Egri Dohánygyár, 1985 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1985-12-01 / 12. szám
Változások a gazdaságirányításban Tapasztalatok Egy évvel ezelőtt vállalati vezetők, jogi szakemberek érdeklődve, várakozásteljesen vizsgálták azt a jogszabály- együttest, mely a gazdaságirányítási reform megvalósítását készítette elő. 1985. március 29-én a vállalati vezetés korszerűsítési programjának megfelelően az Egri Dohánygyárban is megalakult a Vállalati Tanács. Most 1985 végét írjuk. Beszélgetésre kértem Dr. Szalóczi Györgyöt a Vállalati Tanács elnökét, hogy az új vezetési formáról szerzett tapasztalatait ossza meg a lap olvasóival. Egyáltalán: ilyen rövid idő elmúltával levonható-e a vállalati tanácsok működéséről valamilyen általánosítható tapasztalat? Az önkormányzó testületek — vállalati tanácsok, közgyűlések, küldöttgyűlések, választott vezetőség — hasznosítható és általánosítható tapasztalatairól reálisan ma még nem beszélhetünk. A mezőgazdasághoz és élelmiszer- iparhoz tartozó vállalatok mintegy 30%-a hajtotta végre ebben az évben az átállást. Az új önkormányzó testületek túlnyomó része olyan időpontban alakult meg, amikor azok a vállalat folyó évi gazdálkodásába beleszólni már nem tudtak, a középtávú terv kialakítása pedig még nem került napirendre. Érthető, ha az ezek működéséről szerzett tapasztalatok csak felületesek, és az azokból levonható következtetések inkább a spekulációk világába tartoznak. Ha a működés a kezdeti szakaszban tart is, az átállás — ahol megtörtént (— befejezett tény. E téren talán levonhatók reális következtetések. A Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége augusztusban értékelte többek között az új vállalatirányítási formákra való átállás kezdeti tapasztalatait is. Ennek során azt állapította meg, hogy egyrészt a létrehozott vállalati tanácsok esetében a dolgozói küldöttek aránya csak kis mértékben haladja meg a kötelező 50%-ot, másrészt pedig, hogy közülük is csak 50—80% fizikai állományú. Megállapította az Elnökség azt is, hogy ez kedvezőtlen tendencia, és ellentmond a határozat szellemének. Ami azt illeti, ez alól a megállapítás alól az Egri Dohánygyár sem kivétel... A számok tanúsága szerint nem. De anélkül, hogy a SZOT Elnöksége előbb ismertetett értékelésének helyességével vitatkozni kívánnék, két megjegyzést kell tennem. Az egyik — hogy a Vállalati Tanács funkcióinak figyelembevételével nem tartottuk feltétlenül indokoltnak, hogy a Vállalati Tanácson belül a dolgozói küldöttek számának az aránya meghaladja a vezetői képviselet számának az arányát. Indokoltnak tartottuk azt, hogy a vezetői képviseletben hivatalból, munkakörüknél fogva benne legyenek mindazok a vezetők, akik pozíciójuknál és szakértelmüknél fogva nélkü4 DOHÁNYGYÁR lözhetetlenek a vállalati stratégia kialakításánál. A dolgozói küldöttek összetételének meghatározásánál kifejezetten mellőztük azt a statisztikai szemléletet, mely szerint minden bizottságban vagy testületben megfelelő arányban legyenek nők, fiatalok, párttagok, pártonkívüliek, stb., s egyetlen szempontot tartottunk döntőnek: lehetőleg olyan dolgozók kerüljenek vállalati tanácstagként megválasztásra, akik érdeklődnek a szűkebb és tágabb munkahelyük problémái iránt, akik rendelkeznek önálló véleménnyel, s ennek kifejezést is mernek adni, akiknek tekintélyük van munkatársaik előtt, egyszóval, akik megfelelően „rátermettek” erre a tisztségre. A másik megjegyzés? A következő: egyetértettek az előkészítő bizottság és a szerkesztő bizottság tagjai abban is, hogy a dolgozói küldötté megválaszthatóságból zárjuk ki a vállalat munkáltatói joggal rendelkező vezetőit. Ezzel — meggyőződésem — sikerült kizárnunk azt is, hogy a Vállalati Tanács valamiféle zártkörű vezetői klubbá váljon. Az előbb a statisztikai szemlélet elkerülésének szándékáról beszélt. Ennek ellenére megállapítható, hogy