Egri Dohánygyár, 1988 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1988-06-01 / 6. szám
Nagy Sándorné bérelszámolónak a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés bronz fokozatát Szabó Béla. az EDOSZ MB titkára adta át Elnyertük a Kiváló Vállalat címet (Folytatás a; I. oldalról) Bátori Tibor fejlesztő mérnök átveszi az Egri Dohánygyárért emlékérmet dr. Domán László igazgatótól______________ Barátaink eleteböl Szovjetunió „Egyszer talán majd Vlagyimir Gubarjevnek köszönhetjük, hogy csökkent egy nagy háború valószínűsége’’ — írta Dan Sullivan, a Los Angeles Times kommentátora a Szarkofág dráma Los Angeles-i bemutatója után. A darabot Bili Bushnell állította színpadra, producere Diane White volt. Szaktanácsadásra dr. Robert Gale professzort kérték fel. aki egyben a premierre kötetben is megjelent mű előszavát írta. Ebből idézünk részletet a Novoje Vremja nyomán. „1986. április 26- án a robanás viliágszerte közismertté tette Csernobilt. Ez volt eddig a Föld legsúlyosabb nukleáris katasztrófája. A reaktor alig néhány óra alatt radioaktív felhőt lökött ki magából, amely körülrepülte bolygónkat, és milliók életére volt hatással. Azóta csaknem két év telt el, de Csernobil még mindig foglalkoztatja a közvéleményt világszerte. Hogy miért? Erre nem olyan könynyű válaszolni. Magyarázata kereshető az atomenergia felhasználása, az egészségre gyakorolt hatása iránti élénk érdeklődésben, az atomfegyverek jelenléte és az atomháború veszélye miatti aggodalomban. Csernobilről azonban elmélkedhetünk tágabb értelemben is. Ténylegesen ez volt a földi civilizáció első találkozása az atom rejtélyével és hatalmával. Az atomkorszak persze, másképp kezdődött; Fermivel és az atombombarobbanásokkal Hirosima és Nagaszaki felett. A legtöbb ember számára a bombák ugyan rendkívüli, de mégiscsak absztrakt események voltak. Nem élték meg, nem volt hatással életükre egyik sem. Csernobil megváltoztatta ezt a szemléletet. Az anyák az Egyesült Államokban, mérföldek tízezreire a Szovjetuniótól, aggódni kezdtek, vajon nem veszélyes-e gyermekeiknek, ha friss zöldséget kapnak enni. A katasztrófa után az emberek féltek Európába utazni, s némelyek még most is félnek. A Szovjetunióban több mint 100 ezer embert telepítettek ki az otthonából, legtöbbjük nem is tért vissza. 2 I DOHÁNYGYÁR Lengyelországban jódtablettát adtak a gyerekeknek, Olaszországban hónapokig nem lehetett friss gyümölcsöt enni, a lappföldiek levágták a sugárzást kapott rénszarvasaikat. Mindez azután történt, hogy a radioaktív felhő körbefutotta a földgolyót, pontosabban mindez azért történt, mert a Föld egyik pontján kitörő katasztrófa mindenki számára csapás lett. Csernobil nyomán világosodik csak meg előttünk, hogy mi is tulajdonképpen az a nukleáris korszak, amiben már több mint 40 éve élünk. Világosabbá vált számunkra az atomháború lehetséges következménye is. Egy wales-i farmer elmesélte nekem, hogy amikor a második világháborúban a Csendes-óceánon szolgált, örült, hogy az atombombát ledobták, mert azt hitte, ez segíteni fogja a háború gyors befejezését. Most már azonban kételkedik benne, hogy igaza volt-e. Azt hiszem, hogy a legtöbb embernek, sok tudósnak, politikusnak és katonai stratégának is csak nagyon halvány elképzelése van egy bármily korlátozott atomháború lehetséges