Egri Dohánygyár, 1984 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1984-02-01 / 2. szám
Kényes kérdés (?) A dohánytermesztés i társulások 1983 évi tevékenysége. A Virginia program továbbié] lesztése, a minőség biztosítása érdekében vállalatunk a DDT javaslatára az eddig meglévő káli társulás mellett új partnerrel, a pálmonostori Keleti Fény mezőgazdasági Termelőszövetkezettel is kötött társulási szerződést. Ez a gazdaság rendelkezik azokkal az adottságokkal és lehetőségekkel, amelyek a jó eredmények eléréséhez feltétlenül szükségesek. A szerződésben kikötöttük, hogy 70 hektáron termeljenek klasszikus Virigniát, melyhez itt megvannak a feltételek, mivel az öntözési lehetőség is biztosított. A termelőszövetkezet 1983-ban 54 hektár dohányt ültetett és a következő években fejleszti fel a területét a szerződésben meghatározott területmennyiségre. Az első év nem volt sikeresnek mondható. Az aszály mellett a gyűrűsféreg és a mocskospajor kártétele miatt az egy hektárra eső hozam a 600 kg-ot sem érte el. Neheizátette a termelés helyzetét, hogy az aszály ellen sem tudtak védekezni, mivel az öntözőcsatroma vize fertőzött volt és ebből nem lehetett a vízutánpótlást biztosítani. A termelőszövetkezeteknél az ültetvények beáilottsága kb. 85%-os volt. A beültetett területeken nagymérvű pótlásokat kellett végezni, mivel az ültetés időpontjában a nyárias meleg (30 °C körüli hőmérséklet) és eső hiányában, a megeredés alacsony volt. A pótolt palánták fejlődése nem volt azonos az első ültetésűekkel. Ez eredményezte, hogy a Nézte a munkakönyvét. Jobb felső sarkában valaki, valamikor fehér körcímkét ragasztott, melyre zöld tustintával írta rá a sorszámot. Felütötte a könyvet. A kemény fedőlap belső oldalára esett tekintete, ahol* a kiállító szerv körpecsétje alatt az alkotmányból vett idézet volt. A szöveget olvasva a második mondatnál megállt. „Minden munkaképes polgárnak joga, kötelessége és becsületbeli ügye, hogy képességei szerint dolgozzék.” Hm — gondolta magában, miközben ballagott a lépcsőn lefelé — lehet, hogy épp azért kérte ki a könyvét? Mert becsületbeli ügyének tekintette a képességei szerinti munkavégzést. Elbúcsúzott a kollégáitól, akik — bár rövid időt töltöttek csak együtt — sajnálták, hogy elmegy. A gyár előtti parkolóban állt a kocsija. Az első ülésre dobta kabátját, táskáját, majd beült. Ránézett az órájára. Délután két óra volt. Beindította a motort, sebességbe kapcsolt, majd gázt adott és elindult. A hideg motortól a kocsi meg-megrándult, s az első közlekedési lámpa piros fényénél le is fulladt. Újraindított. Kicsit nagyobb gázzal fordult a városból kivezető útra, mikor szabad jelzést kapott. Sikerült elcsípnie a „zöldhullámot”, s a motor is lassan felmelegedve, kezdett egyenletesen duruzsolni. Csodás őszi idő volt. Az ég tiszta kékjét csak helyenként tarkították kisebb felhők. A nap vakítóan tűzött a szélvédő üvegén keresztül. Feltette szemüvegét, s erősebben lépett a gázpedálra. Az autó engedelmeskedve parancsának, gyorsuló tempóban kezdte falni a kilométereket. A visszapillantó tükörben látta, amint a hosszú emelkedő utáni kanyarban végleg eltűnik szeme elől a domboktól körülölelt város. Élvezte a száguldást. Bár tudta, hogy nem olcsó szórakozás a mai árak mellett kocsival szaladgálni, mégis, törésnél a termelőknek erre külön figyelmet kellett fordítani. Több területen a törést válogatva kellett végezni, mivel a tövek közötti fejlődési különbség ezt megkövetelte. A termelők zöme elvégezte azokat az agrotechnikai munkákat, amiket a szárítási rezsimvezetés és a ter- mési mennyisége megkövetelt. A tetejezéseket és kacsozásokat a termelők