Egri Dohánygyár, 1985 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1985-02-01 / 2. szám

If a Hozások «gazdaságirányításban Az 1968. évi reform az addigi tervutasításos gazdaságirányítás helyett „tervszerű piacszabá­lyozás” rendszerét kívánta megvalósítani. A reformterv tartalmi összetevőit tekintve alapve­tően új és haladó volt, megvalósítása során néhány éves fellendülést eredményezett. Az új mechanizmus álltai megcélzott gazdasági-politikai változások mozgástere azonban a régi ke­retek közé ágyazódott, vagyis az állam továbbra is inkább mint hatóság és nem pedig, mint tulajdonos vett részt az irányításban. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a régi keretek egyben a gazdasági mozgás korlátáit is jelentik. Az 1957 és 1968 között kialakult po­litikai-gazdasági szervezetrendszer minősítésére alkalmazott elismerő jelzőt, hogy tudniillik .stabil”, egyre inkább a kritikusabb „mere v” jelző váltotta fel. mivel akadályozta az 1968- as reformok kibontakozását. Kialakult egy deformált — se terv, se piac — helyzet, melyben az ellátási felelősség követelményeivel, az igazgatóknak kitűzött prémiumfeladatokkal, elvárá­sokkal, stb. egy rejtett, utasításos rendszer jelent meg. 1978 óta gazdasági fejlődé­sünk stagnál, az életszínvo­nal is stagnál viszont a körül­ményekhez mérten jelentős eredmény,, hogy sikerült nem­zetközi fizetőképességünket megőriznünk. Régi felismerés, hogy a gazdasági fellendülés lénye­ges mozgatója a gazdálkodás hatékonyságának növelése, amelynek párosulnia kell a gazdasági irányítás hatéko­nyabbá válásával. Űjra na­pirendre került a kérdés, mi­től válik hatékonyabbá az irányítás? Visszalépés lett volna a gazdaságot, a piacot újra „megregulázni”, és a tervlebontás módszeréhez visszatérve „hatni” a gazda­ságra. Az 1984. évi reform első lépéseként kibocsátott jogszabályok a gazdaságirá­nyítás hatékonnyá tételének más útját jelölik ki. Ez a választott út pedig a piac és a verseny kereteinek megteremtése az által, hogy a gazdaság leválik az állam­igazgatás — és nem az állam! — köldök zsinórjáról. Így le­hetővé válik mind az irányí­tók — a kormányzat —, mind az irányítottak — a vállala­tok — számára egy szaba­dabb mozgás, ahol a piac és a gazdaság körülményéinek figyelembevételével, azok ön­törvényű mozgását kihasznál­va, egyrészről hatékonyab­ban irányíthatnak, másrész­ről hatékonyabban gazdál­kodhatnak. A reform az állami tulaj­don területére terjed ki, ezen belül pedig az ún. „verseny- szférába” tartozó vállalatokat érinti. A „verseny-szféra” megkülönböztetés a nyereség­re orientált vállalatokat jelöli a kommunális, közszolgáltató kulturális vállalatokkal és közüzemi trösztökkel szem­ben, és ez utóbbiak államigaz­gatási irányítás alatt marad­nak. Mi lesz a nyereség-közpon­tú vállalatok sorsa? Általá­nosságban elmondható, hogy megszűnik velük szemben az ágazati minisztériumok köz­vetlen irányítási-beavatkozási lehetősége. A verseny-szférába tartozó vállalatok ezen túl ön­állóan, jogilag szabályozott keretek között, új vezetési formák szerint működve vég­zik gazdálkodó tevékenységü­ket. A kormányzat egyrészt gaz­dasági szabályozók, másrészt egyéb jogszabályok útján ha­tározza meg a verseny kere­teit. A „verseny-hasonlatot” tovább szőve és leegyszerűsít­ve úgyis megfogalmazható, hogy meghatározza a „játék- szabályokat” és ugyanakkor „fújja a sípot is”. A vállalatok önállóvá válá­sa nem érinti