Egri Dohánygyár, 1972 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1972-06-01 / 6. szám
A munkaverseny eredményei A munkaversény elősegítette a kedvező I. n. évi eredmények kialakulását. A kiemelt munkaverseny- vá Hálások közül a dohányanyag felhasználásánál a központ által kiadott normákkal szemben 346 m Ft megtakarítást értünk el. Kedvezően alakult a minőségi mutatóra tett vállalás is. Szocialista brigádok figyelmét és munkáját kiemelten e célra irányítottuk, így sikerült elérnünk, hogy a kiemelt termékeknél a vállalat 3,4 ió minőségi szintet teljesítették és a többi termékeknél a vállalat 90-es mutatóval szemben 92,7 mutatót ért el. Eredményeink arra mutatnak, hogy vállalatunk munkaverseny mozgalma tovább erősödik, tartalmilag és számszerűen fejlődik. A szoA szocialista brigádmozgalom gyárunk mozgalmi és gazdasági életének egyik jelentős meghatározó tényezője lett. A Központi Bizottság 1971. december 1-i határozata felhívta a KISZ-iszervezetek figyelmét, h-ogy szervezzék a fiatalok munkaverseny-moz- galmnát, megtartva azok sajátos ifjúsági jellegét. KISZ- fiataljaink a felhívásra máréves munkaverseny vállalásaikat újra a ..Kiváló Vállalat" cím elnyeréséért tették meg. E cím elnyerése, illetve további megtartása 1972. évben komoly feladatot jelent a vállalati kollektíva számára. Szükséges a mun- kaverseny-mozgalom tovább i fejlesztése. Ehhez nagy segítséget adott a KB 1971. december 1 -i határozata. A határozatot széles körben ismertettük és vele kapcsolatban a munkaverseny továbbfej lesztésének konkrét gyári szempontjait. Szocialista ' brigád jaink ennek alapján tették meg vállalásaikat, és összesített vállalásunk is ezt tükrözik, A színvonalat szocialista munkaverseny, szocialista brigádmozgalmunk elismeréseként az alábbi kitüntetésecius hónapban négy KISZ szocialista brigádot alakítottak. A cigarettagyártáson kettő, villanyszerelő műhely részlegében és a munkaügyi osztályon egy ifjúsági brigád jött létre. Április 4. tiszteletére hazánk felszabadulásának 27. évfordulójára a kazánház egy csoportja határozta el. hogy létrehoz egy szocialista brigádot. Így gyárunkban 33 szocialista brigád működik. Szocialista brigádjaink 1972. I. n. évében is igen tartalmas brigádéletet éltek, teljesítették termelési vállalásaikat, különös gondot fordítottak a minőségi és anyagmegtakarítási vállalkozásokra. Juhász Sándorné munka verseny- felelős Gyárlátogatás A számviteli osztály ..Egri csillagok” szocialista brigádja 1972 februárjában értesítést kapott, hogy a Mát- ravidéki Fémművek Zója brigádja kapcsolatot keres egy hozzá hasonló létszámú és összetételű szocialista brigáddal. Levél formájában a kapcsolatot megteremtettük a Zója brigáddal, majd a későbbiekben sor került a személyes találkozásra is, ezúttal a Mátravidéki Fémművek tubuskészítő üzemében. A baráti légkörben lefolyt találkozás alkalmával megtekintettük a tubuskészítő üzemet, ahol a gyáregység vezetője tájékoztatott a tubuskészítés technológiájáról, a most gyártásra kerülő aerosolos dobozok gyártásáról. Ez alkalommal személyesen is megismerkedtünk a Zója brigád minden tagjával, s megállapodtunk, hogy kapcsolatunk kulturális rendezvényeken való közös részvétel, a két brigád közötti cserelátogatás, valamint a brigádmozgalomban és a brigádéletben elért tapasztalatok kölcsönös átadására fog kiterjedni. Sütő Józsefné ciaiista brigádjaink az 1972. két nyerték el brigádjaink. Brigádok száma Brigád kitüntetése Létszám Ft/fó összeg Ft !. Szakma Kiváló Brigádja 15 2000 30 000 1. Vállalat Kiváló Brigádja 7 1500 10 500 4. Arany brigád érem 66 400 26 400 4. Ezüst brigád érem 51 200 10 200 T Bronz brigád érem 95 5 % részesedés í. Szoc. brigád zászló 11 i" ii részesedés io. Szoc. brigád éim. 80 3 % részesedés 28. 