következményeiről. Először is szinte minden élet egy csapásra ki lenne oltva. Aztán óriási területek fertőződnének meg évszázadokra, a világgazdaság és a társadalmi struktúra megsemmisülne. Hogy még milyen következmények jönnének, mondjuk, a Föld ózonburkának megsemmisülése és a nukleáris tél kitörése következtében, azt nagyon nehéz lenne még megjósolni is. Egy amerikai stratéga kijelentette: túlélhetünk minden atomháborút, ha elég ásónk van, hogy fedezéket építsünk. Ki veszi ezt be Csernobil után? ! Vlagyimir Gubarjev megtekintésre méltó darabot írt a csernobili tragédiáról. A címe Szarkofág, arról a 300 ezer tonna beton- és acélszerkezetről elnevezve, amelybe a sérült reaktort zárták. A szarkofág szó mumifikált fáraóra utal. Erről a szarkofágról pedig elmondhatjuk: „élő fáraó” fekszik benne, aki túl fogja élni e sorok íróját és jelen olvasóit. Csernobilnak tulajdonképpen túl súlyosak a következményei, hogysem nyugodtan lehetne róluk beszélni. Gubarjev a probléma emberi oldalára mutat rá. Azt ábrázolja, hogy mit tettek az orvosok, azokat az eseményeket használja kiindulásnak, amelyekben szovjet kollégáim és én tevékenykedtünk. A darab megtekintése vagy elolvasása után bizonyára sokan elgondolkodnak az atomenergia meglétével járó veszélyekről. Hogy mindebből milyen következtetéseket vonnak le? Természetesen a technológiák önmagukban sohasem rosszak vagy jók, értéküket az emberi társadalom határozza meg. A sugárzást sikeresen használják rákos gyermekek kezelésére, de atomfegyverek gyártására is, amelyek minden életet kiolthatnak. Mi, és nem maga az atomenergia dönti el, hogy áldást oszt vagy átkot hoz ránk. Optimista vagyok, hiszek az emberben gyökerező jóban. Hiszek abban, hogy kiutat találunk a dilemmából, amely elé az atomenergia állít minket. Legyen bármilyen paradox is, talán Csernobil segített minket abban, hogy e szükségszerűséget felismerjük. Hogyan? Azzal, hogy felnyitotta az emberiség szemét, planétánk lakóinak megmutatta a kölcsönös függőséget, és világossá tette, hogy a szovjet emberek, akár az amerikaiak, az életnek adnak elsőbbséget a politikai nézeteltérésekkel szemben. A Szarkofág című darab egy kicsiny, de fontos lépés ebben az irányban.” NDK Az NDK ipari termelése 1987 első felében 4 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a munkaidő összesen 270 millió órával csökkent a népgazdaságban. Az ipari robotok és manipulátorok, az irodai számítógépek és az elektronikus vezérlésű automatizált rendszerek bevonultak az üzemcsarnokokba, a tervezőirodákba és az adminisztrációs munkahelyekre. Ezzel egyidejűleg 140 ezer munkahelyen javultak lényegesen a munkakörülmények, köztük 33 ezer munkahelyen teljesen megszűnt vagy jelentősen csökkent a zaj-, por- és hőártalom, a nehéz fizikai megterheléssel együtt. 1975 óta évente a munkahelyeknek átlagosan 10 százalékánál változtatnak a munkafeltételeken és -körülményeken a jobbítás szándékával, elsősorban az iparban, az építőiparban s a közlekedésben. A kevésbé termelékeny munkahelyeket fokozatosan megszüntetik, de a dolgozók nem maradnak munka nélkül. Legtöbbjüket a fogyasztási cikkeket előállító iparágakban helyezik el, vagy a szolgáltatóiparban foglalkoztatják, többnyire kedvezőbb munkakörülmények között és jobb munkafeltétel mellett. Számosán döntenek úgy, hogy korszerű, nagy