Egri Dohánygyár, 1978 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1978-11-01 / 11. szám

Kettős évforduló 1918. november 24-én alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártja, majd néhány nappal később, zászlót bontott az Ifjúmunkások Országos Szövetsége. A 60. évforduló előtt tisztelgünk szellemi vetélkedőnkkel, melyet üzemünk szocialista brigádjainak rendezünk. Mintegy 125 évvel fordítjuk visszafelé az idő kerekét hogy az események sorozatában eljussunk napjainkig, szo­cialista társadalmunk eredményeinek, társadalmi életünk fejlődésének megismeréséig. Három nagy történelmi időszakot foglal magába a de­cember 16"án tartandó vetélkedő: — az I. Internacionálétól 1945. április 4-ig, — hazánk társadalmi és gazdasági éleiének fejlődése 1956-ig. — gazdasági és társadalmi életünk fejlődése 1956-tól napjainkig. A felszabadulás utáni időszak eseményeit és eredménye­it, a párt politikájának tükrében dolgoztuk fel. A kiadott anyag alapján, a KMP és az ifjúsági mozga­lom 60 évének áttekintése mellett teret adunk a munkaver- senymozgalom hazai történetének, jelenlegi eredményeinek, az üzemünk életében jelentős szerepet játszó DH-munka- rendszernek, valamint az üzemi demokráciának is. Felhívásunkra 17 brigád jelentkezett, hogy eleget téve a szocialista módon tanulni” jelszónak méltóképpen meg­emlékezzen a történelmi jelentőségű évfordulóról. Hasonlóan, az 1972-ben általunk rendezett vetélkedő felkészülési idejéhez, november hónapban konzultációkat fogunk tartani a felkészülés megkönnyítésére, melynek he­lyéről és idejéről minden brigádot értesítünk. Tekintettel az igen sűrített, mégis aránylag nagy ter­jedelmű anyagra, irodalom és művészet — mint témakör — sajnos már „nem fért bele” az így is nagyon kitöltött já­tékidőbe. A lehetőségek figyelembevételével, irodalmi és zenei aláfestést fogunk alkalmazni az egyes időszakok jellemzésé­re. Az anyag összeállításánál elsődleges szempontként az események logikai összefüggését vettük figyelembe. Törekvésünk nem a lexikális tudás megszerzése, hanem történelmi áttekintés élményének megadása volt. Célunkat Kassák Lajos: „Köszöntő” című versének né­hány sorával fejezzük ki. ,,. .. mi se feledjük el, hogy mivel tartozunk azoknak, akik reménnyel a szívükben éltek és meghal­tak értünk szítsuk magasra, mind magasabbra a győzelem lángjait. s énekeljük a dalt, mely az igazság méhében fogamzott.” Bodnár Istvánná Ülésezett a DH Akcióbizottság A VDHAB októberi ülését közösen ‘tartotta az anyag- és áruforgalmi osztály DH Ak­cióbizottságával. Bevezetőként Markovics Gyula anyag- es áruforgalmi osztályvezető az elmúlt ülé­sen felvetett problémák meg­oldásáról számoltatta be az illetékeseket. Elmondták többek között, hogy: — intézkedtek a használt bútorok értékesítésére, — a készletszint ellenőrzés időpontjára a megfelelő szint-beállásra, — átköltöztették a dekorá­ciós műhelyt, — azonban megnyugtatóan nem oldódott meg a készáru csúszda javítása, — s a csomagalás és kész­áru raktár közötti ajtó to­vábbra is baleset veszélyt rejt, — a raktárgondok a ne­gyedik negyedben is meg­maradnak, ezért a tröszt il- letéKeseivel is fel kell venni a kapcsolatot, — az őszi csúcsforgalomra tekintettel megszervezték a délutáni ügyeleti műszakot az anyagmozgatásnál, — az importanyag hazai­val történő helyettesítésére, teljes egészében kiváltják 1979-re a parafapapírt, s lenszalagra sem adtak tőkés relációra vonatkozó megren­delést. Beszüntetik a csomagolás által eddig használt hol­land és osztrák raganyag megrendelését,, s a TVK­tól rendelnek. Szivarburko­lópapírt a Lábatlani Pa­pírgyár által gyártott pa­pírral helyettesítik. Egyre intenzívebben fog­lalkoznak az import cigaret­tapapír hazaival történő he­lyettesítésével. Újabb problémaként vetet­ték fel, hogy a gumikonténe­rek megtöltéséhez a műszaki osztály négy kocsit készített, ami nagyban könnyíti a munkát, csakhogy kettőhöz van mindössze kerék,, a má­sik kettő nem használható. Az egyes osztályok rendelé­seiről nincs tudomásunk. Javaslatot adtak a jelen­legi férfi „kisöltöző” szétsze­relésére ás az egyes alkatré­szek értékesítésére. A felvetett problémák meg­oldására azonnal intézkedett dr. Domán