Egri Dohánygyár, 1984 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
Vízi balesetek, gagyizók, tolvajok Munkában a rendőrök A következő összeállítás a belügyi szervek munkáját, a veszélyeket hivatott vázlatosan érzékeltetni, összeállításunk egyrészt tájékoztató, másrészt kísérleti jellegű. A BM. Sajtóosztálya rendszeresen ad ki közleményeket, melyek konkrét bűnesetekről, üldözendő cselekményekről szólnak. Ezek közül válogattunk ki részleteket, azzal a szándékkal, hogy érdekes, tanulságos eseteket a jövőben is bemutatunk. Függőségi viszony Naponta halljuk a különféle üzletekben az eladóktól a felszólítást: „tessék kérni”! Ha kedvesen mondanák, még talán rendben is lenne a dolog, de gyakran halljuk, hogy a vásárlóhoz képest harmad-negyedannyi korú eladó kemény, vagy éppen durva hangon, már-már parancs- szerűen dörgi el a jelzett mondatot. Mi a kellemetlen, vagy enyhén szólva: nem eléggé udvarias ebben a kifejezésben? Elsősorban a kér ige használata. Ennek a szónak tudniillik a következő az egyik fő jelentése: „közli azt a kívánságát, hogy adjanak (oda, meg) neki, vagy tegyenek lehetővé számára valamit”. Tehát aki kér, az valójában bizonyos függőségbe kerül attól, akihez a kérdést intézi. Mindezt aztán csak tetézi a felszólító mód. Ilyen formán én, mint vevő arra kapok felszólítást, durvább hangon parancsot — jóllehet ezt némileg enyhíti a tessék igealak bevonása —, hogy mintegy kerüljek függésbe az engem feszólítóval. Mi lehetne hát a helyes és kívánatos megoldás? Ha mégis megmaradnánk a kér igénél, negatív hatást enyhíteni lehetne azzal, hogy a felszólító formát felcserélnénk a kérdővel... Ilyenformán: „Mit tetszik kérni?” De eltudnám képzelni a „Mit parancsol?” vagy „Parancsoljon”! vagy éppen a „Tessék parancsolni”! Kifejezéseket is, noha annak idején, a két háború között tapadt hozzájuk valamicske az akkori világból, az úr — szolga viszonyból. (A „Tessék parancsolni” választékosnak jelzett kifejezés az értelmező szótárban azt jelenti, hogy „tessék, vagy szíveskedjék valamit venni, valamit megtenni, más szóval tulajdonképpen ez az udvarias forma.) A „Tessék kérni!” esetében is valahogy az emberi kapcsolatokkal van baj: valójában nem tiszteljük egymást eléggé. Mint ahogy manapság gyakran elmarad a köszönés, nincs, vagy ritka a megszólítás, restellünk beszélgetni egymással, csak úgy, a bezélgetés kedvéért. Rajna Az unokám mondta... Hétéves unokám., Helga olykor meglepő szófordulatokat használ. Múltkoriban, amikor az Eger patak két oldalát rakták ki terméskővel, betonozták, egyik szombat délelőtt ragyogó napsütésben kézenfogva őt, városnéző, frissítkező utunk arra vezetett. Séta közben a munkát figyelve, erről beszélgettünk. Helga így foglalta össze tapasztalatait: — Becsomagolják a patakot! Máskor befőzéskor meggyet magoztunk, ő is segített. De sehogyan sem sikerült neki.lHosszasan kísérletezett, majd hozzám fordult: — Nagyi, gombold ki az én meggyemet is! Egyik alkalommal apjának újságolta: — Apa, képzeld, az isiben Józsi megint elvesztette az ellenőrzőjét és azóta új közmondás született az osztályban. — Hogy szól? — A szó elszáll, az írás — elvész! A forgalmas úttesten az autók között egy járókelő átlósan sietett át. A vezető hirtelen fékezett és a gyalogosra üvöltött: — „Te szerencsétlen, te! Hát hol járkálsz?” Unokám az eseményt izgatottan tolmácsolta: — Nézd, Nagyi, az a bácsi zebra nélkül ment át az úton! Ugye nem szabad, elgázolni azért, mert szerencsétlen? És, ha az autó elgázol egy embert, akkor