Egri Dohánygyár, 1990 (19. évfolyam, 1-3. szám)
1990-01-01 / 1. szám
r „Vétkesek közt cinkos, aki néma” Avagy a televízió és a video hatása a kisgyermek személyiségének fejlődésére Világszerte kutatják hozzáértő orvosok, pszichológusok, pedagógusok, hogy a tv és a video milyen hatásfokkal mozgósítja a gyermeki befogadás pszichikus és szellemi hálózatát. Sokoldalú vizsgálatok mutatnak rá, hogy az audiovizuális technikával sugárzott képek rossz hatással vannak a kisgyermek személyiségére, viselkedésére, károsan elferdítik ismereteiket, negatívan befolyásolják érzelmi struktúrájukat. W. Schramm írja kutatásaiban: „A tömegkommunikációs eszközök a gyermek tudati, pszichés és fizikai fejlődésére kifejezetten sokkoló hatással vannak. Számtalan tény bizonyítja, hogy szorongást, tunyaságot, alvászavart, látászavarokat, mozgáshiányból fakadó koordinációs zavarokat, nagyfokú idegrendszeri sérüléseket, agreszszivitást vált ki a fejlődésben lévő kis emberkékből a tv és a video rendszeres nézése.” Hasonló konklúziót vonnak le vizsgálataikból Maletzke és Janousek: „A tv fény-hang intenzitása, vibrálása, világosságkontrasztja, a pszichés hatások, fotomontázsok, gyors képváltások nagyfokú figyelemkoncentrációs zavarokat, a gondolkodás elrugalmatlanítását, sematizálását, az absztrakció megnehezítését idézik elő a kiskorú nézőkben. Sok esetben kimutatható, hogy a gyermek a képi montázsok szimbolikus értelmét nem fogja fel, gyakran az egész műsor precepciós készségét félreérti, tartalmilag, formailag, esztétikailag eltorzultan éli meg. Ha a kisgyermek hosszabb ideig (egy-két órán át) nézi a televíziót, a hang- és fényingerek kimutathatóan károsítják idegrendszerét, a gyerek idegileg kifárad, s olyan feszültségek teremtődnek benne, amiket hosszú ideig nem tud kellően levezetni. A rendszeresen tv-t, videót néző gyermek IQ-ja (összintelligencia-hányadosa), teljesítménye VQ-ja (verbális intelligenciafaktora) és PQ-ja (cselekvésintelligencia-mutatója) lényegesen alatta marad a jónak nevezhető 110- es IQ-nak, 105-os VQ-nak és a 100-as PQ-nak.” Edgar Fosternek, egy nyugatnémet pedagógusképző főiskola professzorának véleménye szerint: „A tv- és videofilmek a legkárosabb kábítószerként hatnak a kisgyermek tudatára.” Ennyit röviden a kutatások anyagából, de sajnos már egész lexikonnyi anyag gyűlt össze a témáról, amik mind tényekkel, bizonyítékokkal támasszák alá a leírtakat. Nem szeretném, ha félreértenének. Korántsem az ésszerű, modern technika számtalan pozitív találmánya, eredménye ellen emelek szót. Tudom, nagyon is szükség van a modern gépekre, modern technikára, a felnőttélet megannyi területén hasznosan alkalmazható rádióra, televízióra, számítógépekre stb. De! Nincs szükség a 2 — 3 — 4 — 5 éves kisgyermekek nevelésében ezekre a személytelen technikai eszközökre, mert itt a személyes kötődésre, szeretetre, odafigyelésre, foglalkozásra, ölbevételre, közös családi programokra, apa vagy anya élő esti meséjére van szükség! Már nemcsak a külföldi kutatók, nyugati szakemberek, de a hazai bölcsődék gondozónői, óvodák óvónői is egyre szomorúbban tapasztalják, hogy évről évre több és több családból jönnek labilis idegrendszerű, gátlásos, beszédhibás, erőszakos, agresszív