Egri Dohánygyár, 1983 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1983-11-01 / 11. szám
Munkásportré Dohai Ferenc és a szivargyártás 1953. december 6-án jegyezte el magát az Egri Dohánygyárral Dobai Ferenc, s ez a frigy azóta is tart. Ezt a harminc évet végig a szivargyártáson töltötte. Hogy szereti a gyárat, s ezen belül ezt az üzemet, ez aligha kétséges. Munkáját még ennyi idő után is érdekesnek találja, pedig ha bekötött szemmel kellene dolgoznia, talán már úgy sem ejtene hibát. Megfontolt, kiegyensúlyozott ember benyomását kelti. Mikor felkerestem, épp egy fonógép működését vizsgálta fiatalabb kollégájával. Kerestünk egy csendesebb helyet, ahol nyugodtan beszélgethettünk. — Alig több, mint egy évvel azelőtt születtem, hogy ön idejött dolgozni az Egri Dohánygyárba. Ez bizony hosszú idő. Bizonyára sokat tud mesélni a szivargyártás történetéről. — Sokat mesélhetnék, de ahhoz több idő kellene, meg aztán egy kicsit unalmas is lenne azoknak, akik nem élték át azt az időszakot. A régi szivargyártásról talán csak annyit, hogy minden szivart kézzel fontak, még a bábokat is. Ez rendkívül fáradtságos munka volt egy- egy nő számára. Egy műszakban a bábkészítőnek 4000 darabot, a fonónőnek 1700 darabot kellett kézzel elkészítenie, formáznia. Mire ezekkel elkészült, bizony alaposan elfáradt. Aztán bábgépek érkeztek, de még megmaradtak a faminták. Nagyon sok helyet foglaltak el ezek és sok létszámot kötöttek le. 1968-ban üzembe helyeztük az agregátokat, ami lényegesen megkönnyítette a munkát. — Mi az agregát? — A bábgépre van szerelve. A megsodort, elkészített bábokat azelőtt famintákba préselve formázták, alakították, szivartípusoktól függően. Olyan volt a faminta, amilyen formájú a kész szivar lett később. Ez az agregát automatikusan préseli és szárítja a kívánt formára a bábokat, levágja a két végét és folyamatosan rákja tovább az elszedőszalagra. Három társammal szerkesztettünk, és később mind a nyolc ikerbábgépre szereltünk ilyet. Szükséges volt, hiszen akkor volt a legmagasabb a szivarprogramunk. 26 fonógép dolgozott. Sok létszám szabadult fel a nehéz fizikai munka alól, és rengeteg helyet nyertünk, mivel nem volt tovább szükség a famintákra. A bábok is egyenletesebbek lettek. Ma már ezek a gépek is csak tartalékok. Kettő van belőlük. Nemrégen kaptunk egy Arenco-típusú folyamatos törzsképzésű bábgépet, ami egyedül ellátja szép, egyenletes Dábokkal a 16 fonógépünket. Ennyire csökken ugyanis a fonógépek száma, a szivarprogram csökkenésével. Ez a gép műszakonként 60—63 000 darabot gyárt, nagyon jó anyagfelhasználással. — A fonógépek nem korszerűsödtek? — A mi fonógépeink 1936 óta nem nagyon változtak. De itt Európában nem is nagyon van korszerűbb. Láttam hasonlót, ami két szivart sodor egyszerre, de működésében nem tér el lényegesen a miénktől. — Import alkatrészre akkor már nem nagyon számíthatnak? — A Tabakuni 1972-ben megszűnt és beszüntette az alkatrészutánpótlást is. Mi a debreceni központi műhelyből kapjuk az alkatrészeket, vagy magunk készítjük őket. — Nem érzi azt, hogy hátrányban vannak a többi osztállyal szemben? Akár alkatrészellátás, akár a munkavégzés és a bérezés szempontjából? Nagyan nehéz lenne ezt így megítélni. Hiszen, ha a cigarettagyártás dolgozóit vesszük figyelembe, ők a vállalat szempontjából fontosabb helyen dolgoznak. Magasabb a teljesítményük, így magasabb bért is érdemelnek. Ugyanakkor ha a három műszak pótlékját levesszük, már nem is olyan nagy a különbség. Az alkatrész szempontjából pedig szintén érthető, hogy a nagyteljesítményű bonyolultabb géphez kell inkább az import alkatrész, mert azt hazaival pótolni sokkal körülményesebb és nem is mindig lehetséges. — Azt veszem ki a szavaiból, hogy elégedett ember. — Igen elégedett vagyok. A munkámmal is és a béremmel is. — Beszélgessünk még egy kicsit a munkásmozgalmi múltjáról. — Én is először KISZ- tag voltam, majd szakszervezeti bizalmi, szakszervezeti vezetőségi tag, később pedig a szakszervezeti bizottság elnöke. Igaz rövid ideig. A pártban csoportvezető voltam. 