a rendőrök bezárják a dutyiba, ugye? — Hát persze, válaszoltam a szóözönre, hogy megnyugtassam. De ő biztos akart lenni a dolgában. — Az autót ugye? Az autót kell bezárni?! Rné A lakkművészet mesterei A téli vízi balesetekről A statisztikai adatok szerint szeptember 30-ig az idén, 280 vízbe fulladás történt, ebből hat halálos baleset a téli időszakra esett. Az ösz- szes tragédiához képest nem nagy szám, de a legnagyobb tragédia azoknak a szülőknek. akik gyermeküket vesztették el. Mert főleg a gyermekek esnek áldozatul a tél öromeanak. Nincs rá pontos adat, de a szakemberek véleménye szerint a megmentettek száma többszöröse az áldozatokénak. A téli vízi és jégbalesetek alakulása szorosan összefügg az időjárással, a vizek jege- eedésével. A tragédiák elkerülése érdekében szükséges megismerni a jég tulajdonságait, a jégen tartótkodás szabályait. A téli sportolásra, csúszkálásra a legalább 10 cm vastag jeget tartják alkalmasnak a szakemberek. Köztudott, hogy a folyók, tavak, vjzesárkok jegesedése a part mentén kezdődik, majd attól távolodva egyre vékonyabb a jég vastagsága. A játék hevében a gyerekek figyelme nem terjed ki erre a tényre, és nem ritka, hogy beszakad alattuk a jég. A biztonságos sportoláshoz, játékhoz azonban még valamit tudni kell. Előfordul ugyanis, hogy a vízfelület alatt forrás, vagy csatorna húzódik meg, ennek következtében ezeken a helyeken vékonyabb a jég. Két éve a szeszélyes tél következtében a jégvastagság változó volt a vizeken. Egyazon a napon az ország különböző részein négy gyermek — két testvérpár — tűnt el örökre a jég alatt. A jégszakadás többnyire a gyermekeket veszélyezteti. Jó tanácsként csak annyi javasolható, hogy 10—12 éven ailuli gyerekeket felnőtt felügyelete nélkül ne engedjünk a jégre, még csoportostul sem. A baleset bekövetkezése után ugyanis a gyerekek megijednek, elszaladnak, nem kémek segítséget társuk megmentésére. A balesetek vizsgálata azt bizonyítja, hogy bármely jégfelület lehet veszély forrása, még a vizesároké is. Az elmúlt években többen — főleg kisgyermekek — fulladtak jeges vizesárokba. Nem kevésbé jelentős a bányatavak áldozatainak a száma. A folyóvizek jegén való csúszkálás még több figyelmet érdemel, ugyanis a beszakadt jég alatt sodró víz, elviszi áldozatát, így a mentés lehetősége szinte reménytelen. Még gondos körültekintés esetén is előfordulhat baleset, ezért fontos néhány alapvető mentési szabállyal is megismerkedni. A legfontosabb, hogy a balesetet szenvedő ne essen pánikba, a beszakadt jég szélén igyekezzen széles területen karjával megtámaszkodni. Ha nem érkezik segítség, először egyik, majd másik lábát a lék szélére helyezve, kimászhat a vízből. A mentésre sietők munkája sem veszélytelen. A beszakadt jeget nem célszerű mentőeszközök nélkül megközelíteni, mert a jég köny- nyen törik. Létra, vagy deszka lefektetésével biztonságosan megközelíthető a helyszín. A hideg vízben megdermedt balesetes mozgása erősen korlátozott. Hurokra kötött sálat, köteleket kell kezére dobni és úgy kihúzni. Az átfázott, vizes balesetest azonnal zárt, nem túl meleg helyiségbe kell szállítani, száraz ruhába öltöztetni és meleg folyadékkal kell megitatni. Őszintén a „gagyizásról" Aki mást tévedésbe ejt, vagy tart, és abból anyagi haszna származik, az a csalás bűntettét követi el. Bár — elsősorban a károsultak szégyenérzete miatt — az ilyen bűncselekmények egy része a bűnüldöző hatóságok előtt rejtve marad, mégis évente mintegy 3 ezer csalási bűncselekmény válik