gyerekek. Ez az én tapasztalatom is! Ezeket a sorokat nem lehet indulatok nélkül leírni, mert itt nem akárkikről van szó. Kisgyermekekről, gyermekeinkről, kiszolgáltatott apró emberkékről, a jövő nemzedékéről. Mi, felnőttek mindannyian súlyosan felelősek vagyunk értük és tetteinkért is, azokért is, amiket érettük megteszünk, és azokért is, amelyeket nem teszünk meg! Az a tapasztalatom, hogy a gyerekekkel kapcsolatos ügyeket, problémáikat, kérdéseket gyakran lekicsinylőén kezelik. (Olyan ez, mint a foci, mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá, mégis csak nagyon kevesen tudják jól csinálni!) Gyakran tapasztalom azt is, hogy sokan strucc módjára megpróbálják fejüket a homokba dugni, ha valaki felhívja a figyelmüket a bajokra, problémákra, s nem érzik magukat illetékesnek. Pedig vegyük már végre tudomásul, mindenki illetékes, mindenki felelős! A legtöbb embernek van gyermeke, unokája, vagy él a környezetében olyan kisgyerek, akihez ő maga is érzelmileg kötődik. Nem érdekli hát, hogy mi lesz a sorsa, miben nő fel, hogyan nevelődik, egészséges lesz-e, vagy örök életére sérült? Hát értsük már meg végre! A2 — 3 — 4 — 5 éves gyermekeknek nem a horrorfilmekből kell megismerni az emberi test anatómiáját, nem pornófilmekből kell megismerni a szerelmet, a férfi és nő kapcsolatát, nem a Macskafogó patkányaihoz kell érzelmileg kötődnie, hanem a szüleihez, testvéréhez, nagyszüleihez. Nem brutális verekedésekkel, gyilkosságokkal, a szexuális élet aktusainak közeli bemutatásával, vadnyugati banditák trágár káromkodásával kell megismerkedniük, hanem a természet megannyi csodájával, az erdők, mezők, virágok szépségével, kedves gyermekmesékkel, dalokkal, versekkel, szüleik példamutató, kedves egyéniségével, szeretetével, munkájával... és még hosszan sorolhatnám. Nem vádolni, sérteni, bántani akarok! Most itt kéréssel fordulok minden felnőtt emberhez, szülőhöz, nagyszülőhöz és mindenkihez, akit a gyermekek sorsa, jövője egy kicsit is érdekel, hogy vigyázzanak sokkal nagyobb felelősséggel a gyermekekre, ne akarjanak idegbeteg nemzedéket hagyni maguk után! Pappné Radocsai Katalin óvónő Amikor a Parlamentben március 22-re napolták el az ülésszakot, az egyik képviselőnő szót kért, és azt mondta: csak aztán vigyázzunk, hogy befejezzük péntekre, mert „ha már csináltunk egy karácsonyt magunknak, akkor ne csináljunk még egy húsvétot is.” Igaza volt. Nem elég, hogy holmi alkotmányozás miatt kis híján lemaradtak a Szomszédok heti folytatásáról, a sztrájtörvény talán még a tojásfestéstől is megfosztaná őket. így is van bajuk elég. Csak egy példa: csütörtökön negyed tizenkettőkor még majdnem 290-en ültek ott a 386-ból, és akkor egy képviselő azt javasolta, hogy ha már az van a házszabályban, hogy a szavazatokat meg kell számolni, akkor számolják is meg. Lám, ez is azt igazolja, amit olyan találóan mondott nemrégiben egy képviselő: egyesek cirkusszá akarják tenni a Parlamentet. Még szerencse, hogy a szavazáskor többnyire kétséget kizáró a többség. így volt ez, amikor elfogadták a III. tvr. 4 paragrafusát (január 11-én), mindössze két ellenszavazattal, meg március 10-én is, amikor hatályon kívül helyezték ugyanezt, ezúttal ellenszavazat