a küldöttek 77%-a, (10 fő) fizikai dolgozó, 61%-a (8 fő) pedig nő. Azt hiszem, ez nem cáfolja, hanem erősíti az én véleményemet. Úgy látszik, a dolgozók — ha hagyják őket — spontán módon is ki tudják alakítani a megfelelő arányokat. Kérem, röviden ismertesse, hogy 1985. évi ülésein milyen kérdésekben döntött a Vállalati Tanács? Az első ülésen napirendre tűztük az 1985. évi terv jóváhagyását is az egyébként szükségszerűen napirendjén szereplő olyan kérdések mellet, mint az igazgató megerősítése, a Szervezeti és Működési Szabályzat megállapítása, stb. A második ülésen, június 3-án, a vállalati tevékenység egyes lényeges részterületeiről (közreműködés a dohánytermesztés fejlesztésében, licenc kapcsolatok alakulása) adott tájékoztatás mellett az igazgató 1985. évi anyagi ösztönzése kérdésében döntöttek, míg a harmadik ülésen, október 30-án a teljeskörű Szervezeti és Működési Szabályzat megállapítása mellett tájékoztatást kapott a Vállalati Tanács részint a tervezett bérfejlesztési intézkedésekről, részint a vállalat középtávú fejlesztési koncepciójáról. Ez utóbbi azért is indokolt, mert az ennek során szükségessé váló beruházások egy részére nézve a Vállalati Tanácsnak kell majd döntenie. Milyen aktivitást fejtettek ki a Vállalati Tanács tagjai az üléseken? Magatartásuk — azon túl hogy minden esetben hiánytalanul megjelentek és szavaztak —• akár passzívnak is értékelhető, hiszen vita csak utolsó ülésen, a Szervezeti és Működési Szabályzat néhány rendelkezésével kapcsolatban alakult ki. A viszonylagos passzivitásból azonban semmiféle következtetést nem lehet levonni, legfeljebb azt, hogy a vállalati tanácstagok erre a munkára való felkészítésében még nem találtuk meg a legjobb megoldást. A vállalati tanácstagok — elsősorban a dolgozói küldöttek — felkészítését egyébként kezdettől egyik legfontosabb feladatnak tekintettük, s tekintjük ma is. Tudomásom szerint az e célra elkészített képzési program megvalósítása — konzultációk keretében — napjainkban is tart. Melyek voltak azok a legfontosabb kérdések, amiket a dolgozói küldöttek felvetettek? Egyértelműen elhangzott a dolgozói küldöttek részéről az az igény, hogy nagyobb szerepük legyen a Vállalati Tanács hatáskörébe tartozó kérdéseknél ■ a döntéselőkészítő munkában. Ügy ítélték meg, hogy — még ha egy döntéshez több döntési variációt is bocsátanak a szakemberek a rendelkezésükre — a jelenlegi gyakorlat fenntartása mellett továbbra sem dönteni, hanem csak szavazni fognak. Az a véleményem, hogy ha valóban komolyan akarjuk azt, hogy a vállalat dolgozói bátrabban és tudatosabban gyakorolják a részükre biztosított tulajdonosi jogokat, akkor a dolgozói küldötteknek ez az igénye jogos, és kielégítéséről gondoskodnunk kell. Amikor ezt mondom, nem arra gondolok én, hogy ezután az éves, vagy a középtávú terv minden részletének a kiszámítását, összeállítását a 26 tagú Vállalati Tanács végezze kalákában. Természetesen erről nem lehet szó, mint ahogy arról sem, hogy egy-egy jelentős beruházási döntés előtt 26 vállalati tanácstag végezzen gazdaságos- sági számításokat. Mindez nyilvánvalóan a szakemberek dolga. Annak a lehetőségét, a formáját azonban mindenképpen meg lehet — és meg is kell — keresni, hogy amikor pl.: egy-egy beruházási elképzelés megfogamzik és ötletként meg is fogalmazódik, a szakemberek már ekkor üljenek le a Vállalati Tanács tagjaival — de legalább a dolgozói küldöttekkel — az ötletről beszélgetni, közösen és hangosan gondolkodni, előnyöket és hátrányokat megvitatni, hogy döntésre már olyan — a szakemberek által formába öntött — javaslat kerüljön, amit mindenki a magáénak tud érezni. Természetesen, hasonló jellegű megoldásokat kell majd keresnünk más, a Vállalati Tanács elé kerülő kérdések döntés-előkészítéséről is. Hogy ez a megoldás mi lesz egyértelműen most még nem mondható meg, de talán nem is kell ezt