egy-két kiviteltől eltekintve elvégezték. E munkafolyamat segítette a szárítási eredmények elérését és például a káli termelőszövetkezetben a termésmennyiséget is növelte. A szárítótelepekre kirendelt szakemberek a törésekhez minden esetben kijártak. a termelőknek megmutatták és megmagyarázták a törési folyamatot, valamint hogy az érés jelei hogyan jelentkeznek a levélen és melyek a technikailag érett levelek. Ennek köszönhető, hogy a telepekre általában egyöntetű anyag került. Az aszályos időjárás következtében a hasznos, levélszám általában csak 14—16 volt. Kedvezőbb időjárás esetén a termés mennyisége és minősége is jobb lett volna. Fontosnak tartották, hogy az ültetvények fejlettségét figyelembevéve egy-egy kamrába azonos törési övezető, azonos érettségű anyagok kerüljenek. így augusztus végéig a sízárítókból kikerült anyagok világos kihozatala 60% fölött volt. Szeptember hónapban főleg a pótlásokból bekerülő anyagok már nem szine- ződtek jól és így romlott a ’ átlag. A világos összkihoza- tal 47—49% között mozog. ha nyomasztó problémák gyötörték, gondjai voltak, beült a kocsijába, s mintha minden megváltozott volna. Akkor már csak a kapcsolókarokkal, jelzőlámpákkal, pedálokkal törődött, s szinte szerelmes azonosulással vált eggyé ember, s gép. Szerette — bár csak egyszerű használati tárgy lehet — kocsiját, különösen az általa elérhető, tértől és időtől való egyfajta függetlenség miatt. A nap bíborfényét árasztva a tájra, lassan lejjebb és lejjebb szállt a nyugati horizonton. A halványuló fényben az országút szürke betonjára, helyenként beleolvadva az út mentén gomoly- gó őszi párába. Bár szemével érzékelte az elétáruló kép festőiségét, gondolatai akarata ellenére visszatértek volt munkahelyére. Felsejlett előtte a kezdet. Tulajdonképpen, szinte minden különösebb zökkenő nélkül sikerült beilleszkednie új környezetébe. Igaz — nem volt nehéz —, hiszen a gyár dolgozói túlnyomóan hozzá hasonló fiatalok voltak. Közvetlen munkatársai viszont, néhány kivételtől eltekintve, az idősebb generációt képviselték. A szembejövő járművek tompított fényszóróiról vette észre, hogy az imént még ragyogó őszi fényt felváltotta a közelgő este ólomszínű szürkesége. A forgalom is kezdett élénkülni. Az országutak „elefántjai”, a kamionok, végtelennek tűnő cammogásukkal kisebb-na- gyobb járműoszlopokat gyűjtöttek össze. Bekapcsolta a világítást, s türelmesen várta, hogy elérje az autópályát, ahol aztán kitörhet ebből a bénító alkalmazkodásból. A káli termelőszövetkezetben a hektó rönkén ti átlag 976 kg volt, a mázsánkén'i egységár pedig 8372 Ft. Ez az elmúlt évitől lényegesen jobb. Akikor a világos kihozatal mindössze 26% volt, az egységár pedig 6759 Ft. A pálmonostori termelő- szövetkezet nem tudott ilyen eredményt hozni. A hektáronkénti termés 585 kg a mázsánkénti egységár Deci 8102 Ft. Ezt a termelőszövetkezetet az aszály igen erősen súlytotta. amint ismeretes is Bács-Kiskun megye a 7 aszályos megyék között szerepelt. A két társuláson kívül új kezdeményezésünk volt az olajtüzelésű termelői kis szárító telepítése és beüzemelése 1983-ban. Vállalatunk a TSZKER Országos Központot bízta meg azzal, hogy a kisüzemi dohánytermesztők részére dohányszárító berendezés kifejlesztésében közreműködjön. A berendezések export minőségű Virignda dohány szárítására kell alkalmasnak lenni és 1—1,5 hektár területen termelt dohány feldolgozását kell biztosítani. Az előzetes megbeszélések májusban kezdődték és augusztus elején került leszállításra a berendezés a káli szárítótelepre. Augusztus végén beüzemelésre került. A berendezés megfelelően működött, elképzeléseinknek megfelelő lesz. Fgy-egy