1970-től kilenc évig alapszervezeti párttitkár, majd 1979-től a pártvezetőség tagja. Még hadd mondjam el, hogy szenvedélyes újító, melyek közül az előbb említett agregát csak egy a sok közül. Tevékenységéért megkapta a kiváló újító bronz fokozatot. Kilencszer nyerte el a vállalat kiváló dolgozója kitüntetést és egyszer az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója címet. Ez utóbbit elsőként, 1954-ben az élelmiszer- ipari minisztertől személyesen kapta. — Mivel foglalkozik otthon, amikor van egy kis szabad ideje? — Mostanában kevés szabad időm van, mert a vöm bevonult katonának és a hobbitelek teljes egészében az én nyakamba szakadt. De nagyon szeretem a természetet és szenvedélyes horgász vagyok. Remélem, hamarosan segítőtársam is lesz, bár most még csak másfél éves az unokám. — Van-e valami, ami tervei között szerepel az öt év múlva elérendő nyugdíjig? — Nem is annyira terv, mint óhaj. Nagyon szeretném, ha a kézi szivargyártást is gépesíteni tudnánk valamilyen formában. A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban ez aligha lehetséges. Én a többiek és a magam nevében kívánom, hogy az óhaja valóra váljon. További munkájához pedig erőt és egészséget kívánok. Köszönöm a beszélgetést. T. S. Tanácskoztunk (Folytatás 1. oldalról.) Elsősorban olyan dohányfajtákat termeltettek nagyobb mennyiségben, amelyekre a dohánytermesztő gazdaságok részéről vállalkozási kedv volt. Ennek többek között az lett az eredménye, hogy több mint 1000 to. olyan dohányfajta áll raktáron, amelyet a cigaretta- gyártásban jelenleg nem vagy csak kismértékben tudnak felhasználni. Ez a kiképző vállalatoknál alapvető készletgazdálkodási gondot vetett fel és megkérdőjelezte a vállalatok eredményes gazdálkodását is. A másik komoly hiányosság, hogy a minőségi követelmények sem úgy alakultak a dohánytermesztésnél, mint ahogy azt a fogyasztás megkövetelné. A Magyarországon termelt dohányokat jelenleg 2 csoportba lehet osztani. az egyik az un. minőségi dohány, mely valamilyen mértékben minden cigaretta- fajtában szerepel; a másik az un. iöltőanyag, mely az előbbinél nagyob mértékben vesz részt a cigarettagyártásban. Az első csoporthoz tartozik a Virginia dohány, melynek termesztésénél Magyar- országon igen komoly problémák adódnak. Ezek a következők; — fajtakérdés, — termesztéstechnológiai fegyelem betartásának hiánya, — munkaerő hiánya, — alacsony átlagtermés, — kedvezőtlen minőségi kihozatal. A tanácskozás ezekre a kérdésekre próbált megoldást keresni. E kérdésben töbo hozzászóló nyilvánított véleményt és úgy gondolom az elhangzott javaslatok, ezen a téren elért eredményekről beszámoló hozzászólások nagyban hozzásegítették a résztvevőket, hogy egységes véleményt alakítsanak ki. A Dohánykutató Intézet igazgatója ígéretet tett, hogy olyan Virginia dohányfajták nemesítése történt meg az elmúlt évben, amelyek tér- mesztésbevonása a gazdaságok igényét 100%-ig kielégítik. Ezt a kijelentését a Kutató Intézet igazgatójának alátámasztotta az a magántermelői hozzászólás is, amely azt bizonyította, hogy az 1983. évi kedvezőtlen időjárás ellenére is Virginia dohányból el lehet érni a hektáronkénti 20q-án felüli termést, és el lehet érni a 80% feletti világos minőségű választékot is. Természetesen ehhez a magágykészítéstői a szárításig a technológiai fegyelem nagyon szigorú betartása szükséges. Volt olyan termelőszövetkezet, mely 1982-höz viszonyítva az árbevételét megháromszorozta és ezt az eredményt csak a gondosabb, regyeimezetebb termesztés-technológiával érte el. Ügy gondolom, hogy a tudományos egyesületek ilyen irányú tevékenysége alkalmas arra, hogy a szakmai tapasztalatok átadásának, mintegy fóruma legyen. Ez volt a véleménye az Egri Dohánygyárban megtartott tanácskozásnak is. A résztvevők örömüket fejezték ki, hogy erre vállalkoztunk. dr. Huszti Ferenc a MÉTE Hm-i titkára Korszerűbb Megszűnnek a járások. 