Egri Dohánygyár, 1988 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1988-02-01 / 2. szám

A szocialista brigádok munkájáról (Folytatás az 1. oldalról) mozdulásai, eseményei azt bi­zonyítják, hogy szükség van a munkaverseny-mozgalomra, s ezenbelül a szocialista brigád­mozgalomra. A brigádmozga­lom csak ott válhat életkép­telenné és formálissá, ahol demagóg jelszavakon kívül, a naplóvezetésen kívül más, ér­demleges tevékenységet nem találnak, vagy nem tudnak meghonosítani. Vállalatunknál jelenleg is van alakulóban lévő brigád, ez is mutatja, az emberek­nek. a munkahelyen dolgozó kisebb kollektíváknak szük­sége van a szorosabb együvé­­tartozásra, a feladatok, a gon­dok megoldása könnyebb és eredményesebb lehet, ha azt összehangolva, egymást se­gítve végzik. A gazdálkodásban kiala­kult új feltételrendszer in­kább szükségessé, mint fe­leslegessé teszi a brigádok mű­ködését, természetesen csakis az eredményes működést tud­ja dotálni. A munkahelyeken számtalan olyan feladat adó­dik. amelyek színvonalas meg­oldása jövedelmezőségi mu­tatónkat javítja, a fegyelme­zett munkavégzés jobban meg­követelhető a brigádon belül, hiszen közös érdekük, hogy ne csak saját maguk, hanem tár­saik fegyelmezett. gondos munkát végezzenek. A szociá­lis és társadalmi gondok nö­vekedése szintén azt igényli, hogy ezek megoldásában ugyanúgy, ha lehet még na­gyobb mértékben vegye ki ré­szét egy-egy kollektíva. Az Egri Dohánygyár szo­cialista brigádjai is számtalan helyen szereztek elismerést, megbecsülést munkájukkal az elmúlt években, a város kü­lönböző intézményeiben mint­egy 4000 társadalmi órát vé­geztek. de nem jelentéktelen, sőt ennek mintegy kétszerese a vállalaton belül végzett tár­sadalmi munka. Ennek jelentősége és szere­pe elvitathatatlan, azonban e helyen is hangsúlyozni kell, hogy a brigádoknak elsősor­ban gazdasági munkájuk ha­tékony végzésére kell figyel­müket összpontosítani és emel­lett részt vállalni más szociá­lis és társadalmi tevékeny­ségből, illetve feladatokból-E cikk megjelenésekor már lezajlanak a brigádok érte­kezletei, sőt sor kerül a szo­cialista brigádvezetők szoká­sos évi tanácskozására, ahol az elmúlt évi brigádmunka alapján gazdára találnak a kü­lönböző kitüntetések, címek és jutalmak. Az 1988. évi vállalások meg­tételénél brigádok jó tám­pontot kaphatnak üzemrészük DH akcióbizottsági program­jából, amelyben konkretizálód­tak azok a feladatok, amelyek az üzemrészben hivatottak elősegíteni a vállalati tervek maradéktalan teljesítését. Bízunk abban, hogy a 45 szocialista brigád és a 6 szo­cialista üzemrész, amely együttesen mintegy 800 főt ak­tivizál. a munkaversenyben ez évben is eredményesen tevé­kenykedik és munkájával hoz­zájárul céljaink megvalósítá­sához. — Bárdos Miklósáé dr. — Talán soha nem volt idő­szerűbb dolog termékeink, munkavégzésünk minőségé­ről, minőségmegőrzésről, mi­nőségtanúsításról szólni mint napjainkban. Úgy vélem, igaz ez közvetlen munkahelyünk, az Egri Dohánygyár, sőt. azt hiszem nem túlzók ha azt ál­lítom. hogy az egész ország, az egész népgazdaság tekin­tetében egyaránt. Az elmúlt időszakban párt-, kormány- és parlamenti üléseken volt közvetlen téma gazdálkodá­sunk helyzete, gazdaságunk állapota, állásfoglalások, prog­ramok születtek arra, hogyan kerülhetünk kii jelenlegi nem éppen kedvező helyzetünkből. A párt KB-ülésén született állásfoglalás