Egri Dohánygyár, 1978 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1978-05-01 / 5. szám

Majális Az idei szeszélyes tavasz megnehezíti ugyan a szabad­ban tervezett programok bo­nyolítását, de olykor kegyes hozzánk az idő. így volt ez május 1-én is, borongós, sze­les, de esőtlen félnapot kap­tunk, s így igen sok dolgozó­társunkkal köszönthettük az idei májust. A gyár hátsó ud­varán felállított májusfa sza­lagjait a szél ugyan erősen lengette, de ettől a gyerekek is vidáman játszadoztak, szü­leik a kollegákkal beszélget­tek. Mert olykor jólesik egy­két órát baráti beszélgetésre is fordítani. Ma már gyárunk vala­mennyi dolgozója előtt isme­retes, hogy a közelmúltban szerdánként megjelent mint­egy 30—35 fő vendég a köny- nyűipar különböző területei­ről érkezett ide. Azért jöt­tek, hogy megismerjék azokat az eredményeket és azok el­érésének módját, melyek bennünket ebben az évben is a „kiváló vállalat” cím el­nyeréséhez segítettek. Azt mondja a régi mon­dás, hogy a jó mester örül, ha tanítványa még többre viszi, mint ő, s az is régi igazság, hogy a jó tanító ak­kor a legboldogabb, ha ké­sőbb hallja, hogy tanítványa hálásan emlékszik rá, a tőle kapott tudásra. Valahogy ez jut az ember eszébe, ha hallja azokat a szavakat, amelyeket Balatoni Pál, a Könnyűipari Szervezé­si Tanácsadó Szolgálat veze­tője, vagy a közelmúltban Markovics János, a Könnyű­ipari Minisztérium csoport- vezető főmérnöke mondott. Mindketten azt erősítették meg, hogy a tapasztalatcse­rén itt jártak rendkívül sok elismerő és elgondolkodtató véleményt mondtak, és nem­csak nekik, hanem munka­társaiknak és társvállalata­ik dolgozóinak is. Ennek az lett az eredménye, hogy a je­lentkezők létszáma ma már sokszorosan meghaladja az Visszhang eredetit, egyre újabbak és újabbak szeretnék gyárun­kat, munkánkat megismerni. Ennek előre láthatóan az lesz az eredménye, hogy újabb napokat kell ezeknek a ta­pasztalatcseréknek szentel­nünk. Az előbbinél is több elis­merést ad talán az a tény, hogy az itt tett látoga­tás tapasztalatait néhányan nem csak elmesélik, hanem üzemük, iparáguk, szakszer­vezetük lapjának hasábjain összegzik. Jó néhány napila­punk, s az ÉDOSZ lapja is foglalkozott már az Egri Do­hánygyárban alkalmazott DH.munkarendszerrel, a gép­ipar lapjaiban, folyóiratban is olvashattunk már ilyen té­májú cikkeket, s most a könnyűiparban is megjelen­tek ilyen hírek. Először a textilesek lapjában olvas­hattunk tudósítást az Egerben tett látogatásról, melyben na. gyón hasznosnak értékelték az itt látottakat-hallottakat, most pedig a „Szövőmunkás” c. lapban jelent meg egy kétrészes cikk az itteni él­ményekről. A részleteket kár volna hangsúlyozni, hiszen amiről tudósít a cikk írója, az tu­lajdonképpen az itt hallottak ismertetése. Többet mond nekünk már a cikk címe is: „így is lehet! DH-munka- rendszer — Egy szakmai nap tapasztalatai az Egri Do­hánygyárban” A szerző, Bajzáth Ildikó szervező, így fejézi be írását: „DH-munkarendszer gazda­sági eredménye a vállalati eredmény növekedésével mér­hető. Nem kevésbé számottevő eredménye azonban az, hogy az Egri Dohánygyárban a szociális légkör nagyon jó. Ezt a főmérnök úgy fogal­mazta meg, hogy szeretnek itt dolgozni az emberek. A jó munkahelyi közérzethez az is hozzátartozik, hogy a szociális ellátottság is megfe­lelő, az óvoda, bölcsőde kül­ső gyerekeket is fogadhat. Külön említést érdemel, hogy az egész gyár területén rend és tisztaság van mindenütt. Jó lenne, ha minél több ehhez hasonló gyár lenne Magyarországon!” Azt hisszük, ezekhez a sza­vakhoz nem kell kommen­tár. Illetve talán mégis: a cikk nem hivatalos úton ju­tott el hozzánk. Gyárunk egyik dolgozójának buda­pesti rokona küldte, kivágva a lapból. Talán azért, hogy a leírtakkal valamennyiünk számára örömet szerezzen... Ha csak ezt értük volna el idáig, ez sem lenne kevés. Választ kaptunk Vállalatunk lapjában cikk jelent meg a gyermekes szü­lők panaszáról. A panasz lényege a bölcsőde és az óvoda túlfűtöttsége. Ennek okairól és a