Egri Dohánygyár, 1980 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1980-05-01 / 5. szám

Akcióprogram A pántszervezet vezetősé­gének Navák József iPV törzsparancsraok számolt be a vállalat polgári védelmi munkájáról, feladatairól. Elmondta, bogy a vállalat rendeltetésszerű tevékeny­ségi, kötelezettségi köréhez nem közvetlenül Ikaipcsioldó tevékenységek között, a rendkívüli helyzetre való előrelátás érdekében egyre nagyobb szerepet telit be a polgári védelem. Tevékenysége szükséges, mert a korszerű háborúban az újtípusú fegyvereik az ország egész területét ve­szélyeztetik, valamiirat azért is, mert a vállalatok egy része, köztük a dohánygyár isi, közvetlenül vagy közvet­ve háború Idején részt vesz a fegyveres harc erőinek kiszolgálásában. Rendkívüli körülmények feözöttt — ár­víz, földrengés, járvány — béke idején is jélleiratős mentő feladatok elvégzése válhat szükségessé. Az egyes vállalatokra háruló polgári védelmi fel­adatok meghatározása — a vonatkozó központtá renidél" kezések alapján — a polgári védelmi tervrenidsizerben megy végbe. E tervék ren­deltetése béke idején azok­nak a konkrét feladatoknak a meghaltároziásia és Végre­hajtásuk előkészítés,», ame­lyek rendkívüli esetekben szükségesek a vállalat pol­gári védelmiének működésé­hez. Vállalatainknál iá határo­zatoknak megfelelően szer­vezett polgári védelem mű­ködik 322 fővel. A feladatok megvalósítása jelentős szervezési, admi­nisztrációs és gyakorlati munkát igényel, hogy a három műszakos termelés­hez alkalmazkodva elvégez­hető legyen. IA polgári vé­delmi feladattok anyagi- pénzügyi biztosítására költ­ségvetés készül. Ebből a a keretből kerül beszerzés­re: — önvédelmi (alegységek .egyéni és szakfelszerelé­sei, — sugárjelző és mérő műszerek, — dolgozók gázálarca. Jelenleg a beszerzés fo­lyamait ossága nem biztosí­tott, a tervezett anyagoknak csak Ms részét kapjuk meg. A polgári védelmi fel­adatok iniem közvettlemül érzékelhetők, nem látványo­sak és tegyük' hozzá, n.em népszerűek. A feladatok zöme csak közös munkával valósítható* meg. Ál tollábán jó az együtt­működés a művezetőikkel, sokrétű feladatuk mellett igyekeznek ezt is megérte­ni és segíteni, de lezt meg kell értetni a beosztottakkal is. (Fontos szerepük van. az alegységek parancsnokai­nak, akik munkájukért el­ismerést érdemelnek. Foglalkozott a párvezető­ség az lailapseervezetek gaz­daságpolitikai, aigi.tációs és információs tevékenységé­vel. A raépgaizdasági terv és költségvetés iránve’v°i bői egyértelműen kitűnt, hogy az év egyik legfonto­sabb föladata la. népgazda­ság egyensúlyi helyzetének helyreállítása. Ezzel a 'kér­déssel résizletesen foglal­kozott a XII. kongresszus is, különösen kihangsúlyoz­va a külkereskedelmi egyen­súly javítását, a belső tar­talékok feltárását, a haté­konyságot, a minőséget. Az l-es alap­szervezetről köztudott, hagy nem ter­melő, hanem termelést ki­segítő (területen tevékeny­kedik. Ennek ellenére hat­hatós segítség,et tudnak a'd- a gazdaságpolitikai fel­adatok sikeres megoldásá­ban. Egyik fontos tevékenysé­gük volt, és marad tovább­ra is |a tőkés importból származó anyagok hazaival történő helyettesítése. Itt konkrét eredményeket si­került