vagy az Ország­­gyűlés által elfogadott kor­mányprogram kimondva, ki­mondatlanul, de a termékeink minőségének jelentős emelé­sével lát kiutat a mai állapot­ból. Ezek voltak a vissza­­visszacsengő gondolatok. el­vek az elmúlt év végén meg­tartott Országos Minőségügyi Konferencián is. Elsőként Be­­recz Frigyes, akkor még a Minisztertanács elnökhelyet­teseként „Kormányintézke­dések a minőség fejlesztésé­re” címmel tartott előadást. Szólt arról, hogy a minőség is felelős a gazdaság alacsony szintjéért, de a gazdaság is felelős a minőség alacsony színvonaláért. A gazdaság te­temes veszteséget szenved, a vállalatok sokszor az aján­lattételig sem jutnak el. Ter­mékeink, életvitelünk minő­ségének növelése társadal­munk létérdeke. Hazánk va­lamennyi dolgozójának gon­dolkodásban odáig kellene el­jutni. hogy tudatosítsa magá­ban — minden termelő egyén egyben fogyasztó is. A minő­ségfejlesztés adminisztratív módszerei egyre csökkennek, de megmaradnak. Ma még gazdaságunkban szükséges az ösztönzés. a szankcionálás eszköze. Termékeink minősége növe­lésének döntő eszköze to­vábbiakban csakis a műsza­ki fejlesztés. A legalacso­nyabb minőségű, legolcsóbb termékeknek is hibátlannak kell lenni. A KGST-tagorszá­­gaink egyezménye alapján egységes minőségtanúsítási Mit ér a munka, ha magyar? rendszert kell valamennyi kormánynak felállítani. A nyugati országok példája iga­zolja. hogy ahol ilyen van az a kereskedelemben, ill. külkereskedelemben egyaránt nagy előny. Az egységes mi­nőségértékelési és -tanúsítá­si rendszer a megbízhatóbb export-, importtevékenységet segíti. Dr. Szekér Gyula, a Ma­gyar Szabványügyi Hivatal elnöke „a KGST minőségér­tékelési és tanúsítási rend­szeréből adódó feladatokról” szólt. A kormányoknak a ter­mékek minőségének értékelé­séhez. tanúsításához függet­len vizsgáló laboratóriumokat kell akkreditálni, ha egy ter­mékgyártó részt kíván venni ebben a rendszerben, akkor először kérnie kell, vizsgálják meg, hogy nála a szükséges feltételek megvannak-e a jó minőségű termékek gyártásá­hoz. Ha megfelel, akkor a vizsgálólaboratórium a ter­méket megvizsgálja és kiál­lítja a minőségtanúsítást, ame­lyet a tagországok újabb vizs­gálat nélkül elfogadnak. Az­az az importáló ország elfo­gadja, elismeri az exportáló ország minőségtanúsítását. Ha bizonyos termékek minőségé­vel kapcsolatosan hiányossá­gok, kifogások menüinek fel. akkor a termékminőség tanú­sítását. ill. a vizsgálólabora­tórium akkreditálási jogát megszüntetik. Ehhez az együttműködéshez hazai viszonylatban szüksé­ges a vizsgálóintézetek, -la­boratóriumok kijelölése, a rendszerben részt vevő termé­kek körénék kiválasztása. A minőségtanúsítás alapja az ál­lami szabvány legyen. A klasszikus minőségellenőrzés ideje lejárt, egy terméket a végén, a gyártás. előállítás után ellenőrizni már késő. A minőséget minden esetben meg kell tervezni és termel­ni, A minőséget kormányza­ti. társadalmi üggyé kell ten­ni hazánkban. A kiút, a ki­bontakozás ‘ Csak a minőség irányában lehetséges. A következőkben dr. Sza­bó Imre ipari minisztériumi államtitkár szólt arról, hogy a vállalati minőségellenőrzés nincs irigylésre méltó hely­zetben. hiszen ha kizár vagy visszatart minőségi hiányos­ságok miatt kész, ill. félkész terméket, akkor az a válla­lat szempontjából anyagi hát­rányt jelent. A vevők min­den piacon elvárják a meg­bízható terméket. Ma