1984. január 1-én új közigazgatási rendszer lép életbe. A gazdaságirányítási rendszerünk továbbfejlesztése nem képzelhető el a közigazgatás korszerűsítése, egyszerűsítése nélkül. Erről döntött az MSZMP Központi Bizottsága október 12-i ülésén. Nos a járások eddig betöltötték feladatukat, hiszen jelenlegi közigazgatási rendszerünk egyik alappillérei voltak. A társadalmi-gazdasági életünk mai fejlettségi szakaszán azonban már túlnőtte hatásukat az élet. Ezért megszűnnek! A Központi Bizottság üléséről kiadott közlemény aláhúzza, hogy a járások élén dolgozók becsületes munkával helytálltak, melyért legfőbb politikai testületünk elismerését fejezte ki. A megszűnő járási hivatalok hatáskörét a helyi községi tanácsok, liletve átmeneti jelleggel a megyei tanácsok veszik át. Fontos azonban, amint a Központi Bizottság ülésén megfogalmazták, hogy a megszűnő járási pártbizottságok munkáját a területi pártbizottságok vegyék át. Emellett a bíróközigazgatás ságok, az ügyészségek, a rendőrség továbbá más politikai szervezetek is megfelelően igazodjanak az új közigazgatási rendhez. Fontos, hogy növekedjen a helyi választott testületek szerepe, a párt és igazgatási szervek munkájának színvonala, a társadalmi ellenőrzés. A városi és községi tanácsok önállóságának gazdasági területen is mindjobban ki kell teljesednie. Erősítsék önállóságukat, gazdasági megalapozottságukat. Érdekeltségük növekedjen az anyagi eszközök gyarapításában és hatékony felhasználásában. Segítsék elő a helyi tanácsok, a gazdálkodó egységek és a lakosság közös érdekeltségén alapuló együttműködését a települések fejlesztésében. Növekedjék a lakossági fórumok szerepe a helyi gondok megvitatásában és a megoldási módok meghatározásában. Mindezek összeségében elősegíthetik az állami, a társadalmi irányítás továbbfejlesztését a jövőben. Mentusz Károly SZOT-aktívaülés fl munkaverseny-mozgalom szerepéről Jelen és jövő A „Szakszerevezti napok” keretében tartott aktívaülés előadója dr. Szőcs Sándor a SZOT közgazdasági és életszínvonal-politikai osztály vezető-helyettese. Programjában tájékoztatást és összefoglalást adott a VI. országos szocialista brigádvezetői tanácskozás tapasztalatairól. A tanácskozás középpontjában a munkaverseny céljai, társadalmi hasznossága és a fejlődési célok megjelölése állt. A tanácskozás a brigádmozgalom által létrehozott értékeket időtállónak és maradandónak ítélte. A mozgalom létrehozott egy modellt, amely szerint az emberek nem akarnak megállni a szakmai és politikai tudás elért szintjén, hanem a vállalat, illetve a társadalom közügyeiben is aktívan részt kívánnak venni. A vállalatok lehetőségeik szerint terveznek, a teljesítéshez azonban már a brigádokra is szükség van. Ezért a vállalatokat olyan gazdasági és politikai környezetbe kell helyezni, hogy a vezetők érezzék: szükség van arra. hogy a kezdeményező kedvű dolgozók újíthassanak. A SZOT részéről nem tartják indokoltnak, hogy éves szinten külön munkaverseny-célokat határozzanak meg, még ágazatilag sem. A verseny céljainak meghatározását a vállalatnál kell végezni (demokratikus fórum keretében), azokat írásban rögzíteni a Kollektív Szerződés mellékleteként, és 3, illetve 5 évenként felül kell vizsgálni azok teljesítését. A brigádvezetői tanácskozáson elhangzott egy olyan javaslat, mely szerint kerüljön megszabásra az anyagi elismerésnél egy minimális, és egy maximális határ, és a vállalatok maguk döntsék el, milyen kitüntetéshez milyen pénzjutalmat adnak. A minimális határ 500 Ft, a maximális pedig egyéni jutalmazásnál 3000 Ft, a kollektívák jutalmazásánál azonban nem született megállapodás a tanácskozásán az elérhető felső határra. A fentiekre az szb által tett javaslatot a brigádvezetők véleményezzék. