Egri Dohánygyár, 1972 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1972-03-01 / 3. szám

AZ EGRI DOHÁNYGYÁR LAPJA I. évfolyam, 3. szám ARA: 2,— FORINT 1972. március hó Többet, jobbat, szervezellebben Műszaki íejieszlés 1971-ben Az idei A m unkaverseny-mozga- lom az Egri Dohánygyárban élő hagyomány. Hosszú időn keresztül nyerte el a gyár az Élüzem címet, a legutóbbi időkben pedig a Szocialista Munka Vállalata és a Kivá­ló vállalat címet is. Olyan hagyományok, olyan eredmé­nyek ezek, amelyekre mint jó alapra biztosan lehet épí­teni. Az elmúlt években rend­szerint valamilyen jubileum tiszteletére indította a gyár kollektívája az éves munka­versenyt, 1971-ben például a gyári jubileum tiszteletére. Ez évi munkaversenyünk alapját nem valamilyen ju­bileum képezi. Fő koncepció­it az MSZMP Központi Bi­zottságának 1971. december 1-i határozata alapján alakí­tottuk ki. A fő koncepciók a követ­kezők: Továbbra is támaszkodunk az eddigi megbízható munka- verseny-szervezési támpon­tokra, az eddig bevált for­mákra, és a számszerűségé­ben és tartalmában is igen fejlett szocialista brigádmoz­galomra. A határozat szellemében konkrétabbá tesszük a mun- kaverseny-vállalásokat, szo­cialista brigádjaink, üzemré­szeink, műhelyeink vállalá­sait, mind a konkrét célok és feladatok tekintetében, mind pedig jellegében közelebb kí­vánjuk vinni a napi termelé­si, műszaki és egyéb felada­tokhoz. A szocialista brigádokat to­vább kívánjuk fejleszteni a komplex brigádok kialakítá­sa irányában. Gyárunkban nagyon sok jó szakember, fiatal mérnök, közgazdász, technikus kapcsolható be a brigádmozgalomba. Bekap­csolódásuk' feltétlenül növeli a szocialista brigádok műkö­désének hatékonyságát. Tovább kívánjuk fejleszte­ni a brigádmozgalmat szer­vezeti téren úgy, hogy rész­ben elősegítjük a KISZ-bri- gádok kialakulását, vagy a meglevő brigádok átalakítá­sát KISZ-brigáddá, ott, ahol a feltételek erre adottak. Különösen fontos feladat­ként jelentkezik már ez év­ben is és a következő évek­ben is a minőség javítása és a belső tartalékok feltárása. A munkaverseny-mozgalom fejlesztésénél ezeket a szem­pontokat különös tekintettel kívánjuk érvényesíteni. Ugyancsak a munkaver­seny-mozgalom továbbfej­lesztését célozza a „DH”- mozgalom lépcsőzetes beve­zetése is. A munkaszervezé­si, műszaki elemek összekap­csolása remélhetőleg nem­csak formai, hanem minősé­gi továbblépést is jelent majd versenymozgalmuinknál. Az eddigiek csupán néhány ki­emelt, főbb elgondolást, irányelvet jelentenek. Ennél sokkal színesebb és sokré­tűbb az a munka, amely kol­lektívánkra vár a munkaver­seny-mozgalom továbbfej­lesztése terén. év mimkaverseny-vállaiásai 1972. évi munkaverseny- vállalásunk a következő: r.-. Megtakarítás: I I A selejtcsöfckentés­sel, a technológiai fegyelem további javításával, a belső tartalékok feltárásával az alábbi megtakarítást vállal­ja gyárunk: a) Alapanyag (dohány, a központ által kiadott nor­mákkal szemben.) 3765 m/ft. b) Közvetlen segédanyag 0,2 százalék, gyártási és cso­magolási közvetlen anyagok). 