Egri Dohánygyár, 1975 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1975-03-01 / 3. szám

„Egyre több szakmunkást vonunk be a szakszervezeti munkába...” Beszélgetés Huszti Ferenccel, az Élelmiszeripari Tudományos Egyesület megyei titkárával Bemutatjuk: A cigaretta csomagolási osztály József Attila, Kállai Éva, Ady Endre szocialista brigádjait! Nemrég ünnepelte fennál­lásának negyedszázados év­fordulóját a Magyar Élelme­zésipari Tudományos Egye­sület. Az eltelt több mint két évtized alatt a szervezetbe tömörülő szakemberek jelen­tős munkával járultak hoz­zá a növekvő igényeket ki­elégítő élelmiszertermelésünk fokozásához. Huszti Ferenc­cel, az Egri Dohánygyár fő­mérnökével, az egyesület megyei titkárával arról be­szélgettünk, hogy a jövőben miként segítik élelmiszeripa­runk előtt álló újabb felada­tok megvalósítását. NYOLC SZAKOSZTÁLY — NÉGYSZÁZ TAGGAL — Heves megyében jelen­tős múltra tekint vissza az élelmiszeripar. Olyan nagy múltú gyárak termelnek ma is, mint a hatvani, és a sely- pi cukorgyár, az egri do­hánygyár, vagy a vállalatok közül az Eger—Gyöngyös vi­déki Pincegazdaság. Érthető tehát, hogy az Élelmezésipari Tudományos Egyesület jelen­tős feladatot tölt be a me­gyénkben is az újabb ered­mények, modern eljárások bevezetésében és elterjeszté­sében, Jelenleg négyszáz szakember tevékenykedik egyesületünk nyolc szakosz­tályában. — Melyek ezek a szakosz­tályok ? — A tejipari, gabonaipari, sütőipari, boripari, húsipari, cukoripari, dohányipari és konzervipari szakosztályok. A szakosztályok a gyárak, üze­mek legjobbjait tömörítik soraikban, s ezek mindegyi­kében a résztvevők megha­tározott évi program alapján dolgoznak. A szakemberek rendszeresen találkoznak egy­mással. Tapasztalatot cserél­nek és véleményt formálnak. A szakosztályok legfőbb fel­adata. hogy továbbképzést nyújtsanak. Ezért úgy állí­tottuk össze a tématerveket, hogy azok a legaktuálisabb műszaki, gazdasági és társa­dalompolitikai kérdéseket foglalják össze. A múlt év végéig például száz előadást tartottak helyi és országos előadóikkal. A KORMÁNY­PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA — Melyek a főbb témakö­rök? — Elsősorban az MSZMP Központi Bizottságának ha­tározata az üzem és munka- szervezés tökéletesítéséről, továbbá a Minisztertanács ál­tal meghirdetett programok eredményes megvalósítása. Hogy csak néhányat említ­sek: például a tej gazdaságos felhasználása és a különböző tejtermékek fogyasztásának kiterjesztése. A húsiparban a minőség javítása és újabb termékek bevezetése. A szarvasmarha- és a sertés- program megvalósítása a la­kossági húsellátás javítására. A zöldségfélék konzervipari feldolgozásának tökéletesíté­se. A cukorrépa-termesztési rendszerek elterjesztése, az átvétel, a tárolás új módsze­reinek bevezetése. A dohány- termesztésben pedig a hazai iparszerű technológia kialakí­tásában való részvétel. Fon­tos feladatunknak tekintjük a gazdaságosabb, jövedelme­zőbb termelési szerkezet ki­alakításét élelmiszeripari üzemeinkben. —• Milyen nemzetközi kap­csolatuk van? — Nemrég kapcsolatot te­remtettünk a Lengyel Élel­mezésipari Tudományos Egyesület krakkói csoportjá­val, melynek tagjai már jár­tak megyénkben. Megtekin­tették az Egri Dohánygyárat és elismeréssel szóltak a mo­dern cigarettagyántási tech­nológiáról. A krakkóiak láto­gatását mi is hamarosan vi­szonozzuk. — Együttműködnek-e más hazai tudományos szervezet­tel? — Elsősorban a MTESZ Heves megyei Szervezetével és az Agrártudományi Egye­sület Heves megyei Szerve­zetével tartjuk a kapcsolatot. Főleg a szőlőtermelés és a borgazdaság fejlesztési lehe­tőségeinek vizsgálatában ve­szünk részt az egri és a mát- raalji borvidéken. Segítve ez­zel a mezőgazdasági szakem­bereket. Ezenkívül közremű­ködünk