Egri Dohánygyár, 1982 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1982-00-01 / 10. szám
A vállalati pénzgazdálkodásról > Jelenleg már senki sem vitatja, hogy modern gazdasági rendszerekben — így a szó. \ cialista gazdasági életben is — fontos gazdasági szerepe van a pénznek. S Az 1968 előtti — direkt — gazdaságirányítási rendszerben még sok szakember vi- } tatta a pénznek, a pénzforgalomnak létjogosultságát a szocialista társadalomban, és í csak mint szükséges rosszat, a naturális tervezés, forgalom kényszerű velejáróját te. I kintették. | Az indirekt gazdaságirányítás keretei között azonban szükségszerűen meg kellett je- í lenjen a pénz, mint önálló közgazdasági iMtegória. Következett ez a szabályozás egész i gondolatmenetéből az alkalmazott szabályozási megoldásokból. \ A szocialista állam a pénzforgalmat tervszerűen, tudatosan felhasználja a gazdasági] fejlesztésben, szervezésben és ellenőrzésébe n is. \ Jelen cikkben a vállalati pénzgazdálkodással szeretnék foglalkozni. A vállalat valamennyi gazdasági kapcsolata végső soron pénzmozgást idéz elő, vagy eleve csak pénzmozgást jelent. Gondoljunk csak a szállítóktól beérkezett anyagok, gépek, alkatrészek ellenértékének kifizetésére, vagy az értékesített késztermékekért járó pénzösszeg behajtására. Ezek a gazdasági kapcsolatok, amelyek pénzmozgást indukálnak. A költségvetési kapcsolatok, az adók befizetése, a hitelfelvétel és törlesztés, azok a területek, ahol a pénzmozgás „tisztán” fordul elő. Tudatában kell persze lenni annak, hogy — végső soron még ha többszöri áttételen is — minden pénzmozgás valamiféle kapcsolatban áll az áruforgalommal. Speciális területe a vállalati pénzforgalomnak a munkabér-kifizetés, amellyel a dolgozók munkaerejét „veszi meg” a vállalat. A fentiekből talán látható, hogy a vállalat pénzügyeinek irányítására hivatott szervezet — legyen ez csoport, osztály, vagy akár főosztály, a vállalat nagyságátó.. függően — mindenképpen központi helyet foglal el a gazdasági folyamatokban. (Még akkor is, ha ez nem tükröződik feltétlenül a szervezeti egység hierarchikus helyzetében.) Nézzük néhány olyan alapfogalmait, amit feltétlenül ismerni kell a téma megértéséhez. Az első ilyen a pénzügyi egyensúly. Ez röviden azt jelenti, hogy a gazdálkodásban szükséges eszközmenv- nyiség — állóeszközök, alkatrészek, anyagok, fogyóeszközök, pénzeszközök stb. — megfelelő pénzügyi fedezettél legyen biztosítva, kötelezettségednek időben eleget tudjon tenni a vállalat. A vállalat pénzügyi egyensúlyának biztosítása magában foglalja a vállalati pénz- gazdálkodást is. A vállalati pénzgazdálkodás felöleli a pénzügyi eszközök biztosításét, felhasználását, és elszámolását, továbbá a hiányzó pénzeszközök előteremtését, (pl. hitelek útján) és az átmeneti pénzfölösleg elhelyezését. A vállalat pénzügyi egyensúlya biztosításának egyik lényeges követelménye a likviditás. A likviditás a vállalatnak az a képessége, hogy az esedékes fizetési kötelezettségeinek eleget tud tenni. A likvidi- tásak két feltétele van: az egyik a fizetőképesség, a másik a fizetőkészség. A fizetőképesség az az állapot, amelyben az esedékes fizetési kötelezettségek rendezésére a pénzügyi eszközök a fizető vállalat rendelkezéséire állnak. A fizetőkészség abból a tényből fakad, hogy a vállalat szándékában áll a fizetési kötelezettségeket rendezni. Tehát ez morális kötelezettség, gazdasági szokás, de nem csak az, mert jogi úton is kikényszeríthető a