az állam tulaj­donosi szerepét, a vállalatok mint „vállalkozások” tovább- működése azonban egy újfajta vezetés, egyszersmind újfajta felelősség kialakítását igény­li. Részben a kormányzat fe­lelősségét, hogy a jogszabá­lyok és szabályzók egyaránt szolgálják az ország és az ar­ra érdemes vállalatok gyara­podását, részben az életképes vállalatok felelősségét, hogy tisztességes versenyben a kö­zös javakkal egy igazán „jó gazda gondosságával” gazdál­kodjanak dolgozóik és az or­szág gyarapodását szolgálva. A vállalatok önállóvá válá­sával a felelősség és a kocká­zat egy másik szempontja is felvetődik. Ha egy, a köz ja­vaival gazdálkodó vállalat el­engedi azokat a kapcsokat, melyek a „köz” akaratából hatalmon levő, addig őt köz­vetlenül irányító és vezető, és ennek felelősségét viselő állami szervhez kötik, akkor a köz javakkal való önálló gazdálkodás felelősségét és kockázatát annak a dolgo­zói kollektívának kell vállalnia, amely e javakkal gazdálkodik. Röviden: az ön­állósuló vállalatot a dolgozók kollektívájának kell irányíta­nia. Ennek megfelelően lesznek vállalati tanács által irányí­tott, illetve a dolgozók köz­gyűlése vagy küldöttgyűlése által vezetett vállalatok. Hogy mely vállalat milyen irányítási forma szerint mű­ködik majd, azt az egyes vál­lalatok lényeges jellemzői be­folyásolják. Így a nagyobb, 500—700 főt meghaladó dol­gozói létszámú, széles termék- választékú, magas termelési volumenű, jelentős termelési értéket előállító vállalatok, a vállalati tanács által vezetet­tek közé tartoznak majd, míg a kisebb, a tulajdonosi ren­Emlékezés a megszűnt Pápai Dohánygyárra A termékei iránti csökkenő kereslet következtében 1950- ben megszűnt az 1892-ben alapított Pápai Dohánygyár. Épületeibe a Budapestről Pá­pára telepített ELEKTHER- MAX Villamosipari Vállalat költözött. Alkalmazottait rész­ben az ELEKTHERMAX, részben a Pápai Szövőgyár vette át. Aki nem vállalt új munkahelyet, azt nyugdíjaz­ták, ha nem volt nyugdíjjogo­sult. végkielégítésben részesí­tették. A dohánygyár több mint fél évszázadon át fontos sze­repet töltött be Pápa társadal­mi és politikai életében. Több száz nőnek biztos kenyeret adó munkahelye volt. Ezt azért is hangsúlyozni kell, mert a város a felszabadulás előtti évtizedekben katona-, kereskedő- és diákváros volt, ezernél több kisiparossal, köz­tük nagy számban — télen munkanélküli — építőiparos­sal. Ezekben a családokban -a létfenntartás biztosítása a tex­tilüzemekben és a dohány­gyárban dolgozó, az állandó munkahellyel rendelkező nők, asszonyok feladata volt. A nagyüzemekben (Dohánygyár, Szövőgyár) szinte teljes szám­ban nők dolgoztak. A férjek túlnyomó többsége önálló kisiparos, vagy segéd. Ez a körülmény nemcsak szociális téren, hanem pl. a város mun­kásmozgalmának alakításá­ban is sajátos helyzetet te­remtett. A gyár háború utáni irat­tárának egy részét a vesz­prémi Megyei Lever tárban őr­4 DOHÁNYGYÁR zik. Visszaemlékezők szerint 1950-ben az egri Dohánygyár­ba is szállítottak Pápáról ira­tokat, könyveket. Ezen kívül a polgármesteri irattár is ér­dekes adatokkal szolgálhat a vállalat története iránt érdek­lődők számára. Csak köszönet jár azért, ha az Egri Dohánygyár vál­lalja az elődök iránti tisztelet kifejezését, a pápai dohány­gyáriak munkájának méltatá­sát. Ez azért is szép és ne­mes gesztus lenne, mert — tudomásom szerint — a hí­res pápai szivargyártás foly­tatásában, munkajogi ügyek­ben az