a tár­sadalom minőségérdekeltsé­ge alacsony, a minőség költ­sége viszont magas. Az em­berek gondolkodásmódját kel­lene megváltoztatni, de nem csak dolgozói szinten. Az ipar területén meg kell valósíta­ni a minőségorientált ösz­tönzést, A technológia korsze­rűsítése során nagyobb sze­repet kapjon az esztétikum, a megjelenés. Angyal Ádárn. a Ganz Da­nubius Hajó- és Darugyár vezérigazgatója a minőségi termelés feltételeiről, akadá­lyairól szólt. A minőség kül­ső, vállalaton kívüli feltéte­lei között említette a szabvá­nyokat a nemzetközi piacon. A KGST-szäbványok közelít­senek vagy egyezzenek meg az európai szabványokkal. A magyar vállalatokra a hiány­­helyzet a jellemző, azaz hiány van tökéből, piacból, munka­erőből 9tb. És végezetül : M i t ér a mun­ka, ha magyar? Az utóbbi időben, úgy gon­dolom. sokunkban fogalmazó­dott meg ez a kérdés. Mi le­lehet a válasz? Ha őszinték akarunk lenni — és miért szépítsük magunkat — ma még nem sokat. De az itt le­írtak is talán igazolják, hogy ma már felelős beosztásúak sokasága (ha még nem is mindenki) tisztán látja azt. hogy a jelenlegi „béka” alaitti szintünkről akkor tudunk föl­felé emelkedni, ha mi-ndany­­nyian megtanulunk minőség­ben gondolkodni, élni és dol­gozni. — v — i — Kenyér Ügy látszik, valami fogya­tékosság lehet bennem, mert sehogy sem tudok hozzászok­ni ahhoz a látványhoz, ahogy a diákok órakezdés előtt, vagy szünetekben önfeledten fut­balloznak a kenyérrel. A „job­bak” zsemlével. De láttam én már húsvét táján kuglófot görgető gyerekeket is. A jelenséget persze nem én fedeztem föl, hiszen az már régóta része kollektív rossz élményeinknek. Szerencsére nem oly drága, meg jó is ná­lunk. De azért le kellene már beszélni a gyerekeket arról, hogy jókora kenyérdarabbal jelezzék, hogy honnan kell majd rúgni a tizenegyest az iskolaudvaron. Igaz. ebben az országban már régóta senki nem hal éhen. mégis jó lenne rászorí­tani a gyerekeket, hogy tisz­teljék a kenyeret. Ha más okuk nem is volna rá, leg­alább hagyományból. Szüleik ifjú korában mód­juk volt belekóstolni a legne­hezebb munkák egyikébe, az aratásba, fgy azt is átérezték, hogy mennyi erő, tudás és fel­halmozott tapasztalat kell ah­hoz, amíg a learatott búzából kenyér lesz. Aki a kenyeret rugdossa — jobb híján az iskola udvarán —. azt fel kell világosítani 2 DOHÁNYGYÁR arról, hogy rosszul sáfárko­dik elődeink közös örökségé­vel. „Csak kenyér legyen!” — mondták bizakodva a régiek. Hogy mekkora volt valami­kor a kenyér becsülete, az a szertartás is jelzi, ahogy a friss, illatos kenyeret meg­szegték. Két világháború megtanít­hatott már bennünket arra, hogy a kenyérre vigyáznunk kell. Az a gyerek, aki ke­nyérrel futballozik az iskola udvarán, valószínűleg felnőtt­ként sem tiszteli majd az ér­tékeket. Süket fülekkel megy el mellettük. Országos tapintatlanság? Valaki operáció és hónapo­kig tartó betegség után fod­rászhoz ment, erősen lenőtt, őszülő haját befestetni. A fod­­rásznő úndorodva pillantott rá, és megszólalt: „Ezt a ha­jat?!...” és elfordult a ven­dégtől. A molett. ha szok­nyát akar venni., kénytelen elviselni az ugyanolyan de­­rékbőségű eladónő utálkozó megjegyzését: „Erre az alak­ra?!...” A vékonynak szin­tén kijár ez a kíméletlen vá­lasz. De hát tehetnek az em­berek a külsejükről? Lollo­­brigida kevés van ebben az országban és Sophia Loren sem sok. Miért hát ez a