pénzügyi rendezés. A pénzügyek végrehajtásában központi szerepe van az elszámolási betétszámla, nak. Ezt a Magyar Nemzeti Bank vezeti és ez az a számla, amelyen a vállalat valamennyi — a beruházással kapcsolatos ügyleteket kivéve — pézforgalmait jelentő intézkedése megjelenik. Erre folynak be követelései, bevételei, és erről teljesítik kifizetéseit. A likviditás biztosítása folyamatos feladat. A fentebb leírtakat konkretizáljuk egy vállalatra, az Egri Dohánygyárra. Bevételeinket az értékesített kész- és félkésztermékek, anyagok és szolgáltatások ellenértékeként realizáljuk. Bevételeink közé kell sorolni a hitelfelvételeket, amelyről majd később bővebben írok. Legnagyobb vevőnk a DOHÉSZK, amely vállalat a késztermékeinket veszi át és továbbítja a kiskereskedelem felé. Kiadásaink is nagyon sokrétűek. Fizetünk szállítóinknak — amelyek közül természetszerűen legnagyobb volument a dohányszállítások, a segédanyagok közül a pa- papíráruk és az importanyagok ellenértékeként fizetünk —, a munkavállalóknak munkabért, az állami költségvetésnek adókat és adójellegű befizetéseket, a banknak hiteleket törlesztését és a bankköltségeket (kamatok, jutalélkok, stb.). A pénzügyi munka nehézségét — és szépségét — az adja, hogy fizetőképességét naponta, folyamatosan kell biztosítani, ami nem egyszer nem könnyű feladat. Ezt több tényező okozza — okozhat ja. A leggyakrabban adódó ok, hogy a bevételek és kötelezettségek nem egyszerre jelentkeznek. Például egy-egy napon a kiadások lényegesen meghaladhatják a bevételeket, és fordítva is előfordulhat anélkül, hogy a hosszabb távú likviditásban zavar keletkezne. A másik előfordulható ok az lehet, hogy egy-egy időszakban a kiadások meghaladják a bevételeket. Ilyenkor a fizetési nehézségek hosszabb távon állandósulnak. Ez akkor fordul elő, ha több anyagot szereznek be, mint amennyit a tarme- iés — végső soron az értékesítési program — igényel. Ez még nem feltétlenül baj, ha az egy előre átgondolt döntés eredménye, a túlzott anyagbeszerzés célja egy későbbi időszak nagyobb termelésre való felkészülés. Ilyen esetekben a pénzügyi szakemberek fel tudnak készülni az átmenetileg nagyobb pénzigény kielégítésére. Ehhez természetesen az kell, hogy időben értesüljenek az ilyen döntésekről. Fizetési nehézséget okozhat az is, ha az értékesítés marad el a tervezettől. A vállalati pénzügyi szervezet feladata ezen a téren, hogy a mindennapi fizetőképességet megteremtse. Ez, mint az előzőekben írtam nehéz, de szép feladat is. Szerencsére vállalatunknál a bevételeink túlnyomó részét kitevő készáru-értékesítésből származó bevételekre biztosan számíthatunk. Ezért aztán a kifizetési oldalt kell úgy alakítani, hogy az is megfeleljen a bevételeknek. Hozzá kell tenni azt is rögtön, hogy több pénzt nem lehet elkölteni, mint ameny- nyi van, mert a bank, amely elszámolási betétszámlánkat kezeli, úgysem tud többet fizetni, arról, mint amennyi pénz van rajta. Arra vigyázunk azonban, — ha lehet — hogy csak annyi fizetési megbízást adjunk a banknak, amennyire fedezet van, esetleges pénzügyi problémáinkat nem tudatjuk velük. A kötelezettségek teljesítésére részben jogszabályok, részben a szokások alapján kialakult egy sorrend. Ennek első és legfontosabb alapelve: munkabérre mindig kell hogy pénz legyen. Ezt eddig mindig sikerült betartani és ennek így kell lennie a jövőben is. A sorrendben a második a bankkal és az adóhatósággal — állami költségvetéssel — szembeni kötelezettségek