Egri Dohánygyár, 1978 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1978-02-01 / 2. szám

EGRI DOHÁNYGYÁR VII. évfolyam, 2. szám AZ EGRI DOHÁNYGYÁR LAPJA ÁRA: 1,— FORINT 1978. február hó Folytatjuk a versenyt Folytatjuk a jubileumi mun­kaversenyt 1978-ban az MKP megalakulásának 60. évfor­dulójának tiszteletére. Ez volt a tárgya és lényege az Egri Dohánygyárban jan. 30.-án megtartott munkás­gyűlésnek. A zsúfolásig meg­telt kultúrteremben Kocsis József, a pártvezetőség titká­ra nyitotta meg a gyűlést és üdvözölte a megjelenteket, így dr. Szilágyi Lászlót, az ÉDOSZ-elnökség tagját, Bu- kolyi József elvtársat, az ÉDOSZ megyebizottság titká­rát és Héjjas Ferenc elvtár­sat, a DOVÁT-vezérigazgató személyes képviselőjét. A megnyitó után dr. Domán László igazgató elemezte az 1977. évi munkát, eredménye­ket és az 1978. éves gazda­ságpolitikai célokat, felada­tokat. A gyűlés résztvevői közül többen felszólaltak. így Ku. derna Ferencné csomagolási szocialista brigádvezető, Csí- zik Istvánná szivarcsomago­lási szocialistabrigád-vezető, Takács Mihályné filterrúd- gyártási szocialistabrigád-ve­zető, Sóki Mihály, szocialis­ta üzemrészvezető és Mihály Ferenc, szocialistabrigád-ve­zető. Elmondták üzemrészük, bri­gádjuk eredményeit, gondja­it. Ez eltérő volt minden fel­szólalónál. Egységesek voltak viszont abban, hogy mind­nyájan az 1978. évi vállalá­saikat az MKP 60. évfordu­J Amikor a brigádvezetőké a szó...! A szocialista brigádmozgalom országosan, megyénk- ’ ben sőt gyárunkban is kimagasló sikereket ért el tavaly a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére meghirdetett jubileumi munkaversenyben. A Csepel Vas- és Fém Művek szocialista brigádjainak fel­hívására lendületbe jött az egész ország, sőt nemzetközi méretű munkaverseny bontakozott ki. Ennek nyomán nagyszerű eredmények születtek. Az Egri Dohánygyár dolgozói, munkáskollektívái, szocialista, brigádjai kedvező értékeléssel zárták a tavalyi esztendőt. Munkájuk nyomán számtalan újítás született és többet i tettek a minőségi termékek: a cigaretták és a szivarok | készítésére. Nem beszélve arról, hogy a kollektívák még jobban összekovácsolódtak, szakmailag emberileg, ami ugyancsak jelentős sikerként könyvelhető el. Hogy mit jelent ma már szocialista brigádban dol­gozni, azt nem kell különösen elemezni. Az bizonyos, hogy sokat, mert egy-egy kollektíva neveli, formálja, alakítja az embereket. Gondoljunk csak arra, hányszor segített már a kollekív döntés például abban, hogy valamelyik brigádtag tanuljon, szakmailag, politikailag képezze ma­gát. A brigádok a termelőmunka mellett a kulturális élet formálói lettek. Gyárunkból is rendszeresen a kis kollektívák egész sorával találkoztunk tavaly is színház­ban, moziban, hangversenyen, sőt még külföldi kirándu­lásokon is. És most ezekben a hetekben ismét a brigádok kapnak 1 szót, pontosabban a brigádvezetők, akik munkatársaik vé- T leményét tolmácsolják az értekezleteken. Mert arról van ♦ szó, hogy a brigádok munkájára az idén is nagy szükség I lesz, hogy az MSZMP Központi Bizottságának 1977. decem ’ bér 1-i határozatai megvalósuljanak. Az idei esztendő pe dig különösen fontos, hiszen elérkezünk az V. ötéves terv időszak feléhez. Az idei terv pedig szerves része az egésznek, amely versenymozgalom továbbfejlesztésére ösztönöz. Nem meny- nyiségi többletet vár, hanem a hangsúly a minőségen van. Itt most nemcsak a termelésben elért minőségről van szó, hanem minőségében kell javulnia a versenymózgalomnak, a brigádokat támogató gazdaságvezetői munkának. A mostani brigádvezetői