ta­pintatlanság ? Legújabban : „Ez magának drága!” felkiál­tással meg sem mutatnak az eladók árucikkeket Megaláz­zák azt. akinek valóban ke­Jegyzetek vés a pénze, és megsértik azt, akinek esetleg van. de nem jár nercbundában, talpig se­lyemben. bársonyban, hogy anyagi helyzetét ne tükrözze. Hát csupán álruhás milliomos dolgozik a pultok mögött? Ismerősöm, alig túl a negy­venen, aggódva panaszolta or­vosának, hogy erősen romlik a szeme. „A maga korában” — nézett rá az orvos — „iga­zán nem csoda.” A követke­ző sértés a rákszűrőn érte őt, nincs-e valami baja. — „Va­lószínűleg nincs — mondták amikor szorongva kérdezte, neki —. ami a maga korában igazán ritkaság.” Apró ütések, ám nemcsak a hiúságra mérték. Inkább közérzetünket rontják. Tapin­tatlanságok, amik még job­ban megtépázzák az önbizal­mat, az amúgy is gondteLi. hajszolt napokat még nehe­zebbé teszik. Hovatovább leszokunk a tapintatról. Éppen akkor, ami­kor sokkal kíméletesebbnek kellene lennünk egymással. Mert szorongunk, mert türel­metlenek vagyunk és egyre ritkábban nevetünk. Haldokló idős asszony fek­szik a klinikai szobában, csak az infúzió tartja életben. Né­ha föleszmél, mond valamit, de azt már csak az angyalok értik. Bejön a tinédzser ko­rú nővér, a betegek többszö­ri kérésére. Felrángatja a hal­dokló paplanját, és rákiabál: „Mit csinált már megint, ma­rna?! Nem szégyellii magát?” A 83 éves asszony szeme kék hervadó nefelejcs, kigördül belőle két könnycsepp, öt gyermeket hozott a világra, és most így megáláztatik. „Meghal úgyis, már csupa föl­fekvés. itt fog elrohadni ele­venen ...” — kárognak a szo­batársak, mit sem törődve azzal, hogy talán megérti a beteg, és hogy egyszer mi is, mindnyájan ugyanilyen kór­házi ágy két deszkája közé kerülhetünk. S de jó volna egyszer el­jutnunk odáig, hogy legalább halottak napján nem szólna a zene útón-útfélen. Hogy a virágboltokban és az utcai árusoknál sem harsogna a tánczene. miközben virágot vásárolunk, legalább egyszer egy évben leróni a kegyele­tünket. És ha a presszókban is csönd volna, amikor az ok­tóber végi széltől átfagyva le­ülünk megmelegedni egy tea, vagy egy kávé mellé, éltéivé emlékektől, feltörő szomorú­ságtól. Olyan jó volna egy évben egyszer a tapintatos csend. .. Gúny tárgya lett, aki gyász­­ruhát visel, pedig a fekete intő jel: arra figyelmeztet, hogy ne meséljünk vicceket, ne vegyünk neki színházje­gyet. ne hívjuk sörözni, mu­latni. Ennyi kíméletet meg­érdemel az. akinek gyásza van. De ma már nyomasztónak tartjuk a fekete ruhát, kivé­ve. ha az divatból vétetett föl. A sötét ruhával szembeni ellenszenv odáig fokozódott, hogy sokan már akkor sem veszik fők amikor a hely és az alkalom megkívánná. Szín­házban, hangversenyen egy­re gyakoribb az utcai, hét­köznapi viselet, ugyanakkor, amikor a művészek frakk­ban. vagy estélyi ruhában ját­szanak. ezzel tisztéivé meg a közönséget, és téve még ün­nepibbé az estet. Csak hát a közönség egyre ritkábban vi­szonozza ezt az udvarias gesz­tust. Igaz. nem a ruha teszi az embert, de az ember teszi az alkalmat ünnepivé, tisztelet­­telivé magának és mások­nak. Mindenkinek van ma már legalább egy jó ruhája, amit kivételes alkalmakkor felvehet. És azt hiszem, min­denkinek van egy jó szava, egy kedves mondata^ egy ta­pintatos gesztusa, amivel meg­tisztelheti a másikat. Ne fukarkodjunk vele! Rajna

Next

/
Thumbnails
Contents