Egri Dohánygyár, 1973 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1973-06-01 / 6. szám

Az MSZBT-tagcsoport munkáiéról Tagcsoportunk az országos elnökség célkitűzései alapján, 1972. évre munfeatei-vet és akciótervet készített él. Fi­gyelembe véve a helyi párt­ós tömegszervezetek munka- terveit is, a helyi sajátossá­goknak megfelelő szempon­tokat. Az eltelt egy év alatt a mozgalom célkitűzéseinek si­kere érdekében igyekeztünk szélesebb alapokra helyezni az új formájú tagcsoprtok te­vékenységét. A barátsági munka széles ‘ tömegek közé történő kiszélesítését. Azon igyekeztünk, hogy -a vállalat minden szocialista brigádja, minden dolgozója magáénak érezze az MSZBT ügyét, dol­gozzon, tevékenykedjen an­nak sikeres munkájában. A „Kell a jó könyv” c. ol­vasómozgalomban országosan 100 ezer fő vett részt. Hevies megyében 821 pályázó vett részt, ebből 416 volt helyes, 393 volt rontott és 12 volt hiányos válaszadás. Egerből 362 pályázó vett részt, 139 megfelelt, 209 rontott és 14 hiányos válasz volt. Az Egri Dohánygyárból 108 pályázó­ból 105 nem megfelelő, 2 fe­lelet hiányos és 1 megfelelő volt. Szovjet ji mnapok Az MSZBT dohánygyári szakcsoportja az elmúlt év­ben igen nagy súlyt fektetett a szemléltető esziközök kifej­lesztésére. Az elmúlt óv elején létre­hoztuk és minden osztályon elhelyeztük az MSZBT-fali- táblákat. A falitáblákon füg­gesztettük ki a rendelkezé­sünkre bocsátott szemlélteté­si anyagokat: az SZKP XXIV. kongresszusa, a KGST komplex és 5 éves program­tervei, a 27 éve történt kép­sorozatot, az MSZBT orszá­gos értekezlet fotóit, „50 éves a szovjet állam és pionírszer­vezet” stb. Nagyon hasznos kezdeményezésnek bizonyult az MSZBT és GTE múlt év novemberében megrendezett szovjet műszaki és agrártu­dományi filmnapok rendez­vénye. Ennék helyességét igazolja az a tény is, hogy a rendezvényen ezer szakem­ber nézte meg a fimeket. A múlt év november 29-én, Egerben, a Technika Házá­ban került sor a műszaki és agrártudományi filmnapok megrendezésére, amelyen a dohánygyári szakemberek is részt vettek. Megyei, egri és dohánygyá­ri viszonylatban is a múlt év­ben több olyan kiemelkedő eseményben volt részünk, amely említésre méltó: az el­múlt év március 10-én és de­cember 16-án, városunkban látogatást tett Nagy Mária, MSZBT-főtitkárnő. Az első alkalommal megyei szintű MSZBT-instrukciót adott, utána pedig látogatást tett dohánygyárunkban. A máso­dik alkalommal a Szovjet­unió 50 éves fennállására rendezett központi ünnepség előadóidként tett látogatást Egerben. A múlt év folyamán to­vább erősítettük a megyénk és a Csuvas ASZSZK 1959. évtől fennálló kapcsolatát. Május 2-án, november 3-án és december 1-én fogadtuk vállalatunknál a csuvas ven­dégeket. Ezeken magas be­osztású gazdasági, politikai és kulturális vezetőket, vala­mint fiatalokat láttunk ven­dégül. Az elmúlt évben gyá­runkból 6 fő részesült szov­jetunióbeli kiutazásban. Eb­ből 3 fő azzal a békevonattal utazott ki, amely a „Fasiz­mus feletti győzelem napjá­ra" utazott ki a Szovjetunió­ba. 1971. év végén és 1972. évben igen szép eredményt értünk el az MSZBT-köz- pont, az MSZMP és a Heves megyei hírlapterjesztő felhí­vásának teljesítésére a Fák­lya című lap előfizetői szá­mának növelésére. Ebben a szervező munkában igen ki­emelkedő