a Mátravidéki Cu­korgyárak és a répatermelő gazdaságok, valamint a do­hánybeváltó üzemek és az Egri Dohánygyár közötti eredményesebb kapcsolatok megvalósításában. A FELDOLGOZÁS KORSZERŰSÍTÉSE — A következő évekre mi­lyen elképzelései vannak? — Szakosztályaink részt- vesznek az V. ötéves terv élelmiszeripari célkitűzései­nek előkészítésében. Ez fő­ként a gyárak és az üzemek felújítására, a technológia tökéletesítésére irányul. Kü­lönösen a nyersanyagok kész­termékké való feldolgozásá­nak további korszerűsítése lesz a legfőbb feladat. Ter­vezzük azt is, hogy az idén Egerben Heves megye élel­miszeripari termékeiből kiál­lítást rendezünk. Ezzel a la­kosság még közelebbről meg­ismeri mivel járulnak hozzá gyáraink, üzemeink a megyei ellátáshoz. — Növelik-e a szakosztá­lyok létszámát? —• Ahhoz, hogy elképzelé­seinket minél eredményeseb­ben megvalósíthassuk, sze­retnénk még több szakem­bert, elsősorban középiskolát és technikumot végzett szak­munkást bevonni az egyesü­leti munkába. Hosszú távon csak a mérnökök, techniku­sok és szakmunkások szerve­zett együttműködésével ér­hetünk el újabb sikereket — mondta befejezésül Huszti Ferenc. AZ EMBER nézi a tv-t... Tanulás, meg minden he­lyett, ha van ideje, és ha az adás vége előtt otthon van . .. Most éppen Mao Ce-tung ráz kezet nagy barátságosan Franz-Josef Straussal, majd Csou En-laj beszélget vele mosolyogva. Ha elgondolom, hogy úgy két éve én is „le­kezeltem” vele! Igaz, akkor nem mosolygott ilyen „bájo­san”, épp elvesztették a vá­lasztást. ráadásul amiatt a keleti politika miatt, amelyet ő ellenzett, s amihez most Kínában találta meg a tá­mogatást, mármint az ellen­zéshez ... Szóval, elbúcsúz­tam tőle, s közöltem a társa­sággal, hogy hamarosan ha­zatérek. — Mindez München­ben történt, a bennfenntesek már ismerik e történet hátte­rét, az író — jelen esetben e sorok papvrra-vetője — meri remélni, hogy az „El­maradt tudósításokból. ■." maradt vissza is valami. München tehát, de most a gyár, az Austria Tabakwerke AG., azaz az osztrák dohány­ipar gyára. Ha úgy jól meg­nézzük, semmi különös, a lo­kálpatriotizmus rózsaszínűén torzító szemüvegét levéve is a mienk az egri javára dől el az összehasonlítás, talán csak az előkészítőben feldolgozott mennyiség nem hasonlítható. Ott ugyanis Nyugat-Berlin számára is készítenek keve­réket. No mindegy, ezt írtam is talán. Most csak annyit Münchenről: ha már ott vol­tam, kipróbáltam az igazga­tó-hely etteséknél a varázs­szót: „Herr Grebenicek azt mondta ..Hogy miket, nem érdekes, a lényeg, hogy az tényleg „el volt intézve”. Ha meg így kezdtem — s ezt Mind a három brigád a ci­garetta csomagoláson egy műszakban dolgozik. Egy év­ben alakultak, 1970-ben. Az­óta sem maradtak el egymás­tól, kapcsolatuk azóta csak erősödött. Eddig elért leg­magasabb kitüntetésük a Szocialista Brigád Zászló. Célkitűzéseik megvalósításá­ban kölcsönösen segítik egy­mást. Feladatuk nem köny- nyű, hiszen három műszak­ban dolgoznak és a munka­helyen kívül — otthon és a közösen szervezett — társa­dalmi munkából is kiveszik részüket. Mind a három bri­Ady Endre szocialista Józsefné, gád látogatja az Egészség- ügyi Gyermekotthont. A fér­fi brigádtagok javítják a mozgássérült gyerekek kocsi­jait. Látogatásuk alkalmával apró ajándékokkal kedves­kednek. Részt vettek önkén­tes véradáson! Rendszeresen meglátogatják beteg munka­társaikat és a szülési szabad­ságon levő kismamákat. Szo­cialista szerződésük van a vállalat szakszervezeti könyv­tárával. Az elolvasott köny­vekről beszámolnak és közö­sen megbeszélik. Részt vesznek a vállalati rendezvényeken és ha a ren­dező szervek igénylik a lebo­nyolításból is kiveszik részü­ket. Célkitűzéseik megvalósí­tásában kölcsönösen segítik már tapasztaltam is —, hogy: „Herr Grebenicek szerint a világ dohányosai egy nagy család, én is ebbe a család­ba tartozom és ..akkor meg már teljesítve volt elő­re minden kívánságom. Nem volt sok, de az egész maga érdekes volt. Ki ez a Herr Grebenicek? Ezt mondanám el röviden. 