termelékenységű gépeken vállalják a két vagy három műszakot, ami lényegesen magasabb munkabérrel és bérkiegészítéssel, illetve hoszszabb szabadsággal jár. A racionalizálás legfontosabb szempontja, hogy a dolgozót semmiképp ne érje hátrány a munkahelyi változtatásnál. Ezért az üzemek vezetői a szakszervezet aktív bevonásával tanácskoznak az érintett dolgozókkal, s minden esetben egyéni elbírálás történik. Magdeburg-Rothensee acélöntödéjében például a termelést 1990-re az egyharmadával szeretnék növelni. Ezért korszerű technológiát és modern gépeket állítanak üzembe. Mindettől a termelékenység négyszeres növekedését várják. A technológiai változások előnyét 1200 öntőmunkás közvetlenül érzékeli: jobb munkakörülményeket alakítanak ki számukra, a hőségnek és pornak kitett olvasztárok ezután üveggel védett kiszolgálópultnál fognak dolgozni. Az eddigi kézi munkával készülő öntvények gyártását — 3 tonna súlyig — a modern technika veszi át, s a munkások teljesen automatizált formázó berendezést irányítanak és ellenőriznek. Az öntödében 50 munkás válik feleslegessé. Rájuk a rekonstrukcióhoz szükséges felszerelések gyártásánál és a racionalizációs középüzem különböző feladatainál számít a vezetőség. Jelenleg minden negyedik foglalkoztatott vesz részt a továbbképző, illetve átképző tanfolyamokon. A 8,7 millió ipari dolgozó 86 százaléka rendelkezik szakképzettséggel. Közülük 1,7 millióan felsőfokú végzettségűek, több mint 5 millióan pedig szakmunkások. Az általános szakmai színvonalat a leginkább az jellemzi, hogy az iparban a két legalsó bérszintet el kellett törölni, mert a dolgozók egyre nagyobb száma érdemli ki a magasabb bérbesorolást. Jugoszlávia A Vajdaságban négy nemzetiségi nyelvművelő egyesület — magyar, román, ruszin, szlovák — működik. Az értelemszerű különbözőségek ellenére tevékenységükben sok a közös vonás, főként a munka technikai jellegét illetően: a nyelvművelő egyesületeknek nincs hivatásos alkalmazottuk, irodájuk, és csak szerény pénzeszközökkel rendelkeznek. A magyar nyelvművelő egyesület elnöke Kaszás Károly, az Újvidéki Rádió iskolaműsorának szerkesztője. Mint elmondotta, a szervezetnek mintegy 100 tagja van, s a legfontosabb feladat: a nyelvápolás. Újvidéken, Zrenjaninban, Zomborban, Szabadkán és Kikindán ván fiókszervezetük. Mivel a tagság nagy része az oktatásban vagy a tömegtájékoztatásban dolgozik, egyik legfőbb feladatuk a nyelvápoláson belül is a beszélt nyelv gondozása. Az egyesület háromévente rendezi meg a Szarvas Gábor nyelvművelő napokat. Az idei rendezvény éppen a tömegtájékoztatási eszközök nyelvészetével foglalkozott. Több általános és középiskolában nyelvművelő versenyeket szerveztek. Ezt a célt szolgálja a Szép szó rendezvény is, amelynek Zombor adott otthont. A jövőben az egyesület szorosabb kapcsolatot kíván kiépíteni a Hungarológiai Intézettel, elsősorban a szerbhorvát—magyar fordítási igények kielégítése érdekében. Aktuálisnak tartják a jugoszláviai magyar nyelvművelők az 1979- ben kiadott önigazgatási szótár felfrissítését is. Ebben közgazdasági, társadalmi-politikai kifejezések kaptak helyet, s érdekessége, hogy mind a négy vajdasági nemzetiség nyelvén megjelent. Munkájuk kiteljesítése érdekében továbbra is hatékonyan együttműködnek a Közművelődési Közösség keretében a vajdasági nemzetiségekkel.