elérnünk, csak egy né­hányat említve: pairafa- utánizatú papír, lenszalagok, Helikon burkoló. Fontos törekvésük az ön­költség csökkentése, anyag­beszerzési vonalon. Itt még a kezdieti időszaknál tarta­nak több partnerrel állnak kapcsolatban, és természe­tesen a részünkre kedve­zőbb feltételeket fogadják el. A gazdaságpolitikai fel­adatok helyzetével ‘részlete­sen foglalkoztak taggyűlé­sekéin, vezetőségi üléseken. Kiemelt téma volt a nyári nagykarbantartásra való felkészülés és annak Sike­res végrehajtása, valamint a készletgazdálkodás,. A ll-es alapszervezet olyan területen működik, amelynek igaizdlaiságpolitükai tevékenysége, meghatározó az egész vállalatot illetően. Éppen ezért sokat foglalkoz­tak gazdaságpolitikai, agi- táciiós és informiációs te­vékenységgel. Éves (viszony­latban több esetben foglal­koztak terülétiük gazdaság­politikai célkitűzéseivel, fel­adataival, meghatározták területekre is lebontva a kö­vetelményeket, a gazdasági vezetők beszámoltatásán ke­resztül választ kaptak az eredményekről. Megállapítható, hogy egy- egy nehezebb, problemati­kusabb időszakban is az alapszervezet kommunistái egységesek, (sízemélyes pél­damutatásukkal, hellyt­álllásnkfcal biztosítják az eredményes munkavégzést. Az elkövetkezendő idő­szakban komoly célkitűzé­seket kell megvalósítani, egyre hatékonyabban és egyre javuló minőséget biz­tosítva, amply csak az agi- tádiós, információs munka javításával érhető el. A III-as alapszervezeten a sízivarágazat fő feladata a minőség javítása, a 'hevesi diohányválogatásnál a ha­tékonyság (fokozása mellett az export kihozatali növelé­se, a ffiltergyártáson a mi­Jereván a szökőkutak vá­rosa. Az utcákon, tereken kellemes látvány a hely­belieknek és a turistáknak egyaránt a 40 fokos meleg­ben. A szökőkutak meden­céiben csak a gyermekek fürödhetnek. A Kaukázus­ban nagy kincs a víz. A vi­zet 120 km-re levő Szeván tóból kapják. A várost az utak felszínén lévő vízve­zeték hálózatok szövik át. Az ivókutakból a víz állandó­an folyik szomjúságát min­denki olthatja. A Szeván tó viZe az öntö­zéses gazdálkodást is szol­nőség szinten tartása, a termelés növekedéséből adódó nehézségek leküzdése, aiz áoeitát filfengyártás. A DH-munka- rendszerben végzett tevékenység, a tar­talmában továbbfejlődő miuinkaversiany, a szocialista brigádmozigialom, 'az üzemi demokrácia mind teljesebb kibontakozása, jelentős té­nyezői a gazdaságpolitikai célkitűzésék megvalósításá­nak­A párttagok bátran, bírál­ják a termelésben, a veze­tésben mutatkozó hiányos­ságokat, mellyel nagy se­gítséget adnak a vezetőség imunikáj álhoz. A hónap folyamán mind­három alapszervezet tar­Mint tudod... — elnézést tudja — a választások idő­szakát éljük. Megválasztásra kerül x fő, minden kisebb nagyobb funkciót betöltő tud­ja, hogy mennyi. Ilyenkor az előkészítő bi­zottságoknak alapos, talán úgy is lehetne kifejezni, oda­figyelő munkát kell végez­niük, ugye nem mindegy, hogy öt évig ki és hogyan képvisel bennünket. Talál­koztam olyannal is, aki me­netközben meggondolva oda áll azok elé, akik annak ide­jén megválasztották, és mondja, hogy „Ö már nem csinálja tovább”. — „De hogy képzeled! öt évig meglettél választva és még van