tevékenységet vég­zett a Gárdonyi Géza és a Braun Éva szocialista brigád. .Az MSZBT dohánygyári el­nöksége . örömmel állapítja meg, hogy a vállalat politi­kai, gazdasági vezetői, tö­megszervezetek vezetői és szocialista brigádjai az el­múlt évblen nagymértékben elősegíettték az MSZBT mun­káját, a Szovjetunió iránti barátság és tisztelet elmélyí­tését. Az elmúlt évben végzett munkánkban érződött a kb 1970. júliusi határozatának szelleme, annak helyessége. Következésképpen, a barát­sági munkát a szélese körű tömegek bevonásával igye­keztünk elvégezni. A tagcsoportelnökség véle­ménye az, hogy új formájá­ban a dohánygyári szakcso­port alkalmas arra, hogy a helyi tömegszervezetekkel (főképpen a KISZ-szel) a szocialista brigádokon ke­resztül, szolgálni tudja a két' nép közös ügyét. Népeink ba­rátságának kiszélesítése ér­dekében fel kell tárni a jó javaslatokat, figyelembe vé­ve a helyi adottságokat. Fi­gyelembe kell venni a dolgo­zók széles tömegeinék igé­nyeit és érdeklődését. Szocialista brigádjaink 1973. évi munkaterveikbe, felajánlásaikba építsék be a barátsági munka és a csu­vas kapcsolatok további ki- szélesítését. Tegyenek fel­ajánlást a Szovjetunióba és onnan érkező anyagok minő­ségének fokozására, annak szakszerű kezelésére. Közös kapcsolataink kiszélesítése érdekében rendezzenek elő­adásokat, kiállításokat. Tart­sanak élménybeszámolókat a Szovjetunióban járt és ta­nulmányaikat ott végzett elvtársakkal. Tagcsoportunk elmúlt évi munkájában érződött az a közös tevékenység, az a kö­zös cél, amely egymás közöt­ti népeink barátságán és a közös internacionalista elve­ken alapszik. Kuborczik József MSZBT-elnök Másfél éve, hogy munká­ba állt az új telefonközpont, amely most már 100 mellék­állomással rendelkezik. En­nek a korszerű telefonköz­pontnak a kezelését végzi Kocsis Sándorné, Margitka már a gyakorlott telefonköz­pontos, ugyanis 10 éve dol­gozik ebben a munkakörben. Előbb a régi 50 mellékállo­másos, most pedig az új 100 mellékállomásos központban. — Hogyan működik az új telefonközpont? — Telefonközpontunk tel­jesen automata rendszerű, így csak a gép felügyeletét kell ellátni, és esetleges hi­ba esetén értesíteni a postát. Sajnos a városi beszélgeté­sekkel néha bajban vagyunk, ugyanis csak 3 városi vonal áll rendelkezésünkre, me­lyet az igen nagy számú mel­lékállomás között kell igaz­Egy kis türelmet kéjünk... ságosan és gyorsan eloszta­nunk. Ez a csúcsforgalom idején igen nagy figyelmet kíván. — Mikor van a csúcsforga­lom? — Általában délelőtt 8— 11 között van az első meg­terhelés, majd egy kis szü­net után 13 órától 14.30-ig. — Szereti-e a munkáját? — Igen. Nagyon szeretem. Itt nálunk a számok ezreivel dolgozunk nap, mint nap. A használt számok nagyrészét fejből tudom és élvezem, hogy milyen gyorsan tudok teljesíteni egy-egy kérést. — Van-e valami újdonság a korszerűsítés óta? — Igen van, április 10-től üzemel nálunk a közvetlen budapesti vonal, amelynek a kezelése sokkal könnyebben megy, hamarább megkapom a budapesti hívott felet, mint az egri városi számot, szinte öröm ezzel az új vonallal dolgozni. Az ^utóbbi másfél évben nagyon megjavultak a munkakörülmények a tele­fonközpontban. Addig is sze­rettem itt dolgozni, — de most már még kellemesebb és könnyebb a munkám. Egyedüli kérésem volna a