Egri Dohánygyár, 1985 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1985-11-01 / 11. szám
A pártvezetőség, soros ülésén, fontos napirendként vitatta meg a termelési főosztály tevékenységét. Az a tény, hogy a vállalat összdolgozóinak mintegy 60 százaléka a termelési főosztály irányítása alá tartozik, munkájukat döntően befolyásolja: tevékenységük sokrétű és szerteágazó. A főosztály koncepciója, hogy rugalmasan kell alkalmazkodni a piaci igényekhez. A rugalmas alkalmazkodás egyik gátja, hogy szigorú készletértékek mellett behatárolt a bármely pillanatban gyártható termékek fajtája és száma. Nem rendelkezik kellő és megbízható információval a rendelkezésre álló anyagokról. Ezen a számítógépes adatnyilvántartás alapvetően javítani fog. Kiemelt tevékenységének tekinti az emberi-munkatársi kapcsolatok kialakítását úgy, hogy egy vonalba sorakoztatja a dolgozókat és vezetőket, a munka észerú megoldása érdekében. A pártvezetőség tudatában van azoknak a feladatoknak, amelyek a vállalat előtt állnak: fogyasztói igények kielégítése, eredményes gazdálkodással a dolgozók jövedelmének emelése, szociális körülmények javítása. Ügy ítéli meg, hogy a főosztály a jelenlegi fölállásban eredményes munkát tud végezni úgy gazdasági, mint politikai téren egyaránt. Elismeri a gépek mellett dolgozók és termelést irányítók munkáját, hiszen rájuk nap mint nap nagy feladatok hárulnak. A termelőmunkában nagyon fontos a kooperáló tevékenység az egymáshoz való türelmes munka, a jó emberi kapcsolatok kialakítása, amely elsősorban a vezetők részéről kell, hogy megnyilvánuljon. A dolgozóknak érezniük kell azt, hogy minden feltételt biztosítanak a termeléshez, amely csak példamutatással, szervezettséggel valósulhat meg. A termelési főosztályhoz tartozó területen jó a politikai légkör, kiemelten tesznek eleget a társadalmi és politikai feladatokból adódó kötelezettségüknek. A pártvezetőség köszönetét fejezi ki a területen tevékenykedő dolgozóknak és vezetőknek egyaránt, a színvonalas munkáért. A vállalat vezetése nagyon komolyan, alternatívákban gondolkodva tervezi a következő évek feladatait. Nagyon lényeges kérdés, hogy a termelőterületeken a lehetőségeinket hogyan használjuk ki. Szakszervezeti választások Az elmúlt időszak kiemelkedő eseményeként zajlottak le vállalatunknál a szakszervezeti választások. A csoportértekezletek megtartása után történt meg a főbizalmi, majd az új bizalmitestület jelölése alapján a szakszervezeti bizottság választása. A szakszervezeti bizalmiaknak, főbizalmiaknak számot kellett adniuk az elmúlt 5 év munkájáról. A választás olyan időszakra esett, amikor a gazdasági életben, a vállalat irányításában bekövetkezett változások hatással voltak a választások menetére. A szakszervezeti tagság kritikusan fogadta a beszámolókat. Ezt mutatja az is, hogy több olyan bizalmit, főbizalmit nem választottak meg, akik nem vették kellő komolysággal feladataikat. A dolgozók kérik és követelik a megfelelő érdekvédelmet, érdekképviseletet. A választások bebizonyították, hogy ma már nem elég az, ha csak a tagdíjat beszedik a bizalmiak. Szakszervezeti tisztségviselő csak az lehet, aki el tud igazodni gazdasági-politikai kérdésekben, kiáll a tagok jogos érdekei mellett. A választások lezajlása után megállapíthatjuk, hogy vállalatunknál jól előkészített, szervezett volt a választás, melyre fegyelmezetten, felelősséggel készültek tisztség- viselőink és a tagság egyaránt Bizalmi testületi ülésen került sor a szakszervezeti bizottság, a tisztségviselők jelölésére, a rétegbizottságok jóváhagyására, majd a szavazások eredményének ismertetésére. A szakszervezeti bizottságunk 9 tagú: Elnökévé: ismét Szarvas Aladárt, Titkárává Bódi Lászlónét választotta meg a tagság. Tagok: Bárdos Miklósné dr., Lombossyné Kovács Anna, Szilágyi Lajosné, Komóczi Mihály, dr. Poigáry Lászlóné, Veres Jánosné, Sebéné Stúder Judit. Munka- és rétegbizottságok: Közgazdasági bizottság vezetője: Bárdos Miklósné dr. TT szociálpolitikai bizottság vezetője: Szilágyi Lajosné Munkavédelmi bizottság vezetője: Komóczy Mihály. Értelmiségi rétegbizottság vezetője Sebéné Stúder