meg­oldásra tett intézkedésekről szeretném az olvasókat tájé­koztatni. Ismeretes, hogy üzemi és egyéb épületeink fűtése gőzhálózata nem egységes koncepció alapján, és nem egyidőben alakult ki, ha­nem fokozatos bővítések, átalakítások útján. A kiala­kult gőzhálózatunk sajnos már áttervezésre szorul. A jelenlegi rendszerben a nyomásviszonyok sem egyenletesek, több helyen már fölöslegessé vált veze­tékek is vannak, amelyek fűtik a helyiségeket. Továb­bi hőtermelést jelent a szo­ciális épület alatt levő gőz­osztó. A túlfűtöttség okát főleg ezekben látjuk. Első feladatunk volt a hő- szigetéüések elvégzése. Saj­nos, az elmúlt fűtési idény előtt ennek befejezése nem sikerült. Az elmaradt mun­kákat most fogjuk elvégez­ni. A tökéletesen szigetelt vezetékrendszer meg fog óvni bennünket a fölösleges és szabályozhatatlan hőter­meléstől. Következő feladatunk lesz a fűtőtestek számának fe­lülvizsgálata, megalapozott számításos módszerrel. A fe­lülvizsgálat alapján valószí­nű, hogy sor kerül néhány fűtőtest leszerelésére. Mindezek után, (föltéte­lezve, hogy meghibásodás nem történik) már csak az időjárás változásához kell‘ a fűtéssel alkalmazkodni. Ebből a célból minden fűtő­test elé beépítünk egy hő­fokszabályozó szelepet, amely biztosítja az állandó, beállított hőmérsékletet. A szükséges átalakítások­kal, illetve a fönt leírt mun­kákkal a következő fűtési szezon elejére végzünk, és minden okunk megvan a bizakodásra, hogy a követ­kező fűtési szezonban nem lesz panasz a bölcsőde és óvoda fűtésére. Tarnóczi Tibor A Dohányipari Vállalatok Trösztje megbízásából 10 napot töltöttünk Olaszor­szágban, hogy a Szolnokon beépítésre kerülő berende­zéseket gyártás illetve üze­melés közben tanulmányoz­hassuk. Csoportunk 4 tagú volt: Károly István a szolnoki üzem vezetője, Búkor Kor­nél gépész üzemmérnök Szolnokról, Zahár Tibor külkereskedő a KOMPLEX dolgozója, aki a csoport ve­zetője és tolmácsa volt. En a villamos kérdések tanul­mányozására kerültem a csoportba. Az utat végig gépkocsival tettük meg. Március 12-én az idei első igazán napsütéses vasárna­pon indultunk Budapestről, s Rábafüzesnél léptük át a határt. Határőreink jó mun­kát kívántak, s máris oszt­rák területen robogott ve­lünk a BMW. Hamarosan Stájerországba értünk. Ausztria egyik legszebb, sok kanyarral tarkított út­ján utaztunk tovább a Pack hágóig, ahonnan leereszked­tünk a „karintiai teknőbe”. Mesébe illő szép tájakon ke­resztül értünk Klagemfort- ba, onnan a csodás Wärihi- tó mellett Villachba. Hama­rosan az osztrák—olasz ha­táron leszünk. A határátlépő után a táj a bájos karintiai vidék után kissé zordnak tűnt. Ijesztő szurdokok és kopár sziklás hegyek között vezetett utunk. Estére meg­érkeztünk utunk első állo­mására Trevisoba. Treviso igazi hangulatos észak­olasz város, számottevő ipar­ral. A COMAS cég Siela-ban székel, ez a helység már szinte összeépült Trevisoval. A Szolnokon beépítésre kerülő berendezéseket teljes egészében a COMAS cég szállítja. Alkalmunk volt megismerni a rendkívül di­namikusan fejlődő céget, és termékeit. A cég vezetői igen udvariasan, és igazi olasz vendégszeretettel fo­gadtak bennünket. Kellemes öt napot töltöttünk ebben a hangulatos városban, ame­lyet sajnos megzavart aMo- ró-ügy. Az elrablás délután­ján mintha sokkhatás érte volna a várost. Az üzletek bezártak, furcsa hangulat- változás lett úrrá az embe­reken. A Kommunista Párt tiltakozó gyűlést szervezett Velencében. Másnapra lát­szólag helyreállt a jellegze­tes olasz kedélyállapot, az események hatásaival azon­ban továbbra is gyakran ta­lálkoztunk. Róma bevezető útjain igazoltatások, a fon­tosabb közlekedési csomó­pontok valóságos katonai megszállás alatt. Kérdése­inkre udvarias, de határo­zatlan válaszokat kapunk. Telefonon jelentkeztünk ró­mai nagykövetségünkön. Ta­nácsukat kérjük, folytassuk-e utunkat a minden szem­pontból melegebb dél felé. A válasz kedvező, így a hét végén újra útra készülőd­tünk. Irány Nápoly. 