dolgozó társjaimhoz, hogy akiit városi vonalat kérnek, azok legyenek türelmesek a „telefonközpontosokkal” szemben. Hiszen mindenki­nek a lehető leggyorsabban akarjuk adni a vonalat. De ez nem csupán rajtunk mú­lik. .. (sz—i) Tudja-e, hogy... Sikeres akciók 1972. évi tevékenységünket két, igen fontos akció vég­rehajtására alapoztuk: — A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsé­gének 50 éves fennállá­sa megünneplését és a — Szibéria és Távol-Kelet bemutatása, megismer­tetése a magyar néppel. Az eltelt egy év távlatá­ból szemlélve elmondhatjuk, hogy mindkét akció országos viszonylatban sikeresnek mondható. Az SZSZKSZ 50. évfordu­lója méltó megünneplésére, megyénk területén a Gaga­rin Hőerőműben és Egerben rendeztünk kiállításokat. A Gárdonyi Géza Színház­ban megrendezett központi ünnepi beszédet. A megyei pártbizottság október 22^én meghirdetett munkaverseny- felhívásához a dohánygyár szocialista brigádjai elsőként csatlakoztak, felajánlásokat tettek a munkaszervezés, a minőség megjavítása, a se­lejtszázalék csökkentése és a DH-mozgalom kiszélesítése tárgyában. Gyárunk KISZ-szervezefe ez alkalomra „jubileumi mű­szakot” szervezett, amelyen 180 fő vett részt, és 6 millió darab cigarettával járultak hozzá a termelési terv sike­res teljesítéséhez. Szocialista brigádjaink kol­lektívái egységesen tekintet­ték meg a szovjetunió 50 éves fennállására rendezett kiál­lítást az MTESZ-székházban. A gyári MSZBT-tagcsoport mozgatható fali tablón mu­tatta be a Szovjetunió 15 köz­társaságának életét. 1972. de­cember 21-én, az MSZBT el­nöksége nagygyűlésen emlé­kezett meg az 50 éves fenn­állásról. Szibéria bemutatása Akciótervünk másik fontos f eladata volt Szibéria és Tá- voíl-Kelet bemutatása. Orszá­gos elnökségünk erre igen kiemelkedő szerepet szánt. A „Szibériai Hetek” kere­tében a tv és rádió, a megyei és tanácsi szervek, KISZ-bi- zottságok, SZMT, TIT és az MSZBT-tagcsoportok igye­keztek megismertetni a ma­gyar néppel Szibéria és Tá­vol-Kelet gazdasági, kulturá­lis életét. Heves megyében a Gaga­rin Hőerőműben és Egerben, a Ho Si Mirth Tanárképző Főiskolán rendeztek megyei szintű előadásokat és Szibé­riát ismertető előadásokat. Szűk keretek között a do­hánygyári MSZBT-tagcsoport is azon iparkodott, hogy ele­get tegyen ennek az akció­nak. A főiskolán rendezett előadáson és filmvetítésen a gyár több szocialista brigád­ja vett részt, többek között a Braun Éva szocialista bri­gád is. A két fő akció végrehajtá­sán kívül igen fontos és ki­emelkedő tevékenység volt a „Kell a jó könyv” című ol­vasómozgalom megszervezé­se. Az olvasómozgalmat az MSZBT a KISZ-szel, TIT-tel, a SZOT-tal, a Hazafias Nép­fronttal és az írószövetséggel együtt szervezte meg. Célja az volt, hogy megismertes­sük a magyar néppel a Szov­jetunió irodalmi, művészeti alkotásait. Az olvasómozgal­mat pályázattal kötöttük egybe. Köszönet a gyermeknapért Vállalatunk két brigádja, a Béke és a November 7. a vállalat kiváló brigádja ki­tüntető címet nyerték el. Ez­zel a magas kitüntetéssel szép anyagi juttatás is járt. A két brigád elhatározta, hogy a vállalat, dolgozóinak általános iskolás gyermekei részére gyermeknapot ren­dez. A rendezvény két dél­után tartott és összesen két­száz gyermek látogatott el a szülők munkahelyére, ugyan­is a