Judit. Szakmunkástanulók és kezdő szakmunkások gondjaival foglalkozó rétegbizottság tagjai: Nagy Béláné, Várhelyiné Dobossy Ilona. Munkaügyi döntőbizottság elnöke: Terenyei Sándor. Fellini és a liajoja Federico Felliniről biztosan tudom, hogy ki nem állhatja az újságírókat; talán azért (is) csinálta meg legújabb filmjét, melynek címe És a hajó megy. Nem tudjuk, a történet hiteles-e (bár a rendező váltig állítja, hogy igen), valószínű, hogy csak egy kis bohóckodás az egész, hiszen szakmai körökben még senki sem hallotta annak a „világhírű” énekesnőnek a hírét, aki 1914-ben, a szarajevói merénylet napjaiban, hódolóinak és kollégáinak kegyeletes közreműködésével, valamely adriai sziget közelében, egy luxushajó fedélzetéről szóratta volna a szélbe — végakarata szerint — haló porait. Arról se tud senki, hogy egy ilyen tragikomikus hajót elsüllyesztett volna egy osztrák—magyar agyúnaszád. Sok kritikus a forgatókönyv gyengeségének tartja, hogy az általuk extravagánsnak nevezett történetből semmit sem értenének a mindenbe bele- kotnyeleskedő narrátor nélkül. Szerintem ez nem véletlen: a narrátor ugyanis egy — újságíró. Nem véletlen, hogy a világot szimbolizáló, süllyedő hajóról is csak ő képes megmenekülni, egy közismerten vastag bőrű es .terheléseket jól bíró, kiállnatatlanul büdös ri- n.océrosz társaságában. És még a végtelen óceánon, egy szál csónakban ringatózva, amikor más talán már kétségbe esne kilátástalan helyzete miatt, fi akkor is képes egy reklámmosolyra és ilyen, hozzánk intézett, cinikus szavakra: „Tudják, milyen finom az orrszarvú teje?" Ennek a filmnek hatalmas bravúrja, hogy minden kockáját műteremben forgatták Hihetetlen, hogy a hajó a Cinecittában megy, ott dördülnek el a műanyag ágyúk, ott nyílik meg a mindent elnyelő hullámsír. Lehet, hogy csak a makett hibája, hogy hajó-világunk végül is elsüllyed? Nem is olyanok lennénk a valóságban, mj emberek, mint a hajómakett utasai ? Barta János Az ember el sem tudja képzelni az életét fűszerek nélkül. Nem a mai, de legprimitívebb elődeink sem igen kedvelték a fűszer nélküli ételeket. Legősibb, tudatosan is fűszerként használt fűszerszámunk minden bizonnyal a kősó és a hagyma volt. Valamiféle vadhagyma szinte mindenütt terem, de a só nem mindenütt található a föld felszínén. Épp ezért amint fejlettebbé vált az ember, messze földet bejárt ezért a nagyszerű ásványért. Hogy mennyire fontos árucikk volt a só, azt mindennél ékesebben bizonyítja, hogy a sókereskedelem mindenütt a világon állami monopólium, királyi jog, regálé volt. Bármilyen meghökkentő, mai napig is az, nálunk is. senki más nem forgalmazhatja a sót, csakis az állam. Persze, ugyancsak szegényes volna a konyhánk, ha csupán sóval és hagymával ízesítenénk ételeinket. Bár ezzel a kettővel is na - gyón finom ételeket lehet készíteni. De minek is érnénk be csupán ennyivel, mikor nagyszerűnél nagyszerűbb fűszerek kínálják magukat az üzletek polcain. Hazánkban legáltalánosabban talán a pirospaprikát használjuk, s abból is fogy a legtöbb természetesen a só után (és amikor folyamatosan kapható!) Egy kis fűszertörténet Tipikusan magyar fűszer, hiszen a halászlé, a gulyás, a pörkölt, a paprikás, el sem képzelhető pirospaprika nélkül. Termesztenek is vagy húszfélét belőle. Van édes, kicsit csípős, méregerős, és ki győzné felsorolni valamennyit! Pedig, ha jól belegondolunk, nem is olyan régen ismeri a konyhánk. Kétszáz esztendővel ezelőtt csak imitt-amott használták az akkor még meglehetősen drága törökborsot. Inkább úri, mint paraszti fűszer volt, és csak akkor terjedt el robbanásszerűen, amikor — alighanem a szegedi szerzetes barátok — felfedezték, hogy gyógyítja a harmadnapos hideglelést, a maláriát. Ez a roppant kellemetlen, magas lázzal járó betegség ugyancsak általános volt a nagy folyószabályozások előtt az Alföld déli mocsaras vidékein. A megfigyelés szerint minéi erősebb volt a paprika, annál inkább használt a hideglelés ellen. így terjedt el az erős, csípős paprika használata hazánk déli vidékein, és onnan egész Magyarországon. Ezeregy fűszer terem meg ma is a magyar erdőkön, mezőkön, de még