uniformizálni. A lényeg az, hogy elérjük: a vállalati tanácstagok amikor egy javaslat felett szavaznak, ne csak azt érezzék, hogy szavaztak, hanem azt, hogy döntöttek is. Megköszönteni a beszélgetést, és befejezésül leszögeztük: igaz, hogy a megalakulása óta eltelt 3 4 év alatt az Egri Dohánygyár Vállalati Tanácsa csak három ülést tartott, és nem sok döntést hozott, de az talán érzékelhető, hogy a megalakulása óta a Vállalati Tanács él, dolgozik, jelen van a vállalat életében és ennek a jelenlétnek egyre nyomatékosabban hangot is akar adni. — Sz — A búcsúzás pillanatai... Letelt az utolsó műszak! Munkatársaik, brigádtársaik körében két meghatódott arcú dolgozónk. Kárpáti Gyuláné a cigarettaelőkészités dohányvágója 31 kemény év után mondott Ibúcsút a mindennapos munkának és kezdte meg megérdemelt pihenését, nyugdíjas éveit (Felső ikép) Mile Bernátné a cigarettacsomagolás dolgozója 15 évet töltött szorgalmas becsületes munkával vállalatunknál. Feladatát mindig felelősségérzettel, szorgalommal, lelkiismeretesen végezte |(Alsó Ikép) Jó pihenést és egészséget kívánunk mindkettőjüknek! Köszönet A Veszprém Megyei Tanács könyvet jelentet meg Nagy László emlékezetére. Azoknak a kortársaknak műveit gyűjtötték egybe, akik Nagy Lászlóhoz közel álltak, illetve akikhez Nagy László valaha közel állt. Azért mondom így, mert az emberi kapcsolatok nem mindig szimmetrikusak; érzelmeinkben, elveinkben az is közel állhat hozzánk, akit személyesen sohasem ismertünk, vagy akivel a rokon- szenv nem pecsételődött meg kölcsönösen hétköznapi kapcsolatainkban. Helyet kaptak a kötetben azok írásai, akik Nagy László családi köréből megnyilatkoztak, Szócsi Margit és Ágh István éppúgy, mint a költő édesanyja. Felvonultatják pályatársaikat. Műveik ismerősek számomra, lapozgatva őket felmerül a kérdés bennem: ”ki jutott közülük legmesszebb. Ki ért fel a legmagasabb csúcsra?... Én úgy látom, Nagy László. Nagy örömömre szolgál, hogy a válogatók közük Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Sütő András verseit, esszéit, valamint a tanítványokéit és olyanokat közéjük értve, akik napjainkig nem váltak ismert, vagy elismert költőkké. Kezemben tartom a Nagy Lászlóról írott művek gyűjteményét, ezek jelentős része értékes szépirodalmi, vagy tudományos munka, köztük úttörő jelentőségű írásokkal, például Kiss Ferenc, vagy Czine Mihály tanulmányaival, melyek nem a Nagy Lászlót hátára emelő divathullámmal, hanem azt megelőzően érkeztek, s ideje korán partot szakítottak. Az említett könyv megjelenésével szinte egyidőben értesülhettünk a televízióból, hogy a költő egykori barátja, Szervátiusz Tibor szobrászművész, emlékművet állított a Farkasréti temetőben Nagy László sírjára. Itt a művész meghatottan, s mély alázattal beszélt barátságukról, s arról a népviseletbe öltözött csángó asz- szonyt ábrázoló szobrocskáról, amit Nagy László még életében láthatott. Ezt a figurát faragta ki Szervátiusz Tibor, a közös baráti emlékeket ébresztő és ápolni vágyó alkotását. Szervátiusz Tibor Erdélyből származik, Kolozsváron született. Köztudomású, hogy Szervátiusz Jenő szobrászművész fia. Sík földön is havasi ember. Tekintetét szelídség, tartását kemény tisztaság járja át. Kézfogása is tudatja: szembe nézni itt kötelező. Népe nyelvén mondja, vési, mintázza emberi üdvözletét. Többféle anyaggal dolgozik. Szerinte a szobrászat az anyagok művészete. Szobrai még halálukban is élni akarnak. Nagy László tisztelőinek egyikeként köszönöm a Veszprém Megyei Tanácsnak azt, hogy a költő iszkázi szülőházát rendbehozta, emlékházzá nyilvánította, Égi s földi virágzás tükre címmel könyvet jelentetett meg a költő emlékezetére, s azt, hogy Szervátiusz Tibor emléket állított Nagy László sírjára, kinek életében nem tudtuk kellően felmérni, milyen ajándék volt számunkra, hogy vele egyidőben élhettünk és a kortársai lehettünk. Rajna