László igazgató, s talán ezen ponton értettem meg világosan az ilyen együt­tes ülések igazi hasznát. A továbbiakban a VDHAB programja szerint folyt a ta­nácskozás, amelynek kereté­ben Keresztessy Ferenc szer­vezési osztályvezető ismertet­te azokat a javaslatokat, amelyeket műszaki szakem­berek tettek, a nehéz fizikai munka könnyítésére. Harma­dik napirendi pontként került megvitatásra az a programtervezet, amelyet a DH-munkarendszer tröszt i szintű bevezetésére készített az Egri Dohánygyárban e munkára kijelölt' team. „Egyéb kérdések” cím alatt több aktuális kérdés került megvitatásra. Főmérnöki értekezlet Zsúfolt programmal kel­lett megbirkózni — az októ­ber végén Debrecenbe rende­zett — tröszti főmérnöki ér­tekezlet résztvevőinek. A sok napirendi ponton túl. a „súlyos” témák prog­ramba kerülése is jelzete, hogy nem lesz könnyű két nap­Az értekezlet a júniusban hozott döntések végrehajtá­sának értékelésével kezdő­dött. Bordács elvtárs megál­lapította, hogy ezek végre­hajtása' részben történt meg és végrehajtási színvonaluk­ban is van hiányosság. A továbbiakban a dohány­ipar 1978. évi termelési ter­ve teljesítésének várható alakulását, az 1978. évi fej­lesztési alappal való gazdál­kodás kérdését vitatták meg az értekezlet résztvevői. Ugyanezen napirend kereté­ben ismertette a DVT Mű­szaki-fejlesztési Főosztálya az 1979. évi fejlesztési alap­mérleget és beruházási elő- terveket. Majd az 1978. évi műszaki fejlesztési témák teljesítése ill- az 1979. évi tervek is­mertetése következett. Itt felhívták a vállalatok figyel­mét az 52. sz. Ügyviteli Uta­sítás pontosabb betartására, tekintve, hogy a vállalatok részéről itt mutatkoztak hi­ányosságok. A dohányfólia minőségének felhasználhatósági tulajdon- sáságnak értékelése, a fólia­beadagolás technikai és tech­nológiai megoldásának meg­vitatása szintén olyan téma volt, amely minden vállala­tot egyaránt érintett. A vitaindítót Huszti Fe­renc tartotta, ehhez csatla­koztak a vállalati főmérnö­kök. A vita summája az, hogy minden dohánygyárnak köte­lessége biztosítani a megfele­lő minőségű alapanyagot. Ezért szorgalmazni kell a Pécsi Dohánygyár által ki­fejlesztett kvarc-leválasztó berendezés telepítését a töb­bi dohánygyárakban is. El­sősorban a Debreceni Do­hánygyár feladata azonban, hogy a fentiek megvalósítá­sáig is gondoskodjon a fólia­üzem homokkiválasztó be­rendezésének elfogadhatóbb működéséről­A főmérnöki értekezlet megvitatta továbbá a fer­mentált dohányexport áru­alapjának bővítési lehetősé­geit — amelyet Grasseli Miklós osztályvezető terjesz­tett elő —. A kutatási prog­ram V. ötéves tervi várható eredményeit dr. Borsos Já­nos a Kutatóintézet igazgató- helyettese ismertette. Ezt követően a vállalati főmérnökök beszámolója kö­vetkezett vállalatuk 1978. évi feladatainak időarányos tel­jesítéséről. Események képekben A MŰSZAKI HETEK ’78 Heves megyei programjának keretében a MÉTE is színvonalas rendezvényeket kíván szervezni. A legutóbbi titkári értekezleten az ezzel kapcso­latos feladatokat vitatták meg a szakosztályok titkárai. Sikerrel mutatkozott be új licenc termékünk a Marlboro. Az ügyes kezek már a pótrendelést csomagolják. Nehéz feladat sikeres teljesítése Ismét egy nehéz feladat teljesítésén jutottak túl a szivarágazat dolgozói. A ha­todik éve visszatérő Hevesi- dohányválogatás minden év­ben komoly helytállást kö­vetel dolgozóinktól. így volt ez az elmúlt nyár folyamán is. SOK SEGÍTSÉG A felkészülés és az átállás alatt nagyon sok segítséget kaptunk a Műszaki osztály dolgozóitól de bőven kijutott a feladatokból a szivarosok- nak is. A válogatás idősza­kára a foglalkoztatás bizton­ságáért félgyártmány készle­tet hagytunk melynek meg­óvását kellett biztosítani. Sok gondot okozott a mun­kaeszközök és gépek elhelye­zése is azért, hogy a vissza­állásnál zökkenőmentesen termelésbe lehessen állítani azokat. A többéves rutin most meghozta az ered­ményt, az elmúlt évekhez képest a leggyorsabb és leg­szervezettebb volt az átállás. A társvállalat — akinek a dohányt válogattuk — nagy­mérvű beruházást hajtott végre, amely a fermentálás technológiáját is megváltoz­tatta. Ez évtől már a Szol­noki Fermentáló üzem is szeletelt