két éved”! — Ak­kor talán még azt végig csinálom..De azt is el le­het képzelni, hogy az illető hogyan csinálja tovább. Nos, ez az ember vagy be­le fáradt, vagy nem tartja magát képesnek arra, hogy a kapott feladatát ellássa. Ma már felelősség érzete legyen égy embernek, kell hogy érezze, alkalmas-e vagy gálja, e vidéken kétszer aratnak. A Szeván tó két­szer akkora, mint a mi Ba­latonunk. Sok a napos idő. A búza után kukoricát vet­nek a korai burgonya után uborkát, paradicsomot. A kolorádó bogarat itt nem is ismerik. Jártunk az örmény Köz­társaság egyik legnagyobb állami gazdaságában. Itt nagy mennyiségben termel­nek zöldséget és takar­mányt az állattartáshoz. Ez az állami gazdaság 1960- ban öt szövetkezetből ala­fbott taggyűlést. A taggyűlé­sen ttógyialt ínapirendek: — Munikaiterv elfogadása. — Tájékoztató az 1979. évi gazdaságpolitikai mun- káról, az 1980. évi gaz­daságpolitikai feladatok­ról. — P árjtcsoporibvezet ők vá­lasztása. 1980~ban 6,7 milliárd da­rab cigaretta a terv, melyet 300 millió diarabbal szeret­nénk Itúleijesíemi. 1980. I. negyedéve ered­ményes volt, a bázishoz 104%-ot, a tervhez 106,9%- ot értünk) el. A jövőben elsődleges cé­lunk a mennyiségi terme­lés mellett a minőség ja­vítása, elsősorban a nagy­méretű i kocsányitartaloim csökkentése, a megfelelő vágószerkezet biztosítása. A vállalat kommunistái részt vettek a tanácstagi jeliölőgyűlésék szervezésében, A III. alapszerveziet a 41, választókörzetben tevékeny­kedett az alapszervezeít szo­cialista [bniigádtagjaiival kö­zösen. nem, a kapott feladat elvég­zésére. Bizonyára minden kedves olvasó vett már részt valamilyen választáson, és tapasztalhatták a követke­zőt: Az előkészítő bizottság előterjeszti a megválasztásra kerülő jelölteket. Mint ahogy tudják ez szóban történik — bár, több helyen írásban is közzé teszi a jelölteket — és kézi ein yújtással általában megszavazzák, elfogadják. Kicsit más a helyzet, ahol titkos szavazás van. Ott már jobban mérlegelnek az emberek, hogy ki, illetve kik lehetnek alkalmasak a megválasztásra. De miért csak papíron? Mert ugye ott nem kerül felszínre, hogy ki kit húzott ki, illetve javasolt helyette. Egy nyílt szavazásnál nem merünk tartózkodni, vagy el­lene szavazni. Már hogyne! — majd ha engem kell, hogy képviseljen még megjegyez­ze, hogy én ellene — ó nem! — még ilyen gondolni is...! — Bukta — kult. A földeken találkoz­tunk egy öntözési brigádve­zetővel ,aki kiváló munká­ért a „Szovjetunió Hőse” kitüntetésben részesült és egy Zaporozsec személygép­kocsit kapott jutalmul. Terméseredmények: 70 q búza, 150 q burgonya hek- táranként. A növénytermesz­tés 50°/o-ban gépesítve van és a paradicsomot kombájn, nal szedik. Az átlagkereset 180 rubel havonként. Az el' nők fizetése 250 rubel, a fő­könyvelőé 180. A vezetők év végén, ha a tervet teljesí­tették, 5 havi fizetésüket kapják prémiumként. Ház­táji földek is vannak. 