gyermeknap üzemláto­gatással kezdődött. Nagy él­mény volt számukra meglá­togatni azt a helyet, azt a gépet, ahol az anyuka, apu­ka naponta dolgozik. Üzem­MÉTE-ankét Két nagyjelentőségű ese­mény zajlott le május vé­gén az Egri Dohánygyárban. A Dohányipari Vállalatok Trösztje igazgatói tanácsa tartotta meg tanácskozó ülé­sét, valamint a MÉTE do­hányipari szakosztálya tar­totta ankétját. Győriványi Bélának a DVT termelésfej­lesztési osztályvezetőjének megnyitó szavai után, sor­rendben Huszti Ferenc az Egri Dohánygyár főmérnöke, Héjjas Ferenc a debreceni dohánygyár főmérnöke, majd Várhegyi József a pécsi do­hánygyár főmérnöke tartott előadást. A téma örökzöld. A filteres cigaretta selejt- csökkentés okai. Érthető, hogy a figyelem most külö­nös élénkséggel fordul e probléma felé, hiszen csak egy százaléké« selejtcsökken- tés az Egri Dohánygyárban, mintegy 6 millió forint ter­melési érték növekedést tesz lehetővé, más oldalról meg­közelítve mintegy 2,1—2,2 millió forinttal csökkenti az önköltséget, növeli az ered­ményt. Ipari hatása termé­szetesen ennek többszöröse. A nagysikerű ankétot filmbemutató zárta. Egy kül­földi cég képviselője muta­tott be filmet egy dohány- előkészítő bemdezésről, ér­dekes magyarázattal fűsze­rezve. Az elmélet majd gya­korlattá válik és a végre­hajtás során reméljük az eredmény oly szükséges nö­velésében jelentkezik. (1—i) — Magas a kalóriafogyasz­tás. 1 főre 3194. Ebben a vi­lágon csak az USA előz meg bennünket, ahol 3290. — Alacsony hazánkban a szintetikus alapanyagok ará­nya. Az ilyen szálból az 1 fő­re eső felhasználás mindösz- sze 10 deka. —• Hazánkban a házaspá­rok 30,7 százalékának nincs gyermeke, míg 35,1 százalé­kának csak 1 gyermeke van. 4 gyermeke mindössze a csa­ládok 1,7 százalékának van. — 1961-től 1971-ig 685 ezer lakás épült, zömmel mo­dern, kétszobás. lieszslmolű lagre vüIés A szakszervezet májusban tartotta éves beszámoló tag­gyűlését, Bárdosné elvtársnő SZB-titkár számolt be az SZB 1972. éves tevékenységé­ről. Molnár Jenő a számvizs­gáló bizottság jelentésében az SZB gazdasági munkáját értékelte. Több hozzászólás hangzott el a vitában. Így többek között felszólalt Kris­tóf elvtársnő az SZMT kül­döttje, Huszti Ferenc fő­mérnök, Kiss Ferenc szivar­ágazati .üzemrsszvezető, Ür­ge László alapszervi titkár. Személyi problémákat es előjöttek dolgozóink. A be­számoló egy munkában és eredményekben gazdag évet értékelt. A hozzászólások­ban természetesen helyet ka­pott a bírálat is, mely jó se­gítség lesz az SZB további munkájához. így értékelte ezt zárszavában az SZB-tit- kárnő is. A vendégek között örömmel láttuk az ÉDOSZ központ kiküldöttjét. Várhe­lyi elvtársat. — 1 főre eső búzatermelés­ben a 2.; 1 főre eső kukorica­termelésben 1. — a nemzeti jövedelem 25,3 százalékát fordítottuk felhalmozásra, tehát a túl­nyomó rész a lakosság fo­gyasztását szolgálta. — Az 1000 háztartásra ju­tó televíziók száma 579, rá­dióké 757, személygépko­csiké 88. — összesen 299 ezer ma­gánautó üzemelt 1972. szep­tember 30-án hazánkban. — Rádió-előfizetők száma ugyanebben az id:pontban 2 millió 544, a televízió-előfi­zetőké 2 millió 52 800 volt. — Harminc alapul vett európai ország összehasonlí­tásában hazánk az: 1 lakosra jutó vili. energia termelés­ben a 19. acélgyártásban a 