egri gyáregység a megszűnt pápai üzem jog­utódja. Ezeknek a gondolatoknak az előrebocsátása után közlök a pápai üzem 1945. március 26-a utáni nehéz napjainak törté­netéből egy pár figyelemre méltó adatot. A felszabadulás előtti na­pokban a dohánygyár dohány- és készáruraktárait a vissza­vonuló német, valamint a magyar nyilas katonai ala­kulatok feltörték, kifosztot­ták. Gépeinek, felszerelései­nek csak jelentéktelen részét szállították nyugatra. Ennek köszönhető, hogy a Vörös Hadsereg által biztosított do­hánykészletből, alig két hét­tel a front átvonulása után, az üzemben a termelés meg­indult. A dolgozók kifizetésének folyósításához a város polgár- mestere a gyár igazgatóságá­nak április 18-án 150 000, áp­rilis 27-én 42 000 Pengő át­meneti, rövidlejáratú kölcsönt adott. A hitelnyújtáson túl, a Vá­rosi Nemzeti Bizottság 1945. május 16-án, a termelés folyamatossága és a mun­kaalkalom biztosítása ér­dekében a pénzügymi­niszternél történt közben­járással, az üzem melletti ál­lásfoglalással segítette a do­hánygyár működését. A fel- terjesztés célja és lényege a következő volt: A front elől 1944 szeptem­berében Szegedről Pápára szállítottak és üzembe helyez­tek két Triumph 3. gyártmá­nyú cigarettaelőkészítő gépet. Később, amikor a front köze­ledett Pápához, az egyiket to­vábbvitték azzal a céllal, hogy Németországba szállít­sák. A gép, amelynek az al­katrészei Pápán maradtak, csak Szentgotthárdig jutott. A Szentgotthárdi Dohánygyár igazgatója, Gerenday kérte a pápai igazgatóságot az alkat­részek átadására. A kérelem­re a Városi Nemzeti Bizott­ság válaszolt. Az igényt eluta­sította és követelte a gép visszaszállítását. Részlet a levélből: „ ... a Pápai Dohánygyár nagy mun­káslétszámmal dolgozik (720 fő) és ezekre a gépekre fel­tétlenül szüksége van, mert... elszállításuk esetén csökken­teni kellene a létszámot, ami a mai viszonyok között nem kívánatos. Ezért felterjesztést teszünk a Pénzügyminisztéri­umhoz, hogy a gépeket hagy­ják Pápán és a kérdés elin­tézéséig nemcsak az ittma­radt alkatrészeket nem adjuk ki, hanem kérjük az ottani (szentgotthárdi) gyárnál levő gép sürgős visszaszállítását is. hogy itt (Pápán) üzembe he­lyezhető legyen, annál is in­kább. mert az ott levő gép az alkatrészhiány miatt egyéb­ként is üzemképtelen. Tudo­másunk szerint az ottani gyár cigarettagyártással nem fog­lalkozik, és így a pénzügymi­niszteri döntésig semmi eset­re sem tarthatja vissza a vé­letlenül odakerült gépet.” Egy 1945. június 12-én kelt polgármesteri ügyiratból is­mert, hogy a Pápai Dohány­gyárnak a felszabadulás után az első munkás-igazgatója Kaprinay Ferenc dohánygyári lakatos volt, aki dr. Sulyok Dezső polgármester előtt tett esküt. Egy másik, a polgármeste­ri hivatal számára készült létszámjelentésből azt is meg­tudhatjuk, hogy a gyárnak ebben az időben 17 tisztvise­lője és altisztje, közel 700 dolgozója és 381 nyugdíjasa volt. A gyár utolsó igazgató­ja, aki a „Nemzeti Vállalat”- tá szerveződött üzem felszá­molását is végrehajtotta, a Budapest-Lágymányosról ér­kezett Hajdú János volt. A Pápai Helytörténeti Mú­zeumban látható egy, a . gyár tevékenységét, régi kézi esz­közeit, stb. bemutató tárló, amely az emlékek megőrzése terén csak szerény kezdemé­nyezésnek tekinthető. Egy emléktábla a régi pá­pai üzem falán, a felszabad i- lás 40. évfordulóján szebbé, teljesebbé és hosszú évtize­dekre emlékezetesebbé tehet­né az utódok hálájának