7000 ni1, illetve 200 négy­szögöl egy családnak. A dolgozók zöme tanácsi lakásban lakik. A gazdaság­ban dolgozók közül ottjár. tunkkor 250-en igényeltek gépkocsit a szakszervezettől. A gépkocsi ára 10 000 rubel, a Volga 14 000 rubel. A Szovjetunióban a szocializ­mus építésében elért ered­mények lemérhetőek azzal is, hogy az életszínvonalat nem havi fizetéssel mérik, náluk már a társadalmi jut­tatások a döntőek, ami köz­ismerten magas és széles­körű. Arra a kérdésre, hogy a bérszínvonalat emelik-e évente, a válasz a következő volt; ,.nálunk nincs éven­kénti béremelés, bizonyos időnként rendezzük a fize­téseket”. Az egész országban a minimális fizetés biztosítva van, ez 50 rubel személyen­ként. Ha a családban a ke­resők jövedelme nem éri el az egyfőre eső 50 rubelt, azt kiegészítik. A Szovjetunió­ban 5 évi munkaviszony után 50% a táppénz, 8 évi után 8Ó%, afelett 100°/0. 1968-tól 40 órás a munka­A Nógrádi Sándor KISZ­aiapszarvezett megtartatta akcióprogram-ismertető tag­gyűlését. Sebe József, a nemrég megválasztott új KISZ-itiltkár ismertette az 1980/81-es mozgalmi évben rájuk váró feladatokat, majd az akcióprogram ismertetése után megnyitotta a vitáit. A vitában, sok szó esett a tavalyi akcióévben elkövetett hibák jövőbeni elkerülésé­ről. .— Csak olyat és 'aranyát vállaljunk, amennyit teljesí­teni tudunk. Mert egyes fel­adatokra nehéz kapacitálni a tagságot — mondta initő szándékkal Tóth Tibor, a volt KlSZ-tüitkár. Az akcióprogram egyes pontjairól a tagság is el­mondta a vétemónyiélt, majd megvalósításra elfogadta a kitűzött feladatokat. Sok új dolog szerepel a programban', mely ösztönzi a fiatalokat gondosabb, pon­tosabb munkavégzésre. így a meghirdetett munka- és újítási verseny, mélyek győz­teseit az alapszervezet juta­lomban részesíti majd. Sajnálatosam kevés az ak­tív véradó fiatalok száma. Most a program tartalmazza a KLSZ-eselk véradámozgiai- rraáraak megszervezését- Ez Április 14-én József At­tila emlékére vetélkedőt rendeztek a KISZ-klubban. A kérdéseket a Ho Si Minh .Tanárképző Főiskola har­madéves népművelés­könyvtár szakos hallgatói ál­lították össze. Vizsgafelada­tul kapták a szellemi vetél­kedő szerkesztését. Négytagú csapatok ver­buválódtak össze venseny- lázban égve. Eleinte fél­tünk a kérdésektől, hiszen az embert könnyű zavarba hozni. Aggodalmunk azon­ban alaptalannak bizonyult, mert egyre jobban beleme­legedtünk a válaszadásba. hét. Csoportunk programja, — az akkori repülőtéri problémák miatt — Jere­vánban 3 nappal meghosz- szabbodott. Erre a 3 napra utólag már szívesen, kelle­mes emlékkel gondolunk vissza, örményül megtanul­tuk, hogyan kell mondani a kedvest, — „dzsan”. Az ölükbe hullott 3 nap se­gített, hogy jobban megis­merjük Jerevánt, az örmény népet. A szabad program idején az egyik sörözőben néhá­nyon beszélgettünk. A mel­lettünk lévő örmények kö­zül megszólalt valaki: „Mi a probléma” Csodálkoztunk, hogy magyarul szólnak hoz­zánk. Kiderült ,hogy az il­lető zenész és egy ungvári turné alkalmával ismerke­dett meg feleségével. Csa­ládlátogatásra hívott meg benünket. Igazi magyaros vendéglátásban volt ré­szünk. Beszélgetés közben kiderült, hogy a család üdülésre készül a Krímbe, egy hónapra. A házaspár­nak két gyermeke van, 5 és 6 évesek. A kislány olyan, mint az anyja, szőke, a kisfiú igazi örmény. Ez természetes volt, de az már nem, hogy mind a két gyermek magyarul beszélt. Jereván főterén egy sajá­tos szokás van. Esetenként sokan itt adnak találkozót