6 az egyik oszt­rák vendég a kettő közül, akik mindig jönnek, leskelőd­nek, ha Golden Smartot gyár­tunk. Jön ugye mindig kettő, egyik sem rossz kondícióban, az egyik szemüveges, nézi a papírt, a tasakot, a feliratot, a gyűjtőt. % másik meg a Burley-t, a keveréket, sza­golja az illatot, szívja a ci­garettát, de nem érdekli, hogyan „néz ki”. Szóval, ez utóbbi a Herr Grebenicek. Neve után származása ösz- szefügg Csehországgal is. élet­kora több. mint 30 év ta­pasztalatát öleli fel. tagja volt fiatalkorúként az afrikai hadszíntéren tevékenykedő német csapatoknak a máso­dik világháborúban, mely­nek kiábrándulás, fogság és angol nyelvtanulás lett a vé­ge. Járt évente Görögország­ban, ahol a friss dohányter­mést készítették ki, manipu­lálták. évente járt Észak- és Dél-Amerikában, nézte, ki­fogásolta és vette, veszi a do­hányt. Minden alkalommal hallott mondása: „Élni Isten ments, de meghalni sem Amerikában! Ha mégis meg­történne porhüvelyemet ok­vetlen Európába hozzák!” egymást. Már hagyománnyá vált, hogy brigádértekezletei­ket közösen tartják és a fel­merült hiányosságokat közö­sen megvitatják. így brigád­juk és műszakjuk eredmé­nyeinek javításához közös erővel láthatnak hozzá. A három brigád együttesen el­határozta, hogy két alkalom­mal 6—6 órás műszakot kí­ván ledolgozni. Ennek nyo­mán született meg felhívá­suk a társosztályok szocialis­ta brigádjai felé. hogy csat­lakozzanak elhatározásukhoz. Vállalásaik fő célkitűzése, az anyagokkal való maximá­brigád. Brigádvezető: Molnár lis takarékosság, különösen azoknál a segédanyagoknál, amelyek beszerzése importból történik, és beszerzési áruk igen magas. Különös gondot fordítanak a minőségre, a csomagolási hiányok kiküszöbölésére és ebből eredően a fogyasztók reklamációjának csökkenté­sére. A DH munkarendszer mielőbbi megvalósítása érde­kében tevékenykednek a ci­garetta csomagoláson műkö­dő DH akcióbizottságban, ahol javaslataikat, ötleteiket elmondják és munkájukban hasznosítják. Társadalmi munkából is ki­veszik részüket, az Ady End­re szoc, brigád 27,42 óra/fő, Kállai Éva szoc. brigád 18,46 Hosszú évek alatt egy egész fiatal generációt nevelt ki, pályatársaiból vezetők lettek, de neki ilyen ambíciói nem voltak, s nincsenek is. Willy bácsi, ahogy ennyi idő, év után szólíthatom, csak a do­hánynak él. UtoljáVa azt mondta: „Szeretek nálatok lenni, nem is utazom már máshová. „Barani” — így mondja a „Bárányt” — isme­ri a dohányt, ha ő ott van az előkészítésnél, nyugodt vagyok. Ti meg olyan ked­vesek vagytok . . . Már évek óta otthon sem iszom mást, csak Bikavért! A lengyel sör is jó, igaz. de a vörös mé­giscsak más. s otthon is jó Egerre emlékezni. ..” Szórtál egy barátunk van Bécsben is, egy „dohányos családtag”. sőt, kettő... (hogy a többiről most ne be­széljek.) Mert itt van a szem­üveges is, d)r. Tondl, akinek minden szemet szúr a csoma­goláson, ha netalán nem egé­szen stimmel valami. . . A DOKTOR. NEVE egyéb­ként így áll az iroda-ajtajára helyezett cédulán: „Prokurist Dr. Dr. Dr. Tondl”. Kissé meglepő, mondhatni teljesen szokatlan, nem? Három „dok­tor” a név előtt! Jó fej! — mondanánk manapság. — Ide-s-tova 30 éve szegő­dött a dohány rabszol­gái közé. „Itt” végezte el a jogot, majd tanult később filozófiát, kereskedel­met, világgazdaságtant.. M. K. Találkozásaim ürügyén József Attila szocialista brigád. Brigádvezető: Kormos Istvánná. óra/fő, József Attila szoc. bri­gád 19,5 óra/fő, átlag társa­dalmi munkaórát teljesített 1974. évben. Ezen társadalmi munka­órák főként a