és kocsányozott do­hányt fermentált, ezért a válogatás módját is — az előző évekhez képest -— vál­toztatni kellett. A válogatott dohányokat — az export ki­vételével — úgy kellett ren­dezni, hogy a kocsányvégek egy síkban álljanak a szele­telésre való előkészítés mi­att. Ez új feladatot jelentett a válogatóknak, mely az első napokban mérsékelt teljesít­ményt eredményezett. Egy­hetes begyakorlás után ez már nem okozott többé gon­dot. Újabb nehézségeket jelentett viszont, hogy az export vá­lasztékok minőségének konk­rét meghatározása csak a be­indulást követő harmadik héten történt meg a társvál­lalat részéről, amely újabb visszaeséssel járt a teljesít­mények terén. A szolnoki rekonstrukció további többlet feladatot is jelentett. Az anyagmozgatás gépesítése folytán a bálák mérete illetve súlya kb. 30 %"kal csökkent. Ez megne­hezítette és megsokszorozta a bálázási munkánkat, ugyanakkor a mi anyagmoz­gatásunkat és anyagtárolá­sunkat nagymértékben za­varta. A bálázók és anyag- mozgatók lelkiismeretes, jó munkájával azonban sike­rült a feladatot teljesíteni. NEHÉZ MUNKA Szeretném kiemelni az anyagmozgatók igen nehéz munkáját. A kevés tárolóhely, a meg­növekedett napi mennyiség komoly nehézségek elé állí­totta őket. Bonyolulttá tette a napi feladatok elvégzését a rendszertelen fuvarozás. Reg­gel 6-tól. este 9 óráig igen változatos időben jöttek a gépkocsik, ezért sokszor osz­tott munkaidőben kellett dolgozniuk. A rendszertelen fuvarozás a munka irányítá­sában is nagy gondot oko­zott. Tárolóhely hiányában nagyobb mennyiségű anya­got nem tudtunk fogadni - így többször előfordul anyaghiány, így összesen 8 óra munkaidő kiesésünk volt. Meg kell még említenem a nehézségek felsorolásánál, az 1978. évi termésű dohá­nyok gyenge minőségét. A fejlődésben visszamaradt, tartalmatlan szövetű, nehezen színeződő törékeny volt az idei dohánytermés. Váloga­tása lényegesen több munkát igényelt és a minőségi ered­mények elmaradtak az előző évektől. Amíg 1977-ben a vi­lágos kihozatal 70 % körül volt, az idei még az 50 %-ot sem érte el. Ugyanilyen ará­nyú volt az export mennyi­sége is. Elszomorító tény az is hogy a C osztály a tavalyi 12 %-ról 20 % fölé emelke­dett. A gyenge minőség mel­lett ugyanakkor a mennyiség sem érte el az előző éveket, így kerülhetett sor arra, hogy dunántúli, kiskunsági jász­sági és Heves megyei dohá­nyokat válogattunk, melyek hét telepről származtak, mind-mind másfajta minő­séggel, amely sokszor meg­zavarta a válogatók munká­ját. A gyenge termés sok úgynevezett aljdohányt is eredményezett, amely nagy­mértékben tartalmazott ho­mokot és port, ezáltal a munkatermek levegőjét erő­sen szennyezte. A munkakö­rülményeket a több helyre felszerelt ventillátorok elle­nére sem tudtuk javítani. Ezúttal is felhívom a műsza­ki kollégák figyelmét, hogy a jövő évre még fokozottab­ban készüljünk fel segítse­nek a szivarágazatnak a vá­logatás idejére a munkakö­rülmények megjavításában. Dolgozóink helytállását a nehézségek leküzdésén, mi­nőségi követelményeken túl, hadd jellemezzem az alábbi számokkal: Feladatunkat a 4000 q-ás célkitűzéssel szemben 4538 q-ra teljesítettük. 1977-ben a"í egy napra eső válogatás 87,34 q volt. ez évben 90,76 q, ez 695 q túlgyártást jelent az előző évhez képest. LEGJOBB EREDMÉNY A felsorolt nehézségek el­lenére a szivarágazat az ed­digi hevesi-dohányválogatá- sok közül eddig, ez évben érte el. a legjobb eredménye­ket. A becsületesen, jól végzett munkáért a vállalat politikai, és gazdasági vezetése köszö­netét fejezte ki a szivarága- zat kollektívájának — úgy érzem megérdemelten. A jövőt tekintve viszont kötelességünk, hogy segít­sünk ennek a kollektívának a nehézségek leküzdésében, a munkakörülmények meg­javításában. Kiss Ferenc művezető Az elmúlt hónapban is nagy ütemben folytak a polgári védelmi gyakorlatok. Képünk egy mentési gyakorlatot mutat. Megalakult az SZVT vállalati csoportja. Az a'akuló ülésen Molnár Jenő igazgatóhelyettes ismertette a Társaság célkitűzéseit. Mire jó egy kiszuperált gőzmozdony? A szakemberek szerint arra, hogy kisegítsen szorult helyzetünkből, vagyis enyhítsen valamit a téli gőz-gondokon. DOHÁNYGYÁR 3

Next

/
Thumbnails
Contents