ismertté, és közel 25 millió forint kárt okoz. A csalás egyik ősi elterjedt formája a „gagyizás . Ez a cigány nyelvből átvett argőkifejezés magyarul gyu- rűcsalást jelent, amelynek gyakorlati lebonyolítása a következő: a tettes — rendszerint egy, vagy két no az utcai járókelők elé lépve, mások előtt rejtetten, de a kiválasztott személy előtt jól láthatóan fényesen csillogó, aranynak látszó gyűrűt, vág gyűrűket villsirt meg. Tort magyarsággal az „ékszereket” eladásra kínálja, olyan áron. amely az arany napj forgalmi áránál jóval alacsonyabb. Egy pár gyűrűért (vastag karikagyűrű es köves kísérőgyűrű) 2500—3000 forintot kémek. A gyűrűkben „aranyjel” van es a köves gyűrűk „gyémántja karcolja az üveget. Esetenként a gyűrűk mellett divatos medállal ellátott nyakláncok is megcsillannak és kínálatra kerülnek. . .. „„ A lehetőség — ar alattara- nyat vásárolni — kétségtelenül csábító, és sokan be is dőlnek ezeknek az igen kecsegtető, előnyös üdéteknek Pedig ajánlatos az alkalmi aranyárusokat messze elkerülni, szóba sem állni velük. Mert mi történik a valóságban? Ügyesen felfényezett, hamis aranyjellel ellátott bizsugyűrűket és láncokat adnak. A kirakatüveg megkarcolása sem az ajánlott gyűrű kövével, hanem egy üvegvágóból kikerült ipari gyémánttal történik. Az eladok sem külföldiek, hanem törzs- gyökeres hazánkfiai, és a több ezer forintért megvásárolt „kollekció” is mindössze 100—150 forintot ér. Amikor azonban a vásárolt v^r‘an(y pár nap múlva megfeketedik, mór késő a bánat, a kétségbeesés. A gagyi zásnak ezt — az előzőekben jellemzett — formáját elsősorban Budapesten (Rákóczi út, Kossuth Lajos utca, Szent István körút) és nagyobb városaink centrumaiban űzik. Van azonban „vidéki” módszer is! Magát külföldinek mondó család kopog be a háziba, a tanyára. ,,Elromlott a gépkocsink!” — mondják, de a javításra nem élég a pénz. Kölcsönkérnek — rendszerint több ezer forintot —, melynek „ellenértékét” a náluk lévő ékszerekkel egyenlítik ki. Persze csak ideiglenesen, hiszen a kölcsönnél „jóval többet érő” aranytárgyakért visszajönnek és a pénzt visszafizetik. Az ügylet ebben az esetben igen hátrányos a kölcsönadó szamára. Az otthagyott rézért ugyanis a „bajbajutottaknak eszük ágában sincs visszajönni és az öröm ezekben az esetekben is csakhamar ürömmé változik. Mindebből a védekezés egyetlen módja: nevezetesen az ilyen ügyletek ^frulese, a felkínált áru határozott visszautasítása. Ai „erőszakos vásárlások” Változnak az idők. változnak a módszerek. Úgynevezett trükkös lopások mindig voltak, de az az ürügy, amellyel a tolvaj megközelíti és „áltatja” áldozatát, mindig tükröz valamit arról, hogy adott módszerek miként állnak kapcsolatban a társadalomnak az elkövetési módot segítő — szűkebb vagy szélesebb — áramlataival. E kapcsolatok hiányában ugyanis a módszer nem lehet sikeres, nem hozhat hasznot az elkövetőnek. Manapság amikor a társadalom igyekszik minden anyagi tartalékát, mozdulatlan — még a személyi tulajdonban, a családi vagyonban elfekvő — tőkéjét mozgósítani azért, hogy szükségleteit miinél magasabb szinten, zökkenőimentesebben kielégítse, megszokottá, sőt divatossá vált a régiségekkel, a szecessziós műtárgyakkal való kereskedés. Jó piaca van a fali- és állóóráknak, az emyős petróleum- lámpáknak, a rézmozsaraknak, a vasalóknak, a habüstöknek, a parasztbútoroknak, a rokkáknak, a kávédarálóknak, a csdzmahúzóknak és a tűzmacskátonak. A gyűjtők kutatásaik során nemegyszer fontos és értékes néprajzi, ipartörténeti