220 m/Ft. Megtakarítás összesen: 3985 m/Ft. főTTj Termelékenység: I I Az 1972. évi mun­kánkat a termelékenység az előző időszakhoz történt eme­lésével kívánnánk megvalósí­tani. E cél elérésére vállal­juk a belső tartalékok feltá­rásával, továbbá szervezési intézkedések útján az egy fő­re eső termelési érték muta­tóját olyan mértékben emel­jük, hogy a termelés felfu­tását 80 százalékban a ter­melékenység emelése bizto­sítja. Minőség: __ Gyárunk különösen £ íz utóbbi évben igen sokat :ett a minőség javításáért. Az elnyert kitüntetések is e mimika eredményességét iga­zolják. Nem lehetünk azon­ban elégedettek, e téren is tovább kell fejlődnünk. A minőség megjavítása érdeké­ben külön részletes, konkrét minőségi tervet dolgozunk ki Ezenkívül a szocialista bri­gádok figyelmét és munká­ját kiemelten e célra irányít­juk. így kívánjuk elérni, bogy a minőségi mu­tató legalább 90,1 százalékos legyen. Fokozottan előtérbe kí- ___ vánjuk helyezni az izem-és munkaszervezési te­vékenységet, a belső tartalékok eltárása, és így a hatékony gazdálkodás növelése érde­teken. Fórumládákat létesí- ettünik, várjuk dolgozóink avaslatait. Osztályaink, szo- ialista üzemrészeink, saocia- ista brigádjaink vállalásaik­on e cél elérésére vonatiko- :ó részletes és konkrét vál- alásokat építenek be. r*1 A nők helyzetének *^‘ * megjavítására irányu­0 munkánk egyik kiemelt .normásaként megvalósítjuk 1 hosszú heti szombat éjsza­kai műszak megszüntetésével íz oly terhes 3. műszak csök­kentését. Vállaljuk, hogy negfelelően biztosítjuk a ki- ső időalapok pótlását, ésez- :el a tervezett termelés és :gyéb tervmutatók teljesítő­ét. Lehetővé tesszük, hogy íz I. negyedévi kísérlet után i dolgozóinkra oly kedvező nunkarend véglegesen fenn- naradjon. Gyárunk életében az __ ifjú szakembereknek u nd a műszaki és adami- isztratív, mind a fizikai .akembereknek fokozottab- an kívánunk alkalmat adni ' alkotómunkára, alkotó- épességünk és kezdeménye­zőkészségük érvényesítésére. Ezért: a) A hatékonyság érdeké­ben bevezetett szervezési munkában; továbbá b) a dolgozók jobb tájé­koztatása érdekében kifejte­ni kívánó nívós információs (saját havi sajtótermék), munkába fokozottabban, be­vonjuk az említett fiatal szak­embereinket. I - 7 A „Dolgozz hibáüa- i * * nul” — „DH" — moz­galom gyárunknál is kedve­ző hatásúnak ígérkezik. Vál­laljuk, hogy ezt az évet fel­használjuk ezen mozgalom lépcsőzetes bevezetésének elő­készítésére, a dohányipar sa­játosságainak megfelelően. E munkarendszerre tanulmányt és intézkedési tervet dolgo­zunk ki, majd ennek alapján 1972. június 1-től a cigaret­tagyártási osztályon bevezet­jük első lépcsőiben, kísérlet- kétpoen. ■ o I A jó üzemi közérzet I °* I kialakításának előse­gítését szolgálja a megfelelő információ. A nívós infor­máció elősegítésére, dolgozó­ink megfelelő tájékoztatásá­nak kialakítására 1972. ja­nuár 1-től üzemi sajtótermé­ket, minden hónapban meg­jelenő újságot indítunk be. k o a Vállaljuk, hogy test- I y' i vérvállalatainkat, kü­lönösen a most fejlesztésre kerülő dohánygyárakat szak­mai tanáccsal látjuk el, szük­ség szerint szakembereket is kiküldjük tanácsadásra, igé­nyüknek megfelelően. íTm A testvérvállálataink- __kai jó kapcsolatot kí­vánunk kiépíteni. Éppen ezért fokozni kívánjuk 1972- ben fizikai és szellemi mun­kásaink, szakembereink, ta­pasztalatcserére való kikül­dését tes t vél vál lala tokhoz. E munkaverseny-pcmtokon kívül meg kívánjuk valósíta­ni a szociális és kulturális színvonal fejlesztésére, a nők helyzetének javítására és a munkavédelmi helyzet meg­javítására vonatkozó terveket is. Ez azonban már egy kö­vetkező cikk keretében kerül majd részletes ismertetésre, arrikor is a „Szocialista mun­ka vállalata” és a Kiváló vál­lalat” cím elnyerésére tett vállalásainkat ismertetnénk. Munkában Gyárunkban 1971-ben a műszaki