és tiszteletének kifejezését. Utószóként csak annyit, hogy a „dohányipar” Pápán még ma is él. dohányelosztó és dohánybeváltó üzem emlé­keztet a múltra és képviseli a jelent. Rácz István múzeumigazgató. Pápa delkezési jog közvetlen de­mokratikus úton történő gya­korlásához megfelelő áttekin- tési lehetőséget nyújtóknál a dolgozók közgyűlése, vagy küldöttgyűlése irányít. Meg kell jegyezni, hogy lesznek egyes, egyébként a versenyszférába tartozók jel­lemzőit hordozó vállalatok, melyeket minisztertanácsi ha­tározat közvetlen minisztériu­mi fennhatóság alatt tart. Ezek a hadiipar, a mikroelek­tronika, a biotechnika terüle­tén tevékenykedő vállalatok — rájuk nézve helyes döntés volt, ilyen besorolási lehető­séget biztosít a kormány szá­mára, hiszen politikai-gazda­sági, stratégiai jelentőségük indokolja ezt, egyébként a ha­sonló gazdálkodási körbe tar­tozó vállalatok tőkés viszo­nyok között is, zömmel köz­vetlen állami irányítás alatt állnak. Bennünket, az Egri Dohány­gyár dolgozóit a vállalatunk­nál megvalósítandó vezetési forma érint közelről. A tervek szerint 1985. március 30-ig kerül sor a Vállalati Tanács alakuló ülésére. Az Egri Dohánygyár Válla­lati Tanácsának 26 tagja lesz. A dolgozók 13 tanácstagot de­legálnak, akiket a szakszerve­zet bizalmi testületé által megválasztott 9 előkészítő bi­zottsági tag összehangoló köz­reműködésével jelölnek ki és választanak meg a dolgozói kollektívák. A Vállalati Ta­nácsnak tagja lesz továbbá — a gazdasági vezetés képvise­letében — a mindenkori mű­szaki-termelési igazgatóhelyet­tes. a kereskedelmi-gazdasági igazgatóhelyettes, a termelési főosztályvezető, a kereskedel­mi főosztályvezető, a közgaz­dasági főosztályvezető, az igaz­gatási és jogi osztályvezető, a fejlesztési és szervezési osz­tályvezető és a műszaki osz­tályvezető. A megválasztott igazgatóval és az általa sze­mélyre szólóan kijelölt to­vábbi 4 fővel — akik szintén a gazdasági vezetést képvise­lik — egészül ki a Vállalati Tanács létszáma 26 résztvevő­re. A Vállalati Tanács tagjai­nak megválasztása az alakuló ülés lebonyolítása, a módosí­tott Szervezeti és Működési Szabályzat alapján történik. Az SZMSZ módosításának tervezetét a Szerkesztő Bizott­ság készítette eí melynek ve­zetője a MÉM megbízásából dr. Domán László igazgató, aki Molnár Jenő kereskedel­mi-gazdasági igazgatóhelyet­test és dr. Szalóczi György igazgatási és jogi osztályve^ zetőt jelölte ki a Szerkesztő Bizottság további tagjaiként. A Szerkesztő Bizottság az SZMSZ azon fejezeteinek mó­dosítását készítette el, me­lyek lehetővé teszik az új ve­zetési formára történő átállást. Az Előkészítő Bizottsággal is egyeztetett tervezetet az MSZMP vállalati vezetősége, az SZB vállalati vezetősége, a KISZ vállalati szerve véle­ményezi és a Vállalati Tanács alakuló ülésén kerül majd el­fogadásra. Az SZMSZ egyéb fejezeteit már a Vállalati Ta­nács által megadott szempon­tok figyelembevételével, egy következő lépésként, 1985. szeptember 30-ig kell elkészí­teni. Av Vállalati Tanács alakuló ülésének a kötelező napiren­di pontokon kívül — az igaz­gató megválasztása, az SZMSZ .jóváhagyása, a Vállalati Ta­nács elnökének és elnökhe­lyettesének megválasztása — témája lesz az 1985. évi vál­lalati terv is. A résztvevők­nek tehát érdemi, a közeljö­vőnket meghatározó döntésé­ket kell hozniuk, amihez kí­vánunk megfontoltságot és bá­torságot. dr. Szalóczi Géza

Next

/
Thumbnails
Contents