és a harmadik a szállítókkal szembeni tartozások. A pénzügyi munka két speciális területéről szeretnék még szólni. Az egyik a hitelgazdálkodás. Alapvető tényezőként le kell szögezni, hogy a vállalati pénzszükséglet egy részének hitelből való finanszírozása teljesen normális dolog, a népgazdaság valamennyi vállalata vesz fel és használ hitelt. Tehát a hitelek felvétele, nem a vállalat rossz pénzgazdálkodását jelzi. Ennek előrebocsájtásával lássuk, mi célt szolgálnak a hitelek. A hitel az átmeneti pénzhiány pótlására szolgál, úgy, hogy az igénybevett — kölcsönvett — összeget a lejárati időre a banknak visz- sza kell fizetni. A felvett hitelek után kamatot kell fizetni. Minden vállalatnak érdeke, hogy a lehetőségekhez képest minél rövidebb időre és minél kisebb ösz- szegben vegyen fel hitelt. A hitelek felvétele, annak ütemezése, a lejárati idők betartása, a pontos törlesztés fontos területe a vállalati pénzgazdálkodásnak. A másik speciális feladat: a pénztári fogralom bonyolítása. Különlegességét az adja, hogy a vállalat a házipénztáron keresztül bonyolítja le a készpénzforgalmát A készpénzforgalom legnagyobb részét a munkabér- kifizetések jelentik. A házipénztár pénzellátása az elszámolási betétszámláról történik. Ezek lennének azok az alapfeladatok, amelyek a mindennapi pénzforgalom lebonyolítását jelentik. Nem beszéltem az adók kiszámításáról, a számlaellenőrzésről, a pénzügyi tervezésről és még több olyan feladatról, amely szorosan kapcsolódik a pénzügyi munkához, de nem fér bele egy újságcikk terjedelmébe. Ha érdeklődés mutatkozik a téma részletesebb, aprólékosabb ismertetésére, szívesen megteszem, egy másik cikkben. Takács György Pillantás a világba A világgazdaság már jó ideje súlyos gondoktól terhes. A gondok gyökere lényegében az 1973-as első nagy „olajárrobbanásra” vezethető vissza, tehát immár tíz éves. Ennek hatását mi is érezzük, és sajnos ezek a hatások egyre kedvezőtlenebbek. A gondokat tovább növelte, hogy a tőkés világkereskedelemben 1979—80- ban újabb olajárrobbanás következett be. A hetvenes években 2— 2,5%-ra mérséklődött a tőkés országok gazdasági fejlődése. A második olajár- robbanás hatására a külső és belső egyensúlyuk romlott, az infláció felgyorsult, A munkanélküliek száma elérte a második világháború utáni rekordot. A tőkés kormányok többsége az infláció megfékezésére törekszik. Ennek elérésére szigorú pénzügyi és adópolitikát követnek, ami több helyen a várttól eltérő hatást gyakorolt a gazdaságra. A fogyasztói áraknál mérsékeltebben növekvő bérek, a stagnáló ill. csökkenő foglalkoztatottság nagymértékben visszavetette a fogyasztói keresletet. A tőkés országok egymás- közötti kereskedelmét a stagnálás, a verseny kiéleződése és a protekcionizmus (a hazai ipar támogatása védővámokkal) ezzel járó erősödése jellemezte. A fejlett tőkés országokat összességükben vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy 1980— 81-ben a gazdasági növekedés üteme a korábbi évekének egynegyedére mérséklődött. Amíg 1963—1973 közötti időszakban a gazdasági növekedés átlagosan évi 5% volt, addig 1973—80-ban már csak 2,3 és 1981-ben mindössze 1,2%-ot ért el. Az előrejelzések szerint 1982-ben sem lehet ettől nagyobb mértékű növekedésre számítani a tőkés gazdaságokban. Az utóbbi két évben számottevő fejlődés csupán Japánban volt tapasztalható. Az össztermelés 1982-ben az USA-ban várhatóan nem éri el a tavalyi szintet, Kanadában stagnál, Nyugat- Európa