Angolkisasszonyok leánylíceuma és felsőkereskedelmi iskolája, Eger, 1928

6

nyűgözött, később felszabadultlelkű fiúra, aki irányítás, ösztökélés, biztatás nélkül kereste éveken át a kibontakozást, s mikor megtalálta: kemény lélekkel és megacé- lozódott akarattal indult el a maga útján, mindig egyenes úton, mindig előre, mindig a biztos cél felé.

Kell, hogy ennek a törekvésnek öröme, lelki kielé- gültsége legyen. Makacsul hiszi, s ettől a hitétől nem tudja eltántorítani semmi. Hiszi, hogy ezek az ő első fiai, meg a többiek, akik utánuk következnek, az iskolából kikerülve: lelkileg sokáig kapcsolatban maradnak

vele, most fiai, majdan barátai, az életmunkában társai: érzelmi finom, láthatatlan szálakkal hozzá fűzve övéi maradnak. És ez a gondolat fölemelte, biztatta, lelkesítette. Ezt az örömet kívánta, ezért az örömért vállalja a munkát, vállalja az évek türelmét, épít a maga lelkének pihenő hajlékot, nem vár külső sikert, nem kíván nagy elismerést: csak lelkének nemes passzióját kiélje. Érdemnek sem nézheti, inkább tisztességes önzésnek, mert kedvét leli benne. Ez a kedvtelés elég neki. Azt akarja, hogy minél több öröme teljék a mindennapi foglalkozásában.

Azután gondolt a nagyobb diákokra, mert lesznek ilyen tanítványai is. Miképen fogja azokat magához édesíteni. Mert azt akarja, hogy a nagy diákok is megérez- zék azt a szeretetet, amely szívében van, s melynek őket is részesévé akarja tenni. Miképen fogja őket munkára szorítani, hogy hívja segítségül a nagy írókat, költőket, akiknek a műveit fejtegetik, eszméikben gyönyörködnek, a művészet alkotó műhelyébe hogyan fogja bevezetni, hogyan ébreszti fel a nagy diákokban az ott szunnyadó tehetséget, hogy fogja bátorítani a csüggedteket, a magukban nem bízókat, hogy fog örvendeni a törekvés jeleinek, miképen fogja az órát élvezetessé, kedvessé tenni. Mennyire fog örvendeni, ha formás, gondos feleletet hall, ha szép dolgozatot olvas, ha istenadta írói készséget lát egyik-másikban. Érdeklődni fog olvasmányai iránt, tanácsot ad neki, irányítja, lelkesíti.

Ó, ezek a gondolatok felbuzdííották, elidőzött velők, s boldog volt, hogy reá ez a hivatás vár. Szedetné, ha tanítványai egészen megértenék az ő szándékát, na tudnák, hogy milyen készséggel, hévvel készül az órákra, s ha az együttmunkálkodás belőlük is kiváltana föllángolást, nemesebb, tisztább hevületet.

Gondolt végül azokra, akik mellé munkatársul a sors őt rendelte; leendő tanártársaira, az igazgatóra, a na a környezetre, melybe kerül. Vájjon milyen emberek lesz-