525 77 100 4. Szocialista üzemrész no 2 0 n részesedés A számítógép és az ÁBÉCÉ 3. rísz Az előző havi számban foglalkoztam a számítógép memóriaképességével, vagyis, hogy egy-egy komputer hány számot, betűt vagy éppen szót képes megjegyezni. A komputereknek ezt a tulajdonságát jól ki lehet használni. A szakemberek elhatározták, hogy a számítógépeket megtanítják az abc betűire, hogy ne csak ínl. ALGOL. COBOL. FORTRAN) lehessen velük kapcsolatot teremteni, hanem az emberiség által kifejlesztett abc betűivel is tudjanak érintkezni a komputer agyával”. A cél kitűnőnek bizonyult, csak éppen olyan problémák merültek fel, hogy a hagyományos abc-betűit a gép , nem tudja megkülönböztetni j merné akkor is a betűket, ha például teljesen elhagynánk a négyzetháló negyedik sorát és negyedik oszlopát. Így egy-egy betű 4x4 soros négyzethálóba lenne bepréselhető — csakhogy a jelek is egyre idegenebbé válnának az ember számára. Tehát az újonnan tervezett ábécé már az ismert betűtípusok legegyszerűbb változata, még ha a gép számára kissé „bőbeszédű” is. De egy elektronikus számítógép programja könnyen elkészíthető úgy, hogy figyelmen kívül hagyja a felesleges jeleket. így az ember, a gép is jól jár, mert a gép megkapja a szükséges információkat, az ember viszont megőrzi a hagyományos, de lényegében szükségtelen elemeket. Ha ezt az ábécét sikerülne elterjeszteni, lényegesen meggyorsulhatna az elektronikus számítógépek „táplálása”. Így vállalati statisztikáról, könyvtári bibliográfiáról vagy más nyomtatott szövegről nem kellene előbb lyukszalagot készíteni, hanem a gép saját magát ..etetné” meg. A munkaprogramok is lényegesen felgyorsulva futnának át a gépen, és a kihasználási idő is ugrásszerűen megnövekedne. De hogy az érdekes ábécé mennyire válik be a gyakorlati életben, az csak a következő években dől el. Szigeti Zoltán Bemutatjuk: a Teleki Blanka szocialista brigádot Teleki Blanka szocialista brigád. Csupa nő. Lelkesek, sokat dolgoznak. Ha valaki a szivarcsomagolásra belép, szembeötlik gyönyörű brigádvitrinjük, faliújságjuk, és persze a munkájuk. A minőségre sokat adnak, szivarjaik közül a Pilvax, a Budapesti Ipari Vásáron 1970- ben nagydíjat kapott, ezenkívül a Kiváló Áruk Fóruma emblémáját is viselheti. A Novitas szivar pedig ezüst érmet érdemelt a mezőgazdasági kiállításon. Munkájuk elismerését dokumentálja, hogy ketten nyerték el már az „Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója” kitüntetést, heten a Kiváló dolgozó kitüntetést, hárman jutalmat. A brigád pedig már aranyérmes, holott csak 1967 elején alakult. Jelenleg 12 brigádtag működik, ebből 8 az alapítótag. Állandóan képezik magukat. A brigádból egyik brigádtag elvégezte a marxista—leninista középiskolát, heten párt- és szak- szervezeti szemináriumokon tanulnak, míg négyen a szakmunkásképző iskolát végzik szorgalmasan. A társadalmi munka a fő erősségük. Mindjárt a brigádvezető egyben a szakszervezet mellett működő nőbizottság vezetője s tagja az Iparági Szakszervezeti Tanácsnak. Egy másik brigád - tag a párt-csúcsvezetőség nőfelelőse, de úgyszólván majd minden brigádtagnak van egyéni, társadalmi funkciója. Vállalati vagy mozgalmi rendezvények mindig munkára készen találják őket. Bensőséges a brigádélet. igen jó a közösségi szellem. Jutalmukból megvendégelik az osztály többi dolgozóját. Különös gonddal foglalkoznak a nyugdíjasaikkal. Szép vonása a brigádéletüknek, hogy a szülési szabadságon levők tartják a kapcsolatot, sőt a társadalmi munkából kiveszik részüket. Megható volt az a szeretet, amellyel a