13., kénsavgyártásban a 14., cementtermelésben a 21 (gyógyszer és autóbusz-gyár­tásban viszont a világ élvo­nalába tartozunk). A felvételt Szigeti Zoltán készítette. rekek virágcsokorral köszön­ték meg a kedves délutánt a két szocialista brigádnak. A vállalat, de mi szülők is köszönjük, hogy emlékeze­tessé tették gyermekeinknek az idei gyermeknapot. (B—né) ✓VWVWWVAA/WVWWVvAA/WWWWVWWWVWWVAA/W^A/WWWWVWWWVWWVWWVWWWWWWA^^ látogatás után a brigádok uzsonnával vendégelték meg a gyermekeket és színes mű­sorral gondoskodtak a szóra­koztatásukról. A gyermekek nagyon jól érezték magukat, táncoltak, énekeltek és verset mond­tak. A szereplő gyerekeket csokoládéval, könyvvel ju­talmazták. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire jól érezték magukat a szüleik munka­helyén, mint az, hogy fájó szívvel vették tudomásul, hogy vége a napnak és haza kell menni. Búcsúzóul a gye­DCelltnu'j nuA/hnap Az egyik brigádgyűlésün­kön elhatároztuk, hogy a családtagokkal közösen el­látogatunk az egri várba, oda ahol dicső őseink 421 évvel ezelőtt páratlan győzelmet arattak a török seregeken, ahol „Basák, szancsákok vannak nagy buokban, kagyobb szégyönt ez jő Magyarországban Nem vallottak, mint Egör ostromában... ” . .. ahol a török minden pró­bálkozása megtört a védők hősies ellenállásán és 38 nap után csúfos kudarccal vonul­tak el. Bár egriek vagyunk, még­is elmondhatjuk magunkról, hogy még nem vettünk részt szakszerű várlátogatáson. A félévvel ezelőtt megkötött szocialista együttműködési szerződés — a vállalat és a vármúzeum között — lehe­tővé tette a szervezett vár­látogatást, amelyhez szaksze­rű vezetést, illetve kíséretet kaptunk a vár gondnoka, Tregora István személyében. A várséta során megtekin­tettük a kazamatát, képtárat, kiállító termeket, a várkör­nyéket és a négyórás utun­kat méltó helyen fejeztük be, a Gárdonyi-házban. Megilletődve álltunk an­nál az asztalnál, amelyen Gárdonyi Géza örökbecsű regényét, az Egri csillagok­at írta. A séta fáradalmait az Uni- cornisban pihentük ki, ahol már külön teremben terített asztallal vártak bennünket. Szintén szocialista brigádta­gok szolgálták fel az ebédet, akiknek utólag levélben is megköszöntük udvariasságu­kat és apró figyelmességü­ket. Késő délutánig vidám han­gulatban folyt a beszélgetés a délelőtt látottakról, a bri­gád életéről és ahogy már az lenni szokott, előbb-utóbb „kibújt a szög a zsákból”. Ugyanis szakembereink a szép festmények mögött is észrevették a lógó vezetéke­iket, a helytelenül elvezetett vizet, a Gárdonyi sírján lankadó virágcsokrokat... Ezeket a tapasztalt hiá­nyosságokat mind elmondtuk a gondnoknak, aki meghívá­sunkra örömmel velünk töl­tötte a délutánt is. Természetesen még na­gyobb volt az öröme mikor a brigád felajánlotta, hogy továbbra is segíti a múzeum karbantartási munkáit. Ed­dig csak négy-öt brigádta­gunk járt ki a javítások el­végzéséhez, de most több szem, többet látott... Ha most hivatalosak akar­nánk lenni, mint általában a szerződéskötések, akkor most azt mondanánk, hogy a fe­lek betartották a szerződés­ben foglaltakat. Azt hisszük ennél többről volt szó. Eltöltöttünk közösen, csa­ládiasán egy vasárnapot, amely hasznos és egyben na­gyon kellemes is volt. „Petőfi” komplex szoc. brigád Dohánygyár

Next

/
Thumbnails
Contents