alkalommal 19— 20 q dóhányt lehet benne szárítani és az olajfelhasználás is kedvezőbb, mint a DTO 80-asban. Egy komplett berendezés 12Ó 000 Ft- ba kerül, melynek megvásárláséhoz az OTP 80 000 Ft hitelt ad. Az érdeklőlés a termelők körében igen nagy és a TSZKER úgy tervezi, hogy már 1984-ben 200 db-ot fog értékesíteni, mely alapot ad a jó minőségű dohányok termesztéséhez az export bővítéséhez. Igen, igen — gondolta magában — talán másként alakult volna sorsa, ha nemcsak az országutak alkalmazkodási törvényeit ismeri. Hiába intették jóakarói, hogy lassítson, ő hitte, hogy többre képes, mint amit elvárnak tőle, s igyekezett képességei szerint dolgozni. Talán ha munkahelyén is beáll a sorba... Rátértek az autópályára. Az előbb még kilométer hosszan vonagló autókígyó darabokra szakadt. Innen is, onnan is fürge kiskocsik ugrottak ki belőle, hogy aztán egyre távolodó vörös fényű hátsó lámpáikkal intsenek búcsút a hátramaradottaknak. Belepillantott a tükörbe. Mögötte fényszórók tucatjai viliództak. Megvárta, míg a mellette lévő. sávban lévő kocsik elhúztak, majd irányjelzőjét bekapcsolva, sebességét egyre jobban növelve, behúzódott a belső sávba. „Minden munkaképes polgárnak joga, kötelessége. ..” — hm, és most merre tovább. Valójában saját maga döntötte úgy, hogy kikéri a munkakönyvét. De ami érdekes, hogy főnökei közül egyiket sem érdekelte, hogy miért akar elmenni. Meg sem kérdezték az okát. Igaz, a munkaszerződésben benne állt, hogy munkaviszonyát külön indoklás nélkül is megszüntetheti. így a dolog jogilag tulajdonképpen rendben is van. A belső sáv teljesen üres volt. Fokozta a tempóját. A sebességmérő óra mutatója már száz fölött táncolt. A motor erőteljes morajából, s a külső pályán haladók gyorsan távolodó fényszóróiból sejtette, hogy jóval átlépte az előírt sebességhatárt. „Mutasd meg a WC-det én megmondom, milyen itt a kultúra!” Ilyen és ehhez hasonló megfogalmazások közmondásszerűek. Úgy általában. És ha itt széjjelnézünk? Azt tudjuk, hogy az anyagcsere az élet természetes velejárója. Ha táplálkozunk, a jóllakáson, az életfolyamatok energiaellátásán kívül ennek egyéb velejárói is vannak. Már gyermekkorunkban is sűrűn kellett pelenkázni, „tisztába tenni” bennünket, s ez a folyamat, ha más módon is, de tart, amíg élünk. A helyeket, ahol ezt az intim dolgot elvégezzük, nevezhetjük akárminek, de a lényeg az lenne, hogy emberi és egészségügyi szolgáltatás legyen. A helyzet viszont az, hogy általában lehangoló, hogy ne mondjam, gyalázatos az úgynevezett „illemhelyek” állapota. Gyárunkban is. Mert az „általában” az átlagosat jelenti. Hiába gyönyörű, tiszta és minden kellékkel ellátott a szociális épület, vagy az igazgatói „ház” ilyen helyisége, ha a többség, a gyár egyéb területein található ilyen intézmény úgy néz ki, ahogy... Hiába „élvezet” bemenni az Interkontinental WC-jébe, ha már másodosztályú helyeken — nem is beszélve az alacsonyabb rangúakról, Az iszkázi születésű költőóriás, Nagy László szülőházát, mely évek óta elhagyatottan pusztult, helyreállították. A szülőház, melyben két költő látta meg a napvilágot: Nagy László és Ágh István, Iszkáz legszélső, magányos háza — az Ady Endre u. 1. szám alatt található. Bekapcsolta a rádiót. Éppen híreket, időjárás jelentést olvastak be, majd az ÜTINFORM bemondója kérte a csúcsforgalomban autózókat higgadt, nyugodt vezetésre. A türelem nemesíti a lelket — jutott eszébe a mondás. Mert mi is volt eddigi élete? Egyfajta száguldó önmagakeresés. Ha úgy érezte, hogy nem értették meg mit akar,' inkább odébbállt. Barátja mondatai villantak át agyán; vigyázz, hogy végül nehogy te légy a „meg- nemértett ember”. Mennyi