Egri Dohánygyár, 1977 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1. szám

BEMUTATJUK: j a IS. Rákóczi Ferenc szocialista brigádot Határozatok Szamos felszólaló és tar­talmas felszólalások jelle­mezték a műszaki konferen­ciát, melyen végül is, az igazgató előterjesztésére 16 határozati javaslatot fogad­tak el. Bár mindegyik fon­tos, mégis ezúttal csupán ki­emelésekre szorítkozhatunk. — A cigarettaelőkészítésen meg kell teremtetni az ex­panziós szárítás feltételeit meghatározva az optimális paramétereket is. — A december folyamán beérkező importból származó Decocifle LOF alkatrészeket a XI—XII-es cigarettagyártó gépekbe az I. negyedéves kö­zépjavítás során be kell épí teni. — Gondoskodni kell arról, hogy a szocialista üzemré­szek és szocialista brigádok az 1977. éves vállalásaikat a vállalati és üzemrészi DH- programokhoz kapcsolódva tegyék meg. — A létszámgazdálkodás­ban tapasztalható hiányossá­gokat fel kell számolni. — A közművelődés színvo­nalának növelése és az ez- irányú vállalati törekvések összefogott tervszerű érvé­nyesítésének biztosítására programot kell kidolgozni, a főmérnök irányításával. — A csoportmunkával el­készült DH-diafilmet a szo­cialista brigádok részére, az értékezletek alkalmával le kell vetítem. — A városi pártbizottság előtt tartott DH-beszámoló alkalmával felmerült igény­nek megfelelően tanfolya­mot kell szervezni a külön­böző Heves megyei (ehhez csatlakozóan dohányipari vállalatok.) részére. Az igaz­gató irányítása mellett a ki­jelölt munkacsoport az első negyedév végéig készíti elő a tanfolyam II. negyedévben történő lebonyolítását. — Felül keli vizsgálni és elemezni kell a „Kiváló Vállalat” kitüntetés feltéte­leinek teljesítését. Amennyi­ben indokolt, ki kell dolgoz­ni és be kell nyújtani a pá­lyázatot, a kitünteftés elnye­résére. E határozattal kapcsolat­ban meg kell jegyeznünk, hogy — a baleseti helyzet romlását figyelembe véve. — ez évben esélyeink csök­kentek, vagy legalábbis nem oly egyértelműek, mint elő­ző évben voltaik. További nyolc határozat szolgálja még az 1977. évi munka előkészítését az át­menet biztosítását, a tervtel­jesítés megalapozását, a vál­lalati tevékenység sokoldalú javítását. Nehéz, de eredményes évet zártunk és a következő év sem ígérkezik könnyebbnek. Az 1976. éves tényszámok és az 1977. éves tervszámok együttesen, — minden lé­nyeges gazdasági mutató vo­natkozásában — kedvezőb­bek, minit az ötéves tervünk első kétévi göngyölített elő­irányzata. Teljesítését jól se­gítik a határozatok, megva­lósítása. (Iványi) Jól szeretnénk üdülni 1977-ben A brigád 1975-ben az MSZMP XI. (kongresszusa, valamint hazánk felszabadu­lásának 30. évfordulója tisz­teletére alakult meg a ciga­rettagyártási osztály 3; 4: 9-es Garant gép személyze­téből. Vezetője Szabolcsi András, tagjai: Pifku Márta, Benke Lajosné, Kiss László, né, Kovács Béláné, Lakatos Lászlóné, Sütő Zoltánná, Szűcs Sándorné, Kácsor Já­nos, Nagy Ferenc. Végh At­tila és Hajdú József. A brigád nem tett látvá­nyos felajánlásokat. Az el­ső években a fegyelem, a jó kollektíva erősítése területén kívánnak eredményeket elér­ni. Munkájukat a legjobb tu­dásuk szerint igyekeznek vé­gezni. A technológiai fegyel­met