emlékekre, muzeális tárgyakra, védett vagy védettséget kívánó műkincsekre bukkannak lebontásra váró házak padlásain, idős emberek látszólag értéktelen hagyatékában, szanálásra váró lakások lomtárgyai között. A piaci keresletre azonban olyan kétes egzisztenciák is felfigyeltek, akik különböző ipari- és gyűjtőengedélyekkel — amelyek egy része hamis, vagy régiségek vásárlására, továbbadására nem jogosít — járják az országot és kiveszik részüket — és persze jogosulatlan hasznukat is — ebből az új konjunktúrából. Ezek a mozgékony kereskedőcsoportok saját, vagy bérelt gépkocsival — nemegyszer taxival — járják községeinket, vidéki városainkat. Mindent megveszünk — felkiáltással özönlik el a házakat, rendszerint olyankor, amikor azokban csak a család legidősebb tagja tartózkodik vagy maga a tulajdonos is magányos, idős ember. A kezükben ötszázas és ezres bankók kötegei. Hol ezt, hol igazolványaikat dobják a meglepett — eladni semmit sem szándékozó — tulajdonosok orra alá. És már mozdul is a kép a falról, megindul az állóóra a gépkocsi felé, és sorra tűnnek el az ezüst gyertyatar - tók a sportszatyrok, a zsákok éhes üregeiben. A tulajdonos tiltakozását hangosain letorkolják, az asztalra egy ötszázast és két-há- rom százast dobnak és már indul is a gépkocsi. Mire a károsult felocsúdik, nyomuk sincs a „gáláns” kereskedőknek. Mert mondanunk sem kell, hogy a hátrahagyott pénz rendszerint egy tizedét sem éri azoknak a tárgyaknak, amelyeket az erőszakos vásárlók zsákmányoltak. Valójában szó sincs semmiféle vásárlásról. Ez csak ürügy. A lakásba, házba való bejutás indoka. A hátrahagyott pénz pedig a károsult „elal- tatását” szolgálja. Gondolkodhat azon, hogy mi is történt. Vettek tőle, de alulfizették, becsapták vagy meglopták? Ez utóbbi az igaz. A tárgyak az ő beleegyezése nélkül kerültek új gazdáikhoz, elvették őket, nem ő adta oda jószántából. Ez pedig lopás, amelyben a trükk a vásárlás látszata és a károsult erőszakos lerohanása. Hogy mi ilyenkor a teendő? A helyszínt nem változtatni és azonnal értesíteni a rendőrséget. Ezután a helyszínre érkező rendőröknek, nyomozóknak lehetőleg pontos személyleírást adni a „vásárlókról”, az elvitt tárgyakról és gépkocsijukról. Ezeknek az adatoknak a birtokában nemegyszer sikerült a rendszerint a főváros felé menekülő tetteseket még útközben elfogni, vagy pár kilométerrel arrább egy másik, következő akciójuk közben tetten émii. Mert ezek a csoportok naponta több ilyen ügyletet is lebonyolítanak, kis befektetéssel, hogy hasznot szerezve maguknak, de tetemes károkat okozva ügyfeleiknek. Ellopták a takarmányt A bíróság olyan emberek felett mondott ítéletet a közelmúltban, akik soha nem kerültek szembe a törvénynyel, közmegbecsülésnek örvendő dolgozók voltak. Kivétel közöttük Csatádi József, aki tavaly a munkáltatója sérelmére elkövetett lopás miatt egyhavi munkabércsökkenés fegyelmi büntetésben részesült, de nem okult ebből. A többiek szorgalmas, igyekvő emberek lévén, nagy háztáji kisegítő gazdaságot vezettek, amelynek jövedelme a több tízezer forintot is elérte. Istállóikban számos marha hízott; s ellátásukhoz nagy mennyiségű takarmányra volt szükségük. Ügy vélték, tevékenységük akkor lesz nyereséges, ha olcsón szerzik be. Ehhez nemsokára módot is találtak. Március folyamán Rágó Sándor gépkocsivezető, Csatádi József társaságában takarmányt szállított a Moson- szolnokon lévő termelőszövetkezeti keverőüzembe. Az itt dolgozó rokonához, Csatádi János magtároshoz Csatádi József azzal a kéréssel