Egészségügyi Kiadás, 1925-1926

1926 - 1926-09-01 [1879]

( 4 ..szegedi oryoskongresszus folytatása.) Ezután ^az alapszabályinódositás kérdése került szóba, A módositott alapszabályok, szerint a jövőben a honvédorvosok is tagjai lesznek a Szövetségnek. A módositott alapsza­bályokat a kongresszus egyhangúan elfogadta. A módositott alapszabá­lyoknak megf' lelóen változott ügyrendi és fegyelmi szabályzat uj intéz­kedéseit tárgyalta ezután a kongresszus és néhány hozzászólás után egy­hangúan elfogadta azokat. Akongresszus elhatározta, hogy az uj sza­bályzatokat mint a Szövetség alapvető' alkotmányát ki­nyomtatják, az összes tagoknak megküldik, de megküldik mind a négy egyetem orvosi karának is, ho^y a fiatal orvosok kezeihez is eljuthasson A magánorvoslás dijázásának megállapítását a kongresszus megfelelő előkészités miatt későbbi időre halasztotta, Dr. Kardos Sándor a községi és körorvosok egyesülete részéről ismertette azokat a kifogásokat, amelyeket az uj közigazgatási státus­rendelettel szemben emelhetnek. Határozati javaslatot nyújt be a köror­vosi lakások építéséről,&mely szerint a községek záros határidőn belül legyenek kötelesekorvosi lakásokat épiteni. A községi és körorvosok nyugdíjügyének további szorgalmazása szükséges, mert a nyugdíjrendelet a hatósági orvosok kérdését nem' oldotta meg. Erre vonatkozólag is hatá­rozati javaslatot terjeszt be. Csordás főtitkár felolvadta a népjóléti miniszter levelét,4melyben a községi és körorvosok nyugdíjügyének vég­leges rendezését a nyugdíjtörvényben igéri. Sűr 0 os intézkedést kivan a kőrorvosi lakások ügyében is. A kongresszus az idevonatkozó határozati javaslatokat egyhangúan elfogadta. ^ Gsiliéry PAndrás azt a fonák helyzetet tett a szóvá, etmolyben a községi és körorvosok a belügyi és népjóléti minis zte'rium között van­nak. Az orvosi ügyek feletti teljes intézkedést a népjóléti miniszté­rium fennhatósága alá kivánja utaltatni. Csilléry beszédét a kongresz­szus nagy tetszessél fogadta és inditvanyát egyhangúan magáévá tette, Vógh János tiszti főorvos köszönetét fejezte ki a hat^ósági orvesok nevében Csiliérynek eddigi hasznos és fáradhatatlan munkájáért, Az ora­vosokat"' egyesült munkára^és kitartásra buzditotta, ' A kongresszus elhatározta, hogy a nemzetközi Orvosszövetség kí­vánságának, mellyel a Magyar Orszggos Orvosszövetséget is tagjai sará­ba hívja, eleget tesz. A kongresszus jövő évi helyéül Parád-fürdot vá­lasztotta a nagygyűlés, a fürdőigazgatóság megtisztelő meghívása folyén, A napirend következe pontja tisztm.jitás volt. Az elnöklő Dollin­ger professzor^pár szóval Imre József egyetemi tanár elnökké való meg­választását ajánlja a kongresszusnak, ammhez a nagygyűlés egyhangú­lag hozzá is járult. Ezután meleg szavakkal búcsúzott el Dollinger a szövetségtől, majd az uj tisztik rt választották meg. Alelnökök: •Plesch Nándor és Szigethy- Gyuia Sándor, főtitkár Csordás Elemér, tit­kár özilasi László György, nyugdijintézeti titkár Schmidiechner Károly, pénztáros Medvéi Béla. A harminctagU igazgató-tanács megválasztása után J.wre József egyetemi tanár, az uj elnök jlfoglalta az elnöki széket és mölogj keresetlen szavakkal igeretet terf az orvosok ügyén *k lehe­tő legjobb szolgálatára* Ezzel a közgyűlés foülese veget is ért. Délben díszebéd volt c Tisza-szálló éttermeibon, délután 5 órakor pedig Boros József volt szegődi fiókszövetse 0 i elnök emlekszobrát leplezte* le a városi közkórház előkertjében. Hoa.nop, csütörtökön a kongresszus tagjai a klinikákat, .közkórházat, az egyetemi épitk.-ze$t s q, gy arakat tekin­tik mog^ fi)

Next

/
Thumbnails
Contents