tanácskozások a tervidőszak olyan esztendejének feladatait vitatják meg, amikor leg­fontosabb a hatékonyság növelése, a gazdaságosabb, szer­vezettebb és fegyelmezettebb munka. Tervünk teljesítésén ugyanis életszínvonalunk folyamatos növelése múlik. A kollektívák ötleteit, elképzeléseit, mondanivalóit viszik fórum elé a szocialista brigádvezetők. A kezdemé­nyezés tehát a brigádoké, akik a munkafelajánlásokat tesznek. Éppen ezért olyat kell vállalniuk, aminek valóban értelme van és melynek teljesítésére képesek is. Gyárunkban is bíznak a szocialista brigádok további fegyelmezett, aktív munkájában. Nagyon sok lehetőség van — mint azt a tavalyi eredmények is bizonyítják — az újabb munkasikerek elérésére 1978-ban. Csak ezt valóra is váltsák... Mentusz Károly 5gi T;I e ♦ 0-i jójának méltó megünneplé­sére teszik, munkájukat an­nak jegyében végzik. Az első felszólaló, s majd sor­ra még többen is, — a Láng iGépgyár kezdeményezéséhez való csatlakozásra hívta fel gyárunk összes dolgozóját. Héjjas Ferenc a vezérigazgató, valamint a tröszt mozgalmi szervezeteinek üdvözletét tol­mácsolta. Az igazgató válasz­adása után az elnöklő párt- titkár zárszavával ért véget a jó hangulatú munkásgyűlés. „Folytatjuk a munka ver­senyt”, ez a kollektíva egy­séges állásfoglalása. A mun­kaverseny célkitűzéseinek alapja a DH-program. A vál­lalati szintű versenyvállalás végleges kialakítása demok­ratikus úton történik, az ösz- szes szocialista brigád, üzem­rész és műhelyek részválla­lásai alapján. Mindenesetre növelni fogjuk a filteres és szivartermelést. Űj licenc-ci- garettát gyártunk; a Marlbo­ro cigarettát. Két, két és fél százalékkal csökkenteni kí­vánjuk a fajlagos munkaórát a normatív órához viszonyít­va. A célkitűzések szerint 60 q alapanyagot takarítunk meg. Ismét vállalunk import­anyag-, és devizamegtakarí­tást. Csökkentjük a gyártási és csomagolási alapanyagok fajlagos felhasználását. Javí­tani kívánjuk a minőséget, összehasonlító áron növeljük a vállalati eredményt. Társa. dami munkák, új, 850 fős öl­töző-fürdő megépítése, köz- művelődési program, újító­mozgalom fejlesztése, mind- mind szerepel majd vállalá­sunkban. Nagyon szép eredményeket értünk el 1977. évben. Ügy akarjuk, hogy az 1978 éves vállalásaink és eredmé­nyeink is hasonlóan jók, ha lehet, kissé még jobbak le­gyenek. Méltóak a jubileum­hoz. A munkásgyűlés munkáskül­döttet választott egy évre, a tröszt igazgatótanácsába, Csapó lstvánnét, a József At­tila brigád tagját, cigaretta­csomagolási dolgozót. (~i) szb. term, felelős HOGYAN INDULTUNK 1978-BAN? Amikor e sorokat írom még nincs mérleg, még dol­gozunk az 1977-es év értéke­lésén. Ennek ellenére és ez természetes mindnyájan már az 1978. éves feladatok tel­jesítésére fordítjuk figyel­münket és igyekezetünket. Sőt már nemcsak most, ha­nem már előbb is, hiszen az előkészítés, a zavartalan át­menet biztosítása jóval előbb kezdődött. Vajon sikeres volt- e erőfeszítésünk? Nem olyan egyszerű kérdés. A feleletet adják meg az alábbi szám­adatok. Az első hónapra fe­szített tervünk 593 millió db filteres cigarettát irányzott elő. Gyártottunk 614 millió db-ot. A teljesítés 103,6% Szivarból 3,2 miliő db volt a termelési program. Előállí­tottunk 2,7 millió db-ot, tehát a tervteljesítés 83,4 %. Ez egyben azt is jelenti, hogy a bázishoz 113,3 %-ra alakult a szivartermelés. Termelési ér­ték tervünk 90,6 millió Ft, míg a tényleges érték 91,6 millió Ft. Tehát a tervtelje­sítés 101,1 %. MUNKA VERSENY, BRIGÁDMOZGALOM — Januárban tartottuk a j termelési tanácskozások I nagy részét, melyek az 