kommuniste műszakok alkalmával merül­tek fel, amelyekből minden hrigádtag kivette a részét. Az újítások területét sem hanya­golják el. Elfogadott újításuk után nem maradt el a meg­érdemelt anyagi juttatás sem. Kivették részükét a szüreti munkálatokból is. Tanulás te­rületén sincs szégyellni való­Dolgozója kitüntetést nyer­te el Andrényi Lászlóné. A Kiváló Dolgozó kitünte­tést pedig az alábbiak: — 5 alkalommal Vass László és Majoros Rozália, — 3 alkalommal Sebe Jó­zsefné. — 2 alkalommal: Lakatos Sándorné, Dobi Istvánná, Fa­zekas Sándor, Bíró Jánosné, — 1 alkalommal: Kormos Istvánná, Budai Mihályné, Molnár Józsefné, Juhász Já­nosné. Ambrus Zoltánné, Molnár Miklós. Kállai Éva szocialista brigád. Brigádvezető: Dobi Istvánná. (Foto: Szigeti) juk. Minden brigádtag részt vesz valamilyen oktatáson, műszerész továbbképző, do­hányfeldolgozó szakmunkás, párt- és szakszervezeti sze­mináriumon. Jó munkájuk elismeréseit mutatják a következő té­nyek: Az Élelmiszeripar Kiváló Nem alapfokon igencsak, ha a doktorátusokat mégszerez­te ... Imádja — nevelni mák nincs ideje, arra ott a pe­dagógus-feleség — két lá­nyát, a cigarettagyártást, amelynek „főnöke” az osztrák dohányiparban, tagja az ausztriai „Filtergyártó RT” vezetőségének, sok nemzet­közi szervezetnek, vezetni csak Volkswagent, az szá­mára a megbízhatóság, hoz­zánk jövet csak Székesfehér­váron keresztül hajlandó utazni, mégha ez kerülő is... Mint Grebenicket, őt is el­vitte a Wermacht osztrák és fiatalkorú létére az értelmet­len háborúba . .. Igaz embe­rekkel, mint mondja. Fehér­várt találkozott, meg később Veszprémben, így és innen a kerülő indoka. A magyar rendőrrel már szótár segítségével magyarul értekezik, s saját bevallása szerint szívesebben jön Eger­be. mint utazik Párizsba. HA JÓL MEGGONDO­LOM, valószínűleg ezt nem kizárólag a két város szép­sége közötti különbség indo­kolja ... A két „úr”, rendszeres „vendég”, küldhetné maga helyett mást is, de ők szíve­sen jönnek, várják, hogy jö­hessenek. Ilyenkor mindig feladatot teljesítenek. Nem győzik ugyanakkor hangsú­lyozni, hogy a feladat telje­sítéséhez, sikeréhez gyárunk kollektívája járul elsősorban hozzá, s megbízható mun­kánk ad nekik, lelkiismere­tűknek nyugalmat... Ha e két ember újra jön, tudjuk kik ők, csak úgy mint ed­dig ... —a —a Sokan részesültek jutalom­ban. Elért eredményeik és jelen célkitűzéseik alapján arra következtethetünk, hogy össz­hangjuk továbbiakban sem bomlik meg, vezetőik számít­hatnak munkájukra. 1974. évben csatlakoztak a kongresszusi és felszabadulá­si munkaversenyhez és vál­lalásaikat hűségesen teljesí­tették. Már kialakították 1975. éves vállalásaikat is. Ezek teljesítéséhez sok sikert kívánunk. Bódiné Delta lexikonból Önzáró csapszeg: C-alakú rúgóval felszerelt gépelem, amely a helyére tolva önmű­ködően zárja a kötést. Ami­kor betolják a furatba, a vé­gén elhelyezkedő rúgó a gyűrű alakú mélyedésbe szo­rul. Amint a csapszeg be­csúszik a helyére, a rúgó is­mét kitágul. így olyan old­hatatlan kötést alkoit, amely csak akkor megy tönkre, ha 1260 kg erő hat rá. Ha sze­reléskor el kell távolítani, egyszerű szerszámmal szo­rítható vissza a rúgó a gyű­rű alakú mélyedésbe, és így a csapszeg két ujjal is ki­húzható. Poliuretán abroncs: a ha­gyományos gumiabroncsok helyettesítésére folyadékos fröccsöntéssel előállított ke­rékabroncs. A különleges poliuretán keverék rugalmas és nagy szakítószilárdságú. Kiváló tapadási tulajdonsá­gai csökkentik az abroncs felületének csúszását. A nyo­mó és nyíró erőkkel szem­ben nagyobb az ellenállása, mint a guminak, így élettar­tama is hosszabb. Alakját még akkor is megtartja, ha a tömlőből kiszökik a leve­gő. Súlya egyharmaddal ki­sebb. mint a hagyományos gumiabroncsoké.

Next

/
Thumbnails
Contents