betartották a cigaretta min jségével kapcsolatban különösebb kifogás nem me­rült fel. Féléves beszámoló­jukat a cigarettacsomagolási osztáy Zrínyi Miklós szocia­lista brigáddal közösen tar­tották. Megvitatták a közös problémákat, felhívták egy­más figyelmét azokra a hi­bákra, melyek kiküszöbölése a társosztály munkáját nagy­mértékben segíti. Szaktudásuk bővítésére egyénileg is képezik magu­kat. Sütő Zoltánná megkezdte a dohányipari szakmunkás- képző iskola első évét. Végh Attila dohányfeldol­gozó technikusi minősitő vizsgát tett, Szabolcsi And­rás jelenleg végzi. Az üzemeltetők tovább­képző tanfolyamon bővítet­ték ismereteiket. Végh Attila a Szakma Ifjú Mestere címet érdemelte ki. Szabolcsi András a MÉM ál­tal indított egyetemi előké­szítőn egy hónapot töltött Debrecenben az Agrártudo­mányi Egyetemen. Végh Attila a MLK elvég­zése után a marxista—leni­nista esti egyetemen folytat­ja tanulmányait. Névadójukról igyekeznek minél többet megtudni. Sá­rospatakon meglátogatták II. Rákóczi Ferenc várát, vala­mint a múzeumot. Végh At­tila Kassán helyezett el vi­rágcsokrot névadójuk sírjá­ra. Szabolcsi András a Hor­tobágyi lovasnapokat tekin­tette meg, ahol külön élmény volt számára a II. Rákóczi Ferenc emlékére rendezett lovas akadályverseny megte­kintése. A brigád tagjai teljes lét­számmal két nagyon kelle­mes napot töltöttek el a Fel- 8őtárkányi üdülőben. Sátoraljaújhelyen tapasz­talatcserén voltak a dohány­gyárban, ahol a Zalka Máté szocialista brigáddal felvet­ték a kapcsolatot. Végh Attila a VII. Orszá­gos Ifjú Gárda szemlén volt Kaposváron. Hatvanban az ÉDOSZ Spartakiádon Szabolcsi And­rás és Hajdú József képvi­selte a brigádot futball, illet­ve asztaliteniszezésben. Nagy Ferenc lövészversenyen vett részt. Kékestetőn Végh Attila megkoszorúzta a szovjet hő­sök sírját április 4-én. Ezen­kívül városi, üzemi ismeret- terjesztő előadásokon, kultu­rális és politikai rendezvé­nyeken is jelen voltak ki- sebb-nagyobb létszámban. Az Ifjú Gárdisták ünnepségek alkalmával rendezőként te­vékenyekednek. Kácsor János és Végh At­tila önkéntes véradó. A társadalmi munkából is aktívan kiveszik részüket. Ez főleg a kommunista szomba­tokon való részvételből, szü­reti munkából és a parkosí­tásból tevődik ösnze. A tár­sadalmi munkába nem szá­mítják bele azt a sok-sok órát. melyet a különböző funkciók betöltésekor teljesi­Reggel kezdte a műsza­kot. A Symphónia cigaretták dobozaira húzott celofánt. Tulajdonképpen az előző na­pi munkát folytatta, ott, ahol abbahagyta. Sietett, mert a termelés egy percre sem áll­hat meg, az idő pénz, kelle­nek a dobozok az új gyárt­mányhoz. Ismeri és megszokta már a csomagolás minden forté­ját, hiszen több mint egy évtizede ezt csinálja. Bóta MLklósné azonban egyike azoknak, akik a legrégebben dolgoznak az Egri Dohány­gyárba: — 1955. március 1-én jöt­tem ide — meséli régi em­lékeit. — Előzőleg az egri Dobó Laktanyában dolgoz­tam, a konyhán voltam fel­szolgáló. Akkoriban hét hó­napos volt az egyik lányom és nem tudtam hol elhelyez­ni. A pénz meg kellett. Hal­lottam, hogy a dohánygyár­ban van bölcsőde hát ide jelentkeztem. A pártitkárral beszélgettem először, -aki tá­mogatta a felvételemet. Mi­vel nem