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy nagyobb gondot kell fordítani a minőségi termékek gyártására, mivel a devizakár 788 millió Ft volt a nem megfelelő minőség következtében. Jobban kell ösztönözni arra, hogy mind többen adjanak be újítási javaslatokat, hiszen 3,9—4 milliárd Ft nyereséget tudnak népgazdasági szinten ezzel elérni. Pozitív példaként említette meg az Egri Dohánygyárat, ahol országosan is elismerten dolgoznak a DH- munkarendszer keretében. A VI. országos szocialista brigádvezetői tanácskozáson a bányaipar 45 képviselője fogalmazta meg azt a felhívást, amely hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére kerül megszervezésre 1984—85-ben. A SZOT állásfoglalása azt tükrözi, hogy a kormányzati szervek támogatják ezt a mozgalmat, és a munka verseny ben köz- pontlag is jutalmazzák a kimagasló eredményt elérő brigádokat. Mi jut eszünkbe! Mindennapi kultúránk Mai, rohamosan fejlődő, racionalizált világunkban bizonyos dolgok, jelenségek megjelölésére remek definíciókkal rendelkezünk, melyek igazi, mélyebb értelmét talán nem is értjük, érezzük. Kultúra. Vajon mi jut az ember eszébe, ha ezt a szót hallja „kultúra”? Tudjuk-e, s valójában tudjuk-e mit is jelent ez a kifejezés? Ha felütjük az idegen szavak szótárát, a következőket olvashatjuk a fenti fogalom meghatározásáról: Kultúra (cultúra) lat. 1. mindaz, amit az emberi társadalom fizikai és szellemi munkájával létrehozott, 2. valamely egyén által megszerzett műveltség. Mindennapi szóhasználatunkban is gyakran előforduló kifejezések a KÖzleke- déskultúra, testkultúra, kultúrpolitika és sorolhatnám tovább. E rövid elméleti fejtegetés után talán a valóság talajára zökkenve eredjünk a kultúra nyomába. És, hogy miért csak a nyomába — ez talán a következőkből kiderül. Éjféltájban, testet, lelket megremegtető telefoncsörgésre, az ember álmát felejtve botorkál a készülékMűveltség és viselkedés hez, s bejelentkezésére, jobbik esetben csak idétlen, alkoholtól torzult röhögés a válasz. A rosszabbik eset, a nyomdafesték ézékeny tűrőképessége miatt nem idézhető. Közúti koccanásos baleset. A gépkocsikban keletkezett kár értéke jelentős mértékben alatta marad a két vezető vérnyomásértékének, kik vörösödé fejjel egymás családfáját emlegetik fel- és lemenő ágon, kíméletlen megjegyzéseik kíséretében. Játszótér, gyerekzsivaj, rohangálás, mint ahogy az általában ilyen helyeken lenni szokott. Az egyik lurkó, véletlenül labdájával telibe találja a már-már kész homokvárat. A pöttöm várépítő haragtól eltorzult arccal rágja oda játszótársánaK: Te hülye... S lehetne tovább folytatni a sort. A buszon, az üzletben, a munkahelyeken, s életünk szinte valamennyi területén, szabadjára engedett indulataink mély, s nem túlzás talán, nehezen gyógyuló lelki sebeket ejtenek embertársainkon, amelyek az adok-kapok elv alapján saját lelkünket is megsebzik. Rendkívül büszkék vagyunk kulturális vívmányainkra, kulturális életünk fejlődésére, kulturtársadal- munkra, s ugyanakkor mintha mindezek ellenére, az önmagunkkal és környezetünkkel szemben támasztott kulturális igényeink beszédünkben, viselkedésünkben egyaránt csökkennének. S hogy ez a fajta igénytelenség mennyire káros? Ezt részletezni — úgy gondolom — teljesen felesleges. Elég csak hirtelenjében akár a megromlott házasságok sokasága, vagy fiatalságunk egyes rétegeiben tapasztalható gondolkodásbeli problémákra utalni. Bár nem pusztán „csak” a kultúra hiánya mutatható ki a fenti esetekben, de többnyire jelentős szerepet játszik a negatív megnyilvánulásokban. Jól tudom, hogy a téma, a kultúra témája, jóval meghaladja e cikk kereteit, és még sok oldalról lehet e problémát megközelíteni. A teljesség igénye nélkül és befejezésül talán csak annyit; jó lenne sok esetben nem csak ballagni a kultúra nyomában, hanem utólérve azt, magasabbra és magasabbra emelni, mindannyiunk javára. — Péi — 2 DOHÁNYGYÁR
