Angolkisasszonyok leánylíceuma és felsőkereskedelmi iskolája, Eger, 1929

14 láttunk, de a mérsékelt útiköltség mell'ett sem volt ki­merítő a kirándulás. Ami a tanulmányi út szellemi részét s igazi sikerét illeti, ahhoz szó fér. Egy ilyen kiránduló társaság — saj­nos — különböző képzettségű egyénekből áll. A fő toborzó elem a pénz s ísy lehetetlen a homogén tudású nö­vendékek csoportosítása. Igaz, hogy az útiterv elég nagy anyagot ölel fel, de itt is a pénzkérdés játszik főszerepet. Ha már megfizettük a hosszú vasúti vonalat, azon vol­tunk, hogy legalább többfélét lássunk s ne ugyanazon az úton térjünk vissza. Ennek a tanulmányi útnak mégis volt eredménye. A VI. oszt. történelmi és magyar óráit véve alapul azt tapasz­taltam, hogy mint hasonló esetekben, a kiránduláson részt- vett növendékek több elevenséget, színt s nagyobb érdek­lődést vittek be az egyes leckék tárgyalásába. A városi köztársaságok ismertetését Velence nyitja meg. A törté­neti fejlődés vázolása után, átadtam a szót tanítványaim­nak. Csillogó szemekkel, a visszaemlékezés boldog moso­lyával számoltak be útmutató kérdéseim alapján. Azt már megszokták, hogy a katedráról sok új és érdekes dolog jöhet az órákon általában, de az osztálytárs tudása érde­kesebb, tapasztalata vonzóbb. Apróbb epizódok még job­ban megrögzítik a belső szemléltetés halvány körvonalait, pl. szentáldozás a S. Marco-ban, a Doge- palota látogatói­nak tömege, találkozás az angolkisasszonyok pesti növen­dékeivel, a Colleoni-szobornál az olasz fiúk háborús játéka, az első találkozás a gondolával, amely éppen zöldséget szállított stb. — Milanóban, a Viscontiak remekműve, a dóm, a Sforzák ősi várkastélya, hasonló élénk leírásban részesült, mint amilyen színesen mi szemléltük. Svájc XIII—XIV. sz. történeti kialakulása, a paraszt­köztársaság megszervezése szintén itt kerül szóba. Kéz- ről-kézre mennek a szép lapok és albumok s közben so­kaknak a lelkét titkos nosztalgia szállja meg, látni a maga valóságában azokat a szépségeket, amelyeket társai lát­tak. Ezt a hangulatot nevelési szempontból jól ki kell használni, nehogy a sajnálkozás s a hiábavaló vágyódás pillanatai lerontsák a magyarázat igazi hatását. Arra törekedjünk, hogy ezeket a lehangoló érzéseket az élet különféle körülményeinek józan mérlegelése kiegyenlítse és megnyugtassa. Buzdítsuk őket jó útleírások olvasására s más alkalommal, pl. Spanyolország tárgyalásánál, hagy­juk őket érvényesülni ismereteik felhasználásával. Kirándulásunk gyümölcseit élvezhettem az olasz

Next

/
Thumbnails
Contents