fejlesztési témák zö­me a ciga re ttaelők észí tési osztály munkájának meg­könnyítésére, modernizálá­sára irányult. Ismeretes, hogy az 1969/70- es évben fejeződött be a ci­garettaelőkészítési osztály rekonstrukciója. A nagyará­nyú fejlesztési munka kap­csán modern, nagy teljesít­ményű nyugatnémet gépe­ket kapott az Egri Dohány­gyár. Természetesen teljes technológiai gépsort nem állt módjában a Magyar Do­hányiparnak beszereznie a neves „HAUNI” cégtől, sígy a nyugatnémet berendezések mellé hazai konstrukciójú, kivitelezési berendezésék is kerültek. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezek a beren­dezések nem kulcsfontossá­gú technológiai berendezé­sek voltak, azokat ugyanis sikerült importból beszerez­ni, hanem inkább a techno­lógiai folyamatossá tétele szempontjából fontos szállí­tóberendezések, transzporte­rek. Itt azonnal meg kell je­gyezni, hogy ezen berende­zések mind a tervező, rmnd a kivitelezés szempontiáiból na°von sok il-ú/ánnivalót hagytak maguk után. Amíg a kulcsfontosságú „HAUNI” berendezések meg­bízhatóan, kifogástalanul üzemeltek, addig ezekkel a berendezésekkel állandó problémái voltak az előké­szítési osztálynak. Az 1971-es évi műszaka fejlesztési munkának tehát elsőrendű feladata az volt, hogy ezeket a hiányosságo­kat kiküszöbölje, új megbíz­ható szállítóberendezések­kel pótolja a nem régen üzembe állított korszerűtlen szállítóeszközöket. Így került sor a rázócsa­torna rendszer kialakítására, azok üzemszerű használatba vételére. Igaz, hogy ezen a téren jó példa állt gyárunk műsza­ki emberei előtt, hiszen mű­ködtek az elkészítési osztá­lyon a „HAUNI” rendszerű rázócsatomák, s méghozzá általános megelégedéssel, de azért addig, amíg sikerült hasonló berendezéseket lét­rehozni, nagyon sok problé­mát kellett megoldani. Az elmúlt évben került sor a keleti anyagot bontó vonal tervezésére, kivitele­zésére is.. Az említett re­konstrukció folyamán elvi­leg ez a technológiai prob­léma is megoldást nyert, külső tervezés és kivitelezés mellett, azonban a berende­zés üzemszerű működésére nem lehetett számítani. _ Ismét a gyári kollektívára hárult a feladat, készíteni egy egyszerű, minden igényt kielégítő keleti anyagot bon­tó rendszert. El kell mondani, hogy ez a technológiai rendszer el is készült a múlt évben, s úgy érezzük, hasznos segítséget nyújtottunk vele az előké­szítési osztálynak, s még egy érdekesség az. hogy gyárunk­ban először ennél a techno­lógiai sornál alkalmaztunk pneumatikus üzemelésű „Mecmenn” elemeket, ame­lyek élénk érdeklődést kel­tettek külső dohányipari szakemberekben. Meg kell emlékeznünk még a szintén 1971-ben üzembe helyezett oácolókon- dteióná’ó hengerről is, amely a munka minőségét, tartal­mát illetően nem maradt el az előbb említett berende­zésektől Üzembe á’htása szinte probléma mentes volt, s azóta is kifogástalanul szolgálja az előkészítési technológiai követelménye- ks’t Bátori Tibor ■■sir'tu» 1) Február közepén gyárunk­ban pártnapot tartottak. A pártnapot Kaszás Imre vál­lalati csúcstitkár nyitotta meg, majd átadta a szót Lé­vai Ferencnek, a megyei pártbizottság osztályvezető­jének. A_dolgozók igen nagy ér­deklődést mutattak a sok­színű, színvonalas beszámo­ló iránt. Lévai elvtárs min­denki számára érthetően ad­ta elő Magyarország elmúlt húsz év alatt elért gazdasá­gi eredményeit, majd áttért az ország előtt álló felada­tok és célok megvalósításá­nak módjaira.

Next

/
Thumbnails
Contents