az árkok partján, mezsgyéken is. Régen angyalgyökeret kevertek édes boraikba, áfonyabefőttel tálalták a vaddisznósültet, ismerték a babérlevelet, a bécsi köményt vagy ánizst, a borókát, a borsikaíüvet vagy csombort, az ürmöt, a fokhagymát, a gyömbért, az izsópot, a kakukkfüvet, kaprot, kálmost, köményt, lestyánt, sáfrányt, tárkonyt és még sorolhatnám! Az ember egyszerűen nem is tud meglenni fűszerek nélkül. Azazhogy, ha végignézünk mai fűszerpolcunkon, az bizony, a nagyanyáinkéhoz képest, nagyon szegényes. Igaz, megjelentek rajta különféle fűszerkeverékek, melyeket nagy szakértelemmel állítanak össze a különböző fűszerkereskedő cégek, és valóban, az ínyencek is megnyalhatják az ujjúkat a velük készült ételek után, de a magyar konyha — melyre pedig haj, de büszkék is vagyunk! — fűszerkészlete bizony, elszegényült. Pirospaprika, bors, ecet, babérlevél, néha egy kis majoránna, kömény, s jószerivel be is zárhatom a felsorolást. Pedig, kár, nagy kár a régi, elfeledett ízekért. A fűszerezés a mai, rohanó életünk „villámétkezéseit’' js örömtelivé teheti, sőt — valljuk be — a más választás híján, egyre többet fogyasztott konzervételeinket is „meg- bolondithatja". Hetekig figyeltem őt. Többnyire akkor érkezett, amikor munkába indultam. Kicsi volt, toprongyos, nyáron is kesztyűt viselt, mint némely pénztáros: az ujjak végét levágta. Amikor egy-egy kukásvödörhöz ért, szemérmesen körülnézett, aztán, felhajtva a tetőt, konyákig beletúrt a szemétbe, s fürgén, gyakorlottan szedte ki azt, amit begyűjtésre alkalmasnak ítélt, hogy menten be is suvassza a nagy füles szatyorba, amit magánál hordott. így zsákmányolt Dunakanyar Karinhy Ferenc: Dunakanyar című színművét október 13-án mutatta be kultúrtermünkben Moór Marianna és Koncz Gábor. A vártnál jóval kisebb érdeklődés mellett játszottak a művészek. A hétköznapinak is nevezhető történet nagy sikert aratott. Moór Marianna fondorlatos presszósnő.je, a vagány, majd megleckéztetett vendég szerepében Koncz Gábor kiválót alakított, láthatóan élvezték szerepüket. A közönség jól szórakozott, többször visszatapsolta a művészeket. A telhetetlen üres üveget, rongyot, kiszupe' rált, levált talpú cipőt, fél pár bőrkesztyűt, nyeletlen kést, repedt vázát, koszos, de még ép gyermekjátékokat. Valahányszor a közelébe értem, sietve félbehagyta a műveletet és rágyújtott, vagy csak bámészkodott, mintha valamely házszámot keresne. Amikor — idestova egy fél éve már — költözés előtt álltam, elhatároztam, hogy megszólítom. „Nénikém’’ — kezdtem, s nénikém ijedten fordult felém. A guberálókkal nem szokás beszélgetni. Magam is zavarban vagyok, elmondtam neki, hogy sok felesleges vagy csak nélkülözhető tárgytól kénytelen vagyok megválni, ha mond egy időpontot, ösz- szegyűjtöm a készletet, s máris viheti. Nem minden bizalmatlanság nélkül rávágta, „holnap, négy után". Másnap jött, már nem egy, hanem két hatalmas szatyorral. Még ez a kettő is kevésnek bizonyult, a kiselejtezett holmik közt akadt néhány cipő, ventillátor, az öregasszony megkért, hadd jöhessen ismét. Egy csokor virággal állított be másnap, vitte a könyvfeleslegemet, a divatjamúlt kabátot, az ernyő nélküli asztali lámpámat. Öröme engem is felvidított, leültünk keveset beszélgetni, majd megkértem, adná meg lakáscímét, a csomagolás még javában tart, bizonyos, hogy újabb feleslegektől szeretnék majd megszabadulni. Az öregasszony zavarba jött. Váratlanul mesélni kezdett magáról, hogy milyen jó, milyen szerető gyermekei vannak ,a tőlük kapott zsebpénz is elég volna a megélhetéshez, csak hát, ő ilyen telhetetlen, nem tud lemondani a dohányzásról, meg aztán édes szájú, néha megkíván valami süteményt, ráadásul fázós fajta, többet fűt el, mint ami megilletné . .. Most már megmakacsoltam magam. „A címét mondja, né- ném. A lakáscímét." Az öregasszony már-már kötélnek állt. „A lányomnál lakom, a szuterénban. A lányom doktor . .. ” s nem mondta tovább. Doktor ki? Doktor mi? Sose fogom megfejteni a titkot. A telhetetlen öregasszony eltűnt, mint a kámfor. Meghalt vagy csak a lánya renoméját félti, nem tudhatom. Azon a környéken már mások guberálnak. Rajna