volt nagy válasz­tás, így konyhás lettem a gyárban. — Ott meddig dolgozott? — 1985-ig, akkor kerültem ide a csomagolásra. Kértem, hogy osztályra helyezzenek, mert a konyhán alacsony volt a fizetésem. Meg is örültem az áthelyezésnek, mert a fizetésem már az él­tének. Végh Attila: a városi Ifjú Gárda parancsnoka; DH-akcióbizottsági tag. Kácsor János: munkásőr; szakszervezeti bizalmi. Nagy Ferenc: Ifjú Gárda rajparancsnoka; minőségi kör tagja. Szabolcsi András szakszer­vezeti műhelybizottság ifjú­sági felelőse. A brigád talpainak 50 szá­zaléka rendelkezik a kiváló­dolgozó-kitüntetéssel. Végh Attila kétszer kapta meg, ezenkívül a Haza Szolgálatá­ért Érdemérem ezüst foko­zatának és a Közbiztonsági Érem arany fokozatának tu­lajdonosa. A kiválódolgozó-kitüntetést kétszer kapták még meg: Nagy Ferenc, Pifku Mária és Szabolcsi András egyszer Kácsor János és Szűcs Sán­dorné. A brigád közős munkájá­nak eredménye ä Szocialista brigádcím, melyet szeretné­nek az elkövetkező időkben is megőrizni. ső hónapban csaknem ezer forinttal emelkedett. — Most mennyit keres? — Átlagban 2300 forintot, melyhez, mint légi dolgozó­nak 200 forint személyi pót­lék is jön. Meg vagyok elé­gedve vele. A csomagoló üzem is sokat változott az elmúlt évtizedben. Amikor idejöttem apró fatartályokba raktuk a cigarettákat, most viszont korszerű billenős tartályokba pakoljuk őket. A gépek is változtak. Celofá- nozó és csomagoló aútoma­Ahhoz, hogy ezt elmond­hassuk sok jó beutaló kelle­ne. no, és „Főidényre” mondják dolgozóink. Pedig üdülni, pihenni nemcsak fő­idényben (kellemes hanem ta­vaszi, őszi és téli hónapok­ban is, hisz minden évszak ­Magaslai (hegyvidék) Gyógyfürdő Balaton Családos Szanatórium (Balatonfüred, Iskolás gyermek Nyári gyermek Továbbá a külföldi és bel­földi hajójegyek még nem érkeztek meg. A beutalók közül 3 darab családos, 2 magaslati, 1 sza­natóriumi és 8 gyermek, jegy szól a főidényre, a többi jegy az év további hónapjaira. ták működnek a régi, kistel­jesítményű gépek helyett. Nemrég szereltek fel egy csehszlovák Skoda csomago- lót, mellyel kiegészítették a gépparkot. — Mennyi a normája egy műszakban? — 114 kartonláda cigaretta. Egy ládában tízezer füstölni­való fér el. 3 műszakban dolgozom. Az éjszakázás a legnehezebb, bár régen csi­nálom már, azért mégsem tudom megszokni. — Tagja valamelyik bri­gádnak? — Az Ady Endre szocia­lista brigád alapítója va­gyok. Sokan elmentek azóta, de sok új fiatal is állt kö­zénk. A férjem ugyancsak itt dolgozik a gyárban, a műszaki raktárban munkás. — És a család? — Három lányom van, már mindegyik férjnél, vi­szont csak egy unkám van. tíz éves kislány. Bóta Miklósnét tavaly má­jusban az Élelmiszeripar Ki­váló Dolgozója címmel tün­tették ki. Eredményes mun­káját már többször pénzju­talommal is elismerték. — 53 éves vagyok, hama­rosan nyugdíjba megyek, de sajnálom itthagyni a gyárat, mert szeretem a munkámat, a kollektívát. Ügy érzem, ez a második otthonom. (mentusz) (Fotó: Szigeti Zoltán.) nak meg van. a. saját maga szépsége. Szakszervezeti bizottsá­gunk megkapta az 1977. évre szóló beutaló jegyeket, össze­sen 62, darabot. Részletezve: 20 darab 16 darab 8 darab 5 darab Hévíz) 2 darab 3 darab 8 