nélkül. Mi mást mutat ez, mint a képviselők példás megújulókészségét? És gondoljunk csak bele: azon honatyák és honanyák, akik már 15, 30, sőt 40 éve végzik felelősségteljes munkájukat az Országház falai között — hányszor Mint a lûmes tojás újulhattak meg ezen idő alatt? Hányszor hozhattak — a választók megbízásából és képviseletében — bölcs és jól átgondolt törvényeket, és hányszor volt erejük ahhoz is, hogy ellenkezőjükre változtassák azokat, ha kellett. És felelősségérzetüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szinte mindig egyhangúlag döntöttek, népünk egészséges akaratának ragyogó kifejezéseként. Hát érdemes itt kisiskolás módra számolgatni? Ugyanis olyan kimerítő a képviselők munkája. (Hogy egyikük aforizma értékű mondását idézzem: „Máma a képviselőket sok minden megviseli.” Például amikor a húsvétot féltő képviselőnő szót kért, akkor már teljes hét perce tartott az ebéd utáni munka. És az ebédszünet előtt is csak egy szünetet tartottak, délben, az se tartott tovább 84 percnél a kihirdetett 20 helyett. Nem lehet ezt erővel bírni. Arra pedig még gondolni is rossz, mi lett volna, ha az agyonhajszolt képviselőknek egynél több jelöltből kellett volna elnököt választaniuk. A dologban a legilletékesebb, az MSZMP KB ugyan azt nyilatkozta, hogy nem lenne kifogása a többes jelölés ellen, de a jelölőbizottság szerencsére nem hagyta eltéríteni magát a hagyományoktól. így aztán volt is derültség a teremben, amikor kitudódott, hogy egyes, tréfás kedvű képviselők más neveket is írtak a szavazócédulákra. Még itt se hagyja el a humorérzék őket. Ejnye! Pedig komoly dolog ám az Országgyűlés. Mint tudjuk, a legfelsőbb népképviseleti szerv. A kormánynak is felettese. Éppen ezért volt szívet melengető látni, hogy mily távol áll a Parlamenttől a hierarchiával való visszaélés, hogy nálunk az Országgyűlés nem utasítgatja az alája rendelt kormányt. Fényesen bizonyította ezt például az az eset, amikor az Országgyűlés alelnöke a kormányfőtől kért engedélyt egy kérdés eldöntéséhez. Persze mindig akadnak akadékoskodók, akiknek semmi se tetszik, nem veszik észre a mi képviseleti rendszerünk napnál világosabb fölényét az elavult, hagyományos parlamentarizmussal szemben. Azt állítják, hogy egy ilyen összetételű parlament nem képes megalkotni alaptörvényünket, az alkotmányt. Alighanem nekik szólt az, ami az ülésszak alatti egyik sajtótájékoztatón hangzott el: nem szabad megkérdőjelezni a jelenlegi Parlament legitimitását és kompetenciáját. Reméljük, mindenki értette a finom disztinkciót: lehet, de nem szabad! Szent László pénze A nagy király — akit az egyház szentté avatott — seregei kemény csatában megverték az ellenséget, és az hanyatt-homlok menekült. Minden jel arra mutatott, hogy a magyarok döntő győzelmet arattak, és végleg megszabadulnak a fosztogató, kóbor csapatoktól. De a menekülők — tatárok vagy talán kunok, esetleg besenyők — pokoli ötletet eszeltek ki. A zsákmányolt aranyat elkezdték szórni, két marokkal hintették maguk mögé a csengő pénzeket. Erre a magyar katonák abbahagyták az ellenség üldözését, leszálltak a lóról, és lázasan szedegették a pénzt. A menekülő ellenség pedig már lassan újra hadrendbe szedte sorait, s arra készültek, hogy