egymásnak. A szökőkutak a szivárvány minden színével megfestve, a zene dallamára táncolva szökkennek a ma­gasba. A látvány rendkívü­li volt számunkra, mesebeli képzeteket szült. Egész utunk során minta­szerű, kifogástalan ellátás­ban volt részünk. Különös élményt jelentett az orosz és az örmény konyha, a keleti fűszerek ,italok meg­ismerése. aizórt is fontos, nuert a do­hánygyár többszörös véradói lassan. Möregednek. Szükség van. tehát fiatalokkal való pótlásuknál. A „Négy évszak — négy 'túra” kellemes összekapcso­lása a sportnak és a kultu­rális tevékenységnek. A tú­ráikat ugyanis olyan helyekre szervezik, iahol valamilyen törtéraelmii nevezetesség, mű­emlék vagy egyéb kulturális létesítmény (pl. falumúzeum, templom, sttb.) található. Vállalták, hogy építenek egy toltasliabdapályát. Na­gyobb gonddal foglalkoznak az „utódok” nevelésével. Kö­zös szellemi és sportverse­nyeket szerveznek az általuk patronált úttörőkkel. A kon­dicionálóterem adta lehető­ségeket kihasználva (minden­ki teljesíti az „Edzett Ifjú­ságért” mozgalom alapköve­telményeit. Sok egyéb ren­dezvényen demonstrálják KISZ-szervezetünkiét a vá­rosban, más vállalatoknál és üzemieknél, öregbítve ezzel vállalatunk' jó hírnevét. Sok sikíetnt kívánunk nékik programjuk maradéktalan teljesítésiéhez. Régen elfelejtettnek hitt dol­gokat tudtak a felszínre hozni bennünk. A verseny­zők közötti különbség mini­mális volt, annak ellenére, hogy szép számmal értünk el pontokat. A vetélkedőt az I. számú KISZ-alapszervezet csapata nyerte, kevéssel előzve meg a Nógrádi Sándor KISZ- alapszervezet együttesét. Reméljük legközelebb még többen kapnak kedvet ahhoz, hogy velünk együtt játszva tanuljanak. Mi bí­zunk benne! Van. egy mondás: „minden jó, ha a vége jó...” A har­madik nap éjszakáján, ami­kor már úgy volt, hogy tar­tósan maradunk, szállodai szobánkban megszólalt a te­lefon, hogy csomagoljunk, mert azonnal indulunk. A repülőtéren és környékén nagy volt a zsúfoltság. Haj­nalban gépünkbe szálltunk, búcsúztunk Jerevántól, az Araráttól, az égbenyúló Ka­ukázus hegyeitől. Az odesszai program rö­vid lett, hajnalban érkez­tünk: városnézés és egy tengeri fürdőzés után az es­ti órákban indultunk to­vább. A kijevi program a terv­nek megfelelően alakult. E tanulmányutat nagyon hasznosnak tartottuk. A ko­rábban tanultakat a Szov­jetunióról e tanulmány után tudjuk igazán hasznosítani. Az ismeretszerzés, a szemé­lyes, közvetlen kapcsolat nélkül is lehetséges, de az ilyen ismeret nem az igazi. A Szovjetunió soknemzeti­ségű ország. A kis népek létüket, virágzásukat a Nagy Októbernek köszönhetik. E rövid tartózkodási idő alatt a lenini nemzetiségi politi­kát az élet minden terüle­tén tapasztalhattuk, érezhet­tük, megfogható valóság volt. Láttuk, hogy a szovjet fia­talokat a haza szeretetére nevelik. Szemléletes példa erre, hogy az emlékművek dísz- őrségébe csak a legjobb tanulók kerülhetnek. Igen nagy megtiszteltetés annak, aki díszőrséget adhat. Rengeteg élménnyel let­tünk gazdagabbak és tapasz­talatokat jócskán gyűjtve tértünk haza. Fialkovics István Teleki S. Tanulmányút a Szovjetunióban ii. / — TS — Csak nyertese van DOHÁNYGYÁR Beszelaetue

Next

/
Thumbnails
Contents