fordult, hogy Rigónak és neki, saját felhasználására adjon ki 5—5 zsák árpát. Csatádi János először tétovázott, majd közölte, hogy akkor áll az alku, ha az ő részére is feltesznek a gépkocsira két zsák árpát és két mázsa korpát, s ezeket a lakására szállítják. A kérést Csatádi- ék természetesnek tartották és a raktárnál felrakták a (tehergépkocsira a takarmányt. A portánál való kilépés megkönnyítésére elhatározták, hogy felmutatják az előző napi szállítólevelet. Tudták, hogy a portán eseti, szúrópróbaszerű ellenőrzés folyik. Fel is szólította őket a portás, hogy mutassák be a kiszállítandó áru okmányát, mire Csatádi József kérésére Rigó Sándor átadta az előző napi szállítólevelet. A portás a zsákokat megszámolta, majd a szállítmányt kiengedte a telephelyiről. A kapun kívül felsóhajttat- tak a tolvajok, bár nem tetszett nekik a portás kíván- csiskodása. Csatádi és Rigó a maguknak szánt 10 zsák árpát egy ismerősük pajtájába vitték, a többi takarmányt a magtáros lakására szállították. Jól érezték azonban, hogy a portás gyanakszik. A szállítólevelet valóban nem találta rendjén valónak. A portás a későbbiekben a termelőszövetkezet vezetőinek jelentette a történteket, a vezetők viszont a rendőrséget értesítették. A mosonmagyaróvári Városi és Járási Rendőrkapitányság vizsgálta az ügyet és az eljárók gyorsaságának meg is lett az eredménye: az eltulajdonított takarmányt hiánytalanul megtalálták, majd visszajuttatták a szövetkezetnek. Csatádi Józsefet és Rigó Sándort még aznap rendőri őrizetbe vették, Csatádi Jánost pedig a következő napon. A portás tanúvallomása a tagadás lehetőségiért is 'kizárta. A vizsgálat során a portás elmondta, hogy a felmutatott szállítólevél adataival egyeztette a zsákok számát, ám felfigyelt arra, hogy a zsákok nem azt tartalmazzák. amit az okmány említ. A bíróság egyébként ítéletének indoklásában külön kitért a szállítólevél értékelésére. A lakkfestménykészítés a vietnami népművészet ősi ága. A mesterség Dél-Viet- nam egyes vidékein apáról— fiúra szálló családi hagyomány, bár mai művelőinek száma — sajnos — egyre kevesebb. Thu Dau Mot elővárosában, Truong Binh Hiepben, jelenleg is működik egy nevezetes műhely, amelynek tajtékkő lakkozású dísztárgyai messze földön ismertek. Az itt készülő aranyhalas lakktárgyak eljutnak Európába is, egyik gyönyörű példányuk például aranyérmet kapott a müncheni vásáron. A aranyhalfestés rendkívüli szakértelmet, hosszadalmas, fáradságos munkát, kivételes művészi arányérzéket igényel. A munka, a fa alapfelület előkészítésével kezdődik. A falapra egymást követően tizeinkét alapréteget visznek fel, minden réteget nagyon gondosan simára dolgozva. Ezután következik a legaprólékosabb munkafolyamat, a tajtékkővel történő fényesítés: ennek egyes fázisaiban a lakkozó sokszor nyolc órán át dolgozik a hideg vízbe sülyesztett falapon. A mester, miután megrajzolta a halfigura körvonalait, hozzálát a részletek élethű kidolgozásához. A halnak olyannak kell lennie, mint amiyen az élő hal a víz hullámaiban. Ha a festék megszáradt, a rajz megfelelő részeit ezüst- és aranyfüsttel borítják. Ezzel azonban még korántsem fejeződött be a munka. A hal környezetét, a vízi növényzetet — algákat, moszatokat—, a •koraitokat, és a homokréteget bambuszpálca és fémtoll segítségével rajzolják meg. Végül többszöri fedőlakkozás következik. A színék ennek révén egyre ragyogóbbá válnak: a sötétkékből kékesfekete, a rózsás árnyalatból bíborszín, az ezüstfehérből arany lesz. 4 DOHÁNYGYÁR