brigád a „Takarót a vietnami gyerekeknek” akciót patronálta. Gyermeknap, vagy jubileumi ünnepség ott találja őket a rendezők soraiban. Aktív közösségi emberek. Nem véletlen, hogy éppen a brigád vezetőjüket, 'Csizik Istvánnét választotta küldöttnek a brigádvezetői tanácskozás az 1972. május végén megrendezésre kerülő IV. Országos Szocialista Brigádvezető Tanácskozásra. Sok sikert a továbbiakban. (I—I) Az ifjúság helye és szerepe a társadalomban A közelmúltban a Karikás Frigyes Ifjúsági Komplex biágád meghívására, a fenti címmel tartott nagy sikerű vitaindító előadást Nemes Péter elvitárs, a megyei KISZ- bizottság titkára, a szép szám. mai megjelent fiatalságnak. Gyárunk veztőségét Huszti Ferenc főimérnök elvtárs képviselte. Mint a címe is mutatja, az előadás igen nagy témakört ölelt fel. Csupán néhányat ragadnék ki az elhangzottaltból. — A komolyság kérdése, a nevelés komolysága. — A fiatalok életcélja, a „nagy tettek” keresése. — Elhatározások — cselekedetek egyensúlya. — Munkásfiatalok megbecsülése. — Kezdők fizetése. — Az erkölcs és a szórakozás. Az előadás elhangzása után. hosszú vita alakult 'ki a hallgatók között, meilyet Huszti elvtárs, a következőkkel zárt le. Elteltintve a kirívó esetektől, a mai fiatalság igen hasznos rétege társadalmunknak. Munkájukat szorgalmasan, becsületesen elvégzik, tisztelettudóak, minden igyekezetükkel hasznossá akarják tenni magukat. Tóth Miklósné egymástól teljes -biztonsággal. Ezért az abc betűit stilizálni kellett. Az angol kutatók olyan ábécét dolgoztak ki, amely 5x5 soros négyzetrácsba szorítható. A szakemberek abból a meggondolásból indultak ki, hogy a számítógép olvasófeje öt rövid vízszintes sor letapogatásával - minden lényeges adatot összeszedhet, s ug5ranakkor egy ilyen négyzetrácsban még felismerhető a hagyományos ábécé minden betűje. Igaz, erősen keverték a kis- és nagy betűket, de a gépábécé így is könnyen megtanulható ember számára, betűi logikusak és elegánsak, annak ellenére, hogy a ferde és ívelt vonalak teljesen eltűntek belőle. A kutatók által kidolgozott első típusváltozat már az elmúlt években kipróbálásra került, de még nem bizonyult teljesen tökéletesnek: az E és S betű túlságosan absztrakt alakra sikerült, a négyzettáblán belül. Azonban ezen a kutatók néhány kiegészítő vonallal könnyen segítettek, s így felismerhetővé tették az emberek számára is a betűket. Ha csak az elektronikus számítógépre gondolunk, akkor még ezek a betűk is sok felesleges vonalat tartalmaznak. A gép könnyen felisMi a demokrácia? fi. demokrácia — a köz- ^ ügyökben való részvétel. A demokrácia a legdemokratikusabb burzsoá köztársaságban -sem terjed túl a választásokon és a választott szervek tevékenységén. A szocialista demokráciában a dolgozók osztály- szervezeteiken keresztül is résztvehetnek a közügyek intézésiében. A dolgozó tömegek és különösen a munkás- osztály, több mint félmillió tagot számláló marxista— leninista pártja, a szocialista demokrácia vezető ereje és egyik fóruma a tömegek közügyekbe való beleszólásának. Fontos és növekvő szerepei, játszik a munkások, alkalmazottak csaknem egész tömegét maigába foglaló szakszervezet és kiemelkedő szerepe van az üzemi demokrácia megvalósításában. Az ifjúság problémájával a KISZ, a nők problémájával a nőtanács, a nem túl nagy számú nemzetiségek érdekképviseletével a különböző nemzetiségű szervezetek foglalkoznak. A társadalmi- és ■tömeg- szervezeteknek ez a rendszere együtt a proletárdiktatúra mechanizmusa. Ez a mechanizmus megvolt formailag korábban is, de szerepe jelentősége ma mégis más, mint korábban volt. A dolog lényege zaonban az a felismerés, hogy amíg osztályok vannak