek, láttam, hogyan bánik Szőke János bácsival, a szivargyártási segédművezetővel. Hát mit tesz Isten: 54 novemberében én lettem Szőke utóda! 1957 elején tett meg cigarettaelőkészítési művezetőnek Zsíros Lajos: a mai fiatalok rá sem ismernének az akkori előkészítésre. Egyszer Sátoraljaújhelyre mentünk, ott láttam tárgyalni az ottani igazgatóval Domán Lászlót. Kemény ember volt, örültem, hogy nem nálunk van. Erre 1964-ben megérkezik! Nagyon féltem tőle. Az első találkozás azután minden félelmet elmosott: hamarosan el sem tudtam képzelni nélküle a gyárat. A legfontosabb, hogy ezer ember jól érezze magát. Mindig szeretettel fogok visszagondolni a gyárra és kedves üzemrészemre.

Kaszás Imre:

— Én beleszülettem az Egri Dohánygyárba, édesanyám bölcsődébe is ide hordott, iskoláskoromban mindig itt mentem el a gyár előtt. Itt voltam az 50. évfordulón, amikor a szivarelőkészítőben zenekar húzta a talpalá- valót. 1951 áprilisában Bárány Tiborral együtt léptem be, először segédmunkás voltam, majd bérelszámoló, azután a műszaki osztályt ketten alkottuk Gimesi Jánossal, 54 novemberében lettem szivarelőkészítési osztályvezető, 66-ban gyártásirányító, 1968 januárjától termelési osztályvezető, majd 1982 júliusában szaktanácsadó, dohányválogatásra a licenc-ellentételezéshez. 40 év alatt sokat tettem a gyárért, a gyár is értem. Nem akarok tőle elszakadni.

Micike (Szarvas A.-né):

— Mi volt a legnehezebb? Anyának, feleségnek és munkavállalónak lenni egyszerre. S mi volt a legszebb? Az a sok-sok biztató mosoly, mit az utolsó percig őrizni fogok magamban. Szerettem azt a 150—200 kedves munkatársat a csomagoláson, s ők is engem, robbanékonyságommal, türelmetlenségemmel együtt, — de hát ez vagyok én. A csomagolás jelentős műszaki fejlődésen ment át, a kollektíva az én irányításom alatt alakult ki. Jól éreztem magam. Jó volt mindennapos gondjaikkal törődni, egy nagy család fejének lenni, ami sokkal többet jelentett, mint naponta százszor elmondani, hogy „jó reggelt” és „viszontlátásra”. Szép volt. Szeretném most megköszönni, hogy itt lehettem.

Manyika (dr. Polgáryné):

— 1954 augusztusától, az első perctől most az utolsóig a munkaügyön dolgoztam. Bérelszámolóként kezdtem, 63-tól munkaügyi vezető, 71-től munkaügyi osztályvezető voltam. Még ma is azon tűnődöm: hogyan is merték rám bízni! Akkor ritka volt vezető beosztásban a nő. Mindig olyan főnökeim és kollégáim voltak, akik jók voltak, — én mindenkit szerettem. A munkaügyisre is nehéz időszak következik most. A legfontosabb, hogy a munkaügyön szeressék az embereket. Igyekeztem úgy nevelni az utódokat, hogy együtt gondolkodjunk. Ez volt az én családom, ez az egy volt, amiben nem csalódtam.

NEMZEDÉKVÁLTÁS A DOHÁNYGYÁRBAN

Mintha az emberiség, valóságos történetében és fejlődési szakaszaiban, maga is igazodnék saját, száz és ezer évekre berendezett időbeosztásához: a kaotikusán gomolygó XX. század utolsó évtizede mintha valóban egy új évezred prológusaként, előkészítéseként kezdődnék. Történelmileg „új osztás”, új felállás, új csoportosulás bontakozik ki, világ-, nemzet-, és mikrotár- sadalmi méretekben. Egyetlen rendszerré egységesedik az emberiség (és mozgásformája, a világgazdaság), mint egy galaxis-halmaz, centrummal és perifériával; a magyarság felvételi vizsgát tesz: beléphet- e az új évezredbe, miután első évezrede végérvényesen lezárul és múlttá válik; s egy sejtje, egy kicsiny közössége, az Egri Dohánygyár 1990-ről 1991 -re virradóra történetének olyan új szakaszába lép, melynek már előszele jelzi az új kort: a technikában átveszi a hatalmat az elektronika, és a filoxera előtt szölőkötöző egri asszonyok utódai számára tudománnyá válik az ipar. Ünnepélyes és megrendítő, hogy ez egyszersmind a nemzedékváltás pillanata is: az életkor parancsára éppen most kezdi átadni helyét az 1950-es generáció, a mechanikai modernizáció nemzedéke az újnak, melynek bízvást megelőlegezhetjük az elektronikus modernizáció nemzedéke nevet. Bárány Tibor, Szarvas Aladár- né, Kaszás Imre nyugdíjba vonul s átadja helyét Sebéné Studer Jutkának, Szőllősi Gábornak, mint dr. Polgáry Lászlóné Veres Icának; Mózesek ők, kik elvezették a népet az ígéret földjének határára, de maguk már nem léphettek be: ott már a Józsuák fognak vitézkedni, s ha kell, akár megállítani a Napot. Hatalmas feladat előtt állnak: be kell teljesíteniük a korszakos átalakulást, melyet most lelépő elődeik a 70-es és 80-as évtizedben a DH-val és a világpiaci nyitással visszafordíthatatlanul elkezdtek. Rajtuk áll, hogy a Dohánygyár, akárcsak a Vár, Eger legsajátabb jelképe marad-e: ha úttörője és első zsengéje volt az ipari forradalomnak ebben a városban, úttörője és első zsengéje lesz-e Eger posztindusztriális jövőjének is.

21