igazságot rejtenek e szavak. Az ugrálás, kapkodás sosem vezet jóra. Most is hová száguld? Egyszer minden száguldásnak úgyis végeszakad. Csak az nem mindegy, hogyan. Csökkentette a tempót, s kocsijával beleolvadt az egyenletesen lüktető forgalomba. A fővárost, viliódzó reklámjaival, világvárosi fényeivel már rég maga mögött hagyta, s a fiatalságát idéző, szívének oly kedves dunántúli tájon robogott. Szinte éjszakai sötétség ölelte körül, bár kocsijának foszforeszkáló számlapja még csak este hat órát jelzett. A következő város szélén lévő benzinkútnál megtankolt, majd egy távhívófülkéből felhívta anyját, hogy megnyugtassa, nincs semmi baj, útban van V-be, s majd ismét jelentkezik. Az országúira nehezedő sötétségbe a reflektorok széles alagutat vágtak. Egyedül érezte magát. . .. kérjük az úticéljuk felé közlekedőket óvatosan, körültekintően haladjanak, hogy valóban el is érjék céljukat. .. — kapta el fülével a mondatfoszlányt a rádióból. Hirtelen vágott a tudatába a felismerés, hogy a százszor meg százszor, szinte már unalomig hallott szöveg mennyire neki szól. Hálás volt a véletlennek, hogy bekapcsolva hagyta a készüléket. S most már hitt abban, hogy biztosan el is fogja érni a célját. — Pét — ne adj’ isten, kocsmákról, borkóstolókról, vasúti WC- kről (!) — is olyan látvány fogad, amilyen, s amilyet mindenki ismer, látott már. Érdekes módon, Hegyeshalomtól nyugatra, ezek a helyek mindenütt tiszták, ellátottak. De Szófiában, vagy Tiranában, a hagyományos, kapaszkodás, „gug- golós” helyek is rendesek, ha egy kicsit számunkra szokatlanak is. Meg aztán a falusi vízzel el nem látott árnyékszékekre is vigyáznak, évente újra meszelik azokat és tisztán is tartják. S a mi üzemi WC-ink? Ha oda bemegy az ember, nagyjából az az érzése, mint amikor a Keletiben átszáll a Wiene Walzerról a nyíregyházi személyvonatra, s valamilyen dolga akad a „mellékes helyiségben”. Itt ugyanis általában — rendszeresen — nincs víz nincs papír, csak piszok. Meg minden olyasmi előkerül előbb-utóbb, amit rondítás- nak szokás még enyhén szólva is nevezni. Szóval, nálunk is igen sok helyen ilyen a helyzet. Csikkek, gyufaszálak, széttépett újságdarabok a földön, hogy mást ne mondjak. Az újságot nem a kulturáltságból kifolyólag viszik oda, hanem azért, mert feltehetőleg nem tudják, hogy a havonta kapott, beElőtte sudár növésű, örökzöld fenyőfa. A századforduló tájékán épített polgárias parasztházat műemlék-jellegű épületnek nyilvánította az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség. Oláh Zoltán építész tervezte meg a Nagy László-szülőház felújítását, illetve az eredetihez hű, de emlékházra, valamint kutatásra is alkalmas épületté alakítását. A kivitelezés munkálatait a devecseri Virágzó Termelőszövetkezet építő részlege vállalta magára, Koller József ágazatvezető és 'Sebők Sándor építészmérnök vezetésével. Mivel agyagos sárból verték, vagy más szóval rakták a falakat, téglából kellett újjáépíteni. A tetőt aládúcolva megtartották, mert a gerendázat nagyobb része még kifogástalan állapotban volt. Alvállalkozóként besegített a devecseri KTSZ — az elektromos munkákban, valamint egy nyárádi ezermester a vízvezetékszerelésbe. Az eredetihez hű helyreállításban a téglákon kívül újdonság, hogy vasbeton koszorú tartja a tetőszerkezetet, melyet csak részlegesen volt szükséges felújítani. Dicséretes, hogy az ablakkereteket, ajtókat díszítő sajátos motívumokat és eredetihez hűen újították fel. Az építkezés során egyetlen szép, illetve fontos fát sem vágtak ki a kertben, Nagy László tisztelői különösen féltették azt a vadkörtefát, melyet a költő versben is megénekelt. Ugyanis hácsomagolt