Angolkisasszonyok leánylíceuma és felsőkereskedelmi iskolája, Eger, 1926

túlterhelésen akar könnyíteni a Miniszter Úr új reformjával, de köny- nyíteni igyekszik a leányok túlterhelésén még az által is, hogy egy új leányiskolái iskolatípust állít be a nőnevelés reformjaként: a leány­líceumot : a latinmentes és mégis egyetemre felvezető új iskolatípust, Ezzel azután egy csapásra meg fogja szüntetni azt a furcsa helyzetet, amely a középiskolát végzett fiúk és leányok között fenn­állott, nevezetesen azt, hogy a leányok csak a latin iskolán át mehet­tek az egyetemre, holott a fiúk számára a latinmentes reáliskola is megnyitotta az utat a főiskolákra. De, hogy is oldotta meg Klebelsberg Miniszter Úr Őnagymél- tósága a nőnevelés reformjának a nagy kérdését? Zseniálisan! Egy­szerűen csak úgy, hogy elvetette a Jankovich-féle francia trifurkációs rendszert s bele tekintett a magyar életbe. Létesít tehát egy új leánygimnáziumot, amelynek középpontjában a latin nyelv és irodalom lesz, még pedig valószinüleg az I—VlII-lg és létesít egy nálunk egészen új típust (valószinüleg a magyar női élet és a női psziché szerint konstrálva): a leányliceumot, amely már latinmentes iskola lesz. Az általános leányközépiskolai típus pedig — mint a hivatko­zott újságban olvassuk — a leányliceum lesz, mert a leánygimnázium csak oly helyen lesz megnyitható, ahol helyben már leányliceum is van. Örömmel üdvözöljük ezen új leányközépiskolai típust: a leány­liceumot, de örömmel üdvözölhetik a leányos mamák is, hisz ezen iskolatípus nemcsak egy hatalmas szellemű és nagyszívű ember alko­tása, hanem egy oly miniszteré is, aki a magyar közoktatás ügyét európai színvonalra igyekszik emelni s aki belátja és hirdeti, hogy a nemzet emelkedéséhez nem elég a férfiak magasabb művelődése, hanem a nőké époly szükséges. Fogadjuk örömmel az új leányközépiskolai típust: a leány- líceumot ! & ^ (Ö I© (Äz első decennium.) A női felső kereskedelmi iskola keletkezésének története. Az Angolkisasszonyok egri érseki rk. 4 évf. női felső kereske­delmi iskolája a »Felső kereskedelmi leányiskolából« keletkezett. Az Angolkisasszonyok egri leánynevelőintézetében levő »Felsőbb leány- iskolá«-t t. i. az 1916. évi 86100. sz. vkmr. alapján »Felső leány- gimnázium«-má szerveztük át. Az 1916. szeptember első napjaiban tartott beíratások alkalmával a leánygimnáziumi tagozaton létszámon 1917—1927.

Next

/
Thumbnails
Contents