800 km állt előttünk. Csodálatos, egyben fárasztó utazás volt. Olaszország útjai köztudo­másúlag rendkívül jók. Ez az útvonal (Velence—Pado­va—Ferrara—Bologna- Firenze—Róma—Nápoly) azonban még itt is a legki­válóbbak és a legszebbek közé tartozik. Minden ké­nyelemmel ellátott autós pi­henők, éttermek sorakoznak az autópálya mentén. Nápo­lyig le sem kellett térnünk az autópályáról, mégis fá­radtan érkeztünk. Emleget­tük is Lajos királyunkat, aki kétszer is lóháton vonult le Nápolyba „rendet csinál­ni”. Hogy ő panaszkodott-e megérkezése után, nem tud­juk, de bizonyára nem talál­kozott benn a városban any_ nyi őrült autóssal mint mi. Ráadásul az esti csúcsforgalomban próbáltuk megtalálni szállodánkat. Ami ilyenkor az utcán uralkodik az minden képzeletet felül­múl. A kocsik legfontosabb tartozékának a duda tűnik, hiszen a világítást az irány­jelzőt úgysem használják, a dudát viszont látszólag min­den ok nélkül is nyomkodják. Ördögi bolyongás után re­megő lábakkal szálltunk ki a kocsiból a szálloda előtt, amelyet viszont csodálatos helyen, tengerparton talál­tunk meg. Még aznap este, hogy izgalmunkat feloldjuk, sétáltunk egyet a városban. A séta igazolt mindent, amit eddig Nápolyról hallottam, olvastam. Pazar villanegye­dek, mesebeli parkok szom­szédságában patinás piszok, kétes kinézetű alakok, pros­tituáltak. A hét végére „szabadsá­goltuk” magunkat. Vasárnap délelőtt kirándultunk Pom- peibe és a Vezúvhoz. A ki­rándulás után csak annyit tudtunk mondani — ezt lát­ni kellett. Csodálatos volt! Márciusban amikor idehaza még hószállingózás is volt, a Vezúv déli lejtőjén teljes a vegetáció. Terméssel ra­kott narancsfák, nyitott kert­helyiségek csábítják a turis­tákat. Az idő azonban nagy úr. Ebédre vissza Nápolyba, délutánra jegyünk van a Nápoly—Torino meccsre. Eb­ben a stadionban is illik il­ledelmesen viselkedni az ide­gennek, különösen mikor a vendégcsapat győz 3:0-ra. Este elmentünk vacsoráz­ni egy matrózcsárdába. Hő­siesen végigettünk minden fogást, amelyeket a „tenger gyümölcseiből” tálaltak ne­künk. A kinntartózkodásunk alatt megkóstolt ételekről egyébként külön beszámolót lehetne írni, hiszen az ide­haza megszokott ízekkel se­hol sem találkoztunk. Annyit azonban el kell mondani, hogy az olasz konyha előt­tünk is igazolta világhírét. Hétfőn folytattuk mun­kánkat. \ Nápolytól nem messze Caserta és Beneven- to között egy kis faluban van az a fermentáló üzem, amelynek berendezéseit tel­jes egészében a COMAS cég szállította. Ennek az üzemnek a tanulmányozása lett volna feladatunk második része. Sajnos hiába volt nz egyeztetett program, amikor az üzem elé érkeztünk, a barátságtalan sztrájkörök közölték velünk, hogy a munkások elfoglalták az üzemet, a belépésről szó sem lehet. Reménytelen telefo­nálgatások után visszamen­tünk Nápolyba. Az igazgató­ság is csak annyit közölt, hogy a tárgyalások megkez­dődtek a munkások képvise­lőivel, de az előreláthatólag hosszú lesz. A sztrájk bér­emelésért folyt, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen délen aránytalanul alacso­nyak a bérek. Mivel reményünk sem volt, hogy az üzembe been­gednek, visszautaztunk Tre- visóba, majd másnap a ren­geteg élménytől, benyomás­tól még kissé kábültan el­hagytuk Olaszországot. Tarnóczi Tibor Olaszországban jártunk Események képekben Eredményes VIT-műszak volt gyárunkban is az elmúlt hónapban. A különböző területeken több mint 300-an vet­tek részt a munkában. Elismerően nyilatkozott a látottakról Csépány Sándor, a KGM miniszterhelyettese, aki a megyei tanács vezetőinek társaságában látogatta meg vállalatunkat. A KISZ és a nőbizottság találkozóra hívta meg a GYES-en levő kismamákat, s a férfikollégák ajándékokat adtak át részükre. A találkozón 60 kismama és 20 kisgyermek vett részt. A Kilián György szocialista brigád társadalmi munkában készült játékvonattal lepte meg az óvodás gyerekeket. Figyelemmel kísérjük és megörökítjük mi is az öltöző- és fürdőépítés munkálatait. Bár még sok munka van hátra, de reménykedünk az év végi átadásban. DOHÁNYGYÁR

Next

/
Thumbnails
Contents