és az osztályokon belül az egyes rétegek között is jelentős kü-. többségeik álinak fenn elkerülhetetlen. hogy az egész népet összefogó közös érdekek, ha nem is túl nagy horderejű, ds a politikában feltétlenül számításba veendő érdekellentétek is. Az általános és a közös és külön érdekek képviselete, a keletkező érdekellentétek feloldása, az egyes osztályok, rétegek véleményének közvetítése a párt és a kormány felé, —■ a proletárdiktatúra mechanizmusának működése szampotnjából fontos feladat. Növekvő szerepe van a szoc. demokrácia fejlesztésében a Hazafias Népfrontnak, amely közjogi. politikai, tömeg- mozgósítási és tömegnevelési funkciót lát el. A szocialista demokrácia fejlesztésére van szükség az emberi tevékenység fő területén a termelés területén is. Elmondhatjuk, hogy nőtt az érdeklődés az államelmélet és a szocialista demokrácia iránt, különösen az MSZMP X. kongresszusa után. A demokráciáról mindenkinek van valamilyen szintű ismerete. A dolgozók látják, hogy a gázdaságirányítási rendszer bevezetésével fejlődött az üzemi demokrácia. A dolgozók valóban jobban beleszólhatnak a döntések, a feladatok kialakításába, közvetlen és közvetett formáikon keresztül a végrehajtás ellenőrzésében. Az üzemi demokrácia érvényesülését látják abban is, hogy javaslataikkal találkoznak az intézkedésekben. A gazdasági vezetők igénylik a dolgozék véleményét és javaslatait, támaszkodnak ezekre munkájukban. Sajnos nem mondhatjuk el. hogy dolgozóink széles körben élnek ezzel a lehetőségükkel. Pedig az üzemi demokrácia rendszere intézményesen biztosítja a dolgozók részvételét, beleszólását a gazdálkodásba, az igazgatásba. Az üzemi demokrácia a közvetlen részvételi formákon túl (termelési tanácskozás, szocialista brigádértékezlet, üzemi gyűlés, stb.) a szakszervezeti képviselet útján, a vállalat szakszervezeti tanácson és bizottságain keresztül valósul meg. A szakszervezetek jogai kibővültek és fontos az érdek- védelmet betöltő szerepe. K ádár elvtárs mondotta a párt X. kongresszusán beszámolójában: — „A törvényeket, a dolgozók munka- és életkörülményeit meghatározó rendelkezéseket és megállapodásokat is emberek hajtják végre, s ezért esetenként jogsérelmek. érdekütközések is lehetségesek. A szocialista társadalmi viszonyok között is szükség van rá, hogy a szakszervezetek védjék a dolgozó kollektívák és egyes emberek jogait, képviseljék napi érdekeiket” így a szak- szervezetekre kettős feladat hárul; egyrészt az össztársadalmi érdekek védelme, -másrészt a< szakszervezet tagjainak az egyes dolgozók érdekeinek védelme. Tovább kell folytatni a munkát, hogy a szakszervezeteknek biztosított jogok minél teljesebben érvényesüljenek a szocializmus építésének általános érdekei és a dolgozók személyes érdekei javára. Berecz Istvánná brigád vezető KISZvetélkedő A KISZ megalakulásának 15 éves évfordulója tiszteletére a gyári KlSZ-csúcsve- zetőség vetélkedőt rendezett, amelyre háromfős csapatok jelentkezhettek. A három alapszervezetből összesen hat csapat indult. A vetélkedőn részt vevőknek ismerniük kellett az ifjúsági mozgalom történetét a felszabadulástól napjainkig, tájékozottnak kellett lenniük az ifjúsági törvény, valamint a KISZ- szervezeti szabályzatának rendelkezéseiben. A vetélkedő zsűrijében helyet foglalt Kaszás Imre, a gyári MSZMP-szervezet csúcstitkára és Szanyi Nagy Mihály, a KISZ-szervezet csúcstitkára. A színvonalas versenyen a zsűri a legjobbnak az I alapszervezet Veres Jánosné, Zagyva Béla, Barta István összetételű csapatának tájékozottságát találta és teljesítményüket vásárlási utalvánnyal jutalmazta. A 2. és a 3. helyezett csapat könyvjutalomban részesült. Balogh József