több országában csekély mértékű fél—másfél százalékos növekedésre számítanak. Az USA-ban 1981-ben az autógyártás közel 30%-kal csőként, mivel nagy eladatlan készletek halmozódtak fel. A nyugati világban jelenleg csupán a japán autó- termelés fejlődik, főleg az exportra gyártott kisfo- gyasztású típusokból növekedett jelentősen a termelés. Az energiaárak emelkedése leginkább az anyagok és a félkésztermékek előállítását korlátozta. A vas- és acélipar válsága tovább tart. Az USA acél- termelése például 1981. és 1982. februárja között 28%- kal csökkent. A fejlődő országoknak a fejlett tőkés országok piacán való térnyerése tovább folytatódott. Újra válságba került a •textilipar. A kőolaj és a nyersanyagok áremelkedése főként a feldolgozóipar termelés költségszínvonalát növelte. A dolgozók a súlyos munkanélküliség mellett a korábbiaktól kisebb béremelést értek el, így a termékegységre jutó bérköltség színvonala 1974—75-ben 17%- kal, 1979—81-ben 6—8%-kal nőtt évente. Az árarányok átrendeződése a nemzetközi piacokon az energia- és nyersanyagtakarékosságot, a hazai erőforrások gyorsabb fejlesztését, ill. kihasználását, általában a költségszínvonal visszoszorítását szolgáló fejlesztések előtérbe kerülését tette szükségessé, és szinte mindenhol ezek a hatások jelentkeztek. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a fejlett tőkés országok egészében 1982-ben is folytatódik a gazdasági hanyatlás. Az infláció megfékezését célzó adó- és pénzpolitika, a magas kamat változatlanul nehezíti a kereslet megélénkülését. Ugyanakkor az infláció mérséklődése várható, amelyet a gazdaságpolitikai törekvések mellett a külső gazdasági feltételek javulása is segít. A nemzetközi piacokon várhatóan csökennek az energiahordozók, a nyersanyagok és élelmiszerek árai amelyek súlya igen nagy a tőkés országok importjában. A fogyasztás növekedésére jobbára csak 1983. elején lehet számítani, s ez várhatóan 2% körül lesz. A nyugat-európai országok többségében a beruházások 2—4%-os csökkenésével számolnak. Ez pedig tovább növeli a munkanélküliséget, amelynek aránya jelenleg a munkaképes korú lakosság mintegy 8—10%-a. Ezek után érthető, hogy a tőkés kormányok a legkülönfélébb korlátozásokkal próbálják a mérleghiányokat megszüntetni, ill. mérsékelni, valamint a válságba került iparágakat az import jelentette konkurrencától védelmezni. Ezért a piacra jutás és a piacbővítés, ill. a piacok megtartásának feltételei változatlanul nehezek. A gondokat szaporítja, a szocialista országokkal szemben tanúsított fokozott elzárkózás, a gazdaságpolitikában az együttműködési készség hiánya, a hitelkapcsolatok alárendelése egyes tőkésországok politikai törekvéseinek. A következő évi gazdálkodási tervek készítésénél a tőkés világ ezen helyzetével és megnyilvánulásaival, törekvéseivel kell számolnunk. Minden lehetőt el keli követnünk, hogy ki tudjuk védeni ezek hatását, legalábbis a nagy „ütések” elől kell taktikusan kitérnünk. De ahhoz, hogy minden helyzetben jól lépjünk, jó stratégia és taktika kell, s ezekhez állandóan „edzésben kell lennünk”. —BM— Létszám és bérgazdálkodás A párt különböző szintű fórumai rendszeresen visz- sztérnek a munkaerőgazdálkodás, a foglalkoztatás kérdéseire. Vizsgálat alá veszik a munkaerőgazdálkodás helyzetét, eredményeit és meghatározzák a következő időszak feladatait. Ezt tette gyárunk I. sz. pártalapszer- vezete is, amikor taggyűlésén napirendre tűzte működési területének munkaerő - gazdálkodását. A napirend keretén belül beszámló hangzott el a területen foglalkoztatott létszám alakulásáról, a tervcélok időarányos teljesítéséről, a fizikai és az alkalmazotti létszám arányáról, a szakmai összetételről és a létszámgazdálkodással összefüggő további tennivalókról. A taggyűlésen megállapították, hogy a terület az elmúlt évhez viszonyítva kevesebb létszámmal oldotta meg feladatait, de időarányosan a létszámtervét minimálisan túllépte. Ennek ellenére a raktári fizikai állományból jelentős hiány mutatkozik, a létszámcserólődés időszakonként túlzottan magas. A taggyűlés a tervcélokon, a szakmai kezdéseken túlmenően a számok mögött a kétkezi munkást, az alkotó embert alapul véve úgy foglalt állást, hogy a termelés biztonsága, a minőségi munka biztosítása sitabil, megbízható, fegyelmezett munkás, garnitúrát igényel. Ennek érdekében közös feladat az emberekről való gondoskodás, a fegyelmezetlenségek felszámolása, a munkamorál további javítása. Mindezeket a feladatokat úgy kell végrehajtani, hogy a területen foglalkoztatottak létszáma és létszám - aránya az éves tervnek megfelelően alakuljon. A taggyűlés állásfoglalása reális, politikus látásmódot tükröz, és a kommunisták kötelességének irányozta elő e fontos politikai kérdés gyakorlati végrehajtását. Prokaj Ferenc Szovjet alpinisták sikere Szovjet alpinisták meghódították a Mount Everest csúcsát. V. Balibergyin, 32 éves leningrádi mérnök és E. Miszlovszkij moszkvai tanár május 4-én nepáli idő szerint 14 óra 35 perckor, moszkvai idő szerint 12 óra 50 perckor a szovjet expedíció tagjai közül először érte el a világ legmagasabb csúcsát és ezzel új, korábban leküzdhetetlennek vélt utat nyitottak a csúcs délnyugati falán. A két alpinista sikerrel koronázta a 8848 méter magas Mount Everest meghódítására készülő szovjet expedíció két hónapos erőfeszítéseit. A bázistáborban uralkodó feszült várakozást hurrá kiáltások, az alpinisták és az expedícióval dolgozó teherszállítók önfeledt ölelkezése oldotta j fel. Az időjárás a csúcson ezekben a napokban is kegyetlen volt. Miközben az alpinisták a csúcs felé haladtak, a hőmérséklet elérte a mínusz 40 fokot. Viharos erejű szél fújt, szünet nélkül havazott. Mindez még nehezebbé és veszélyesebbé tette az útvonalat. Balibergyint és Miszlovsz- kájt két újabb szovjet alpinista követte. Sz. Bersov 34 éves harakovi festő és M.‘ Turkevics 29 éves donyecki testnevelő tanár éjjel jutott fel a hegycsúcsra, ami egyedülálló teljesítmény az Everest meghódításának történetében. Bersov és Turkevics május 4-én 18 órakor indult útnak az ötödik táborból és 3 óra múlva már sötétben találkozott Miszlovszkijjal és Balibergyinnel. Május 5-én V. Ivanov 40 éves moszkvai mérnök és Sz. Jefimov 38 éves szverd- lovszki kollégája, majd két újabb szovjet alpinista — Kazbek Valijev és Valerij Hriscsátij alma-atai sportolók hódították meg a világ legmagasabb csúcsát. 17 órakor kezdték meg útjukat és éjjel 1 óra 50 perckor értek a csúcsra. Másodszor is megismétlődött a szovjet alpinisták nagyszerű éjszakai hegymászása. Május 9-én helyi idő szerint 11 óra 30 perckor újabb három szovjet alpinista jutott fel az Everest csúcsára: Valerij Homutov és Vlagyimir Pucskov moszkvai, valamint Jurij Goldov, alma- atai hegymászó fejezte be győzelemmel a világ legmagasabb csúcsának ostromát. Ezzel 11-re emelkedett azoknak a szovjet sportolóknak a száma, akik följutottak a Mount Everest csúcsóra. APN-KS 4 DOHÁNYGYÁR