papírhengert ' mire kell használni. ími-olvas- ni viszont tudnak embereink, mármint ezek az emberek, akikről szó van. Mindenki számára még förtelmesebbé teszik a környezetet azzal, hogy nem WC-pa- pírt, hanem ceruzát vagy golyóstollat visznek magukkal. „Munka közben” azután kiélik művészi hajlamaikat, egyrészt összepiszkol- ják a falakat, másrészt otromba „rajzokkal”, obszcén szövegekkel, „versekkel” díszítik az ajtókat, falakat egyaránt. S hogy nem egy- egy van belőlük, azt valóságos párbeszédek, folytatásos regények tanúsítják. Ha tehát — a bevezetésben írottak szerint — a külföldi vendég, esetleg egy szerelő vagy kamionsofőr, hogy a többit ne is említsem — arra lenne kiváncsi, milyen WC-kbe járnak itt a dolgozók, s megmutatnánk neki, igencsak nem nagy véleménnyel lenne kultúrált- ságunkról. Pedig minden adott. Kialakítás, technika, takarítás, felszerelések, minden, amit a gyár vezetése megtehet é6 megtesz. A sürgős legyalá- zás, a bemocskolás, a firkálás már azok névjegyzéke, akiknek ez a kis helyiség az író-olvasó találkozó és az írószövetség székháza. .. romszor csavarta meg a kegyetlen vihar, tavasszal mégis új életre kelt \ a szívósságot, az életigenlést szimbolizáló vadkörtefa. A kivitelezők mindent megtartottak, amit lehetett, így a vastag szalufákat is, melyek ősi módon faszegekkel voltak összeerősítve. A felújítás része volt, hogy hideg-melegvíz szolgáltatásra tegyék alkalmassá a kutató, illetve lakóegységet. A fűtést hagyományosan oldották meg, mivel stílustörésnek tűnhetne a központi fűtés. Érdemes megjegyezni, hogy a devecseri téesz épí- tőrészlege 116 nap alatt végezte el a számára szokatlan és igen felelősségteljes munkát. Ez év április 11-én megnyíló kiállítások a tervek szerint tartalmazzák az eredeti szobaberendezést, ízelítőt adnak Nagy László költőd pályáról, ■ valamint kézi faragásaiból, illetve szerszámaiból. Külön szobát áldoznak a költő bolgár kapcsolatainak dokumentálására. (A bulgáriai Szmolen városban Nagy László tiszteletére már korában emlékház nyílt.) Befejezésül ide kívánkozik: Nagy László szülőháza a Veszprém megyei Tanács, az ajkai járási hivatal és a kertai közös községi tanács együttes elhatározása és anyagi áldozata nyomán újult meg. Műszaki átadása 1983. augusztus 19-én megtörtént. Az emlékház ünnepélyes átadása pedig 1984. április 11-én, a költészet napján lesz. Minden oké? Az egyetértést, beleegyezést kifejező amerikai angol szó (okay) a kiejtés szerint írt alakjának köszönheti. Az amerikai angolban az okay elsősorban határozószó (jelentései: rendben van, helyes, el van intézve), de igeként is használható, „beleegyezik, jóváhagy, hozzájárul” értelemben. Európában az oké szó csak az első világháború alatt vált ismertté. Igazából azonban csak 1956. körül terjedt el, részben az Oké Néró c. olasz film hatására. Abban az időben a nyegle jampecstílus jelképe volt az „oké”-zás. Napjainkban viszont oly általánossá vált, hogy az óvodásoktól a nagymamákig mindenki ezt szajkózza. Tehát korántsem csupán a tizenévesek szájából halljuk minduntalan, hanem kisgyerekekéből és idősebbekéből is, s ezt valahogy még stílustalanabbaknak, még inkább visszatetszőnek érezzük. Lépten-nyomon hangoztatott oké! mondatszó szegényíti nyelvünket, mert elnyomja az árnyalatok sokféleségét. Igyekezzünk rávenni gyermekeinket, magunkat (s ha nem haragszik meg érte, a nagymamát is), hogy ezután minden második oké helyett, használjanak magyar szót, vagy kifejezést, pl. rendben (van), úgy van, igazad van, egyetértek vele stb. Sokszor pedig elegendő mindössze ennyit mondani : igen. Rajna — nagy — Száguldás... Helyreállított szülőház DOHÁNYGYÁR 5