lecsapjanak a négykézláb kutató, kereső magyarokra. A nagy király Istenhez fohászkodott, senki nem tudta, hogy mit mondott, csak az ajkai mozogtak. Imája meghallgatásra talált, mert az elhullatott aranyak kővé változtak. A sereg abbahagyta a szedegetést, és újból az ellenség üldözésére indult. Sikeresen ki is verték őket. A kővé vált pénz pedig ott maradt a földön, ezt hívják Szent László pénzének. A legendáról már a XV. században is megemlékeztek. Az ötlet nem egészen új, mert a gallok, mielőtt Attalusszal megütköztek, ezüst-’és aranypénzeiket őrökre bízták, hogy vereség esetén szórják az ellenség elé. Míg azok a pénz felszedésével vannak elfoglalva, ők elindulnak. A megvert mórok a keresztények elé szórták ékszereiket, de azok Szent Jakab imájára kővé változtak. A lapos, korong alakú kövek eredete már régen foglalkoztatta az emberek képzeletét. Volt, aki úgy tudta, hogy Egyiptom földjén igen gyakran találni ilyeneket. Úgy okoskodtak, hogy azok lencseszemek, egykori lencsefőzelék kővé vált maradványai. A piramisokat építő rabszolgák konyhahulladéka változott kővé. Ezeket a pénz formájú köveket egyes vidékeken Szent István pénzének nevezik, állítólag menekülés közben aranyait Koppány elé szórta. A kőpénz persze nem pénz, hanem egysejtű állatok kövült háza. Ezek az állatok kizárólag tengerben éltek. A sivatagban talált kővé vált lencsék és a hazánkban fellelhető kőpénzek tehát arról tanúskodnak, hogy ott valaha tenger volt. Néhány jó tanács Hogyan használjuk a sót? — Az ételeket általában ne sózzuk meg előre, csak a főzés befejezése előtt. Kivéve azokat, amelyeknek elkészítésekor vagy főzésekor már így kívánja meg a recept. nál vizet, fedő alatt pároljuk, s csak ha a levét elfőtte, pirítsuk át. — A baromfit — ha szükséges — enyhén sós vízzel locsoljuk meg sütés közben. — A hirtelensülteket borsozzuk és szórjuk meg egyéb fűszerekkel a sütés megkezdése előtt, a sót csak a végén tegyük hozzá — különben rágós lesz a hús. — A főzelékeket kevés sós vízben főzzük, ha lehet, csak pároljuk, hogy értékes tápanyaga ne vesszen kárba. — A leveseket előre sózzuk, így a benne fővő anyagok nem lesznek íztelenek. — Cserépedényben való sütésnél vagy párolásnál mértékletesen, de előre sózzunk. — A vesét mindig tálaláskor sózzuk meg, mert különben rágós lesz. — A burgonyát csak akkor sózzuk, amikor a vize már felforrt. — Ha jóízű egybesültet akarunk, dörzsöljük be előre sóval, forgassuk át forró zsírban, hogy minden oldala szép színt kapjon, ezután ágyazzunk meg neki a tepsiben a különféle ízesítőkkel, fűszerekkel, öntsünk alá néhány ka— Nem reped meg a tojás héja, ha a főzésnél egy kis sót teszünk a vízbe. — A tojásfehérjét könnyebb felverni, ha csipetnyi sót teszünk hozzá. — Szebb színű a tojássárgája, ha keveréskor egy kevés sót teszünk bele. — Az ehetetlenül csípős zöldpaprikát néhány percig sós vízben tartással szelídíthetjük meg. — A már megbontott üvegben a mustár kiszáradását megelőzhetjük, ha a tetejét kicsit megsózzuk. — Étolajunk nem sűrűsödik be, ha az üvegbe egy kávéskanál finom sót hintünk. — Új burgonyát könnyebben tisztíthatunk, ha hideg, sós vízben áztatjuk, majd kés helyett műanyag szivaccsal dörzsöljük le a héját. DOHÁNYGYÁR 5