1978. I éves, valamint az I. negyed­éves feladatokon kívül tár­gyaltuk, az üzemi demokrá­cia fórumrendszerének sza­bályzat tervezetét is. — Januárban és február első felében tartották szocia­lista brigádjaink éves kiérté­kelő gyűléseiket. Az értéke­lések örvendetes előrelépés­ről és a vállalások teljesíté­séről adtak számot. — A filterrúdgyártási szo­cialista üzemrész termelési tanácskozásán hangzott el a felhívás, hogy dolgozóink csatlakozzanak a Láng­gépgyáriak kezdeményezésé­hez és munkaverseny-válla- lásokkal, valamint ezek kö­vetkezetes teljesítésével ün­nepeljük meg a Magyar Kommunisták Pártja megala­kulásának 60. évfordulóját. Szocialista brigádjaink egész kollektívánk csatlakozik a felhíváshoz, és az 1978. éves munkaverseny e cél jegyében folytatódik, újul meg. Ezt rögzítette a január 30-án megtartott munkásgyűlés is, melyről külön még részlete­sebben beszámolunk. — Megkezdtük a vállalati munkaverseny-szabáiyzat ki­munkálását és (azt határidő­re (III. 31.) széles demokra­tikus alapon megtárgyalva fejezzük be. — Vállalatunk a műszaki konferencia határozatának és a szocialista brigádvezetői ta­nácskozás állásfoglalásának megfelelően benyújtja pályá­zatát a K. B. zászlójának, ill. oklevelének elnyerésére, ami egyúttal a Kiváló Vállalat kitüntetéssel járna. Kollektívánk, ahogy szok­ták mondani, — „asztalra tette” — egész évi erőfeszí­téseinek igazán nem lebecsü­lendő eredményeit, (127 mil­lió db-os tervtúlteljesítés, 37 millió Ft-tal nagyobb terme­lési értéke, 20 %-nál nagyobb mérleg szerinti eredmény nö­vekedés pld.) Most már az elbíráláson a sor, hogy a testvérvállalatok­kal, majd élelmiszeripari és a többi tárca vállalataival történő összehasonlításnál, mennyit nyomnak a latban ezek a teljesítmények. A lel­kiismeretünk mindenesetre nyugodt lehet. Bármi lesz is az elbírálás végeredménye, mi mindenesetre megtettük azt ami, — az adott feltéte­lek közepette — erőnkből tellett. VÉGLEGES TERVSZÁMAINKBÓL Több lépcsős tervezési fo­lyamatban léptünk ezzel előbbre. Elkészült éves vég­leges tervünk. Ennek számai­ból közlünk néhányat ízelí­tőül, hátha a kóstolgatás is növeli az étvágyat a telje­sítésre. A filteres cigaretta termelés 6 700 millió darab. A szivartermelés 31,1 millió db. 1978. január 1-el csök­kentek gyártmányaink nettó termelői árai. (Növekedett a forgalmi adó). Ez '30 millió Ft csökkenést jelent. így végleges termelési érték ter­vünk 1023,2 millió Ft, tehát azért továbbra is milliárdos vállalat vagyunk. Igénybe vehető létszám 1085 fő, az előző évvel egyezően. Az egy főre jutó termelési érték 943 035 Ft. A termelékenység fedezettségi hányada 100 %. A bérszínvonal az 1977. évi 33 925 Ft-ról 5 %-kal, 36163 Ft-ra növekszik. A nettó termelői árcsökke­nés folytán az előtervvel szemben természtesen ered­ményünk is alacsonyabb, ne­vezetesen 63,4 millió Ft. ösz- szehasonlítható árakon azon­ban ez az eredményterv nö­vekvő a bázishoz. íme a leg­fontosabb számok. Leírni könnyű Volt, viszont nehéz lesz a teljesítés. Mégis már most meg me­rem kockáztatni, hogy telje­sítjük, egyes vonatkozásban még a túlteljesítés prognosz­tizálását sem tartom merész­ségnek. Addig azonban még sok nehézséget kell leküzde- nünk. Egy bizonyos, kollek­tívánk megkísérli majd, bí­zom benne, hogy sikerrel. Iványi Illés A szivarágazaton megtartott brigádértekezleten részt vett a vállalat gazdasági, politikai és tömegszervezeti veze­tése. Képünkön Nyári Józsefné, az 1977-ben alakult Zrínyi Ilona munkabrigád vezetője számol be a résztvevőknek elmúlt évi tevékenységükről.

Next

/
Thumbnails
Contents