darab Éppen ezért kérnénk dol­gozóinkat, hogy aki teheti ezekből a jegyekből igényel­jen, hisz olyan csodálatos helyekre szólnak mint pld.: Sopron, Budapest, Esztergom stb. A üdülőjegyek térítése 1977. január 1-től megválto­zott darabonként 56,— Ft-tal emelkedett. Megindult az év végi bri­gádgyűlések sorozata. E so­rok írásakor a technológiai osztályok közül a cigaretta­gyártási brigádok beszámoló értekezletét tartották meg. A rendkívül tartalmas beszá­molók arról tanúskodtak, hogy a brigádok teljesítették vállalásaikat. Már a beszá­molókban is érvényesült az önkritika. Kövecsi János, Mirkovszki József, Bukta Józsefné, Mi­hály Ferenc, Kaszás András, Szabolcsi András és Király Sándor brigádvezetők ezúttal az eredmények mellett őszin­tén feltárták a brigád gyen­Szeretnénk felhívni a fia­tal házasulandók figyelmét, hogy üdülési szándékukat időben jelentsék be, hogy a megfelelő beutalójegyet tud­juk számukra biztosítani. Vállalati üdülőinkben (Áb­rahámhegy és Balatonszaba- di) a térítési díjat, majd az iparági szakszervezeti tanács fogja meghatározni. Az üdül­tetés úgy mint eddig 6 tur­nusban fog történni, 1 vagy 2 hetes időtartammal. A jelentkezésnél lesz vál­tozás. Március elején a mű­helybizottságokhoz jelentke­zési lapok lesznek kiadva és ezen kell dolgozóinknak igé­nyeiket bejelenteni és lega­lább 2 időpontot megjelöl­ni. Ha nagyon sok lesz az igénylő, akkor ez évben is a háromévenkénti beutalást kell alkalmazni. A jelentkezési lapokat kér­jük április 10-ig leadni Akik géit is. Még erőteljesebben jelentkezett a kritikus, igé­nyes szemlélet Szanyi Nagy Mihály osztályvezető össze­foglalójában. Hatékonyság­ban, munka, és technológiai fegyelemben, balesetmegelő­zésben, de főként „ minőség javításában és a társadalmi tulajdon preventív védelmé, ben előbbre kell lépni a bri­gádoknak. Dr. Domán László igazgató, a vállalat gazdasá­gi és mozgalmi vezetése ne­vében az elmúlt év mérlegét megvonva az 1977. éves fela­datokat elvárásokat aján­lotta a brigádok figyelmébe. I. I. Jakub Arnoldné MUNKÁSARCOK A konyhából a csomagoláson Brigádgyűlésről ; » t DOHÁNYGYÁR T TT7TT1 Az I. osztályú jegy 560,- Ft/fő II. osztályú jegy 392,- Ft/fő III. osztályú jegy 308,- Ft/fő a szanatóriumi jegy 308,- Ft/fő A gyermekbeutalók ma­radtak 140,— Ft/fő. Az üdülőjegyek a műhely­bizottságoknál és a portánál < levő táblán vannak meghir-. detve. Kérjük az igényeiket minél előbb bejelenteni, hogy az üdülési bizottságunk idejében tudjon a jegyek odaítéléséről dönteni. Ez évben is üdültetünk nyugdíjasokat is, sőt ők ezekben a napokban az év első üdülőjegyeivel már pi­hennek. Nyugdíjasaink főleg gyógyüdülőt igényelnének, ez érthető is. de sajnos ezt nem minden esetben tudjuk bizto­sítani. részére 1977. évben beutalót biztosítani nem tudtuk, azok­nak jelentkezését 1978-ban dőnyben részesítjük. 1/érjük hogy üdültetési bizottságunk minden szempontot pl. egészségileg rászorult, törzs­gárda, nagycsaládos egyedül álló figyelembe veszi. Reméljük és kívánjuk, hogy dolgozóink 1977. év vé­gén minnél többen fogják mondani „ez évben, jól üdül­tünk”. Jó üdülést és kellemes pi­henést kívánunk. Csízik Istvánné üdülési bizottság vezetője

Next

/
Thumbnails
Contents